Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-10-14 / 1341. szám
1944. október 14. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA---------------------------VÁLASZTÁSI TAKTIKA Említettem a hultheti rovatban, hogy most a választási hadjáratban alkalmazott taktikával fogok foglalkozni. Nem célja ezen soroknak sem az egyik, sem a másik párt dicsérete vagy ócsárlása, csupán néhány, már eddig igen jól látható igazságnak a leszögezése. Az elnökválasztásokat az elnökjelöltek “felépítése” előzi meg. Ez egészen olyanformán történik, mint a mozicsillagok meghirdetése. A mozgókép iparnak is szüksége van olyan férfiakra, vagy nőkre, akikről a sajtóügynökök elhitetik, hogy nagy művészek és akik ezen nekik tulajdonított hirnévvel vonzók a közönséget. Mükifejezése ennek az, hogy a csillag “nagy Box-office bevételt eredményez”. Box-office az a kis helyiség, ahol a jegyeket árulják. Politikai téren is ilyen csillagot keresnek és azután “építenek fel”, akinek a hivatása egy másik kis , box, — a szavazó box megtöltése, — szóval a szavazat fogás. Azonban még any- nyiban is tovább folytathatjuk a hasonlatot, hogy mindkét esetben nagy anyagi előnyök származnak arra vagy azokra, akik képesek voltak egy mozi csillagot felépíteni, vagy a győztes elnökjelöltet kiválasztani. Azon politikusokat, akik valamennyire feltűnnek mindjárt elnevezik “presidential timber”- nek, vagyis olyan gerendának, amelyből elnököt lehet építeni. Ilyen timbert ugyan sokat találnak, de felépítése csak kevésnek sikerül, tekintettel arra, hogy csak egy elnök van az Egyesült Államokban s a legtöbb azok közül is több mint négy évig szolgál, Roosevelt pedig már eddig is 12 évet foglalt el magának. Azon politikusnak, akiknek sikerül kifaragni és az elnöki székbe ültetni a timberj ét, a “president maker” nevét adják. A Roosevelt esetében Jim Farley, volt postaügyi miniszter követelte magának ezt a címet. A HALLGATÁS DIADALA Mint mondottam, a president felépítése igen jövedelmező foglalkozás. Nem csoda tehát, hogy sokan vesznek részt benne, hiszen köztudomású, hogy az elnökké lett timber a saját hívei között osztja ki az összes fontos állásokat. Ezen állások rendesen magas fizetéssel járnak. Azonban amennyire a történelemben vissza tudunk menni, mindenütt láthatjuk, hogy a politikusok mindenkor értették, hogyan lehet a politikai tisztségeket kamatoztatni. Egy kicsi mindig csurrant vagy cseppent. Ez alól nincs kivétel most és nem lesz kivétel a jövőben sem. A jelenlegi választási kampánynál a demokrata pártnak nem kellett uj elnökjelöltet felépíteni, ellenben a republikánus pártnak erre igen is nagy szüksége volt. New York állam kormányzója mindig potenciális elnöki gerenda, mert New York a legnépesebb állam és igy akit ott kormányzónak választanak, az már egyszer sok szavazatot vonzott. Dewey kormányzónak ez az egyetlen kelléke volt arra, hogy elnökjelölt legyen. A “felépítés” hosszú négy éve latt mélyen hallgatott. Ez volt a legnagyobb erénye, amire büszkeséggel mutattak rá hívei. És amint a kampány jelenlegi állását nézzük, mondhatjuk, hogy jobban tette volna Dewey, ha szemelőtt tartotta volna ezt a régi közmondást: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, mert amikor Labor Day után kiállt a porondra, csúnya meglepetés érte az amerikai közönséget, de talán még a saját híveit is. GöEBBELSET UTÁNOZZÁK Kétségtelen, hogy a republikánus part idei választási kampánya a hazugságok és a pisz- kolódások fertőjévé lett. És ezen fertő kimélyitésében maga, az azelőtt “néma mint a sir” Dewey jár elő jó példával. A republikánusokról azt mondják, hogy közöttük vannak az amerikai fasizták. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, nem akarok efelett vitatkozni, de any- nyi bizonyos, hogy a jelen választási kampányban Hitler- Gö- ebbelstó'l kölcsönzött taktikát folytatnak. Ez a taktika, mint azt Hitler a “Mein Kampf” cimü könyvében lefektette, abból áll, hogy nagy hazugságokat kell mondani és azokat sokszor ismételni, mert akkor mégis csak ragad belőle valami. De azonkívül az ilyen bődületes hazugságokkal fel lehet mérgesíteni az ellenfelet s ki lehet a “vitát” csikarni, amire Roosevelt elnök előbb nem volt hajlandó. Thomas L. Stokes újságíró, aki Deweyval járta az országot, erre vonatkozólag ezt a megjegyzést teszi: “Nem titok, hogy a republikánus kampány intézőinek taktikája az volt, hogy Rooseveltet a védelemre kényszerítsék.” A republikánus szónokok részére a párt központjában készítik a beszédeket. Az ily beszédeket mondják el a gyűléseken és adják le a rádión. Miután a beszédek szövegét előzőleg sokszorosítják ,a sajtó előbb megkapja, mint a szónok elmondotta. Két republikánus kormányzó nem volt hajlandó elmondani a számukra irt beszédet, mert nem vállalták a felelőséget az azokban foglalt állításokért. Magyarán mondva, azon beszédek olyan vaskos hazugságokat tártaim a z t a k, hogy még a saját korteseik is megborzadtak tőle. DEMOKRATÁK STRATÉGIÁJA Ezért aztán nemcsoda, hogy Roosevelt elnök az első kampány beszédében leszögezte ezen hazugságokat. “Megdörgöltem a szemeimet”, — mondotta az elnök, — “hogy vájjon jól látom-e? Vájjon csakugyan en- gemet és nem a Republikánus Pártot okolják-e a depresszióért?” És igy tovább, egy egész csomó Göebbelsi hazugságot szögezhetett le. Ilyen mindenki által felismert hazugság az, hogy Roosevelt miatt nem volt az ország felkészülve a háborúra a japán támadás idején. De éppen ilyen hazugság az is, hogy a társadalmi biztosítást a New Deal adminisztráció nem akarta szélesebb alapokra kiterjeszteni, amikor köztudomású, hogy a kongresszusban a republikánus képviselők és szenátorok a velük társult déli, reakciós demokrata társaikkal egyetemben akadályoztak meg minden ily irányú további törekvést. A republikánus párt stratégiája tehát eddig a hazudozással párosult piszkolódás és sértegetés. Ezzel szemben a demokraták (legalább is eddig) a szatírát, vagyis a nevetségessé tételt alkalmazzák. Ez igen hatalmas fegyver, különösen ha hozzáértő emberek kezelik. A demokrata pártban vannak ilyen emberek, de maga Roosevelt elnök is jól érti a tréfával való okölcsapást. Ilyen szatirikus visszavágás volt, amikor felemlítette, hogy az ellentábor nemcsak őt, a feleségét és a gyermekeit gyalázza (Pegler állandó rovata), hanem most már még a “Fala” nevű kutyáját is kikezdték. Azt hiresztelték el ugyanis, hogy “Fala” Roosevelt egyik útja alkalmával egy szigeten maradt és azután egy hadihajót kellett érte küldeni, — természetesen az adófizetők költségen. “Hát ezt már kikérem magamnak”, — mondotta Roosevelt, “hogy még a jólnevelt kutyámat is szidalmazzák, akinek nincs meg az eshetősége a védekezésre”. A “Fala” kutya felemlitése természetesen itt azt jelentette, hogy az ellenzék részéről jövő támadásokat nem veszi többe, mintha az a kutyájának szólna. Erre aztán Dewey és társai mint a viperák ugrottak vissza. Most már még nagyobbakat hazudtak és mégjobban piszkolódtak. Azonban saját maguk estek abba a csapdába ,amibe Rooseveltéket akarták behúzni. Arra számítottak, hogy feldühösítik Rooseveltet, aki aztán olyan kijelentéseket fog tenni, amibe majd bele tudnak akadni. Ehelyett Dewey lett olyan dühös, hogy egyik beszédében Pasadena, Cal.