Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-03-11 / 1310. szám
BÉRMUNKÁS 1944. március 11. E r ■ ■ ■ rr B ^ uropa | o vo [e í (Vi.) Úgy egyének mint csoportok kívánságait, terveit láthatjuk azoknak Írásaiból. így a “Wall Street Journal” cikkeit is ilyen formában szoktuk elbírálni. Úgy az angliai Downing mint az amerikai Wall Streeten, Gén. Smuts-ot, az angol birodalom egyik fő védnökét, kezdték felépíteni, mint valami mozgókép főhősét. Ez a Gen. Smuts Anglia nevében ajánlatot tett a nyugat európai országoknak Angliával való egyesülésre, ez úgy gazdasági mint politikai formát magában foglalná. Mi tudjuk, hogy a politikai forma és egység csak a gazdasági forma és egység után jön. így ezen esetben is a gazdasági egység, a fő dolog, melynék a minőségét megállapíthatjuk, ha az apjuk-anyjuk származását, a két fen említett uccák- ban székelő nemzetközi tőkét ismerjük. A Wall Street Journalban azt írták le ezen üggyel kapcsolatosan, hogy “Az angolok általánosan azt hiszik, hogy nekik nagyon ügyesen kell intézkedni, mert másképen az egész Európa kommunistává lesz.” A. Wall Street Journal nem említi meg, hogy ezek az angolok rettegnek a fenti feltevéstől legjobban, kikkel a Journal szoros összeköttetésben van, tehát a Downing Streeti angolok. Mert ez a két csoport szorosan össze van nőve, mint a sziámi ikrek s már csak ketten maradnak- ha pusztulnak, akkor az egyik magával fogja vinni a másikat is. Az természetes mielőttünk is, hogy ha a fenti csoport gazdasági téren egyesülne, nyugat Európát megbirja tartani a nekik kívánatos gazdasági egységben, akkor a politikai egység felett már nem fognak nyugtalankodni, az megjön a gazdasági hatalom gyakorlásával. De ez a gazdasági egység még nem olyan biztos, nem annyira harmonikus, mint ezelőtti években volt. Ugyanis mindkéf csoportban vannak majdnem egyforma számmal azok, akik az utóbbi évtizedben teljesen meggyőződtek- hogy csakis fasizta politikai gépezettel tudják ezt 'a hatalmat megtartani, igy minden esetben azon erőkkel szövetkeztek. És most már csakis azon erőket akarják előtérbe tolni, akik még elhiszik, hogy a 19. század formájában és eszközeivel fen tudják tartani a kapitalista renszert, amit a fasizta elméletben hívők már nem hisznek el. Hogy mennyire egyforma erőkkel rendelkeznek a két nagyon is eltérő elmélet képviselői a nemzetközi bankárok, ipari fejedelmek csoportjában és mennyire elhitették, hogy a 19. század liberálizmusa, politikai parlamentárizmusa- nem képes megvédeni a pusztuló kapitalizA NEMET TITKOS FEGYVER NEW YORK, márc. hó:—- Az olasz fronton időző C. L. Sulzberger újságíró távirata szerint a németek titkos fegyvere, amellyel Hitler és hívei még győzelmet remélnek aratni, rá- ' dió sugarak által kormányzott, legénység nélküli repülőgép. Repülőgépeknek rádió hullámokkal való kormányzása már nem uj dolog. A németek azonban most tökéletesítették ezt a dolgot és tisztán erre a célra kisebb repülőgépeket gyártanak, amelyeket hordóerejükhöz mérten teljesen megraknak robbanó anyagokkal. | Az ilyen gép igen gyorsan repül, tehát útjában megállítani igen nehéz. És ha sikerül a kitűzött célhoz veljuttatni, akkor óriási kárt okoz a nagy mennyiségű robbanó anyag ex- plodálása következtében. Amint azonban az angolamerikai szakembereknek alkalmuk nyílt egy ilyen légi torpedó-repülőgép megvizsgálására, rájöttek a gyenge oldalaira. Ezek közé tartozik az, hogy nagyon komplikált felszálló telepre van szüksége- ahonnan irányítják. Az ilyen telepek * V. must, leginkább az bizonyítja, hogy minden országban felkarolják azon elemeket, akik a fasizmus eszközeit használják a munkás törekvések leverésére. ■Ezt a Smuts féle gazdasági egységet is csak ezek az elemek bírnák szállítani, melyet vasmarok politikával, elnyomatással lennének képesek saját népükre ráerőszakolni. Amig a 19. században képesek voltak az osztályharcot a politika posványos csataterére szorítani, igy mérsékelni azt, ma már az osztályharc. a ten- germélységü gazdasági térre szorítkozik és bizony könyörtelenül elpusztul, alámerül .Ma az osztályharc már a végső csatáját vívja, legalább is a Wall és Downing street urai úgy látják és mi is úgy látjuk. Azért kell nekik a fasizta csoportok terrorja, vezérei és eszközei. Már anélkül nagyon bizonytalannak látják a harc kimenetelét. De ugyan akkor az intelligens, öntudatos munkásság is felismerte, hogy ha a fasizta terror csoportok segítségével a [ kapitalizmus újra lábra áll, akkor az osztály harcot vérbefojt- ják, börtönbe csukják s bizony sötét korszak állna be a világ munkássága részére. A munkásságnak mindenfelé de leginkább Európában, ahol a kényszerítő helyzet legjobban megköveteli, készülni kell. Szervezkedni, tervezni a saját jövőjét, mert ha rábízza az uralkodó osztályra, mint a múltban tette, akkor nagyon szomorú sorsra fog jutni. Európa jövőjének a megtervezésében máris több oldalról szorgalmas- I kodnak. Ott vannak a Wall és Downing street urai, vannak liberális elemek, akik vissza akarják állítani a 19. század polgári — burzsoá — demokráciáját, csak még a forradalmi munkáságról nem sokat hallunk. De az természetes, hogy azoknak a terveiről a Wall Street Journal vagy azok által kontrolált lapok nem fognak bennünket értesíteni és a munkásság annyire el van foglalva a külföldi fasizmus elleni harcban. hogy a benső fasizta ellenségével nem sokat törődik, nem mer ellene harcolni, még tervezgetni sem, mert akkor mindjárt a fasizmus segítségével vádolják. Valamint Európában, ahonnan ezen végső harcnak a sikeres befejezése kell, hogy kiinduljon. Ma bujdosók azok, akik a fasizmus igazi ellenségei kiknek életkérdésük, hogy, a fasizmus mentői hamarább elpusztuljon. Remélve, hogy a fasizmus elpusztításával .azokat is elpusztítják, akik megszülték, táplálták, életük mentésére használják fel a fasizmust. És akkor Európa sorsa nagyon kedvező fejlődésnek, jövőnek néz elébe. elpusztítása, vagy megrongálása egyben ezt a titkos fegyvert is ártalmatlanná teszi. Az angol-amerikaiak megtalálták az ilyen repülő állomásokat és a legtöbbjét máris elpusztították. Ez a titkos fegyver egyébiránt tovább fejlesztése a rádió által kontrolált, vagy irányított bombának, amellyel a németek már a múlt év júliusában kísérleteztek. Ezen bombák szintén kis repülőgépekhez hasonlítanak és rádió hullámokkal lehet irányítani azon nagy bombázó gépekről, amelyekről leengedik. Az amerikai hadseregnek már 1934-ben volt ilyen rádió által kormányozható bombája. Azonban ezek olyan komplikáltak voltak, hogy a hadvezetőség nem látta sikeresnek a használatukat és igy a gyártásukat beszüntették. ELŐFIZETÉST KÜLDTEK március 4-ig: A. Remenar. Bethlehem ........ 1 Ch. Ruttksy, Phila.................. 1 M. Groman, Phila ................. 1 B. Spall, Newark ............ 2 R. Klein, Cleveland ............... 1 J. Buzay, Cleveland ....... 4 Regina Haban, L. Angeles .. 1 L. Horvath, Phila ___ 1 St. Szemes ,Phila ............... 3 J. Kozak. Phila ....................... 1 Frances Pilát, Manuet ......... 1 J. Kollár, Cleveland ............... 2 J. Szilágyi, Cleveland ........... 5 A. Molnár, Cleveland ........... 2 G. Barcza, Bridgeport ........... 5 F. Varga, Martins Ferry .... 1 Mrs. J. Balázs, Detroit ....... 1 J. Lengyel, St. Louis ........... 1 J. Benkő. Toledo ....... 1 E. Szemega, Bridgeport ....... 1 Anna Mojzer, McMehen ....... 1 Mrs. J. Leiz, Cleveland ....... 1 J. Simon, Van Nuys ........... 2 St. Horgos, New York........... 1 J. Berky, Cleveland .............. 1 V. Pompor, Sharpsville ....... 1 J. Szalay, Detroit ...... 1 St. Kóta. Triadelphia ........... 1 J. Nemes, Waskatenau ....... 1 Molnár-Szilágyi, Cleveland .. 5 Wm. Fay, Akron ................... 1 J. Asztalos, Phila ................. 1 P. Hering, Buffalo ............... 5 J. Váraljai, Bridgeport ....... 1 J .Starr, Manayunk ............. 1 N. Buday, Windber ............. 2 A. Kucher. Pittsburgh ......... 1 Mrs. J .Becker, New York .. 1 J. Zára, Chicago ......... 3 P. Bujáki, Miami ................... 2 E. Soos, Union ....................... 2 J. Deák, Akron ..........................3 Mrs. J. Szilvágyi, Detroit .... 1 J. Feczkó, New York ........... 1 J. Phillips, Chicago ............... 1 J. Walter, Akron ____ 1 GÖRÖG EGYSÉG CAIRO, márc. hó:— Angol és amerikai katonai kiküldöttek közbenjárására a királypárti és király ellenes görög frakciók egyezségre léptek. E két frakció között már nyilt harcok folytak és félő volt, hogy a német megszálló haderő helyett egymást fogják irtani. A görögök éppen úgy, mint a jugoszlávok két külön guerilla csapatot szerveztek. Az egyiket Zervas, a másikat Elás csapatoknak nevezik. A két csapat többször összeütközött és még foglyokat is ejtettek egymás csapataiból. így nem valami sokat árthattak a németeknek. Az angol és amerikai katonai hatóságoknak sikerült néhány tisztet a két versengő csapathoz küldeni és közöttük a békét helyreállítani. A béke- szerződés egyik pontja szerint mindkét csapat szabadon engedi a másik csoporthoz tartozó foglyait 15 napon belül. Angolamerikai kormánykörökben úgy vélik, hogy ezzel a szerződéssel elejét vették az esetleges nyilt görög polgárháborúnak. A király visszahívásának kérdését nem intézték el, hanem kitolták a háború utáni időkre. OLASZ POLITIKAI SZTRÁJK NÁPOLY, márc. hó:— Az Egyesültek által megszállt olasz területen az olasz munkások 10 percig tartó sztrájkot akartak tartani, amellyel tiltakozni akartak azért, hogy az angolamerikai kormányok a Badog- lio uralmat ilyen sokáig fen- tartják. A szövetséges katonai vezetőség azonban nem engedte meg ezt a tüntetést, kijelentvén, hogy a háborús zónában semmiféle sztrájkot nem tűrnek meg. IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése