Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-09-30 / 1339. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1944 szeptember 30. Orvgyilkos Horthy Miklós (A Bérmunkás hasábjain már számos ízben orvgyilkosnak neveztük Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját. Az ez év január havában elhunyt Fényes László utolsó Írásában Horthy Miklóst festi le s ád részletes adatokat arról, hogy ez az aljas ember miként gyilkoltatta le Somogyi és Bacsó szociálista írókat mert a Népszavában bátran óvást mertek emelni a Horthy különítmények vérengzései ellen. Reméljük, hogy napfényre kerülnek azon tanúvallomások, amelyekről Fényes említést tesz ezen cikkben s hozzájárulnak ahoz, hogy a véreskezü bestiák elnyerjék méltó büntetéseiket. így Fényes László még a holta után is szolgálja azt a nagy ügyet, aminek egész életét szentelte, — AZ IGAZSÁG KIDERÍTÉSÉNEK. — Szerk.) PILLANATFELVÉTELEK HORTHY MIKLÓSRÓL Fényes László utolsó írása / ----------------Most, hogy Horthy Miklósról, Magyarországnak 23 év óta kormányzójáról olyan széles körben vita folyik, nem lesznek érdektelenek azok a pillanatfelvételek, amelyeket j elleniéről részben magamnak volt alkalmam felvenni, másrészt hiteles tanuk írásban fektetett vallomásai. A KEMÉNY EMBER 1918 tavaszán még az osztrák-magyar flotta admirálisa volt. Zászlós hajója, a Viribus Unitis, a többi egységgel együtt a dalmát partok meiTtén húzódott meg. És a vezérhajó legénysége fellázadt. A Károlyi Mihályhoz és hozzánk, mint parlamenti tagokhoz csempész- utón eljuttatott levelek szerint az élvezhetetlen koszt miatt tört ki a lázadás, mindennap vízben főzött dohos rizs volt a menü, meg penészes káposzta, mialatt a csatahajó tisztikara, minden este, nők részvételével való dőzsöléseket folytatott. Horthy az előbb panaszkodó, majd sztrájkoló matrózok vezetőit rögtön főbe lövette, a többieket pedig, mintegy 160 főnyi legénység állományát, a Cattaroban megalakított haditörvényszék által megtizedelésre ítéltette. Az Ítéletet a kabinet-irodához fel kellett terjeszteni. Ez idő alatt fordultak hozzánk a matrózok és megbízottaik, hivatkozva Zara katonai parancsnokának jelentéstételére, amely a hajón uralkodó állapotokat a matrózok javára igazolta. Károlyi és én, valamint a hozzánk csatlakozó Andrássy Gyula gróf, Wekerle miniszter- elnökhöz fordultunk, ez Szir- may Sándor honvédelmi minisztert küldte Bécsbe, a kabinet irodánál közben járni. Azzal jött vissza: Károly császár revíziót rendelt el, de a megtizedelés még a távirat érkezése napján megtörtént. FLOTTA SZÁLLÍTÓ ADMIRÁLIS Néhány hónappal későbben, már az egész osztrák-magyar flotta — nem kis mértékben a cattaroi események következtében is — lázadóban volt. Horthy Miklós jónak látta a maga személyét illetően Polába bevonulni. Onnan 1918 október 16- án Sényi Korvett kapitányt azzal küldte Budapestre a közben megalakult Nemzeti Tanácshoz, hogy Károlyi Mihály vagy Fényes László azonnal jöjjenek le Polába, mert a matrózok tanácsa csak abban az esetben hajlandó a hadihajókon a munka felvételét elrendelni, ha a kettő közül valamelyik személyesen megjelenik s a sztrájk abbahagyásához hozzájárul. Úgy határoztunk, hogy miután reánk Budapesten szükség van, levelet adunk Urmánczy Nándor képviselőtársunknak, aki szintén népszerű ember volt abban az időben, ő menjen le Polába, a következő feltételek mellett: (1) A hajók háborús" akciót nem kezdhetnek, tisztán biztonságban és épségben tartásuk céljából tesz szolgálatot a legénység. (2) Horthy admirális az általa kért