Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-07-08 / 1327. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1944. julius 8. DIALEKTIKA Irta: LAJER JÓZSEF (A jelen világháború előkészítésének idején, a már tuságo- san izgalmas 1937-ben, “Dialektika” címmel egy kis füzet látott napvilágot Budapesten. A szerzője és kiadója Lajer József, aki ezt a nagyon elvont tárgyat népszerű módon, könnyen érthetővé teszi. A “Dialektika” eredetileg a gondolkodásnak, okoskodásnak és vitatkozásnak bizonyos módját jelentette. Később azonban Kant és Hegel bölcsészek már tágabb értelmet adtak neki. Marx Károly még tovább fejlesztette ezt az irányt úgy, hogy ő utána már “dialektika” az emberi társadalmi fejlődés törvényeinek összességévé lett. E kis füzet gondos tanulmányozása nemcsak a társadalmi rendszerek törvényszerű változásait teszik értehtővé számunkra, de napjaink jelszavait is, úgy a reakciósakat, mint a radikális irányt jelzőket, könnyebben tudjuk megérteni és értékelni — Szerk.) (Folytatás) A Kapital második kiadásának utószavában adta Marx a hegeli és a materialista dialektika közötti eltérés lényegét: “Az én dialektikus módszeremnek az alapja nemcsak különbözik a Hegelétől, hanem annak egyenes ellentéte. Hegel számára a gondolkozás folyamat, amelyet eszme néven önálló alany- nyá változtatott át, a valóságnak a demiurgosza (az érzékiség teremtő istene a pogányok- nál), amelyek pusztán külső megjelenése. Nálam viszont éppen megfordítva, az eszmei nem egyéb, mint az ember fejében átalakult és átfordult anyagi.” — “Hegel kezelésében a dialektika misztikussá válik, de mégis ő volt az első, aki az általános mozgásformákat tudatosan és mindent átfogó módon adta elő.” A dialektikának hegeli, idealista magyarázása és alkalmazása Marx szerint a dialektika “misztifikált formája.” Ennek használata a maga idejében valóságos “német divattá vált” megtévesztő oldala miatt, “mert látszólag a fönálló rendszert dicsőítette.” Észszerű, vagy materialista formájában, mint ahogy Marx nevezte : “viszont a polgárságnak és tudálékos szóvivőinek bosszúság és borzalom, mert a fönnálló rend tényleges megértésében benne van a rend tagadásának és szükségszerű bukásának megértése is, minden létrejött formát a mozgás folyamában, tehát a múló oldaláról is fölfog, nincs előtte tekintély, lényegénél fogva bíráló és forradalmi természetű.” Ezen az utón jutott el a dialektika “a mozgás általános érvényű törvényéig”. Másszóval, a filozófiát Marx tette képessé arra, hogy az ember és az emberen kívüli világ törvényszerűségeit, amelyek az emberi tudattól függetlenül is léteznek, a valóságnak megfelelően visszatükrözze. A dialektika igy tehát egyrészt a fejlődő mozgás általános érvényű törvénye, másrészt filozófiai módszere a tudományos kutatásnak, amelynek lényegét Engels igy foglalta össze: “A dialektika a dolgokat és fölfogható képüket lényegileg összefüggésükben, keletkezésükben, mozgásukban és elmúlásukban fogja föl” Marx szerint: “A dialektika úgy a külső világ, mint az emberi gondolkozás általános mozgástörvénye.” A dialektikának ez a filozófiai pályafutása szükségessé teszi, hogy a filozófiát egy kissé közelebbről is megvizsgáljuk. A FILOZÓFIA —! ' I *| *1 í A gondolkozásnak legértékesebb tulajdonságát képezi a konkrét, egyes jelenségekben rejlő és azokon keresztülhuzó- dó általános érvényű tulajdonságoknak és törvényszerűségeknek fölismerése. A gondolkozásnak azt a módját, amely ezeknek az általános érvényű tulajdonságoknak és törvényszerűségeknek az egyes, konkrét jelenségekben való fölismerésére és osztályozására, továbbá eredetüknek magyarázására és rendszerbe foglalására irányul — tudományos gondolkozásnak az az filozófiának nevezzük. így a filozófia tárgya az egész anyagi és szellemi világ. Ezzel a végtelen területtel és anyaggal azonban egy tudomány nem volna képes megküzdeni. Nemcsak az anyag végtelensége, hanem földolgozásának nehézsége miatt sem. Hosszú évezredeknek kellett eltelni, amig &,z ember eljutott addig a fölismerésig, hogy egyáltalán vannak ilyen általános érvényű törvényszerűségek. Éppen ezért, nem is a filozófia alakult ki a tudományok közül elsőnek, hanem azok, amelyekre az embernek a természettel vívott létfönntartási harcában elsősorban volt szüksége pl. fizikai, csillagászati,:» mennyiségta- ni, stb. ismeretek). A technikai és tudományos ismeretek gyarapodása és fejlődése megkövetelte a filozófiának önálló tudományként való kiépítését. Ez a szükséglet kb. 2500 évvel ezelőtt alakult ki. Ezóta létezik a filozófia, mint az összes többi tudományok fölött álló és ezektől elkülönült, önálló tudomány. A filozófia célja és föladata azonban lényegében annyira azonos a többi tudományok céljával és föladatával, hogy éppen ezért már kialakulásának első idejében szükség? A kérdésre felelni kellett és a kérdés fölvetése a magyarázása már maga is filozófia, egyben pedig a filozófia szükségességének döntő bizonyítéka. Maga a szó, filozófia magyarul annyit jelent, mint bölcsel- kedni, vagyis valamin elmélkedni, a dolgokat gondolati utón vizsgálni, mennél jobban átérteni, megismerni. Érdeklődő szemléletnek is nevezhetjük. De a bölcselkedés ezzel még nem teljes. A fenti ismérvek a többi tudományra is érvényesek. A különbség eddig csak az, hogy amig a többi tudományok a tapasztalást és a kísérletezést is igénybeveszik céljuk elérésére, addig a filozófia a több itudo- mányok által elért tapasztalati eredményekre támaszkodva, főleg gondolati utón marad. Ez pedig nem oly különös ok, ami a filozógiának önálló tudományként való szereplését szükségessé tenné. A filozófia azonban még valamiben különbözik a többi tudományoktól. Addig, amig a többi tudományok ott folytatják a munkát, ahol az elődjük abbahagyta, addig a filozófusok mindegyike elölről kezdi. A világ filozofálása, értelmi fölfogása, minden filozófusnál teljesen elölről kezdődik. Rendszerint még az alapelveket, a princípiumokat sem fogadják el egymástól, még kevésbbé a rajtuk fölépülő módszereket és rendszereket. így minden filozófus a maga társadalmi helyzetének és egyéni adottságainak megfelelően filozofálja a világot. Ez olyan törvényszerűség, amely a társadalmi helyzetből, valamint a filozófia természetéből fakad, nem pedig a filozófusok egymás iránti ellenszenvéből, ami kétségtelenül sokszor előfordul. Tévedés volna azonban ebből azt következtetni, mintha az egyik filozófus munkálkodása a másikét nem segítené elő. A filozófiai problémák természetéből és megoldásuk nehézségéből természetes szükségszerűséggel következik az,, hogy különféle alapelvekkel és különféle módszerek segítségével próbálják őket megoldani. E kísérlet következtében az alapelvek és módszerek rendkívül elszaporodnak, viták és kritika révén tisztázódnak és elmélyülnek. Ez a folyamat a gondolkozás fejlődésének fontos tényezője. Viszont éppen ezért, a tudományos gondolkozás eltávolodik a hétköznapi, vulger gondolkozástól, átalakul és igy az embereknek csak egy kis töredéke képes elsajátítani. A világot mindaddig különféleképpen magyarázgatják, mig úgy az egész társadalom, mint maga a filozófia el nem éri fejlettségének azt a fokát, amikor föladatát képes is megoldani. A különböző alapelvek, módszerek és világnézetek sorozata, a gondolkozás fejlődésének útját jelzik. A sok téves szempontoknak és elveknek szükségképpen ki kellett alakulniuk, mig yaj- tuk keresztül a világ helyes fölismeréséhez eljuthattunk. Hegel szerint ez a folyamat tulajdonképpen az “Eszme önmagára ismerésének” a folyamata. A valóságban pedig a gondolkozás fejlődése ez, amely önmagát, külső környezetét és az ezeket uraló törvényszerűségeket fokozatosan fölismeri. A filozófiai rendszerek organikusan fejlődnek egymásba és e fejlődés éppen úgy dialektikusán fejlődés éppen úgy dialektikusán, azaz ellentétein keresztül történik, mint minden más fejlődés. Tévedéseken keresztüljutunk el az igazsághoz és Hegel helyesen állapította meg, hpgy: “egy nagy tévedés többet ér a filozófiában, mint egy lapos igazság.” A filozófiai rendszerek fejlődési folyamatában mindegyik filozófus más rendszert épit ugyan ki, de sok alapelvet és szempontot átvesznek egymástól. Sokszor évszázadokkal is visszamennek egy- egy alapelvért, amelyre azután egészen más rendszert építenek föl. Éppen ezért, elmondhatjuk, hogy annyiféleképp próbálták már magyarázni a világot, ahányféleképp csak az emberi agy kombináló képessége, a jellemek és vérmésékletek megengedték. Ezek után micsoda tehát lényegében az, ami a filozófiát a többi tudományoktól megkülönbözteti és szükségessé teszi? Már fentebb említet\ tűk, hogy e kérdésre a válasz már maga is filozófia; de most nézzünk meg néhány kiváló filozófust ,hogy válaszoltak, azaz hogyan filozofálták ezt a kérdést? Arisztotelész szerint: “minden tudomány egy bizonyos területen a létezőnek egy bizonyos faját vizsgálja, de a ‘van’ a ‘lét’ fogalmával nem foglalkozik. Kell egy olyan tudomány, amely azt, amit a többi a tapasztalásból vesz vagy aminek a létét csak föltételezi, tegye vizsgálat tárgyává. Ezt teszi a filozófia, amikor a ‘van’-nal, a ’lét’-tel, mint van-nal foglalkozik.” Arisztotelész a mai értelemben vett filozófiát első filozófiának is szokta nevezni, mert a filozófiának és módszerének szempontjából vele rokonságot mutató egyéb tudományoknak, mint pl. az ethika, pszihológia, stb. gyűjtőfogalomként a “metafizika” elnevezését adta. De ugyanakkor az első filozófia és a metafizika alatt rendszerint egyet is értett. Ily szempontból mondotta azután: “ha csak testi lények volnának, akkor a fizika volna az első és egyetlen filozófia”. Arisztotelész válasza kétségtelenül helyes, de rövid és laikusok számára kissé homályos is. A homályosságok a több filozófus feleleletiben is megtalálhatók, de ezek főként a filozófia tárgyainak a természetéből származnak. (Folytatjuk) ^Szervezés7* — /,Keveles// — ,/Fel«zabadülás,/ Az Ipari Forradalmárok Szenthóroiméaa
