Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-07-08 / 1327. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1944. julius 8. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 one Year ........................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ....... 5e Single Copy ........... 6c C.somagos rendelésnél 3c Bundle Orders --------- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ________________________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Politikai maszlag (gb.) Megszoktuk már, hogy választások idején a szavazatok után futkozó politikusok eget-földet Ígérnek, vagy legalább is olyan nyilatkozatodat adnak, amelyeket mindenki a saját érdekeinek megfelelőleg magyarázhat. És azt is jól tudjuk, hogy ilyenkor az ellenfelek nem válogatósok az egymás bemocskolá- sában, mert a korteskedésnek egyik régi elismert módja az, hogy nem annyira saját magukat dicsérik, hanem az ellenfelet becsmérlik, igy akarják meguk felé terelni a szavazatokat. Amit azonban a napokban Chicago városban tartott republikánus párti konvención láttunk és hallottunk, pz demagógiában, üres frázisok dobálása, aljas rágalmazásokban és a legszemérmetlenebb hazugságokban messze felülmúlta mindazt, amit ezen a téren valaha is tapasztaltunk. Pedig közismert dolog hogy az amerikai két nagy politikai párt konvenciói eddig is nagyon hasonlítottak a fegyelmezett otthonból kiszabadult, gyerekes csínyek után hajhászó, már alaposan berúgott American Legionis- ták gyülekezeteihez. És mint minden ilyen gyülekezet, úgy a most lefolyt republikánus konvención sem törődnek azzal, hogy valójában mit beszéltek a szónokok, hanem a megadott jelre üvöltöttek,. tapsoltak, fütyültek, — szóval a mondottak felett tetszésüknek adtak kifejezést, még akkor is ha azt sem tudták, hogy miről van szó. Ez természetes, hiszen az ily elnökjelölő konvenciókon azok gyűlnek egybe, akiknek mindegyike valami tisztséget vagy más anyagi előnyöket vár a jelöltjük megválasztása esetén. így aztán érthető, hogy az ilyen tömeg óriási tapsai jutalmazza nemcsak a semmitmondó frázisokat, de a legdurvább hazugságokat is. Midőn rámutatunk arra, hogy ez a republikánus konvenció a politikai fékerség milyen bűzös mocsarát tárta elénk, nem célunk az elnökválasztási kampányba való beavatkozás. Csupán ki akarjuk mutatni azt, hogy ezek a politikusok milyen alacsony erkölcsi nívón állva merik követelni, hogy bízzuk rájuk az ország kormányzását. A konvención, — leszámítva a jelöltséget elfogadó Dewey és Bricker beszédeit, — a legfontosabb beszédeket Warren cali- forniai kormányzó, Herbert Hoover volt elnök és Clare Booth Luce congresswoman tartották. Ezek voltak az úgynevezett iránytszabó beszédek. Ezen szónokok mindegyike a demagógiának olyan alacsony fokára sülyedt, amihez hasonlót még a Har- dingot kiválasztó konvención sem láttunk, pedig akkor az a naggyülés kimondottan s később börtönbe is került alvilági alakok kezében volt. Sem ezek, sem Dewey, az elnökjelöltjük, de maga a platformjuk sem ád semmi pozitív alapot arra, hogy ha az ország igazgatása a kezeikbe kerülne, akkor a népnek jobb dolgg lenne. Ellenben ócsárolták és gúnyolták mindazon intézkedéseket, amelyeket a “New Deal” adminisztráció foganatosított. “Mi nem akarunk az egész világra terjedő WPA-t” — mondotta Warren kormányzó, — “elég volt az itten is.” De kérdezze meg csak azt a sok millió embert, akiket a WPA név alá fogott közmunkák talán az éhínségtől mentettek meg annak idején, hogy vájjon azok annyira elitélik-e a kormány által végeztetett munkákat, mint ő, aki bizonyára soha sem szorult még rá az állami segélyre. Avagy nem-e kell jót kacagnunk Hoover azon állításán, hogy ő képviseli nemcsak a munkáltatókat, (most erre a “management” szót használják) hanem a munkásokat is, mert fiatal korában munkás volt. Talán az aranybánya részvények árulásával fejtett ki olyan hasznos munkát, hogy most egyszerre a munkásosztály tagjának vallja magát? És amellett úgy beszélt, mintha 1932-ig az ő adminisztrációja idején Amerika népe a legnagyobb jólétnek örvendett volna, amit a Fehér Ház jelenlegi lakója tönkretett. És mind sn hárman Rooseveltet vádolták azért, hogy Amerika nem volt eléggé felkészülve a háborúra a japánok támadásának idején, noha még a gyerek is tudja, hogy éveken át éppen a republikánus szenátorok és képviselők akadályozták meg Rooseveltet a nagymérvű fegyverkezésben. Eltekintve attól, hogy a Roosevelt politikája helyes vagy helytelen volt-e, az a tény, hogy ezen a republikánus konvención a szónokok az utóbbi 11 év eseményeit a legszemérmetlenebbül meghazudtolva, elferdítve, mutatták be, bizonyítja, hogy többé nem lehet és nem szabad őket komolyan venni. Ez a kolosszális hazudozás az ország színe előtt érthetővé teszi, hogy miért sülyedt le a politikusok tekintéhe annyira, hogy ha ma valakire azt mondják, hogy politikus, ez egyértelmű a sértéssel. A technika a csalás szolgálatában (gb.) Akármilyen pesszimisták is vagyunk, mégis el kell ismernünk, hogy a technikai tudás mérföldekkel haladt az utóbbi időben. A józan ész felfogása szerint ezt a nagy technikai fejlődést az emberiség javára kellene felhasználni. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy a legfontosabb találmányok most tisztán csak a háború, tehát a pusztítás szolgálatában állnak. De eltekintve a háborútól, láthatjuk azt, hogy minden uj találmányt első sorban is csak a profit érdekében akarnak felhasználni még akkor is, ha az ebben az esetben káros az emberiségre. Az utóbbi évtizedben nagyon fejlődött a képeknek rádió utján való továbbítása. így egyre-másra keletkeztek olyan folyóiratok, amelyek az eseményeket nem annyira szavakkal való leírás utján, hanem csak fénykép felvételekkel ismertetik. Miután a mozgóképek is nagyot fejlődtek, most meg van a lehetősége annak, hogy valami harctéri eseménynek a lefolyását pár óra múltán ezer és ezer mérföld távolságban láthatjuk képekben bemutatva. De mert az ilyen képes hírszolgáltató vállalatok is csak a profitot szolgálják, képeik éppen annyira megbízhatatlanok, mint az újsághírek. Sőt még sokkal megbízhatatlanabbak, mert a fényképész mindig “pózra” törekszik és azért a legtöbbször hamisít, vagyis “fék” képet küld. Erre vonatkozólag igen érdekes bizonyítékot kaptunk most Ernie Pyle haditudósító legutóbbi cikkeinek egykében. Ez az Ernie Pyle ennek a világháborúnak legelismertebb hadtudósitó- ja. Nagy ereje abban áll, hogy az apró, részletes dolgokat Írja meg, amivel jobban le tudja festeni & háború borzalmait, a katonák érzelmeit, szokásait és humorát, mint a többiek. Nagy népszerűségét pedig leginkább azzal nyerte, hogy mindenkit mindig dicsér, mindenki ránt bámulattal van; az ellenséget sem gya- lázza, mint a többi tudósítók, sőt még a skorpóra is volt pár jó szava amikor Afrikában a “rókalyukban” talált egy párat. Nos, ez az Ernie Pyle most az inváziós fronton van, ahonnan naponként küldi érdekes tudósításait. Egyik ilyen tudósításában naivan megírja, hogy az “Acme Newspictures” képviselőjével, bizonyos Bert Brandt nevű egyénnek miként vettek “fék” képet arról, hogy hogyan üdvözlik a felszabadított franciák az amerikai katonákat, itt közöljük a tudósítás ide vonatkozó részét szószerinti fordításban, hogy az olvasó lássa, milyen módon készülnek az ilyenfajta képek és hogy (az olvasó maga Ítélje meg, mennyire bízzon meg az ilyen képes hírszolgálatban. “Ez az 1-es számú kép” — írja Pyle — “egy francia tömeget mutat, amelynek élén a város polgármestere kitárt karokkal megy az amerikai katona üdvözletére. Ezt a képet Barneville városban készítettük. Igaz, a nép tényleg üdvözölt bennünket, de a képet természetesen színpadi módon rendezni kellett. A népnek tetszett a dolog és készek voltak a szolgálatra. Amerikai katonának Bert a Woodhavenba (Long Island) való Max Monsorno őrmestert választotta ki, aki őrségen maradt ebben a városkában.” “Egy angolul beszélő nő tolmácsolása révén Brandt kijelölte mindenkinek a szerepét. Megmagyarázta nekik, hogyan közeledjenek az őrmester felé, mindannyian mosolyogjanak és hogy az őrmesterre és ne a fényképező gépre nézzenek. Mikor már mindenki elkészült, Bert elkiáltotta magát, ‘go’. A polgármester karjait kitárva lépkedni kezdett az őrmester irányába. Bert felvette a képet, de mindjárt kérte a szereplőket, hogy ismételjék meg az aktust. Ugylátszik, hogy a polgármester nem mosolygott eléggé, az volt a baj.” “Most újabb instrukciók következtek. Egv kisleány örömujjongva ugrált, a tömeg is mind izgatottab lett. Végre Monsorno őrmester egy kolosszális színpadi mosollyal mutatta a polgármesternek, hogy milyen mosolyt várnak tőle. Ekkor aztán Bert megint elkiáltotta: ‘go’. Most már a polgármester majdnem széthasította a saját fejét, olyan nagy mosolyra nyitotta a száját; a kisleány virágot dobott, — szóval mindenki örült, meg Bert is. És remélem, hogy az olvasók is örülni fognak, amikor ezt a képet látják.” OROSZ GYÉMÁNTOK A háborús szükséglet következtében az Ural hegységben fekvő gyémánt bányákat az oroszok most intenzivebb módon bányásszák. Ezen bányákat 1829-ben fedezték fel és az ezt követő 100 év alatt 239 darab igen értékes gyémántot találtak a bányákban. Most azonban ipari célokra a selejtesebb gyémánt is megfelel és igy a szovjetek a már feladott bányákat újból művelés alá vették. (Science Service) KIVÉGEZTEK HÉT NÁCI TISZTET LONDON — Ideérkező hírek szerint a német hadsereg hét tisztjét kivégezték. A vád ellenük az volt, hogy “csúfolták a Führert” (Hitlert). A “csúfolás abból állott, hogy “utánozták a beszédét és mozdulatait” s a hadbíróság ezért bűnösnek találta őket “kommunista cselekedetekben”, amelyekkel alá akarták ásni a katonaság morálját s ugyanekkor esküjüket is megszegték.