közbenjárást a Nemzeti Tanácshoz intézi. Az admirális az első pontot elfogadta ,a másodikat nem. Kérésének a Nemzeti Tanácshoz való adresszálása helyett az egész flottát inkább az ellenségnek: a szerb, illetve akkor már jugoszláv admirálisnak adta at. AZ ALÁZATOS KÉRELMEZŐ Az események gyorsan peregtek, — mint majd most fognak még jobban egymásra torlódni — pár hét múlva, 1918 november vége felé Budapesten mint a Nemzetőrség parancsnoka, a honvédelmi minisztérium elnöki osztályában tárgyaltam báró Láng Boldizsár osztályfőnökkel. Konferencia közben benyit az osztályfőnök szárnysegéde és látható zavarral mondja: Horthy admirális van az előszobában, holnap már elutazik Budapestről, Láng báróval szeretne- beszélni. Annyi várakozó van, hogy már leültetni sem tudja Horthyt, tette hozzá a szárnysegéd. Az osztályfőnök vállat vont: ments ki valahogy nekünk itt most órákig dolgunk van. Rendkívül sajnálom . . . Közbeszóltam: — Ha röviden végez, jöjjön be, mondja el Neked, amit akar, addig én nézegetem az aktákat! Hosszú fekete civil kabátban bejött Horthy Miklós, Láng báró elébe ment, üdvözölte s angyali mit sem tudással mondja: — Nem ismeritek egymást, Fényes kormánybiztos ur, Horthy admirális őexellenciája. Horthy kissé megnézett magának, aztán kezet nyújtott. Én is kemény ember szoktam lenni, a fejemmel csöndesen nemet intettem s két kezemet hátra tettem. Az admirális kissé elvörösödött, de — a győztes forradalom idején volt — s Láng báróhoz fordulva suttogó hangon kezdte el mondanivalóját. Hogy a nem-em telitalálat volt, azt az mutatja: mikor távozott, természetesen már nem üdvözölt. Mikor az ajtó becsukódott utána, az osztályfőnök — akit a régi érából vettünk át — igy szólt hozzám: — Pedig a Te véleményedet szeretném hallani, megadjátok- e neki: a nyugdiját kéri kiutalványozni, mert Ausztriában nem adják meg a részére'. . . Horthy Miklós tehát a Magyar Nemzeti Tanácsot négy héttel később mégis elismerte, amikor nem a flotta, hanem a nyugdija sorsáról volt szó. (Károlyi Mihály megadta neki a nyugdijat.) A VÉRENGZŐ FŐVEZÉR Még nem pergett le egy esztendő, Horthy Miklós 1919 szeptemberében — a kommunisták négy és fél hónapos végzetes kísérletezése után — a román hadsereg védelme alatt mint az általa ellenforradalmi tisztekből alakított magyar nemzeti hadsereg “fővezére” belovagolt a Dunántúlra, majd október 16-án Budapestre. A konkrét adatokat, amiket itt róla elmondanom kell, azt már nem közvetlen tudomásból tudom, mert minthogy a kommunisták lezárattak, úgy utánuk a Horthy rezsim is két esztendei “vizsgálati fogságban” tartott az alatt a cim alatt, hogy a forradalom első napján én gyilkoltattam volna meg Tisza István grófot. A bírósági főtárgyaláson aztán a budapesti törvényszék azzal mentett fel: “a bíróság által kiderített tényállás szerint előzőleg Fényes László még csak nem is tudhatott a készülő gyilkosságról.” Említettem föntebb, hogy magam is kemény embernek ismerem magamat, természetes tehát, hogy kikerülve a két éves vizsgálati fogságból, azoknak a gyilkosságoknak Mutatásához fogtam hozzá, amelyet Horthy Miklós és legbizalmasabb emberei vittek végbe. (Végül is szökve kellett meneked- nem hazámból és igy kizáróan csak ténytanukkal felvett 136 jegyzőkönyvben 625 gyilkosság részletes adatait hagyhattam hátra biztos helyen, ahol azok a történelem részére való publikálás idejét várják.) Nem egészen veszélytelen munkám során a legilletékesebb tanú mondta el nekem, hogy a kommunisták bukása után alakult ideiglenes polgári kormány