Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-07-08 / 1327. szám
1944. Julius 8. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN "(gb) ROVATA' TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL Az Egyesült Államok “töke és munka frontján” az utóbbi időben jelentékeny változást észlelehetünk. Ez a harci front ä háború kitörése után meglehetősen fellángolt, mert a munkáltató osztály úgy vélte, hogy a háborús hangulatot fel tudja használni az addig nehéz küzdelmek árán kivívott munkásjogok eltörlésére. A munkáltató osztályt képviselő National Association of Manufacturers (Gyárosok Országos Szövetsége) a DüPontok, Crawfordok, Pews-ok, stb. vezetése alatt militánssá lett és durva, erőszakos, módon igyekeztek megsemmisíteni azon intézményeket, amelyek kizsákmányoló jogaikat korlátozzák. A sajtó, a rádió, a szószék majd a törvényhozó testületek révén intézett durva támadásnak azonban a munkáltatók által nem várt eredménye lett. Miután minden hatásnak meg van a visszahatása; jelen esetben a kutyaszövetség támadásai a munkásosztályból foko- zattobb ellenállást váltottak ki és még a háborús viszonyok dacára is harciasán ragaszkodtak az eddig elért életszínvonalukhoz. így a munkáltató osztály erőszakos taktikája egyenlőre csődött mondott. Ennek az irányelvnek a vezetői, hacsak ideiglenesen is, de átengedték a teret azoknak, akik nem az erőszak, hanem a furfang utján vélik elérni a kitűzött célt. Ennek a furfangos taktikai iránynak a képviselője és kimondott vezére Eric A. Johnston, az Országos Kereskedelmi Kamara (Chamber of Commerce of the U. S.) elnöke. Mr. Johnston az utóbbi időben nagyon sokat szerepel; lót-f ut mindenfelé, előadást tart itt, cikket ir ott, interv jut ad az egyik lapnak, nyilatkozatot ad le a rádión, stb. És minden ilyen szereplése alkalmával a munka és a tőke érdekközösségét hirdeti. “MANAGEMENT AND LABOR” Az az, hogy tisztában legyünk a dologgal Mr. Johnston egészen a ma embere. Így nem használja a már szerinte idejét múlta “munka és tőke” kifejezést. Ehelyett mindig a “labor” és “management” szavakat említi. Johnston tudja és elismeri, hogy a tőke már csak a kuliszák mögött figyeli az osztályharcot. A frontra a felfogadott “managereket” küldi, akiknek természetesen a legfőbb rendeltetésük a profit biztosítása. De Mr. Johnston szerint a munkáságnak is az az érdeke, hogy a management sikeresen vezesse az üzletet, az az tudjon profitot adni az üzletbe befektetett tőkére, mert csak abban az esetben képes a munkások fizetésére. És minél nagyobb a profit, — mondja Johnston, a management annál magasabb béreket tud fizetni és általában jobb munkaviszonyokat tud bevezetni. Ez a Johnston még a Szovjet Uniont is meglátogatta, hogy kimutassa miszerint szimpati zál a munkássággal. Ezen sorok írásának idején még Oroszországban van, ahol azt hirdeti, hogy az orosz és az amerikai társadalmi rendszerek, bármennyire különböznek is, megférhetnek egymás mellett és kölcsönösen segíthetik egymást. “Megmondottam, az oroszoknak”, — szólt egy távirata, — “hogy ők a kollektiv felfogást vallják, mi ellenben az individuális felfogás hívei vagyunk és azok is akarunk maradni.” Az oroszországi útját megelőzőleg a bostoni egyetemen tartott előadást, ahol ilyen kijelentéseket tett: “Management és labor találkozhatnak félúton. Mi, vagyis a management, korlátozni fogjuk a mo- nopólisztikus kiváltságokat, a tisztességtelen versenyt és az üzleti cselszövényeket (racket) ugyanakkor a munkásoknak is fel kell adni a monopólisztikus kiváltságokat (zárt műhelyek) tisztességtelen bánásmódot a munkástársaikkal szem ben (sztrájktörőkkel szemben) és meg kell tisztítani soraikat a labor cselszvőktől. Mi meg fogjuk kisérleni, hogy biztosítsuk a munkaalkalmat és bizonyos évi jövedelmet; a munkásoknak pedig meg kell kisérleni, hogy tisztes napi munkát adjanak a munka minden napján.” ALKALMAZKODIK Eric Johnston és a köréje csoportosult tőkések elismerik az unionok létjogosultságát, de azt tartják, hogy az union éppen arra való, hogy a munkáltatóknak a munkásokat szállítsa. Johnston éppen úgy mint a többiek a “responsible labor leader”-ekre támaszkodik. “Responsible labor leader” persze csak az a munkásvezér, aki megalkuszik a munkáltatókkal és állását, befolyását