Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-10-14 / 1341. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1944. október 14. TÁRCA VISSZA! Irta: Csizmadia Sándor Ez ha nem volna novella, igaz is lehetne. A helyi viszonyok is mellette szólnak. A mi emberünk valamiképpen nagyon megéhezett s nem volt kenyere, se pénze, hogy vegyen. És a gyomor nemcsak nagy reformátor, de még nagyobb forradalmár. A szemek elkezdenek karikát hányni s egy csapásra kitöröltetnek az emlékezetből a magántulajdon fogalmai. Az éhség fejlődésének bizonyos fokán a társadalom rendszerei kártyavárként omlanak össze. A magántulajdon rendszere helyet ád a köztulajdon fogalmának. És rögtön megváltoznak az erkölcsök is. Ez olyan materialisztikus valami. A jóllakott ember szerint a lopás a legutálatosabb bűn. Az éhes ember szerint a legszebb erény, mert a létfentartás leggyorsabb föltétele. Vagy talán egy emberélet megmentése nem szép és nemes cselekedet ? Ha egy idegen ember tulajdonát képező tóban fuldokló embertársunk segítségére akarunk sietni, ki kell előbb kémünk a tó tulajdonosának engedélyét arra, hogy beleugorhassunk a vizbe? De az ilyen fejtegetések nem tartoznak ide. A mi emberünk éhes volt és lopott. Manapság már olyan nagy és állandó a nyomorúság, annyian lopnak éhségből, hogy el se igen hisszük, hogy valaki éhségből lopjon. Mindegy, a mi emberünk lopott és pedig éhségből. Rajtacsipték, mint ahogyan a szegény embert mindig rajtacsipik. Különösen ha éhségből lop, mert az ilyen emberek rendszerint nagyon ügyetlenek. Akit rajtacsipnek a lopáson, azt mindig enyhébben vagy egyáltalában nem kellene büntetni, mert az ilyenek alapjában véve többnyire becsületes emberek; ha nem volnának becsületesek, nem lennének oly ügyetlenek. Elitélték néhány hónapra. Bent a börtönben, ha más nem, a pap bizonyára alaposan a lelkére beszélt, hogy máskor ne lopjon, ő maga is, miután a börtön komisz kenyeréből megtömte gyomrát, belátta, hogy helytelenül cselekedett, mikor a máséhoz nyúlt. Szánta-bánta a bűnét. Az a néhány hónap lepörgött, azután a mi emberünk újra szabad lett. A börtön kapuján azzal az erős elhatározással lépett ki, hogy becsületes életmódot kezd. Haj! de az ember tervez, —- a társadalom végez. Hiába mászkált napokon át, nem kapott munkát. Újra megéhezett nagyon, de lopni még sem akart. Már annyira jutott, hogy szeretett volna visszamenni a börtönbe, hogy jóllakhasson, de nem volt rá jogcime. A becsületes embernek nem adnak kosztot ott se. Végre megint lopásra kényszerült, nem az éhség miatt, hanem hogy jogot nyerjen a börtönhöz. Miután most már az volt a célja, újra elfogták. El is Ítélték, előbb azonban a rendőrség örök időkre kitiltotta Budapestről. A szép fővárost meg kell tisztítani az ilyen közveszélyes alakoktól. A csend- és rendnek a tisztítás az első biztosítéka. A bűntett megelőzése. Ha jól meggondoljuk, ez nemcsak a gazdagok érdekében történik, hanem még inkább a szegényekében. A tolonckocsi az a varázskészülék, mely a gyönge jellemű szegény emberek elől elzárja a bűnök útját. A börtönben a körülményekhez képest jól érezte magát. A koszt a lehető legrosszabb volt, de mégis alkalmas a gyomor megtöltéséhez. Sőt ha a bör- tönvizsgáló-bizottságnak és az ügyészeknek hinni, lehet nagyon is kitűnő a fogházi eledel. Ezek az urak ugyanis sohasem győzik eléggé dicsérni a fogházi élelmezés kiválóságát. Nagyon rossz szakácsnéik