Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-03-11 / 1310. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS

OF THE WORLD

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio under the Act of March 3, 1879

VOL. XXXII. ÉVFOLYAM

CLEVELAND, 1944 MARCH 11

NUMBER 1310 SZÁM

Franco-Mannerheim fiaskója

(Vi.) Az angol-amerikai urak most mindent elkövetnek, hogy ezt a két kedvenc szolgájukat, társukat megmentsék a bukástól. Ezt azzal próbálják elérni, hogy megtérítik őket vagyis legalább is annyira vissza tolják őket az arany közép útra, hogy ismét keblökre ölelhessék.

Visszaemlékezhetünk 1940-es évre, amikor az angolok a franciákkal együttesen hadsereget akartak Mannerheimnak küldeni az oroszok ellen. Ezt csak azért nem tudták megtenni, mert a svédek nem engedték őket az országukon végig masírozni és a Petsamoi kaput már az oroszok tartották a kezükben. Az amerikai urak érzelmeit még nagyon világosan láthattuk az itteni lapokból, amikor Manner- heimot, a finnek Washingtonjának állították be és kormányát mint a demokráciát. Ámbár több finn munkást leöletett mint oroszt, de hát azok nem jó finnek voltak, nem jó demokraták, szocializmust akartak. igy nagy szívességet tett Mannerheim a petsamoi gazdag nickel bányák tulajdonosainak azzal, hogy kiirtotta ezeket a szociálistákat, a bányák köztulaj doná való tételét követelőket.

Ugyan ilyen nagy szeretettel ölelték keblökre Francot, a spanyol munkásság hóhérját, szintén a bányák megvédése miatt. Bár itten leginkább az angolok voltak érdekelve, de hát már évtizedeken keresztül az angolamerikai tőke együttműködik, még a kedvenceik is közösek, így dacára annak, hogy nagyon sok megcáfolatlan bizonyíték van az angol-amerikai kormányok kezeiben, hogy Franco mindent szállít Hitlernek. még azokat a nagyon fontos hadi dolgokat, olajat is, melyet Amerikától és Angliától kap, még sem mondtak le ar- , ról a lehetőségről, hogy ismét szerelmesen keblökre ölelhessék Francot.

Azt is tudják mindenütt, hogy Franco még mindég börtönben tartja azokat a republikánusokat, demokratákat, akik harcolni mertek a fasizták és nácik ellen. Ugyancsak azt is tudják, hogy kétszázezren felül van szétszórva Franco ellenes spanyolok, akik könyörögnek a fegyverért, elismerésért, hogy Franco ellen harcba szálljanak, vagy a fasizmus ellen bármelyik fronton. Ezen bujdosó spanyolok által alakított bizottságnak a vezetésén a törvényes,

titkos választás formájában megválasztott kormány tagjai állnak, akiknek még több joguk van az elismerésre és segítségre mint a francia vagy jugoszláv kormánynak, melyek csak a háború után, a meglevő kormány ellenére alakultak. Ámbár ezen utóbbi csoportok is teljesen megérdemlik a támogatást, az elismerést- de nem jobban mint a Loyalisták Spanyol bizottsága, mely a legutóbbi népkormány maradványa.

Ha az angol-amerikai kormányok levennék védő kezeiket Francoról, megtagadnák a szállítását bizonyos fontos cikkeknek, mely nélkül nem maradhatna hatalmon, még a saját hívei is ellenük fordulnának, elzavarnák. De igy még a nép sem nagyon mer ellene lázadni, ismerve hatalmas barátjait, támogatóit és azok ellenszenvét a republikánus kormánnyal szembe, melynek a megbuktatásában nagy segítséget adtak és még most sem hajlandók azt elismerni vagy segíteni. Éppen úgy mint Jugoszláviában is, amíg megtagadták az elismerést. a segélyt Titoéktól, addig sokan haboztak hozzá csatlakozni.

De éppen azon okok miatt, amiért a francia földalatti mozgalomnak sem akarnak fegyvert adni, a spanyolok közül sem fognak fegyvert, segélyt adni azoknak, akik a fasizta elemek ellen könyörtelenül harcolnak. Sőt mindenfelé büntették azokat, akik már 1936-37- ben harcoltak a fasizták ellen, amikor még Anglia és Amerika nagyon szerelmes volt beléjük és mindenben azokat segítették.

De mind ezen hatalmas támogatás dacára, Franco és Mannerheimék napjai megvannak számlálva. Ha megtérnek is ,ismét a kapitalizmus védan- gyalaivá avatják őket. még akkor sem tűrik meg a saját népeik hatalmon, de az olasz-német náci-fasizmus leveretésével legnyíltabb és legvehemensebb segítséget, védelmet veszítik el ezek a diktátorok. Ezt tudják, azért nem mernek azoknak a szekeréről leszállni. Azoknak a bukásával hatalmas erők szabadulnak fel Európában, melyet az angol-amerikai reakció innen nem igen tud féken tartani, legalább is az európai fasizták nem hiszik és akkor a hatalmas fejek porba hullnak az agyon- ssanyargatott, vérpadra hurcolt népek visszafizetik a tömeggyilkosságokat kamatostól. Ez nem szép kilátás, de aki szelet vet, vihart arat.