belügyminiszterével, Beniczky Ödönnel, 1919 szeptember végén, Andrássy Gyula gróf és Pallavicini György őrgróf kíséretében az akkor Siófokon táborozó Horthy fővezérhez utazott le. A megbeszélés tárgya Horthyék Budapestre való bevonulása volt. Mindhárman azt kivánták a fővezértől, hogy biztosítsa őket: “az a törvénytelen vérengzés, ami a Dunántúl történt, Budapesten s általában azután nem fog megismétlődni.” Szóról-szóra idézem most Beniczky vallomását, amelyet később írásba is foglalt s ezt a katonai törvényszékhez elvinni bátor is volt. “Horthy fővezér eleinte ez iránt való minden Ígéretet megtagadott, de Andrássy Gyula gróf kemény fellépésére végül is igy szólt: “Hát nem bánom, ezektől a népitéletektől Budapesten elállók. De akik ilyeneket firkálnak — és ezzel a kandallóról egy budapesti újság számát vette kézbe és azt lobogtatta — azok úszni fognak!” (A Balaton tó partján a falvakról elhurcolt földművesek és zsidók dróttal összekötözött holttesteit tizével fogták ki abban az időben a halászok.) “Már most — folytatta Beniczky a vallomását — 1920 február 19-én a budapesti rendőrség főkapitánya kötelesség- szerüen jelentette nekem a Népszava szociáldemokrata lap eltűnt szerkesztőjét, Somogyi Bélát és munkatársát, Bacsó Bélát, Alagnál a Dunából fogták ki, a holttestek szúrt és lőtt sebekkel borítva, nyitott hasüregükben 5 és 6 kilós kövekkel találtattak. A legszigorúbb és minden tekintet nélküli nyomozásra adtam utasítást. A detektívek 48 óra alatt kiderítették, hogy az áldozatokat február 17-én éjjel egy AIII-336 számú autó vitte a Duna partra s az autóban négy tiszt ült. Maga az AIII-336 számú autó a fővezérség tulajdonát képezi, az éjjeli ut alatt egy vámsorompónak neki ment, sérülést szenvedett. Minisztertanácsot hívtunk egybe, s minthogy a fővezér ígérete dacára a hasonló bűnesetek igen gyakoriak voltak: az eset objektiv és teljes kiderítését határoztuk. Másnap a fővezérségtől egy ezredes ment a főkapitányságra s az alatt a cim alatt, hogy katonai ügyről van szó, az aktákat egyszerűen magával vitte. Minthogy a minisztertanács nem fogadta el az én retorziós javaslatomat, állásomról lemondtam.” “Harmadik részét a dolognak az a memorandum képezi — folytatta tovább Beniczky elbeszélését, mint eskü készségével beadott tanúvallomásában is — amelyet egy Szenkovich Dénes nevű fővezérségi főhadnagy hozzám és más három közéleti személyiséghez elhozott, arra az esetre, ha valami történnék. Ebben a memorandumban elmondja Szenkovich, hogy ő nem tartozik a Somogyi ügy tetteseihez, mégis őt akarják meghurcolni. Jelen volt 1920 február 15-én azon a Gel- lért-szállóbeli tiszti teán, amelyen a fővezér is részt vett. A cenzortiszt az asztalhoz magával hozta a cenzúrához beküldött újság kefelenyomatát s azokat olvasgatta. Egyszerre kifakadt, hogy a Népszava még mindig óvásokat jelent be, “felelőtlen elemek” atrocitásai miatt. Néhány fiatal tiszt fölháborodva mondta: végezni kell az ilyen emberekkel. Horthy fővezér a diskurzusba azzal szólt bele: “Nem beszélni, hanem cselekedni kell!” Erre az asztaltól Bibó Dénes, Soltész Gyula, Kőváry Emil és még néhányan felálltak, kardjukat felkötötték és a fővezér felé tisztelegve eltávoztak.” “A rendőrség jelentésében — fejezte be Beniczky elbeszélését — megállapította, hogy az A- ■III-336 sz. autó tisztjei között Kővári Emil, Soltész Gyula főhadnagyok, Magyary László kadét személyét identifikálták. A sajtó és'parlamenti akcióra elrendelt hadbirósági ujrafelvé- tel folytán a hadbíróság megidézett és én lelkiismeretem sze-