lehetnek odahaza a saját konyhájukon. A mi emberünk tehát meg volt elégedve. Csak az busitot- ta el olykor-olykor, hogy az ideje egyszer mégis letelik és kidobják az uccára. Akkor kezdheti megint elölről. Amitől félt, az be is következett. Egy szép napon azt mondták neki, hogy elmehet. Egy rendőr várakozott rá s azzal elsétáltak a rendőrségre, honnan a legelső tránszporttal hazato- loncolták. Akárcsak egy lakatlan szigetre tették volna ki, hol még ember soha nem járt. Mit csináljon a kis faluban egy vasesztergályos? Nincs ott olyan mester, aki őtet használhatná. Menjen kapálni, vagy kaszálni? Van ott arra elég ember, kik jobban értenek hozzá, mint ő. Ki fogadna munkára olyan embert, kit előbb arra kell megtanítani, hogyan fogja kezébe a szerszámot? Egy ideig úgy élt otthon tétlenül, szegény szülei terhére. Hamar belátta azonban, hogy igy nem folytathatja. A rendőrség és a börtön még nem tudták belőle kiirtani a becsületérzést. Szülei szegények, azoknak a nyakán nem élősködhet. Fogta a vándorbotot és ment. Bejárta az ország nagyobb városait munkát keresve, kapott is itt-ott egy-két napra valót, de állandó munkához jutni nem tudott. Budapest felé indult hát újra, hátha valami gyárba bejuthat. A Váczi-uton kapott munkát. Már hónapokat töltött ott. Később a gyár vezetősége azt is megtudta, hogy Budapestről ki van tiltva. Mivel azonban igen rendes és szorgalmas munkás volt, nem bocsátották el, hanem megmondták neki, hogy legyen nyugodtan, náluk mindig lesz munkája. A szegény ember alig tudott hova lenni örömében, hogy végre mégis sikerült neki a becsület útjára visszatérni és azon most már meg is maradhat. Ruhát szerezgetett be magának és időnként szüleinek is küldött segítséget. Szombaton mindig hazament s vasárnapjait vagy olvasgatva, vagy egyéb hasznos szórakozással töltötte. Szilárdul hitté, hogy most már nem sülyedni, de emelkedni fog. Csakhogy nem azért van a rendőrség, hogy megengedje állani azt, aki egyszer, bárha véletlenül is vagy odakénysze- ritve, lejtőre jutott. Ott az a jelszó, hogy le egészen a fenékig. Vissza nincsen ut. A rendőrség mintha abban látná legfőbb feladatát, hogy a lejtőt minél síkosabbá tegye, hogy a szerencsétlen, ki rája téved, azon meg ne állhasson. Kispesten lakott, mert a kitiltás miatt bent a városban még se mert lakni. Minden este gyalog járt haza a Népligeten keresztül, hogy a villanyospénzt is megtakarítsa. Egy este nagy razziát tartott a rendőrség. A Népligetet rendőrök lepték el s minden bokrot átkutattak. Ott ballagott hazafelé a mi emberünk. Ruhája olajos, piszkos volt, mint amilyen a gyári munkásé szokott lenni. Ám ez a ruha, mig elméletben a munka legszebb jelvénye, addig a gyakorlatban: bűnjel. Mindenki gyanús, aki nem jól vasalt ruhában és nem fényes cilinderben jár. Gondtalanul ballagott a gyaloguton, mikor valaki rákiált: — Megálljon csak! A kiáltás sajátságos parancsoló hangja meglepte. Odanézett s egy urat látott feléje sietni. Rögtön fölismerte, de az is őtet. Detektiv volt. Egy pillanat alatt átvillant agyán minden veszedelem, mely fenyegette. Ha elfogják, elveszíti a mun- kját. Megélhetése, becsülete, keservesen szerzett uj életének minden föltétele odalesz. Visz- szaesik oda, ahonnan emberfölötti küzdelemmel sikerült magát kiszabadítani. És ki tudja, sikerül-e majd még egyszer? Lesz-e ereje újra kezdeni? Mi lesz a szüleivel? Nem segítheti őket s mekkora