A sérthetetlen profit

(a.l.) Akár háború vagy nem, a legfőbb mindenek előtt a busás profit. Mindazoknak a politikai csatározásoknak, amelyek akár helyenként vagy országosan történnek, hátterébe gazdasági érdekek vannak képviselve.

A napi események nyomán tisztán láthatjuk, hogy a tőkés osztály hazafisága a profit nagyságától függ.

A jelenlegi háború kezdetén, amikor az Egyesült Államok kormányrendszere abban állapodott meg, hogy a jelenlegi háború nem fogja követni a múlt háborúk nyomdokát, amikor a tőkés osztály horribilis profitott vágott zsebre a háborúból kifolyólag.

Ugyanis a háború kezdetén abban állapodtak meg, hogy egy bizonyos százalékos. nyereséget engednek meg a háborús anyagokat készítő iparvállalatoknak. Természetesen Roosevelt elnök többször kijelentette, hogy ez a háború nem azért van, hogy még több háborús milliomost teremtsen. A honatyák nagy immel-ám- mal elfogadták a profitot korlátozó törvényjavaslatot. A nagy iparvállalatok nem igen kapkodtak a háborús rendelések után. A különböző használati dolgokra berendezett vállalatok nem voltak hajlandók háborús célokra üzemeiket átformálni,

A kitartott kapitalista sajtó az első perctől ostromolni kezdte a kormány azon intézkedését, hogy megszabják a háborús anyagok gyártási árát. A kormány intézkedésére hatalmas uj ipartelepeket építettek, állami közpénzeken, amelyeket a legmodernebb gépekkel rendeztek be. Természetesen ezen üzemek nagy részét a nagy iparvállalatok hatáskörébe helyezték.

Ha mostan mindezek után a különböző iparvállalatok pénzügyi rovatát olvassuk, azt látjuk, hogy milyen horribilis profitot halmoztak fel a háború megkezdése óta anélkül, hogy bármilyen kockázatot, befektetést is eszközöltek volna.

Mindezek dacára a profithajhászók telhetetlen étvágya folyton nő. Ők például mindent elleneznek ami a profit korlátozására irányul. A legutóbbi értesülések alapján, az amerikai olaj tröszt tiltakozik az ellen, hogy az amerikai tőke által létesített külföldi olajvállalatokat a kormány bármilyen formában befolyásolhassa. Az olaj érdekeltség arra hivatkozik ,hogy mivel ipartelepeik külföldön vannak, igy nem tartozik a kormány hatáskörébe annak korlátozása. Azzal ők nem törődnek, hogy hány amerikai életébe kerül megvédeni úgy Európában, mint Ázsiában az amerikai tőkének befektetéseit. (Én legalább nem gondolom, hogy egyetlen egy amerikai bérmunkásnak volnának befektetései távol keleten.) A kapitalizmusnak csak egy a fontos, hogy neavatkozzon senki bele üzleti vállalkozásaiba, hogy kiknek vagy milyen áron képesek az árucikkeiket a világpiacon értékesíteni.

A napi események közzé tartozik az amerikai földbirtokosok lázadása az árak korlátozása ellen.

Mostan természetesfen a választások évében a politikai Ígéretek nagy szerepet játszanak, amelynek hátterében természetesen gazdasági érdekek vannak. Az események figyelői igen értékes dolgokat tudnak feljegyezni. Az 1932-ik gazdasági válság közepette, amikor az amerikai földbirtokosok éppen úgy a kis mezőgazdasági földturók, mind a teljes tönkremenés szélén állottak. Egyedül a Roosevelt kormánytól várták a megoldást. A középnyugati farmerek, kik nagyrészben azelőtt mindig republi- Kánusok voltak, a mentő akció idején Roosevelt mellé állottak. Nem is csalatkoztak, a kereslet hiányában a kormány kártalanítási folyamata, amely abban nyilvánult meg, hogy a be nem vetett területekért a kormány bizonyos összeget fizetett a közpénzekből. Természetesen ezt az eljárást különösen a nagy föld- birtokosok szívesen fogadták. Mostan azonban, hogy a kereslet nagyon felszaporodott úgy a belföldi, mint a külföldi piacon, igy a földbirtokosoknak nem igen esik injére, hogy a kormány igyekszik az élelmiszerek árát szabályozni. Úgy. hogy még azt is ellenzik, hogy esetleg az állami pénzekkel kárpótolják a föld- tulajdonosoknak az árkülönbözetét. Ahogy változnak a gazdasági viszonyok, úgy változnak az abban érdekeltek politikai nóze tei is.

Az 1932-es és azt követő pangási években, nagyon helyesnek találták a földtulajdonosok a kormány kártalanítási eljárását, de most a fellendülés idején rosznak és alkotmány ellenesnek tartják a profit korlátozását. Mostan a republikánus párt a nagytőke és a korlátlan profitrendszer támogatói, konvencióra hívták egybe az összes földbirtokos szervezeteket, hogy a profithará csolók mellett szavazzanak a novemberi választások alkalmával.

A fentiekből kitudódik, hogy a magátulajdon rendszerére épült kapitalista társadalomban csak mindig az a főcél, hogy va-