Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)

1944-10-21 / 1342. szám

1944. október 21. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA---------------------------­ADATOK A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYHOZ Az idén valóban nem panasz­kodhatunk, hogy az elnökvá­lasztási kampányban nem csap­nak elég zajt az érdekelt poli­tikusok, mert úgy az újságok mint a rádió bemondások tele vannak a mindinkább elmérge­sedő kortes' beszédekkel. A je­lenlegi választás olyan formán néz ki, mint az olyan kereske­dő hirdetése, aki nein a saját portékáját ' dicséri, hanem a konkurens holmiját ócsárolja, igy akarja eltakarni saját áru­inak a selejtes voltát. A republikánusok Dewey el­nökjelölttel az élükön, nem azt magyarázzák, hogy ők milyen üdvös intézkedéseket hoznának, ha történetesen megválasztanák őket, mert hiszen teljesen in- dorszálták mindazt, amit a Roosevelt adminisztráció csi­nált, hanem ennek dacára be­szédeikben teljesen a New Deal ócsárlására szorítkoznak. Nagy­hangú ígéreteik legtöbbször semmitmondók, ha bonckés alá vesszük őket. Ezekről a nagy, általánosság­ban tett ígéretekről eszembe jut, hogy hallottam, már jó ré­gen, amikor Magyarországon egy demagóg képviselőjelölt öblös hangon bömbölte oda a szegény parasztokból álló hall­gatóinak: “És azt is kijelentem, hogy a János béres fiának ép­pen olyan joga van a tanulás­hoz, mint a méltóságos báró ur fiának!” Ezt aztán alaposan megéljenezték és az álmélkodó hívek egymásnak suttogták: “Ez aztán jól megmondotta!” Persze, egy kis gondolkodással rájöhettek volna, hogy az ügyes politikus valójában semmi ér­demleges dolgot sem mondott. Azért a választásoknál nem az a fontos, hogy a jelöltek vagy a pártok mit Ígérnek, ha­nem kik állnak mögötte ? kik­nek a jelöltjei? kik fizetik a vá­lasztási költségeit és végre megválasztás esetén kik lesz­nek a tanácsadói, illetőleg aktu­álisan az adminisztráció mun­káját kikkel fogja intéztetni? A MUNKÁSSÁGRA SZÁMIT Már mondottam, hogy a re­publikánusok felismerhető mó­don fasizta módszereket hasz­nálnak ebben a választási kam­pányban. A fasizmus minden f ormá j ának elengedhet etlen faktora a vörösfalás. A fasizta a vörös mumussal való ijesztge­tés révén akar hatalomra jutni. De a vörösfalással egyben pénzt lehet szerezni a vörösellenesek­től, jobban mondva a radikáliz- mustól félő gazdag egyénektől. Ez adja magyarázatát annak, hogy a republikánusok olyan nagy dolgot csinálnak abból, hogy jelenleg az amerikai kom­munisták Roosevelt mellé csat­lakoztak. Ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista jelöltek eddig mi­lyen csekély számú szavazattal rendelkeztek, akkor ez a kom­munista erőlködés minden hű­hó dacára is egészen jelentékte­len. Ezt a republikánusok is jól tudják, de ezen megint csak azzal a fasizta . módszerrel te­szik túl magukat, hogy kom­munistának neveznek el min­denkit, aki Roosevelt mellé állt. Annyi tény, hogy a szerve­zett munkásság Roosevelt mel­lett sorakozott fel. Ez az első eset az amerikai választásoknál, hogy a nagy munkászervezetek ily határozott módon foglaltak állást. A republikánus párt csak John L. Lewis, a bányászok diktátorának a támogatásával dicsekedhetik, ha éppen arra kedve van, holott nem is olyan régen még ugyan azon republi­kánus vezérek jelengi kenyeres társuk bebörtönzését követel­ték. Az unionok közül különösen a CIO fejt ki nagy tevékenységet a Roosevelt megválasztása mel­lett. Politikai