szomorúságot és szégyent hoz rájuk, ha megint a tolonckocsi közvetíti a viszontlátást! A' kétségbeesés erejével és gyorsaságával határozta el, hogy a végsőkig nem hagyja magát. Védelmezi a szüleit, a munkáját, a becsületét, a megélhetését. Futásnak eredt. A detektív utána s mikor közelébe ért, vastag botjával úgy suhintott a munkás fejére, hogy az vértől borítva összeesett. De csakhamar magához tért s mikor a detektív rátérdelt, hogy ártalmatlanná tegye, valahogyan előragadta zsebkését s egész erővel a rendőr karjába döfte kétszer. A detektív, inkább ijedtségből, mint fájdalmában, eleresztette és a saját bajával kezdett foglalkozni. A munkás fölugrott és újra futni kezdett. A vámsorompónál ott állott a fináncz, ki látta az előbbi küzdelmet. Kirántotta kardját és meg- szurta vele a munkást, ki zsebkésével a fináncsot is megsebesítve, tovább futott. Fáradt és ijedt tekintete elé biztatólag és reményt keltve mosolygott a zöld mezőség, hol a katonák szoktak gyakorlatozni. A mező szélén sötétlik az erdő, rejtelmes homályossággal nézve ki a síkságra. Az üldözött munkás fejéből és karjából patakzott a vér, de ő ezt nem látta, sebének fájdalmát nem érezte. Csak egyet látott, csak azt érezte: hogy Kispest felé az ut szabad, hogy megmenekült a gyalázattól. Holnap munkába mehet, szüleit segélyezheti tovább is, megmaradhat becsületes embernek. A gyakorlótér felől egy katona jött. Vele szemben egy kiáltozó fináncz mutogat egy véresen futó ember után, ki közte és a katona között szalad a gyakorlótér felé. A katona se habozott soká, kirántotta bajo- nettjét és megragadta a munkást. Az védekezni próbált, de a kimerülés minden erejétől megfosztotta. Némán, lihegve esett a katona karjaiba, ki átadta az .elősiető rendőröknek. Hatóság elleni erőszak miatt kerül a törvény elé. Súlyos bűn, súlyosabb a lopásnál. Lopni szükségből is lehet, de a hatóságot csak az elvetemült és megátalkodott ember támadja meg. Az ügyésznek is ez volt a nézete .Elmondta, mint sülyedt ez az ember fokról-fokra. Először lopott, becsukták s mikor kiszabadult, ahelyett, hogy becsületes munkához fogott volna, újra lopott. Megint elitélték s ime már hatósági erőszak miatt áll itt. Késsel támadt a hatóság emberére. Közveszélyes alakká züllött el, ki a gyilkosságtól sem riad vissza, hiszen puszta véletlenség, hogy már most nem gyilkosság vádjával terhelten áll itt. A vádlott védőbeszédül elmondta az élettörténetét. A bíróság könnyezett aztán, tekintettel az enyhítő körülményekre, nyolcz hónapra ítélte a vádlottat. Egyúttal a törvényszék elnöke lelkére kötötte, hogy most már aztán igyekezzék megjavulni. Most már legalább a németek nem mondhatják, hogy ez is olyan háború, mint az első világháború volt. Most már nem csak más népek, hanem a németek is érzik a háború őrült rombolását, melyet az első háborúban nem éreztek. Talán éppen az volt a bajuk. Goebbels bejelentette a kenyér adag levágását és ő is hozzáteheti, mint a papok, hogy “nem csak kenyérrel él az ember, hanem isten igéjével is”. Mi nem sajnáljuk őket, ha sokkal több isten igéjét, mint kenyeret adnak nekik — megérdemlik. A háború legjobb hire az, hogy a nácik már az adóvégrehajtókat is a frontra vitték. Azokkal kellett volna megkezdeni a háborút, minden ország részéről. "Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" ^ yj ® W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága y/ I y/
