Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-11-11 / 1345. szám
1944. november 11. BÉRMUNKÁS 3 oldal Az orosz nemzeti szellem AZ OROSZ MUNKÁSOK SOKAT TANULTAK AZ UTÓBBI ÉVEK ALATT. — A MÚLT FELELEVENÍTÉSÉVEL A JELENT SZOLGÁLJAK (Az utóbbi időben sokat hallottunk arról, hogy a Szovjet Unionban a nemzetközi szellemet felváltotta a nemzeti hazafiaság eszméje. Ennek következtében feladták a szoci- álizmust, a kommunizmust és általában minden olyan eszmét, ami a háború előtti nemzetközi munkásmozgalomhoz fűzte őket. Oroszországból most is, éppen úgy mint a háború előtt, nagyon ellentmondó híreket kapunk. Ugylátszik, hogy az orosz viszonyokat vizsgáló egyének olyan irányokat és intézkedéseket találnak a Szovjet Unionban, amilyenek kutatására odamennek, vagyis már előre megalkotják az agyukban azt, aminek bizonyítására Oroszországba utaznak, igy rendesen sikerül is nekik. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen vélemények a legtöbb esetben teljesen értéktelenek. A napokban a P.M. new yorki napilapban a Moszkvában időző tudósítójuk, Ralph Parker, az alábbi cikket irta arról, hogy miben is áll az oroszoknak a nemzeti eszmékhez való fordulása. — Szerk.) e>----------------------------------------“béke” mint minden imepri- alista háború békéje, igazságtalan volt, kitermelte a “megtorlás” a revízió gondolatát és mélységes szakadást idézett elő Magyarország és az utód-államok között. Természetesen, a román elégedetlenség és elszakadási törekvések okai nem annyira nemzeti, mint gazdasági kérdésekben keresendő és csak azért jelentkezik láthatóbban nacionalista köpenyben, mert a politikai hivatalokból kiszorított román intelligencia, a román nép gazdasági elégedetlenségét használta fel a maga céljaira, elkendőzve azt, hogy első sorban is, mint munkások vannak elnyomva, a nemzeti elnyomatás csak azután következik. A két irányú elnyomatás vitte ze- le a román ipari és mezőgazda- sági tömegeket a középosztály- lyal való egységfrontba. Hogy Erdély őslakói kik voltak, hogy a románok tényleg az ősi római légiók letelepüléseinek a leszármazottai e, vagy csak beszivárogtak Erdélybe ezen vitatkozzanak a magyar és román nacionalisták, tény az, hogy a románság számarányánál fogva, jogosan követelte azt, hogy Erdély, illetve Magyarország sorsába beleszólása legyen, de miután a románság, leszámítva az aránylag kis rétegű középosztályt, Magyarország legszegényebb és legkültu- rálatlanabb rétegét jelentette, éppen úgy nem volt beleszólása a dolgok intézésébe, mint a magyar, ruthén vagy tót sorstársainak, azzal a különbséggel, hogy joggal úgy érezte, hogy mint román is el van nyomva, igy természetesen vonzóerőt gyakorolt rá a közeli Románia, ahol pedig a bojár uralom alatt egy cseppet sem volt jobb dolga a romániai parasztnak, mint az erdélyi faj testvéreiknek. De a gazdasági elnyomatásnál a magyar elem jelentkezett. A magyar csendőr tartotta kordában, ha elégedetlenkedni mert, a magyar szolgabiró ítélte el, pofozta meg, a magyar végrehajtó vette el a vánkosát, ha nem tudta fizetni az adóját, nem az osztályállamot, a nagybirtokot látta tudatlanságában, amely elnyomja és kizsákmányolja, hanem a magyart s igy nem osztály, hanem faji harcot folytatott. A helyzetének ez a fel nem ismerése, kedvező volt, a magyar kizsákmányolóknak, mert akadálya volt a magyar osztálytársaival való megegyezésnek. Másrészt kedvező volt a román születésű köpézosztály- nak, amely a román nép elégedetlenségét úgy kamatoztatta, hogy