bizottságuk, (Po­litical Action Committee, P.A. C.) egy-egy dollár választási költséget kért a több milliót ki­tevő tagságtól, ami éktelen düh­be hozta a republikánusokat és azt állítják, hogy ezen dollárok­ért Roosevelt eladta az orszá­got Sidney Hillmannak, a PÁC elnökének, akire természetesen ráfogják, hogy kommunista. DEWEY TÁMOGATÓI Azonban a republikánus poli­tikusok ácsárkodása nélkül is láthatjuk, hogy Roosevelt mö­gött a munkásság és a szegé­nyebb középosztály áll. Ez nem jelenti azt, hogy a demokraták között egyetlen gazdag ember sem akadna, hiszen végered­ményében Roosevelt is bejelen­tette nem egyszer, hogy a ma­gántermelési rendszer (private enterprise) megvédésére törek­szik, de mindazonáltal kimond­hatjuk, hogy a New Deal admi­nisztráció a vagyontalanokra avagy csak a mérsékelt vagyo­nú osztályokra támaszkodik. Győzelmük esetén a jelenlegi tanácsadók és köztisztviselők óriási' többsége helyén marad. Most nézzük kik állnak a mindinkább jobban kiabáló De­wey kormányzó mögött. Annyi bizonyos, hogy nem szegény emberek, mert talán soha még elnökválasztási korteskodásnál úgy nem folyt a pénz, mint most folyik a republikánus ber­kekből. Először is csaknem összes nagy lapok Dewey szol­gálatában állnak. Már csak ezek óriási összeget emészetenek fel. És éppen igy van a rádió láncolat is. Csaknem minden nap hallani lehet egy-egy repub­likánus vezért az egész ország­ra kiterjedő rádió-láncon beszél­ni. Az elnök és alelnök jelöltek különvonatokon, óriási kíséret­tel utazzák be az országot. És azonkívül a hirdetések és röp­lapok millióival árasztják el a szavazókat. Mindezek óriási ösz- szeget emésztenek fel. Közismert dolog, hogy Dewey támogatói között első helyet foglal el a National Association of Manufacturers (NAM), az amerikai kutyaszövetség. En­nek a vezető tagjai, mint a Du- Pontok, Pews, Weir, stb. sze­repelnek a nagy adományokat küldők között. A törvény sze­rint minden politikai pártnak névszerint ki kell mutatni azo­kat, akik a kampányra 100 dol­lárnál nagyobb adományokat adtak. Hogy ezt a törvényt ki- játszák, különböző nevek alatt alakítanak bizottságokat a pén­zek gyűjtésére és annak elköl­tésére. így a Gannett újságok érdekeltsége által alakított ily bizottságnak a vezetője, Ed- i ward A. Rumely megtagadta1 az adakozók névsorának a nyíl- j vánosságra való hozását. Azon- j ban az eddig nyilvánosságra I hozott lisztéből mutatónak ki- vehetjük az alábbiakat: Négyezer dollárt adott Lam- mont DuPont; egyenként 3000 dollárral szerepelnek: R. R. Mc­Cormick, a Chicago Tribune tu­lajdonosa; J. M. Patterson, a N. Y. Daily-News tulajdonosa; Ernest T Weir, acélmágnás; J. N. Pew, Sun Oil Co. tulajdono­sa; Miss Ethel Pew, W. W. Kel- log, Mrs. H. Timken, (roller bearing) ; Donaldson Brown, (General Motors) ; 2500 dollárt adtak: Henry Jansen, (Berkshi­re Knitting Mills) ; David R. Rockefeller, W. S. Carpenter, (president, DuPont Co.) stb. SZEMÉLYESKEDNEK Nem volna értelme itt felso­rolni az összes adakozókat, hi­szen úgy sem volna elég he­lyünk hozzá, de ezekből is lát­ható és határozottan megálla­píthatjuk, hogy Dewey a gaz­dag osztályra támaszkodik. Ha pedig azt nézzük, hogy kik len­nének a tanácsadói győzelme esetén, akkor ezek között első helyen kell felemlíteni Hoover volt elnököt és Taft szenátort. Mindkettő a legszélsőségesebb reakciót képviseli az amerikai politikában. Az ember elvárná, hogy az ilyen választási kampánynak valami nevelő