Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-07-22 / 1329. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1944. julius 22. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: „ Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 ^/ne Year ........................$2.00 Félévre ..................... 1-00 Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ..... 5c Single Copy .............— 5c Gsomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ----------- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. •intered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával.___________________________________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Erélyes választ követel (gb) Washingtonból jövő hírek szerint a “National Labor Relation Board” tervbe vette, hogy a jövőben nem csak a munkások, DE A MUNKÁLTATÓK IS KÉRHETIK, hogy alkalmazottaik szavazzanak, vájjon akarnak-e uniont s ha akarnak, melyik szervezetet választják? A Wagner törvények ezt a jogot kizárólag csak a munkások részére adták meg. A National Labor Relation Board most azon fáradozik, hogy a liberalizmus álarca alatt, — mert a jog kiterjesztését hirdeti, — csaknem hatástalanná akarja tenni a szervezkedés szabadságát biztositó törvényeket. Az első pillanatban nem látni, hogy milyen ravaszság rejlik ezen ajánlat mögött. A National Labor Relation Board ezt az ajánlatát állitótetg azért dobta felszínre, mert úgy vélik, hogy az idevágó törvények ily szélesebb alapokra való kiterjesztése esetén nem ismétlődnek meg az olyan esetek, mint a Montgomery Ward Co. Mint az olvasók emlékeznek, Sewell Avery, a Montgomery Ward Co. elnöke is azt követelte, hogy az alkalmazottait szavaztassák le, vájjon akarnk-e uniont, vagy sem. Azt állította, hogy a többség már nem akarja a szervezetet. Eltekintve attól, hogy Avery bérrabszolgái alaposan rácáfoltak, a National Labor Relation Board arra az álláspontra helyezkedett, hogy Sewell Avery nem kérheti ezt a szavazást, hanem csak az alkalmazottak. Avery azonban nem fogadta el ezt a döntést és mint emlékezetes, kihurcolták az üzletéből. Az ország összes reakciós elemei természetesen Avery támogatására siettek és mártírrá avatták. Ennek a “chicagói ütközetnek” ugylátszik most láthatjuk a folytatását. Mert ha a National Labor Relation Board keresztülviszi az ajánlatát, akkor nemcsak Averynek tesz jó szolgálatot, hanem megnyitja az utat minden szervezet letörésére. A gyakorlatban ezt az ajánlatot a reakciós munkáltatók ilyenformán alkalmaznák: Először is elhíresztelnék munkásaik között, hogy az union minden követelményét megadják, sőt még annál is többet, tisztán a munkások iránt érzett jóakaratuktól hajtva. És akkor az ilyen helyen minek az union? — kérdezik. A munkások között elhelyeznek pár megfizetett bérencet, akik azt hirdetik, hogy “minek fizessünk union tagsági dijat, amikor a munkáltató úgyis megád mindent, vagy még többet is?” A gya- Korlat mutatja, hogy a munkások között lehet elég ellentétet támasztani arra, hogy veszekedjenek egymással az union gyűléseken, aminek viszont az a következménye, hogy sokan kimaradnak, nem fizetik a tagsági dijakat. Ha aztán a munkáltató kérésére szavazást rendelnének el, hogy kell-e union, a hátralékosok és a megvesztegetett alkalmazottak mind ellene szavaznának. Ha a szervezet megszűnt, a munkáltató természetesen visszavesz minden engedményt. Noha elismerjük, hogy a munkásoknak szorosan kell őrködni azon jogaik felett, hogy saját tetszésüknek megfelelő unionhoz csatlakozzanak, sőt ha éppen akarják, akkor szervezetük hová- tartozását is megváltoztathatják, DE KÉSHEGYIG MENŐ HARCOT KELL FOLYTATNIOK AZÉRT, HOGY EBBE A MUNKÁLTATÓNAK BÁRMINŐ BELESZÓLÁSA IS LEGYEN. A magyar nyelvben a “kuss” szócska fejezi ki azt, amit a munkáltatóknak a szervezkedés ügyébe való beavatkozására mondania kell minden értelmes munkásnak. (gb.) A háborús propagandában a tényleges hadifrontokon kívül említést tesznek az “otthon frontjáról” is, ami alatt a háborús országok mindazon aktivitásait értik, amelyeknek célja a tényleges katonákat ellátni a mai