felhasználta őket arra, hogy a politikai és gazdasági céljainál tömegerőt szolgáltassanak. A román politikusok, ügyvédek, papok, kiket ha nem hódoltak be a magyar uralkodóosztálynak, kizárták a közigazgatási állásokból, úgy a megyénél, mint az államnál, melynek következménye volt az, hogy az erdélyi közigazgatásba nem voltak román nyelvű hivatalnokok, kik az anyanyelvén érintkeztek volna a román néppel. Ez a helyzet mérgesítette el a dolgokat, hogy a megbékélés lehetetlenné vált. A Károlyi forradalom után már a kormány becsületes próbálkozásai A HŐSI MÚLT SEGÍTI A JELENT Moszkva a negyedik háborús tél küszöbén áll. A szezon gyors télbe fordulása, valamint a forradalom évfordulójának ünneplése mindig komoly gondolatokat vált ki az oroszokból. “Ez a háború nagyon kiszélesítette a munkások látókörét”, — irta a “Trud” (A munkás) cimü orosz újság. — El kell ismernünk, hogy a munkások érdeklődése igen sok irányban növekedett. A egyik ilyen irány elvisz bennünket országunk történelmi múltjába. Annak, aki nem ismerős a Szovjet Union légkörével, nagyon nehéz megérteni, hogy az oroszokra nézve milyen fontos tényezővé vált múltjuk felfedezése, mert az elmúlt pár évtized alatt csak a jelennel foglalkoztak.” “Talán túlságos sokat kívánunk azon emberektől, hogy veszéllyel telitett uj utakat törve teljes biztonsággal haladjanak és figyelmen kívül hagyják azt az ösvényt, amit őseik abban az irányban tapostak. Amikor Leningrad veszélyben volt és a fiatal önkénteseket a szokásos gyakorlatozásra fogták, csodálkozva kérdezték: Hová megyünk ezzel? És akkor ezt válaszolták nekik: Odamentek, ahová Alexander Nevsky herceg ment már sokkal előttetek, amikor a ‘hunokat’ (németeket) legyőzte.” “És akik látták, midőn ezen fiatal rekruták a Kazán templomban elhelyezett Kutuzov síremléke előtt térdre borulva felesküdtek a város védelmére, ráeszméltek, hogy ez az eskü nem üres formalitás vort. AZ UJ EMBER “De nemcsak a háborús hősöket hívták vissza a múltból, hogy segítséget adjanak a jelen nagy küzdelmében, hanem olyanokat is, mint a szelíd, .mindig humánus Anton Chekov irót is, akinek tiszteletére a nyáron át1 mendenfelé ünnepségeket rendeztek. Éppen -igy felevenitet- ték a 100 évvel ezelőtt elhalt Ivan Krylovot is ,aki a legalana kérdés megoldásánál elkéstek, az események túlhaladták Jásziék tiszta emberi próbálkozásait. (Folytatjuk) tasabb néposztályt pártolta. “A háborús évek legszembe- szökőbb ténye az, hogy Oroszországban nem kultiválták a brutalitást. Természetesen feltárták a németek által elkövetett szörnytetteket, de ezzel szemben párhuzamosan, mintegy mintaképül bemutatták saját történelmük leghumánusabb, legprogresszívebb képviselőit, mintha csak Hamlet módjára igy szóltak volna. ‘Nézz arra a képre és aztán nézz emerre!” “őseinek mélyebb értékelése hozzásegíti az oroszokat, a szovjet szociálizmus eszméiben vetett hitük megerősödéséhez. Az orosz sajtó azt hirdette, hogy a Vörös Hadsereg azért aratott annyi és olyan nagy diadalokat, “mert az orosz talajból egy uj ember, az élet minden mezején uj eszméket valló ember, a szo- ciálista társadalom tagja nőtt ki.” Ezt a mondatot Nikola Tikhonov, az irók egyesületének elnöke irta, majd kigunyolta azon idegen speciálistákat, “akik nem tanulmányozták az uj orosz népet, az uj szociálista társadalom környezetében ,ami az oroszoknak egészen uj jellemet adott, hanem mindent a könnyen idomítható szláv lélekkel akarnak megmagyarázni.” SZOVJET HAZAFISAG Tikhonov dicséri a szovjet népet