hatása legyen, hogy a jelöltek az előttük álló nagy problémák megoldásának módszerei felett vitázzanak, így a vita folyamán felszínre kerülnek úgy a hibás, mint a jó intézkedések vagy tendenci­ák bírálatai, amiket aztán hasz­nosan lehetne felhasználni. A jelen választási harcban azon­ban ilyesminek nyomát se lát­juk. A republikánusok mindjárt a durva személyeskedés terére vezették a korteskodást és igy nem csoda, ha a demokraták is úgy válaszolnak. Ilyen személyi kérdést csinál­tak abból, hogy Roosevelt nél­külözhetetlen-e vagy sem? A választókat mindjárt óvják is, hogy mit csinálnak abban az esetben, ha a “nélkülözhetetlen” ember meghal időközben, hiszen már öreg és a múlt télen is be­teg volt? Jó lesz tehát nem reá, hanem az “életerős ifjúra” sza­vazni. Ha ezt az érvet fogad­nánk el, hogy az elnökséghez nagy testierő kell, akkor talán Joe Louist, a negró öklöző baj­nokot kellene elnöknek válasz­tani. Avagy a másik sokat han­goztatott érv, hogy “folyó kö­zepén nem kell lovat cserélni”. Ezt a demokraták mondták ki, természetesen a folyó alatt a kritikus éveket értik. “Hiszen már 12 év óta a folyó közepén állunk” — mondják a republi­kánusok, — “ha nem cserélünk, akkor mindig ott maradunk”. “Ha már csakugyan cserélni kell,” — vágják vissza a de­mokraták, — “akkor a lovat még jobb lóval cserélnénk ki, de semmi esetre sem egy öszvér­rel !” És egyenlőre nekünk is elég lesz ebből ennyi. JEGYEZD MEG ■ - Ajánlja: St. Visi Ha a japánok sziget számlá­lást csinálnak mostanában, iga­zán nagy hiányt fognak észre­venni. Úgy Truman, mint Dewey mindenkinek munkát ígérnek és egyszersmint nagy hasznot is. Ez a politikai hadjárat, Ígér­ni könnyű még a csillagokat is odaígérhetik. Ha majd igazán akarják a választások után me­hetnek a csillagokat leszedni. Egy Woodhouse nevű ameri­kai komédiás náci ügynök lett De most már azzal magyaráz­za meg tevékenységét, hogy az egész csak komédia volt. Hát mi régen tudtuk, hogy a náci banda komédiások voltak, csak az volt a nagy baj, hogy Tragé­diát játszottak minden áron. A házasság sokkal boldogabb lesz, majd ha edényeket könnyű és törhetetlen plasticból fogják készíteni. Úgy, hogy sem az edény, sem a férjecske feje ne törjön. Henry Wallacenek egyik be­szédjét a protestáns egyházak leközölték és kisebb röplapban a katonák között terjesztik. Ezen beszédben Wallace azt mondja, hogy van Hadi Isten és Béke Isten. Persze akkor szinte természetes, hogy ezek egymás ellen harcolnak. Mert aki hadat, harcot akar, az nem akar békét és viszont. Sloan, a General Motors elnö­ke, azt a kijelentést tette, hogy ha Deweyst választják meg el­nöknek, akkor 500,000,000 dol­lárt fognak elkölteni terjeszke­désre. Ha Rooseveltet, akkor meg semmit. Hát mi örvendünk annak, hogy a gazdasági hatal­mat, ha csak fenyegetésnek is ilyen nyíltan használják. Most már nem csak Posta­épületeket, uj hidakat Ígérnek a politikusok, hanem az egész világot és a csillagokat, csak őket válasszák meg. Október 15-én, a szabadság szerető spanyolok nagy konven­ciót fognak tartani Párisban, ahol Franco elleni harcot fog­ják megszervezni. A bulgárok és Titóék fegy­verszövetséget kötöttek. Ez úgy látszik nem csak a német nácik, hanem mindenféle fasizták el­len is érvényes. Vincenzo Azzolini, olasz ban­kárt vád alá helyezték, mert 120 tonna aranyat átadott a náciknak. Nem csoda, hogy kol­dus szegény lett ez az ország, melynek ilyen bankárai voltak.

Next

/
Thumbnails
Contents