-ban levő készülékek földrengést jeleztek, de az is meglehet, hogy csak Hollywoodban volt valami nagy dáridó. Németország felosztása egyszerűsítve: Az oroszok kapják Poroszországot a junkerokkal. Az angolok az ipari telepeket a Rhine-i borral. Az amerikaiak Bajorországot, a nyaralókkal és a Bavaria-i sörrel. Most már mindenki elhiheti, hogy a kínai kirándulások nagyon változó hatással vannak minden emberre. Most Donald Nelson is egészen megváltozott, azt mondják, hogy lemondott a WPA elnökségéről. Dover vidékén Angliában lakó népek helyzetét csak azok kijelentette, miszerint ha őt megválasztják, akkor el fogja csapni Ickes belügyminisztert. IDEGLETÖRÉSTŐL ÓVJA Erre aztán Ickes, meg a többiek nagy hahotával pellengé- rezték ki, hogy ime itt van egy elnökjelölt, aki még azt sem tudja, hogy minden elnökválasztás után a miniszterek lemondanak. “Most már harmadszor ér az a szerencse, hogy felemlít”, irta Ickes Deweynak, — “Amikor másodszor tett rólam említést, láttam, hogy nagy szálka vagyok a szemében, de most, hogy harmadszor említ, már bánt a gondolat, hogy idegletörést okozok önnek, mert hiszen még az elemi iskolás gyerekek is tudják, hogy a távozó elnök miniszterei lemondanak s ön mégis azzal fenyegetődzik, hogy megválasztása esetén kidob az állásomból.” A következő számban ismertetni fogom, hogy kik állnak a két jelölt mögött. Azonban a választási kampány, ahogy eddig látom, nekem ez a kis történet jut eszembe: Régente szokásban volt, hogy a bűnösöket meztelenre vetkőzve kitötötték a város terén elhelyezett szégyenpóznához. Az áldozatot aztán megrohanták a legyek és vigan lakmároztak rajta. Egyszer egy jóérzésü ember már nem bírta állni a bűnöző szenvedéseit, odament hozzá és lehajtotta róla a legyeket. A fegyenc azonban a köszönet helyett éktelen átkozódásban tört ki és rettenetes szidalmakat kiabált a jószivü ember felé. “De jó ember, hiszen én csak javadat akartam, azért hajtottam el rólad a legyeket”, — mondotta a jó szamaritánus. “Jót akartál, te átkozott!” — szólt vissza a fegyenc. — “Hát nem látod, hogy mit csináltál? Azon legyek, amelyek rajtam ültek, már teleszivták magukat a véremmel s csak egy kis Ízelítőt szedtek még, de most, hogy elkergedted őket, csupa friss, kiéhezett légy szált rám, akik az utolsó csepp vért is ki fogják szívni belőlem!” Nos, nem igy áll-e a dolog ezezl a két politikai párttal is? bírják jobban megérteni, akik kuglizó pálya alatt laktak. Úgy szóltak négy éven keresztül az ágyúzások és robbanások ezen a vidéken. Willkie gyomor bajt kapott kórházba került. Talán megpróbálta a republikánus párt programját lenyelni, amely halálos sebet ejtett rajta. A kapitalisták ideológiája szerint, csak karácsonykor kell jó- szivünek lenni, egymást szeretni. így biztosra vehetjük, hogy a politikai választásokat soha nem fogják a karácsonyi időszakra rendezni. A nácik bucsuzásul megveregetik a volt társaik hátát, csak az a baj, hogy késsel. Mint ezt a finnekkel is tették. JEGYEZD MEG... Ajánlja: St. Visi...
