Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)

1944-07-01 / 1326. szám

1944. julius 1. 7 oldal azonban azon pártok, amelyek a Sztojay kormányt támogat­ják. A Sztojay kormány által su­galmazott hirlapi cikkekből meg lehet állapítani, hogy a magyar nép gyűlöli és megveti a meg­szálló náci hadsereget. Ugylát- szik, hogy ez nagyon is észre­vehető, mert ezt a kormány ál­tal sugalmazott propaganda cikkekkel akarják ellensúlyoz­ni. Az Imrédi Béla náci újságjá­ban, a Magyarságban, Vince György azt fejtegeti, hogy a németeket nem szabad összeté­veszteni a magyarokkal oly hosszú időn át mindig viaskodó osztrákokkal. A németek igazi “baj társai” a magyaroknak és mint ilyenekre kell rájuk tekin­teni. Vince György azt mondja abban a cikkben, hogy dacára a németek közeledésének “a magyarok ajtói és kapui zárva maradnak előttük éppen úgy, mint a magyar paraszt lelke.” Vince' alaptalannak mondja a magyar paraszt azon félelmét, hogy a német katonák elvisz­nek tőlük mindent és megront­ják asszonyaikat. Ezzel elárul­ják, hogy a magyar parasztok miként vélekednek a német ka­tonákról. RABSZOLGA MUNKA MAGYARORSZÁGON WASHINGTON — A nácik által uralt magyar kormány feloszlatta a Magyar Iparosok Szövetségét. A hivatalos köz­lönyben közzétett rendelet sze­rint, minden iparág fölött a munkaügyi miniszter rendelke­zik. Ugyan akkor a munkásokra nézve is korlátozó rendeleteket adtak ki. A munkásokra vonat­kozó rendelet értelmében min­den munkás büntetés terhe alatt köteles megjelenni a mun­kán. Ha elmarad ,a katonai ha­tóság letartóztatja és büntető munkára viszi. Egyetlen mun­kás sem hagyhatja el munká­ját és el kell fogadnia azt a munkát, amire kijelölik. Aki ném fogadja el a számára kije­lölt munkát, azt koncentrációs táborba viszik. Ugyancsak ezt a büntetést kapja, aki nem elég figyelmesen végzi a munkáját. IMRÉDI MÁR NEM ZSIDÓ A budapesti rádió jelentése szerint Horthy Miklós tárca­nélküli közgazdasági miniszter­nek nevezte ki Imrédi Bélát, a volt magyar miniszterelnököt. Imrédi Béla egyike a leghir- hedtebb magyar antiszemita vezéreknek. Miniszterelnöksége alatt fokozódtak a zsidóellenes intézkedései. Kiderült azonban, hogy Imrédi maga is zsidó szár­mazású. Ezt oly ellentmondást nem tűrő módon bizonyították be, hogy maga Imrédi is elis­merte és azért 1939 február havában le kellett mondania a miniszterelnöki tisztségről. Egy ideig nem sokat szere­pelt, de később újból tevékenyé lett a zsidók üldözése terén. A Sztojay rezsim alatt újból ha­talomhoz jutott. És nehogy a zsidó származása miatt újból baja legyen, most a német “Hi­vatalos Faj vizsgáló Iroda” bi­zonyítványt adott neki, hogy nem zsidó származású. Imrédi “árjásitásáról” a né­met Transcontinent hírszolgál­tató vállalat számolt be. A hir szerint ezt a bizonyítványt a “Magyar Zsidó Kutató Inté­zet” részéről Kolozsváry-Borcsa államtitkár, Oláh György és Rajniss Ferenc képviselők, to­vábbá Zách Emil tábornok Ír­ták alá. A Transkontinent meg­jegyzi, hogy most már az a fel­tevés, hogy Imrédi zsidó szár­mazású, nem egyéb merő rága­lomnál. Mikor Imrédi zsidó származá­sa kiderült, pesti kávéházakban ilyen párbeszédet lehetett halla­ni : Az egyik: Hallottad, hogy Imrédi állva eszi az ebédjét? A másik: Állva eszik, ugyan miért? Az Egyik: Azért mert nem akar asztalhoz ülni egy büdös zsidóval. KÁLLAY TÁMOGATJA A KORMÁNYT