Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-03-18 / 1311. szám

rí E U M Li N K Á S 7 oldal 1944. március 18. A munkásosztály egységfrontja (a.l.) A gazdasági különbözetek azok a tényezők, amelyek ma az emberi társadalmat osztályozzák. Senki le nem tagadhat­ja azt a tényt, hogy a jelen rendszerben nincsennek osztályok. Hiszen maga a magántulajdon rendszere az, ami gazdaságilag elválasztja az embereket egymástól. A fenti megállapítások kell, hogy képezzék kiinduló pontját minden olyan megmozdulásoknak vagy törekvéseknek, amelyek egyik vagy másik társadalmi osz­tályt osztályérdekeik megvédésére, cselekvésre kényszerítik. Az uralmon levő csoport, mindig úgy igyekszik társadalmát berendezni, hogy minden intézménye hűségesen szolgálja osztály uralmát. Mi már régen felismertük azt a tényt, hogy a tár­sadalom alapját a gazdasági berendezkedés képezi, aminek ter­mészetes következménye nem is lehet semmi más csak az, hogy mindaddig osztályuralom van, ameddig az emberiségnek csak egy bizonyos csoportja rendelkezik a társadalom gazdasági alap­ja felett. Hogy a társadalmat igazságosabbá és sokkal tökéletesebbé tegyük, egyetlen egy módja van és pedig, hogy a gazdasági be­rendezkedést úgy formáljuk át, hogy az ne az egyes emberek magántulajdonát képezzék, hanem az összemberiség szükségle­teit egyformán elégítsék ki. A munkásosztály képezi ma a társadalom fentartó erejét, de mindazon által teljesen függővé van téve a termelési eszközöket uraló munkáltató osztálytól. Tehát a feltörekvő munkásosztály fő célja nem is lehet más, mint, hogy munkaerejét függetlenítse minden osztály uralomtól. A munkásosztály nagy tömegei már a gyakorlati életből tud­hatják, hogy valami nincsen egészen rendjén. Hogy azután miért nem jön a munkásosztály rá azokra az alapvető tényekre, ame­lyek tényleg a társadalom legfőbb hibái csak azért van, mert ma­guk az úgynevezett “munkás vezérek”, akikre a legtöbb esetben a munkásosztály rábízza sorsát, azok sohasem mondják meg a feltörekvő proletáriátusnak, hogy termelő munkaerőtök az, ami úgy a jelen, mint minden idők társadalmának tényleges fentartó alapját képezik. Mert, ha a munkásosztály megtanulja a valót, akkor egyáltalában nem lesz arra szüksége, hogy a saját gazda­sági osztályszervezetein kívül, mások nagyhangú Ígéreteinek üljön fel abból a célból, hogy azok képviseljék őket, egy másik ellentétes és uralmon lévő gazdasági osztály politikai intézmé­nyeiben. (Nekem például az ilyen cécó úgy tűnik elő mintha “az ördögöt beperelnénk a fiánál.”) A munkásosztály egységfrontját el sem tudom képzelni más­képpen, mint egy gazdasági szervezetben tömörült, a termelés­ben ténylegesen résztvevők gazdasági lázadását a mai gazdasági kizsákmányolás ellen. Azok, akik olyan burkolva és csalafinta módon tudják fél­revezetni a munkásosztályt olyan idegen területekre, ahol csak mint báb szerepel, minden gazdasági erejét ami egyedül a tény­leges erőt képviseli kihagyja csúsztatni birtokából a szépen hang­zó politikai, de be nem váltható Ígéretekért. Azok, akik a mun­kásosztály megszervezett gazdasági erejét nem tartják elegen­dőnek és helyesnek, mint egyetlen tényezőt, azoknak az elemek­nek sohasem volt és nem lesz céljuk a munkásosztály tényleges felszabadítása. A munkásosztály egy tényleges egységet csak gazdasági szervezeteiben képezhet. Hogy gazdasági