Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-12-09 / 1349. szám
1944. december 9. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------KARÁCSONYI AJÁNDÉK Hónapokon át tartó fontolgatás után a National War Labor Board nem döntött a munkabérek felemlésének kérdésében, hanem átutalta a dolgot Roosevelt elnökhöz. Ezt a hónapokig tartó fontolgatást nyílt tárgyalások előzték meg, amelyeken a szervezett munkások követelték, hogy a War Labor Board adja fel a Little Steel formula elvét, amennyiben 1941 január elseje óta a megélhetéshez szükséges anyagok árai jóval többel emelkedtek, mint ezen formula alapjául vett 15 százalék. Ezeken a nyilvános tárgyalásokon az ország két nagy munkáltató szervezete, a National Association of Manufacturers (Gyárosok Országos Szövetsége) és a United States Chamber of Commerce (U.S. Kereskedelmi Kamara) ellenezték a bérek felemelését. Ugylátszik, hogy a National War Labor Board jobban figyeli, hogy mit mondanak a munkáltatók, mint a munkások- Azt már régóta tudom, hogy minden szetnek maga felé hajlik a keze, de ugylátszik, hogy a füleknek is van valami ilyesféle tulajdonságuk. A National War Labor Board- nak azon tagjai, akik a munkáltatókat és a “közönséget” képviselik, mindannyian a munkáltató osztályhoz tartoznak és igy nem csoda, hogy nem engedték be a füleikbe azt, amit a munkások képviselői mondottak. Még a választások előtt jó pár héttel az a hir járta, hogy az elnök megengedi a bér javítást, mert abban az időben jó szavazatfogó politikai fogás lett volna. Vájjon volt-e valami igaz a; dologban, vagy sem, bajos megállapítani. A valóságban csak az történt, hogy a republikánusok jöttek ki a dologgal, mint valami “leleplezéssel’ és attól kezdve a munkások béremelésének kérdése politikai heccé lett, pedig hej, de sok kiskeresetű munkáscsalád n á 1 nem hecc, igazi dráma- mert valóságosan létkérdéssé vált. A republikánusok azonban olyanformán foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mintha csak mondták volna: “Nos, hadd lássuk, megmered-e tenni?!” AKIKRŐL MEGFELEDKEZTEK Mondom, nem tudom, hogy vájjon az elnök és tanácsadói valóban készültek-e a bérek felemelésére? De ha készültek, akkor megijedtek a republiká- nások “leleplezésétől” és a béremelésből nem lett semmi. Ma megint hasonló hirek járnak, természetesen ezek is csak találgatások. Ezen hirek szerint az ami a könyvben van. Erre mindhárman hozzáfogtunk a kereséséhez és azóta is állandóan kéznél van a Bérmunkás Naptára, mert sok hasznos tudnivaló van benne. L. Máté, Chicago. az elnök karácsonyi ajándéknak tervez valami kis béremelést. Mindezekből én csak azt lá- toip, hogy ez a kérdés, amely annyira égetően fontos hatvan millió munkásra és családjaikra, politikai ármánykodások tárgyává lett. Bizony ez nagyon szégyenletes dolog- mert az ezzel a kérdéssel kapcsolatos két igen de igen fontos dolgot mindenki elismer. Az egyik az, hogy igen nagy munkástömegek, akik nem dolgoznak közvetlenül a hadiiparokban, még ma is csaknem azon bérekért dolgoznak, mint a háború előtt- Vannak olyan iparok, mint például a szövő ipar, melyben több százezer ember dolgozik, akiknek igen nagy része mindig nagyon keveset keresett. Az ilyen munkások ma valóban igen nagy nélkülözés közepette élnek. Ezek az igazán “elfelejtett” emberek. A másik dolog, amit már szintén elismertek, hogy a