Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-12 / 1332. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1944. augusztus 12. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG AR AIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre _..................$2.00 One Year .........................$2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy _________ 5c Gsomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ...... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. 0. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. ___________ Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. az egész világra ki fogja terjeszteni. Hogy ez a rendszer meddig fog tartani, azt a jelen pillanatban nem megmondani, de megjósolni sem lehet. Csupán azt látjuk, hogy nem lesz hosszú életű, mert még a verseny kizárása esetén is megtartja a tőkés rend. szer lényegét, a PROFITÉRT VALÓ TERMELÉST, aminek természetes következménye az ipari válság. És az ily válságok annál gyorsabban jönnek, minél fejlettebbek a termelő eszközök. így igazán nem kell prófétai ihlet annak megjövendöléséhez, hogy a háború ideje alatt rendkívüli módon fejlesztett gépek használata a korlátolt kapitalizmus korszakát rövidre fogja szabni. A következő korszak aztán csak a használatra való termelés ideje,’ az IPARI DEMOKRÁCIA lehet, amelyre most már nem mint valami a messze jövőben megvalósuló álomra, hanem mint a közeljövő legfontosabb társadalmi változására kell készülnünk. A visszajáró kisértetek Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ■tti 42 Korlátolt kapitalizmus (gb.) Dacára annak, hogy rohamosan közelgünk a háború befejezéséhez s igy a békebeli gazdasági állapotok visszaállításának idejéhez, a “free enterprise” dicséretét zengő propaganda kihalóban van, holott éppen azt hittük, hogy magánvállalkozás hívei most látnak csak alaposan munkához a szabad kizsákmányolás jogának biztosítására, mert a “free enterprise” frázissal tulajdonképpen ezt takarják. Egy évvel ezelőtt még egyebet sem hallottunk, mint azt, hogy a háború után a boldogság korszakába lépünk, ha az állam nem avatkozik bele az ipari termelésbe, nem korlátozza a magántőke “termelését”, hanem szabad utat enged annak. A termelés korlátozását természetesen a szervezkedés szabadságában, a minimális bérek, maximális munkaidő s hasonló munkásvédelmi törvényekben látták. Az utóbbi időben azonban mintha megfeledkeztek volna az ily irányú propagandáról s helyette inkább azt halljuk, hogy az állam miként SEGÍTSE ÁT AZ IPARVÁLLALATOKAT a háborús termelési állapotból a békés viszonyokra. A be nem avatkozás helyett egyenest SEGÍTSÉGET követelnek. A propaganda irányváltozás okaira némi fényt vetett a New Yorkban megjelenő “Wall Street Journal”. Ez a lap mostanában azt irja, hogy Angliában a “free enterprise” a háború után nem fog életrekelni bármennyire szeretnék is a tőkések, mert a viszonyok megváltozása révén NEM KELHET ÚJRA. Ennek a lapnak angliai tudósítója ezt irta: “UgylátSzik, hogy a gyapjú ipar már belenyugodott, hogy a második világháború után nem tér vissza a ‘free enterprise’ rendszerhez, amelyben felnőtt és a több mint 100 év alatt prosperált. Az első világháború után azonban már éles versengésbe került az alacsony munkabérekkel dolgoztató japánokkal. Ennek megfelelőleg az angol tőkések is kénytelenek voltak ipartelepeiket áthelyezni olyan területekre, ahol olcsó munkaerőhöz jutottak. Ennek eredménye azonban a gyarmatoknak, mint India és egyéb területek, továbbá Kina iparosítása lett. A jelenlegi háború meggyorsította ezt a folyamatot a többi iparok terén is.” • De az igy széttagolt ipari termelés felett a tőkét szolgáltató egyének kis csoportja már csak az állam segítségével, VAGYIS BELEAVATKOZÁSÁVAL tarthatja fenn az uralmát. Az államot tehát TÁRSNAK, PARTNERNAK VESZIK BE ÜZLETEIKBE. Az állami hatalmat gyakorló egyének viszont csak kétféle módon tarthatják magukat felszínen. Az egyik módszer a brutális erőszak, a terror, — vagyis a fegyveres hatalom; a másik az úgynevezett demokratikus módszer, amelynél szavazás utján, — bármily furfangos módon érik el is a többséget, — biztosítják