mechanizált háborúhoz szükséges száz és száz féle eszközzel, élelemmel, ruhával, stb. Ezen két fronton kívül azonban már egy harmadik tipusu front is támadt, amelyről akarva vagy nem akarva is, tudomást kell szereznünk. Elsőizben a jugoszláv partizánok állították fel, amikor bejelentették, hogy ha már harcolnak a Hitler banditáinak kiveréséért, akkor nem hajlandók visszaállítani a régi rendszert, hanem valami lényeges társadalmi változást követelnek. Az eddigi hírek szerint megbuktatták a menekült jugoszláv kormányt és az uj kormány kikötötte, hogy Péter király csak akkor mehet vissza Jugoszláviába, ha a nép hívni fogja. Nem tudjuk és nem is célunk megjövendölni, hogy milyen lesz az a társadalmi változás, amit a déli szlávok elérnek. Amire rá akarunk mutatni, — ami tisztán látható, — hogy Jugoszláviában a két fronton kívül egy harmadik front is volt és van még most is. Ennek a frontnak HATÁROZOTTAN OSZTÁLYJELLEGE VAN, mert célja az uralkodó osztály kiváltságainak ha nem is teljes megszüntetése, de lényeges megnyirbálása. Csaknem teljesen hasonló híreket hallottunk Görögországból is. És dacára a szerfelett nagy reakciós lengyel propagandának, már a lengyelek között is kialakult ez az uj front. És nem fog bennünket meglepni, ha majd hallani fogjuk a hírét annak, hogy Magyarországon is megteremtették ezt a frontot. Ezek azonban csak kis országok és a világ folyására nem gyakorolnak túlságos befolyást. Azonban most már felbukkannak az első hírek, hogy ez az otthoni “osztályfront”, — ez látszik rá a legalkalmasabb névnek, — már Angliában is kialakulóban van. És Anglia már számottevő tényező a háború utáni társadalmi viszonyok kialakulására. Az Overseas News Agency közli Harold J. Laski egyetemi tanár cikkét, amelyben erre az ‘'osztályfrontra” vonatkozólag ezt írja: ....... “Az angol közvéleményt állandóan foglalkoztatja az a kérdés, hogy miként lehet a háború után megfelelő munkaalkalmakat teremteni a leszerelt katonák számára? Abban mindenki megegyezik, hogy a háborút nem szabad tömeges munkanélküliségnek követnie. Azonban hogyan lehet ezt megoldani, arra különbözők a vélemények. A kormánynál erős a tendencia bizonyos iparok államosítására, de hogy milyen iparokat, arról még nem beszélnek.” “Annyi bizonyos, hogy semmiféle munkáspárt nem fog olyan kormányban bennmaradni, amely magánkézben hagyná a profitra dolgozó bankokat, villamos müveket, szállítási vállalatokat és mindenek fölött a polgári repülési ipart. Sőt a munkáspártok olyan kormánnyal sem működhetnek együtt, amely megdönthetetlennek tartja a javak elosztásának jelen módszereit.” És miután Laski úgy látja, hogy az angol konzervatív párt nem hajlandó nagyobb méretű szocializálásra, “sem pedig a hatalmuk alapját képező kiváltságaik csökkentésére, igy Hitler legyőzése után felbomlik a Churchill alatt egyesült mai koalíció. A mély szakadás a Labor Party szociálistái és a Toryk individu- álista felfogása között egyre nyilvánvalóbb lesz. Valószínű, hogy konfliktus fog kitörni a munkásság és a nagyipar között s igy a béke ismét háborúba vezethet, mert Anglia uralkodó osztálya nem fogja könnyebben feladni kiváltságait, mint a hasonló osztályok bármely más országban.” Laskinak ez a cikke minden óvatosság dacára is elég világos. Angliában is kialakulóban van az “osztályfront”. És végre vakoknak kellene lennünk akkor, ha nem látnánk, hogy itt, az Egyesült Államokban is rohamosan épül ez az “osztályfront”, amely ugyan még messze áll a radikális nemzetközi munkásság által hirdetett osztályharc frontjától, de amennyiben célja minden esetben a nagy néptömegek életszínvonalának az emelése, nem lehet tudni, hová szélesül ez a front, ha egyszer igazán a [ legfontosabb harci fronttá lesz. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák. akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a. munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. • E maradi jelszó helyett :“Tisztességés napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL'’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a '■égi társadalom keretein helHL Még egy hadifront