ezen alku betartására használja fel. Megfelelő távlatból nézve a dolgot láthatjuk, hogy Johnston és követői belenyugodtak a KORLÁTOLT KAPITALISTA TERMELÉSI FORMÁBA, de arra törekszenek, hogy ezt a termelési formát amilyen mértékben csak lehet kihasználják. Johnston a “többet észszel, mint erővel” elv alapján áll. Jól látja, hogy a háború befejezése után a mai termelési viszonyok maradnak meg, — legalább is egyideig. Megmarad a “private enterprise”,! vagyis a magánüzlet. De Eric Johnston meghagyja az unionokat is. Rájött,; hogy bizonyos feltételek teljesítése mellett a szakszervezetek szépen beilleszkednek a profitra való termelésbe, integrális részévé s igy fentar- tói lesznek annak a rendszernek .Ez a feltétel az, hogy az unionok necsak szállítsák a müunkásokat, hanem a szerződések alapján tartsák is munkában őket. Eddig ezt a szolgálatot az erőszakszervezetek (rendőrség, katonaság), a -szőr- szék és másféle propaganda intézmények végezték. Johnston szerint most ugyanezt elvégezhetik az unionok is, hiszen azért kapnak szerződést a munkáltatóktól. LÉTÉRDEKÜK És valószínű, hogy a megélhetésüket az union tisztvise- lőségből nyerő munkásvezérek hajlandók lesznek erre a szolgálatra. Nekik is létérdekük, hogy az uniont ne érjék anyagi zavarok, hanem éppen ellenkezőleg, mindig telt pénztáruk legyen, mert akkor a fizetéseket is nemcsak, hogy mindig pontosan megkapják, de ezek a fizetések jóval magasabbak lehetnek, mint akkor, ha a sztrájkok kiürítik a pénztárt. Meg akarom jegyezni, hogy jelen esetben a valóban tisztességes union tisztviselőkre gondolok és nem azokra, akiket a “labor racketeer” kifejezéssel jelölnek. Az Eric Jonhston elmélete természetesen nem uj. A munka és a tőke érdekközösségéről már a múltban is eleget hallottunk és azt is láttuk, hogy a gyakorlat mennyire megcáfolta az érdekközösséget támogató érveket. Az, hogy most a tőke helyébe az igazgatóságot (management) teszi, semmit sem változtat a dolgon. Uj legfeljebb csak az, hogy most már ők, az az a munkáltatók is kezdik hangoztatni ezt az érdekközösséget, holott eddig csak a tipikus szakszervezetek, mint az American Federation vezetői, vagy pedig a papság és hasonló középosztálybeli “munkásbarátok” tették. A Johnston elmélet tehát röviden igy hangzik: A munkásság tömörüljön “felelősséggel biró” vezérek alatt álló unio- nokba. A munkáltatók aztán kössenek egyezséget az ilyen szakszervezetekkel, amelyeknek vezetői biztosítják az ipari békét, akkor aztán zavartalanul folyhat a termelés — és természetesen a profitharácso- lás, mondjuk mi. KETTŐS SZEREP Az unionoknak az ilyen kettős szerepére, vagyis, hogy úgy a munkásokat, mint a munkáltatókat szolgálja, egy igen találó példával válaszolhatunk: Tegyük fel, hogy én ezt az Eric Johnstont itt a lapban úgy megsérteném, hogy becsületsértésért bepörölne. És tegyük fel, hogy a pör vitelére felfogad'egy ügyvédet, akinek elmondotta az esetet és lefize- tetett neki bizonyos összeget. Ha az ügyvéd akkor ezt mondta volna neki: “Hát kedves Mr. Johnston, megteszem a legjobbat az ügyben, de természetesen nekem a Mr. Ge- réb érdekeit' is kell néznem”, egész biztosra veszem, hogy ebben az esetben ez a Mr. Johnston ezt válaszolná: “Nézed a fészkes fenét! Ha én fizetlek, akkor csak az én érdekeimet nézd és nem az ellenfelemét is!” Tudom, hogy ezt fefelné, mert minden józaneszü ember tfeak ilyesmit mondhatna ily esetben. Nos, én úgy tartom, hogy a munkások, — különösen a szervezett munkások nagy többsége józaneszü emberekből áll, akik a Johnston által proponált tervre éppen igy válaszolnak majd. Azon union tisztviselőknek, akik a bószok érdekeit is képviselni akarják, méltán ezt fogják mondani; “Képviseled ám a fészkes fenét, de nem a mi és a bószok érdekeit is egyidőben. Az uniont mi, munkások alakítottuk, mi tartjuk fenn, a tisztviselőit mi fizetjük, tehát joggal követeljük, hogy az ilyen általunk fizetett tisztviselők csak a mi érdekeinket képviseljék!” És remélem, hogy amelyik munkásvezér nem érti majd meg az ilyen figyelmeztetést, azt a munkások valóban menesztik, — ha nem is a fészkes fenébe, de legalább is a pokolba. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL! ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretem belöl.