Az “UJ Magyarság” beszámol a magyar parlament üléséről, amelyről a szociáldemokraták és a kisgazda pártiak hiányoz­tak. A ^ náci megszállás után tudatták ezen pártok képvise­lőivel, hogy jobb lesz, ha távol maradnak az országgyűléstől. A “Nemzeti Újság” felsorol­ja, hogy a képviselők milyen sorrendben ültek. A Magyar Élet Pártból kiváltak Kállay vezetése alatt a pártonkivüliek mellett foglaltak helyet. Ez a csoport támogatja a Sztojay -kormányt. Ez a kis hir bizonyítja, hogy hazugság volt az a hir is, hogy Kállay a török követségre me­nekült és ott tartózkodik, mert el akarják fogni. Az Uj Magyarság pedig az­zal dicsekszik, hogy Mecser Endre a német diplomaták pá­holyában ült. Ez a Mecser End­re, magyarokat akart telepíteni Ukrajnába. Azt mondotta, hogy a németek az oroszoktól elvett kollektiv farmokat olcsó áron eladják magyar települőknek. Ily módon sok föld-éhes paraszt­tól nagy összegeket csalt ki. ELTALÁLTA. Kérdés: Mi a neve annak, amikor a gyerek állandóan lop? Felelet: Mánia. Kérdés, És mi a neve annak, amikor a felnőtt állandóan lop? Felelet: Kleptománia. Kérdés: És mi a neve annak, amikor egy ország állandóan lop? Felelet: Germánia. NÉMET ÉS OROSZ VESZTE­SÉGEK A Szovjet Informáló Iroda jelentése szerint, a háborúban eddig megöltek és elfogottak száma több, mint 13 millió. Eb­ből a németek vesztesége 7,800,- 000, az oroszoké pedig 5,300.000. Ugyancsak a Szovjet Infor­máló Iroda jelentése szerint a németek eddig 70,000 tankot, 60,000 repülőgépet és 90,000 ágyút veszítettek. Az oroszok vesztesége 49,000 tank, 30,128 repülőgép és 48,000 ágyú. TÁRCA JÁTÉK Irta: Kassák Lajos Sirt és nevetett a város. Ké­ső őszi sugarakkal tüzeskedett a nap és élt a város. Valahol az ázott, legázolt végeken most véres szurony hegyébe törték egymást árva, keseredett em­bercsordák, itt hiú életben tar- kálódott a tér és a házak kon­gó torka nyelte, visszaköpte a sustorgó áradatot. Mint valami torz óriási pofák kérődztek a nehéz kapuszárnyak és telt, ürült, hangoskodott az utca; mély tompa színek és kínálko­zó vörös kacagások keveredtek a feltaposott aszfalton. Görbült, elhervadt katonakoldusok és pávás, hetyke asszonyok figu­ráját dobálták vissza az árul­kodó tükörkirakatok, az ut kö­zepén sáros társzekereket gurí­tottak csámpás, szakállas álla­tok és közöttük, mint valami szörnyű őskori pókok előzköd- tek a hasas fiakkerek. A rengő hullámtáncból csak néha itt-ott ugrott szem elé egy kiütköző alak, egy domináló kerek ábrá- zat, de a következő pillanatban már újra visszamerült a nyüzs­gő testek ritmusába és áz egész tömeg akár a ragyogó habhá­nyás ömlött tovább a széles medrekben. Bőgött és kacagott az élet! A körút torkolatában, vala­honnan a bus kültelek gyomrá­ból most egy zöld bárkakocsi döcögött bele a kusza életsürü- be. Lassan, gyászos hallgatás­sal cammogott előre, előbbre a löködő grániton és mint valami csodálatos teknősbéka bámul- tatta magára a hetvenkedő tö­meget. A kiváncsi szemek egy pillanatra mozdulatlanul tágra meredtek, a vérmes fiatal pá­rok álla esztelenül nevetésre rángott, de ahogy a kocsi farán gubbaszkodó őrkatonát meglát­ták az égő, távoli panganét hirtelen, mintha a szivükig szúrt volna . . . Megálltak Nyel­vük sápadtan a fogaik közé akadt Csüggedt fejük gyáva, önkénytelen mozgással bóloga­tott a némaságában is ordító alkotmány után. — Kit vihetnek