azért, hogy minden iránt érdeklődik és tudásszomja ki- olthatatlan. Ennek tudható be az, hogy a szovjet hazafiság különbözik a nacionalizmustól. A Szovjet Union egy nagy család, amelynek Oroszország a feje. A hasonlatot tovább folytatva, a független szláv nemzeteket úgy tekintik, mint azon fivéreket és nővéreket, akik már a saját háztartásukhoz jutottak. Fivérrel, nővérrel néha összekoccannak, de jaj annak az idegennek, aki közbeszólni merészel! A nemzetközi relációra vonatkozólag Ilya Ehrenburg igy fejezi ki az oroszok általános felfogását: “Az orosz népet soha sem uralta a nemzeti szellem. Szerettük a saját, — de értékeltük más népek jótulajdonságait is. Az utóbbi háborús évek alatt fokozottan éreztük más népekkel való kapcsolatainkat. | A háború előtt Londonban csak egy nagy várost láttunk. Azonban a komor papokban, midőn bombák hultak reá, megláttuk annak a városnak a lelkét, megértettük az angolok elszántságát, rájöttünk, hogy Angliában miért van oly régi alkotmány és Dunkirknél miért mentették meg harcoló barátaikat. Rámo- solygunk az amerikaiakra. Kitünően dolgoznak! Jól esik hallanunk, hogy ‘jeep’-jeik már német talajon mozognak. Amerikához való közelségünket sokféleképpen tapasztaljuk; — az ifjúság és országaink nagyméretei egyesítenek bennünket.” “ZOYA” Nemrégiben a moszkvai nép harci szellemét egy gyöngédlel- kü, gyönyörű fiatal leány példájával élesztették. Ezt a leányt, aki a Zoya névre hallgatott, a németek három évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolták, mert a hazájának akart szolgálni. Zoya történetét mozgóképben örökítették meg és mostanában mutatják mindenfelé Oroszországban. “Legyél olyan, mint Zoya Kosmodemyanskaya!” — mondják a gyermekeknek az iskolában. És ezt mondják a Komsomol mozgalmakban, sőt még a templomokban is. Zoya Kosmo- demyanskayaért imádkoznak a papok, noha Zoya nem tartozott a hivők közé, hiszen még csak meg sem keresztelték. A Zoya film a leggyönyörűbb moziképek egyike, — igazi poétikai szépség. Arnstam a rendező nem annyira a hősi halált hozza előtérbe, mint inkább azon gyönyörű emberi jóságokat, amiről a fiatal leány tanúságot tett még az életében. A film bemutatja Zoya életét, aki Lenin halálának napján született és akit a németek 17 éves korában előbb megkinoztak és később felakasztották, mert résztvett a partizán mozgalomban. A film azonban a fősulyt nem a tragikus végre, hanem Zoya életének azon korszakára helyezi, amelyben tihuságot tesz családja és a környékbeli népek iránti szeretetéről, őszinteségéről, bátorságáról és mindenek felett a győzelemben való hitéről. Oly tulajdonságok ezek, amiket egyes országokban esetleg “keresztény erkölcsnek” is neveznek. A náci szellemet valló embereken kívül minden szülő ilyennek kívánja a gyermekét. Az oroszok ma, a győzelem előestéjén, nemcsak a felszabadító, hanem egyben a biró szerepében is találják magukat. Nagy megelégedésükre szolgál, hogy a Vörös Hadsereg már nemcsak az orosz népnek, hanem más nemzeteknek is segít a felszabadulásban, mert igy látják, hogy valami jót és nemeset tesznek másoknak is. Mint bírók, szigorúak lesznek, mert nem felejtenek. Jellemző erre két iskolás gyermek anyjának ez a kijelentése: “Hogyan készíthetem gyermekeim ruháit és küldhetem őket iskolába, ha nem érzem, ha nem tudom, hogy a gyermekeim nem fognak a Zoya sorsára jutni?! Igen, azt akarom, hogy a gyermekeim olyanok legyenek, mint Zoya volt, de ne haljanak meg, hanem éljenek olyan életet, mint Zoya élhetett volna!”