drágaság jóval többel emelkedett a Little Steel Formula alapjául elfogadott 15 százaléknál. Itt legfeljebb csak azon folyik a vita, hogy mennyivel emelkedett magasabbra? A hivatalos adatok, vagyis azok, amelyeket a Department of Labor statisztikai hivatala állít össze 25-30 százalékot ismernek el. A munkásszervezetek (különösen a CIO) adatai szerint a drágaság emelkedése 43 százalék. Azonban ha figyelmen kívül hagyjuk a munkásszervezetek adatait s csupán a “hivatalos” kimutatást nézzük, még akkor is 10 vagy 15 százalékos általános béremelésre volna jogosult a munkásság- mert a munkabéreket azzal a feltétellel rögzítették meg, hogy a drágaságot is befagyasztják, vagyis a megélhetéshez szükséges dolgok árai nem fognak feljebb menni. Nem tartozom azok közé, akik ok nélkül vádaskodnak, akik mindenkire kigyót-békát kiáltanak s azért elhiszem, hogy a New Deal adminisztrációban meg volt a jó szándék a drágaság emelkedésének a megakadályozására. A tény azonban az, hogy ez nem sikerült. És a jószándék ide, jószándék oda, abból a szegény munkás anya nem tud kenyeret szegni éhes gyermekei részére. Még kevésbé tud hozzá vajat is adni, holott itt nem is azt mondják, hogy “megkeresi a kenyerét”, hanem mindjárt “bread and butter”-t mondanak, vagyis nem elégszenek meg a száraz kenyérrel. BÉRMINIMUM Pedig a mai drágaság mellett még száraz kenyér is alig jut annak a családnak, amelynek kény ér kereső je 50 vagy 55 cent órabérért dolgozik. Az ilyen családfentartó valóban csak “kenyérkereső” és semmi esetre sem “kenyér és vaj” kereső- még abban az esetben sem, ha lehetne vajat kapni. És annak dacára, hogy ezt mindenki tudja és elismeri, az országházban nagy vita folyik í afölött, hogy vájjon a törvény által megszabott minimális mungabért felemeljék-e 65 centre? A Florida államba való Pepper szenátor terjesztette be azt a törvényjavaslatot, amely ha keresztülmegy a törvényhozó testület mindkét házán és az elnök is aláírja, akkor a legkisebb órabér 65 cent lenne. A mai drágaság közepette ez olyan kis összeg, hogy szinte nevetségesnek tartjuk. Azonban hamar abbahagyjuk a nevetést és inkább ökölbe szorul a kezünk, ha olvassuk azon adatokat, amiket szenátor Pepper felsorol. Pepper állítása szerint több millióra megy azon munkások száma, akiket ez a törvény segítene, — vagyis akik a 65 centnél kevesebbet keresnek. SZÉGYENLETES DOLOG Hogy jobban megértsük a dolgot, tudnunk kell, hogy a jelenleg érvényben lévő törvény csak 40 centet ir elő minimális órabérnek. És vannak esetek, amelyekben bizonyos okoknál fogva még ez alól is kivételt tesznek, az az nem fizetik meg a negyven centet. A National War Labor Board a legszégyenletesebb módon ragaszkodott ehez az avulttá lett törvényhez és nem engedélyezett béremelést ott sem, ahol csak 40 vagy 45 cent volt az órabér. Volt olyan eset, amelynél megbüntettek munkáltatót, mert az kénytelen volt felemelni a 45 centes órabért, másképpen nem maradtak volna nála a munkások. Ez annyira szégyenteljes és felháborító dolog volt, hogy végre a National War Labor Bpard is belátta és megengedte, hogy a munkáltatók kérvé- nyezés nélkül felemelhetik a béreket ötven, az az ötven cent órabérig- Az amerikai demokráciának kétségkívül ez a legszégyenletesebb foltja. Pepper szenátor agitálására most a National War Labor Board beismerte, hogy a minimális órabért fel kellene