benne? — Rabokat! — Hadifoglyokat! — Biztos, hogy katonákat! A tömeg agyát fájdalmasan megfúrta a kiváncsi találgatás. Valamennyiöket bántotta a hir­telen bizonytalanság, mohón, ijedten újra kérdezték: — Katonát ? ? ? A megnyílt fülekbe szinte tobzódott a hallgatás. Senki sem tudott nyugtatón felelni és poros sugaras ür betelt a fél­tős, riadós fantáziákkal. Min­denki bamba, sárbaszakadtnak érezte magát, mindenkinek volt valaki drága félteni valója és most mindenkinek kihagyások­kal játszott a szive. S az otromba bárkakocsi va­kító benyomásokkal húzta ma­ga után a tömeg képzeletét. A kocsi rendületlenül gurult tovább a város vége felé. Fogy­tak alatta a hangos kőkockák, lemászott a kőrútról a kuszáit embererdőből és monstrum alakjával szinte rettentően csa­vargóit bele az üres határba. Egyedül, nyöszörögve járt a száraz országúton. Két oldalt, az ut szélén ra­gyogó sinszalagok nyújtóztak, időnként sárga lángcsiholó ma­sinák robogtak el felettük a város felé. Aztán ezek is elmaradtak. Kitérőhöz értek; a csontos vaksi állatok feszült inakkal vágtak neki a kapaszkodónak. — Gyű Sára, gyű! Az ut szélén néhány törpe, sárkunyhó kuksolt a rozsdás füvekben: vörös falaik szinte égtek a sülő nap alatt. — Gyű Ézsau, gyű te! Csend volt, csak a száraz ke­rékagyak nyikorogtak halkan, panaszosan. Néhány lépésnyire magas fehér kerítés kezdődött a lovak előtt és most egyszerre pajkos, rikácsoló hangok dalol­tak ki a kocsi rácsos tenyérnyi ablakán. Mintha valami asszo­nyos kamasz száján feslett vol­na fel a rikító nótafoszlány: Hej galambom, galambom, Szálj a számra, ha mondom, He-ej, Marinka . . . Marinka, Szép fehér galambom . . . A szakadt hangok újra és új­ra átütöttek a kerekek muzsi­káján : Szá-álj a számra, ha mondom De senki nem figyelt a dalra. Az ut üres volt és az elnyűtt párák, akár valami bus ember­barmok húzták neki a dombnak zöld terhüket. Még egy, csak egy megszakító feszítés és cél­ban vannak; keserves szemei­ket húzta magához a fehér pi­hentető stáció. A kapu előtt szólitás nélkül megálltak. Most harangocska kondult meg valahol az épület tetején és néhány pillanat múlva egy rozsdásképü ember állt be a rá­csos kapuközbe . — Honnan? — A helyőrségiből — dobta vissza a szót az őrkatona, szin­te vidáman — egy önkénteske. A kocsiból még mindig csö­römpölt a nóta. — Veszélyes? — Nem! Aztán lecsúszott a kereszt­vas és a sötét kocsimélyből egy szőrvert, töpörödött legényke himbálózott le a magas lépcső­kön. Két markos ember őrizőn ka­ron fogta az önkéntest. Nem tiltakozott. Vékony, meggör­bült alakja szinte elveszett a két hatalmas test között. Csak vékony, kékcsikos köpönyege lobogott utána hivalkodón a csendes, néptelen udyaron. Sző­rös, éles szája még mindig a nóta izét majszolta, de nem ej­tette ki a szavakat, hirtelen megvilágosodott gondolatai már bent jártak a süket falak kö­zött. Félénk, gyerekes mosoly­gással húzódozott az ajtó előtt. — Előre no, előre drága apu­kám ! Az emberke kék, eleven sze­mei bárgyún elborultak, mint a vágóhidra készített borjú, gyá­va, ártatlan ösztönnel megtor­pant. — Nem! Nem! — Csak egy csöppecskét még. — Nem! Nem! Nem! De már ott nyomorodott a szolga pántos szigorú karjai­ban s mint valami ménykőütés csapódott be mögöttük a kapu. A hangos, hideg folyosók, az BÉRMUNKÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents