Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-03-11 / 1310. szám
Károlyi Mihály szózata a magyarsághoz (A jelenleg Londonban élő Károlyi Mihály “S.O.S.” címmel kiáltványt intézett úgy a hazai, mint a külföldön élő magyarsághoz. “S.O.S.” a végső, halálos veszélynek a jelzése, Ilyen halálos nagy veszély előtt áll Magyarország népe, ha tovább is kitart Hitler uralmának a fentartása mellett. Károlyi erre a nagy, végzetes veszedelemre hívja fel a világ minden részében élő magyarság figyelmét. Tudván azt, hogy a jövő Magyarország alakulatában jelentékeny szerepe lesz Károlyi Mihály és híveinek, ismertetjük olvasóinkkal ezt a kiáltványt, annál is inkább, mert sok olyan érdekes adatot tartalmaz, amiket ismerniük kell azoknak, akik a magyar nép jövő sorsának kérdéséhez érdemlegesen akarnak hozzászólni. A kiáltvány leközlése természetesen nem jelenti azt, hogy lapunk indorszálja Károlyi politikai irányát. Azonban tudván azt, hogy a még mindig a Horthy uralmat szolgáló amerikai magyar lapok elhallgatják, vagy meghamisítják a magyar demokratikus mozgalmakról szóló híreket, olvasóinknak vélünk szolgálatot tenni ezen kiáltvány leközlésével és általában a Horthy uralom ellenes mozgalmak ismertetésével. — Szerk.) ÚJÉVI S.O.S. 1944 emlékezetes dátum lesz a magyar történelemben. Néhány hónap és eldől a magyarság sorsa. Csaknem bizonyos, hogy a háború a jövő év folyamán a Szövetségesek győzelmével véget ér és Európa felszabadításával egyidejűleg felvetődik a magyar sorsprobléma is. A Szövetségesek diadalmas hadseregei határozzák majd meg, hogy miképen alakul a helyzet, de végső fokon a magyarság állásfoglalásától és magatartásától függ, hogy milyen lesz a magyar nép szerepe és jövője a háború utáni uj Európában. Sajnos, rossz kilátásokkal indulunk a jövő felé. Horthyék még jobban elrontottak mindent, mint 1914-ben Tiszáék. Éppen ezért ne áltassuk magunkat: ami 1918-ban nem sikerült, az most sem sikerülhet. Nem valószínű, hogy a magyarság minden baj nélkül, sértetlenül kerül ki a kataklizmából. A háború már eddig is súlyos veszteségeket és még súlyosabb erkölcsi károkat okozott az országnak. De még megmenthetjük a jövőt. Két ut kínálkozik a magyarság számára : az egyik a hagyományos, feudal-nacionalista, a másik a haladó, a szomszédállamokkal való együttműködés alapján álló politika. Az egyik a jelenlegi rendszer megmentését jelenti, a másik a nép jólétét és szabadságát. Magyarország urai természetesen az első utat választották. A magyar népen múlik, hogy ezt a választást elfogadja-e. A hagyományos nacionalista politika követése végképpen hozzá köti az országot a németekhez, az úri történelmi múlttal való szakítás biztosítja a magyarság jövőjét. A magyarság sorsa a magyar nép kezében van. Még elébevághatunk a végzetnek. Elsősorban az otthoni magyarság fog a történendőkre befolyást gyakorolni, de ez nem jelenti azt, hogy a szabad földön élő magyarok, akik szabadon, nagyobb áttekintésssel ítélhetik meg a helyzetet, ne befolyásolhatnák az otthoni eseményeket. Segítenünk kell a magyarságon és nyíltan ki kell mondanunk az igazságot: ha a magyarságnak nincs ereje és elszántsága ahhoz, hogy a hátralévő rövid pár hónap alatt szakítson a német nácikkal és az ezeket kiszolgáló magyar uralkodó rendszerrel, akkor, “nemzeti nagylétünk nagy temetője” a második világháború lesz. Vagy követjük a hamis álmokat és akkor a németekkel együtt el kell