szolidaritása nem ele­gendő osztályérdekeinek megvédésére, csak azok állíthatják, akik a szocializmusból még annyit sem tanultak meg, hogy ma­gát a tényleges osztályharcot a kizsákmányolás hozta létre és a kizsákmányolást csak ott lehet megszüntetni, ahol tényleg van! A kizsákmányolás megszüntetése elvisz bennünket a mun­kásosztály felszabadításához. Talán még soha nem volt olyan tisztán bebizonyítva, mint éppen ma, hogy a munkásosztály ipari szolidaritása a leghatal­masabb erőt képviseli, ha a munkásosztály tudja azt, hogy mi­kor és hol alkalmazza. Most, amikor a halált osztó intézkedé­sek napirenden vannak, amikor az emberélet a legolcsóbb, a bru­talitással és a végtelen sanyargatással szemben, most nyilvánul meg legszebben a munkások hatalmas ipari szolidaritása észak Olaszországban, amikor 6 millió sanyargatott olasz munkás az igazi fegyverét az ipari szolidaritást állította szembe a náci ágyukkal és gépfegyverekkel. Az érkező hírek arról adnak tudo­mást, hogy az olasz munkások ezen ipari szolidaritása, még a ha­lált szóró gépfegyverek felett is győzedelmeskedett. A fentiek igazolnak bennünket ipari unionistákat, akik so­hasem próbáltuk az osztályharcot a politika posványába sülyesz- teni, hanem nyíltan és őszintén bíztunk és ma is bízunk a mun­kásosztály gazdasági egységfrontjában, ami kizárólag csak egyedül a munkásosztály, ipari szolidaritásán alapszik. A finnek úgy szeretnének bé- : két kötni, hogy meg ne sértsék a nácikat, vagy is, hogy a “kecske is jóllakjon és a ká­poszta is megmaradjon”. De “aki két székre akar ülni, az közzé esik”. A londoni lengyel kormány begubózott. Arról siránkoznak, hogy még az angolok sem bír­ják őket megérteni. Az ango­lok meg azt mondják, hogy po­litikai “hara kirit” öngyilkossá­got követnek el. Ez bizony még a legjobb lenne, amit a lengyel nép érdekében csinálhatnának. Ugylátszik Badoglio mégis lefog mondani, amit az olasz nép a Szovjeteknek köszönhet, akik a lefoglalt olasz hajók egy harmadát követelik, amit Ba­doglio nagyon ellenez, mert ő még mindég hadilábon áll és nagy ellensége a Szovjeteknek. Az olaszországi harcokban, Salernonal az volt a baj, hogy a nácik várták őket. Anzional meg az volt, hogy nem várták őket, 8 napig kellett a náci el­lentámadásokra várni. Ezt a mi hadvezéreinket csakugyan nem tudják a nácik kiszámítani. — Mi sem ... * De azt látjuk, hogy a “Se­cond front” ellenségei ezt a két példát, mint elrettentő ese­mény akarják beállítani. És csakis a légi hadjáratban lát-1 ják a biztos győzelmet. Róma ostromára csak is a jó hithü katholikusokat kellene felsorakoztatni. Szabad válasz­tást adni nekik, hogy lőjjék-e a templomokat és kolostorokat, vagy nem ? Mert aki még ezen ; vérözönben is megmaradt páp- | istának, az megérdemli, hogy ezen történelmi ostromban részt vegyen anélkül, hogy az álta­luk szentnek hitt köveket széj­jel ne ágyuzzák. A Federated Press, azt akar­va bemutatni, hogy az oroszok még milyen barbárok, azt a ha­zug hirt terjesztette, hogy Sta­lin a pálinkás üveggel kupán vágta Timoshenkot, mert sokat beszélt. Ezt csak akkor cáfol­ták meg, amikor Roosevelt ki­jelentette, hogy ez nem igaz, Timoshenko ott sem volt. Most meg azon sírnak a nagy lapok, hogy milyen kár, hogy nem igaz. “Lepke” Buchalter, new yor- ki gangszter kivégzését azt mondják csak azért késleltet­ték, mivel azt remélték, hogy Hillman és Roosevelt ellen tud­nak tőle vallomást kicsikarni. Nem csoda, hogy a jó paraszt még mindég “a politika úri huncutság” megjegyzéssel tér napirendre az ilyesmi felett. Detroit vidékén minden nagy iparban a gyárvezetőség min­dent meg tesz, hogy a munká­sokat a munka otthagyására kényszerítsék. Legközismertebb és sikeresebb módozat, nehe­zebb ,piszkosabb munkára ten­ni őket, 20-25 centes bérlevá­gással. A Ford telepeken nyílt és vé­res harcok napirenden vannak, a legutóbb ismét megostromol­ták az irodát ahová a goromba hajcsár bemenekült. Egy pár servicemen-t összevertek, az irodát felforgatták. Mostan Fordék azon siránkoznak, hogy a kormány tulajdont is meg­semmisítették. Svájci jelentés szerint 6 mil­lió olasz munkás van sztrájkon észak Olaszországban a nácik ellen. Ezt az amerikai lapok csak kis hirecskében közlik. Mi­kor Nápolyban egy pár ezer munkás sztrájkra ment .a Ba­doglio kormány ellen, azt nagy valaminek tüntették fel. Ha az amerikai lapokban a katonai jelentéseket olvassuk, csak azt láthatjuk, hogy az amerikai hadsereggel azt akar­ják elhitetni, hogy csak azok­ért a sok szép lányokért harcol­nak .akiknek a fényképeit, ha­lomszámra küldik a frontokra. Az uralkodó osztály tudja azt, hogy könnyebb és biztosabb a szép lányokat ismertetni a ka­tonasággal, mint a rideg, csú­nya fekete terrort, melyet fas­izmusnak hívunk. A nagy lapok szinte örömmel közlik azokat a leveleket, mely­ben arra izgatnak, hogy az oro­szokat állítsák meg a’ lengyel határnál, ne engedjék őket oda bevonulni. Ami azt jelenti, hogy csak maradjanak ottan a nácik, tanítsák meg a lengye­leket rendre és a keresztény, civilizációra. Meglehet, hogy az( j oroszok még meg is teszik, le­ülnek az igazi lengyel határon, várnak, mig behívják őket a lengyelek (?). Mr. Keller a Chrysler és Mr. Wilson a General Motors elnö­kei azt mondják, ők hajlandók a kormány birtokát képviselő, de a gyáraikban levő gépeket átvenni 15 százalék értékben. Saját bevallásuk szerint telepe­iken körülbelül annyi kormány­gép van, mint ami sajátjuk. És mi látjuk, hogy harmadát sem használják, csak azért tétet­ték be. hogy majd 15 százalé­kos árban megszerezhessék. A Briggs gyárnál három asszonyt elbocsájtottak a mun­kából és azzal vádolják őket, hogy sztrájkot idéztek elő. Az egész dolog azon kezdődött, hogy egyik asszonynak a fia elesett az olasz fronton és egy hetet akart levenni, melyre a Conipánia azt követelte, hogy kvitoljon, adja fel a munkáját dacára, hogy 15 százalékát a munkásoknak leakarják fizetni. De jobban szeretnék, ha kimar­hatnák őket. A munka ottha­gyására kényszeritenék. Akkor hazafiatlansággal vádolhatnák őket, mint ezt az asszonyt is. akinek már két fia meghalt eb­ben a háborúban. PENNSYLVANIA ÁLLAM postamestere azt az értesítést küldte hozzánk, hogy a Bér­munkás olvasóinak küldött la­pokra a címzésnél tüntessük fel a posta-kerület számát ott, ahol a város ilyen kerületi be­osztásban van. Hogy ennek a kérelemnek eleget tehessünk és hogy min­den olvasónk zavartalanul meg­kapja a Bérmunkást, kérjük mindazon előfizetőket, akiknél kerületi beosztás van és az még nincs feltüntetve a cimszala- gunkon, hogy egy postakártyán tudassák velünk a posta kerü­let számát ilyen formában: John Kovách 114 Main Street New York 14, N. Y. JEGYEZD MEG... ■■ Ajánlja: St. Visi —

Next

/
Thumbnails
Contents