emelni és nem ellenzi a Pepper szenátor javaslatát. Ez azonban még nem jelenti, hogy a Pepper javaslatból törvény lesz, mert a törvényhozás mindkét házában sok ellenzője van mindenféle bér javításnak. Ezek a honatyák csak a profit szaporítására akarnak szavazni. Ismétlem, nem tudom, mi igaz abból, hogy általános béremelést terveznek karácsonyra, de annyi bizonyos, hogy több millió kiskeresetű munkásnak a háború eddigi folyamat alatti borzalmas kizsákmányolása elhomályosítja a nagy győzelmeket és legalább ennek a csoportnak a bérmelését nem szabadna pártpolitikai kérdéssé tenni. Ezek számára nemcsak időszerű, de valóban jogosan várható a béremelés. És ha mostanában kapnák is meg, egyáltalán nem nevezhetjük “karácsonyi ajándéknak”. Szegény kizsákmányolt prolik! Hiszen ők adnak munkáltatóiknak “ajándékot” (profitot), de nem csupán karácsonykor, hanem egész éven át. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe? NEW YORKI OLVASÓINK FIGYELMÉBE A General Defense Com- mitte New York 8-ik csoportja december 16-án a Bérmunkás Hall-ban, 1351 Third Ave. tartja szokásos évi TÁNCMULATSÁGÁT amelynek jövedelme az osztályharc foglyainak a támogatását szolgálja. Kitűnő zene, ételek és hűsítők. Ne mulassza el december 16-án, szombaton este ezt a összejövetelt. Rómában Myron C. Taylor, Roosevelt barátja és személyes képviselője, valamint a U.S. Steelnek társtulajdonosa, nevezte ki Howard B. Barr-t, hogy Olaszországban érdem szerint ossza szét az alamizsnát. Azt mondják Hitler meglátta magát a tükörben és azt gondolta, hogy valaki torzképet festett róla, igy belevágott és összetörte a tükröt. STEFÁN JULIA néhai Adler Lajos, Newark, N. J.-ben lakott munkástársunk, akinek Írásaira még kellemesen emlékeznek vissza a Bérmunkás olvasói a 92 éves kort megért felesége, mint értesülünk október 25-én elhalálozott. Helyben és New York környékén sokan ismerték az Adler családot a munkásmozgalomban és részvéttel vannak a ritka életévet megért Stefán Julia iránt. Mi is őszinte szeretettel gondolunk lapunk és mozgalmunk barátjára. NEW YORKI TUDÓSÍTÁS Az utóbbi időben csak ritkán láthatnak a Bérmunkás olvasói jelentést new yorki aktivitásról. Ennek okait jó részben mindenütt tudják. Ä Bérmunkás régi gárda hívei, akik minden tekintetben helyeslik lapunk álláspontját és kitartanak mellette, mert bizonyos az, hogy tisztázódni fog a helyzet és a Bérmunkás további aktivitására az I.W.W. eszméjének a terjesztésénél még nagyon fontos hivatás vár, a saját kis körükben mindent elkövetnek lapunk támogatására. Egy munkás lapot nem lehet levegőből, sőt a Bérmunkást az üzleti hirdetések árából sem lehet kiadni. Azoknak a forradalmároknak a vállain nyugszik a Bérmunkás megjelenése, akik erköcsi és anyagi áldozatokat hajlandók hozni érte. Ilyen szempontból jöttek össze szép számban a Bérmunkás támogatói és az I.W.W. tagjai Wiener Gábor munkástársék tágas lakásában, ahol Wiener munkástárs születésnapi partyt tartott, december 2-án, a múlt szombaton este. A legjobb ételek és italok kerültek Wiener munkástársnő jóvoltából a fényesen terített asztalra, bizonyságul arra, hogy a kérgeskezü bérmunkásokat is megilleti a szép és a jó. A jelenlevők a kora hajnali órákig voltak együtt a legjobb hangulatban és távozásuk előtt 45 dollárt hagytak az asztalon, melyet itt mellékelve küldünk a Bérmunkás javára. Tudósitó.