buknunk, vagy szakítunk a nácikkal és a magyar ellenforradalmi rend- i szerrel s akkor beilleszkedhetünk az uj európai közösségbe. Harmadik lehetőség nincs. Nagy feladat hárul a magyarságra: meg kell szabadulnia az urhatnámság vágyától és le kell számolnia a romantikus, úri Magyarországgal. Újjá kell formálnunk történelmünket és biztosítanunk kell a széles paraszti és munkástömegek jólétét. Az otthoni magyarság rosz- szul készült fel erre a feladatra. Amit a múltban elmulasztottak azt nehéz lesz a hátralevő kurta idő alatt pótolni. SZAKÍTANI KELL A NÉMETEKKEL A magyarságot nemcsak a német uralom vasgyürüje fogja körül, de a félfeudális ma gyár rendszer is teljes súllyal ránehezedik. A több mint két évtizedes ellenforradalmi uralom mérgezett propagandája el- kábitotta a népet. Valami rek kenő tehetetlenség uralkodik az országon. A tömegek érzik nyomorukat és becsapottságu- kat, de mintha megbabonázták volna őket, meg sem mozdulnak. Ebből a tehetetlenségből a népnek ki kell mozdulnia. A létünkről van szó. Nemet kell mondani a németeknek még akkor is, ha Magyarország átmenetileg Északolaszország sorsára jut. Ez kétségenkivül szörnyű áldozattal jár, de vannak idők, amikor a jelent fel kel áldozni a jövőért. Amidőn 1918 nyarán Károly királynak azt tanácsoltam, hogy szakítson nyíltan a németekkel, azt felelte hogy “nem teheti mert a németek azonnal megszállnák a Monarchiát”. “Még akkor is meg kell tennie — mondottam — a megszállás a kisebbik rossz mert csak átmeneti időre szól Természetesen még jobb lett volna, ha már 1917-ben elszánta volna magát erre a lépésre”. Amikor ezt a tanácsot adtam tisztában voltam azzal, hogy német megszállás esetén én lennék az első áldozat. Nos, a helyzet ma nagyjából ugyanaz. Akkor is — ma is — az uralkodó osztály állta útját az ország megmentésének. A magyar népnek ma is előbb azoktól kell megszabadulnia, akik osztályérdekből németbarát politikát folytattak és bár ma patkánymódra szívesen elhagynák a süllyedő hajót, ezt nem tehetik meg, mert egyrészt saját előítéleteik és érdekeik foglyai, másrészt a bőrükről van szó és jól tudják, hogy könnyen Dolfuss sorsára juthatnak. Horthy, Kállay és társaik számára nincs menekvés, de a magyar nép az ő eltávolításuk révén még megmentheti az országot. A magyar ellenzéknek gyökeresen szakítania kell az eddigi politikai gyakorlattal. Minden illúzió nélkül, a kétértelmű jelszavak sutbadobásával kell hozzálátnia a munkához, mielőtt késő lesz. Ma már nem programmokra, suttogó propagandára, kényelmes “átvészelő” taktikázásra van 'szükség hanem tettekre. A szociáldemokraták lapja, miközben a j kormányzó nevenapját ünnep- I li, csupán azt tartja fontosnak. ! hogy az “égő világ lángját távoltartsa az országtól”. Holott lahogyan a jelen rendszer fenmaradjon. Roosevelt kormány sohasem titkolta azt, hogy úgy a depresszió alatt, mint most minden törekvése a jelen magántulajdonra épült gazdasági rendszer megvédése. A mentési akció jónak bizonyult akkor, amikor a depressziós időkben a jelen kormány megmentette ideig-óráig a zsákuccába jutott kapitalista termelési rendszert. Most azonban az idők változtak, a hatalmasan megtollasodott kapitalizmus nem ismer további rendszabályozást és azok, akik abban a reményben ringatóznak, hogy a háború után egy igazságosabb emberi társadalomra van kilátás, kérdezzék meg a legborzasztóbb reakció felé rohanó kapitalizmust, hogy mennyit lesz hajlandó engedni hatalmából a háború után? A munkásosztálynak már egyszer ideje volna, ha mély álmából felébredne, ne bízzon abban, hogy a kapitalista rendszert kifogja szavazni önmagát alapvető hatalmából. A háborúban hatalmasan meggazdagodott kapitalizmus nem fog mgánál hatal- talmasan meggazdagodott kapitalizmus nem fog magánál hatalmasabb tényezőt látni. A politikai gépezetét úgy fogja irányítani, ahogy azt saját gazdasági érdekei megkivánják. Nagyon jól ráillik a mai rendszerre az a közmondás “pénz beszél — kutya ugat”. Ebben az esetben a kapitalista osztály képviseli a pénzt — ti pedig politikusok ugassatok, amíg jól esik. 1944. március 11. éppen a forradalom alvó parazsát kellene élesztgetni, majd lángralobbantani. A tűz csak akkor fog elhamvadni, ha az összes fasizta gyujtogatókat megsemmisítjük. Ehhez azonban harcra van szükség. Az ellenzéknek nem szabad ölhetett kézzel várni. Nem elegendő szociális reformokat, földreformot Ígérni s óvatos tollal és kacskaringós beszédekkel a sorok között és a szavak mögül hírül adni, hogy ellenségei vagyunk a németeknek. A magyar népnek fegyverrel a kezében kell kiharcolnia a jogait és tanúságot tennie arról, hogy a Szövetségesekhez tartozik. A fegyvernek egyszerre kell fordulnia a németek és Horthyék ellen. Itt az ideje, hogy rácáfojunk Ady Endre keserű és fájdalmas szavaira: “bátor nóta, nem kellett itt soha óta”. “Az uj magyar jakobinusoknak” be kell bizonyita- niok, hogy teljes szívvel a Szövetségesek oldalán állnak. Oly bátran kell harcolniok, mint Tito marsall és a partizánjai és a franciákhoz, belgákhoz, norvégekhez stb. hasonlóan, az erdő sűrűjében, a hegyekben és külvárosi uccák mélyén kell tá- madniok az ellenséget. SZABOTÁLÁSRA SZÓLÍT Ha a legális ellenzékieskedés alkalmas volt egy bizonyos ideig arra, hogy hangulatot teremtsen az országban az igazi ügy mellett, ma, amikor a balkáni offenziva előestéjén állunk és a Vörös Hadsereg már csak 250 kilométernyire van a magyar határtól, a ravasz szólamok nem jelentenek semmit. A Szövetségesek minden megmozdulást aszerint értékelnek, hogy mennyiben segíti háborús tevékenységüket és hozzájárul-e a háború megrövidítéséhez. Magyarország egyelőre ahelyett, hogy német divíziókat vonna el, táplálja és aktivan segíti a nácikat. Ma sztrájkokra. szabotázsra, vonatok kisiklatására, hadianyagraktárak felrobbantására, titkos rádiók, titkos nyomdák felállítására van szükség, egyszóval egy erős földalatti mozgalomra, amely félreérthetetlenül szemben áll az ellenséggel, az ellenséget kiszolgáló rendszerrel és hathatósan támogatja a Szövetségeseket. Ez a mozgalom egy partizán hadsereg megteremtésében csúcsosodna ki. Ez viszont a forradalommal egyenlő, azzal a forradalommal, amely biztosítja a magyar nép jövőjét és boldogulását. A földfeletti magyar mozgalom, a parasztság, munkásság és értelmiség ellenzéki blokkja csak akkor válhat a magyar nép tudatos vezetőjévé, csak akkor töltheti be azt a szerepet, amelyre hivatottnak érzi magát, ha erőszakolja a németekkel való szakítást s miközben legális eszközökkel előkészíti a fordulatot, kiépíti az összeköttetést a meglévő földalatti mozgalommal, megszervezi a kádereit és előkészíti a népet a tömegmegmozdulásra. Az idő sürget. Ahelyett, hogy hivalkodnának azzal — amit különben nem hiszek —, hogy Magyarországon nincs földalatti mozgalom, a legsürgősebben koordinálni kellene a legális és 2 oldal BÉRMUNKÁS