intézkedési jogaikat, vagyis, hogy a tömegek engedelmeskedjenek nekik. Mert az államhatalom lényege abban áll, hogy a néptömegek engedelmeskednek az állami közegeknek. A terror módszer nem vált be. Sőt mi több, éppen ennek leverésére folyik a jelenlegi globális háború. A másik rendszernél, viszont csak úgy számíthatnak a szavazatokra, ha a szavazóknak — tehát a néptömegeknek valamilyen engedményeket biztosítanak. Gyakran az ily engedmények csak látszólagosak, máskor, haladva a korral, valóban emelik a tömegek életszínvonalát. Angliában már tisztán látják, hogy a háború előtti “free enterprise” amelynek lényege a szabadverseny, nem tudná biztosítani sem a tőkések profitját, sem pedig a tömegek életszínvonalának további emelését, ami a demokratikus politikai rendszerük fentartásához szükséges. Azért azt keresik, hogy ÁLLAMI BEAVATKOZÁSSAL miként lehetne megőrizni a profitot, meg a munkásság jelenlegi életszínvonalát is. Valószínű, hogy ez az angol példa józanitotta ki egyszerre az amerikai “free enterprise” fiukat is, mert egyenlőre itt is inkább azt hangoztatják, hogy az állam miként ossza ki közöttük a közvagyont képező hadi üzemeket. Ennek tudható be, hogy az utóbbi időben olyan sok uj hive támadt a “labor és management” együttműködés elvének. Mi az ily termelési rendszert “korlátolt kapitalizmus” névvel jelöltük és már a háború kitörése után megemlítettük, hogy a második világháború a tőkés termelési rendszer ezen fázisát (Vi.) Dewey berkeiben kisértetek járnak. Azok a szellemek, akik Willkie elleni gyűlöletükből kiindulva Deweyt segítették elnökjelöltnek. De most csak hátrányára vannak, dis- kreditálják az egész Dewey bandát. Ezek között G. K. Smith, McCormick és sok más fasizta! érzelmű, gondolatu egyén, akinek még Willkie is nagyon radikális volt. Nem szólva arról, hogy Rooseveltet állandóan kommunistának bélyegzik. Ezek az “American First” és különböző félfasizta, de minden esetben a legreakciósabb amerikai csoportok, a munkásság elleni : gyűlöletüket, annyira nem takarják, hogy most Dewey szeretné őket szakajtó alá dugni, mert ahol és amikor ki- nyitják a szájukat, ottan a munkás szavazatokat elijesztik. A republikánus pártnál, a régi gárda, a Hoover banda ragadta meg a gyeplőt, azok buktatták ki Willkiet, de ugyanakkor azok buktatnák meg Deweyt is, ha megengedik nekik, hogy nyíltan beszélhessenek Dewey nevében. így hivatalosan megtagadta G. K. Smithet. De ennél sokkal fontosabb Green kormányzó Illinoisból, meg Wayland Brooks aGOP nagy vezérének Hoover- nek barátjai, akik Warren Schroeder-ral, McCormick fő- emberéveb együttesen, nagyon is nagy szerepet játszanak a GOP-nél, de ugyanakkor ezek az emberek szereplése ijeszti el legjobban, nem csak a szervezett munkásságot, hanem még a liberális progresszív kisüzle- teseket, farmerokat is. Mert a Hoover időszak még azoknak is keserű emlék. Minden jel arra vall, hogy úgy a demokrata, mint a republikánus pártokban, a reakció veszti a talajt. A demokrata előválasztásokban, több Roosevelt ellenes, reakciós képviselő kibukott. Ugyanez áll as republikánusokra is. Azok, akik kézzel-lábbal harcoltak a haladás ellen, vagy minden áron megakartak alkudni Hitlerrel, vagy a munkás törvényeket munkásellenes törvényekkel kívánták helyettesíteni, most egymás után buknak el, pedig még csak az előválasztások vannak. , Minden jel arra vall, hogy ha Dewey szóvivői ezek a reakciósok lesznek, akkor semmi lehetősége nem lesz a beválasztásra, így most a legnagyobb igyekezete abból áll, hogy ezeket elhallgattassa, elrejtse, akik mint kisértetek, ijesztgetik a hiszékeny munkásszavazókat is. FELÜLFIZETÉST ADTAK Julius 3l'-ig: J. Hudik, Cleveland ....... 1.00 S. Bihary, Newark ........... 1.50 L. Prekop, Coraopolis ....... 1.00 F. Schnekszer, Riverside .. 5.50 J. Weidinger, Manayunk .. 1.50 ELVINYILATKOZAT ( A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bír. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tiszfcességés napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL! ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom »zerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
