Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-03-04 / 1309. szám

2 oldal

ták, hogy az ilyen sértés a japánok szemében - éppen olyan, mint a katholikusok előtt Jézus gyalázása. Sőt feltehető, hogy úgy az amerikai, mint az am goi kormány hajlandó volna, — legalább is még most, — meghagyni a Hirohito uralmát, ha az képes volna magához ragadni a hatalmat és a háborús katonai vezetőket megbüntetné.

HIROHITO PROFITJA

Az a feltevés, hogy Hirohito nem akarta a háborút, hanem csak a militarista klikk, nagyon naiv, amennyiben a háborúból Hirohitonak sokkal nagyobb anyagi haszna van, mint akárki másnak Japánban. A japán császári ház magánvagyona jelentős szerepet visz az ipar minden nemében, de különösen a szállítási iparban. Természetesen most a háborús rendelések óriási hasznokat hajtanak neki.

A Meiji uralkodó ház 1867- ik restorációja óta nyolc háborút rendelt el, (engedélyezett, — a japánok szerint), amelyek a “hakko-ichiu” és “kodo” szavakkal kifejezett politikai irányelveket szolgálják. “Hak- ko-ichui” a világ nyolc sarkát jelenti. Politikai értelme az, hogy a japán birodalom tetőzete a világ nyolc sarkán nyugodjon, — vagyis a világuralomra való törekvés kifejezője. “Kodo” a császári ut, vagyis a világuralomhoz a császári utón, a császár hatalmának az emelésével lehet eljutni.- Ezen politikai elv adja magyarázatát annak, hogy a japán uralkodó osztály miért segíti elő olyan hévvel a császár-imádat kultuszát.

Japán politikusok szeretnék elhitetni a világgal, hogy Hirohito, a jelenlegi császár ártatlan a háborús támadásban, amennyiben azt a militarista klikk a császár akarata ellenére vitte keresztül. A tény azonban az, hogy Hirohito “engedélyezte” a háborút még 1931- ben, amikor az ország jórésze, sőt még az idősebb katonatisztek is ellene voltak. Ha Hirohito akarta volna, akkor képes lett volna megakadályozni a manchuriai támadást. Hirohito beletartozik a japán szentháromságba : nemesség, millita- risták és nagytőkések.

Japán iparát és pénzügyi világát pár család uralja. Ezek között a legismertebbek a Mitsui, Sumitomo, Witshubishi, Iwazakai és Yasuda családok. A múlt szeptemberben a kormány a Sumimoto és Mitshubi- shi trösztöknek nemcsak kiváltságokat, de egyenesen szubvenciót adott Manchuria ipari kiaknázására. A kimondott cél aluminium előállítása volt, mert erre a repülő iparnak igen nagy szüksége van.

A BANKTRÖSZT

A Yasudas, Mitsuis és Asano trösztök a bankokat kapták meg, amelyekkel kontrolálják az iparokat és a kereskedelmet. Az elfoglalt területek összes idegen bankjai ezen cégek tulajdonába mennek át. Ma már tisztán látható, hogy a militaristáknak nem kellett belekényszeríteni a pénzmágnásokat a háborúba, hanem a két csoport

BÉRMUNKÁS

1944. március 4.

szorosan együtt működött már évekkel ezelőtt is. Most már lehetetlen megmondani, hogy a háborúért melyik csoportot terheli jobban a felelőség.

A japán foglyok vallomásaiból kitűnik, hogy a japán munkásság, dacára a császárt imádó tanításnak, muj^tott némi ellenállást. Azonban a pearl harbori támadás után a nagy többséggel elhitették, hogy az angol-amerikai szövetség körül akarja zárni Japánt, hogy megfojtsa. A katonákkal pedig elhitették azt, hogy megölik őket, ha az ellenség kezébe kerülnek. Ezért harcolnak a végsőkig.

A háborús ipar líövetkezté- ben Japánban is eljutottak a munkás hiányhoz. Már 1937- ben oly nagy volt a munkás szükséglet, hogy kisiparosokat és kiskereskedőket gyári munkára kényszeritettek, üzleteiket pedig a nagy iparokba olvasztották. Ezzel a folyamattal elérték, hogy 1942-re úgy az anyaország, mint az elfoglalt területek összes jelentékenyebb ipara a pár nagy tröszt uralma alá került.

És amig a nagy trösztök profitját meghagyták ,az infláció megakadályozására ott is befagyasztották a munkások béreit, majd munkájukhoz rögzítették őket és végre bevezették a munkások sorozását, — vagyis a kényszer munkát. A bányaiparban a bányászokat családjaikkal egyetemben a bányák melletti különítményekbe — igazi koncentrációs táborokba terelték. Aki az ilyen helyektől menekülni akar, azt lelövik. A bányászok el is nevezték “börtön rendszernek.”

NAGY SZTRÁJKOK

A kényszermunkát 1942 március havában vezették be. A munkások egy fehér kártyát kapnak és a kártya tulajdonosát bárhová kirendelhetik munkára. A bérek napi 40 cent férfiaknak és 25 cent nőknek. Ezzel szemben az árakat nem korlátozták. A fehér kártya tehát olyan nagy nyomort jelent, hogy azok közül, akik megkapták, igen sokan öngyilkosságot követtek el. A munkaidő gyakran napi 16 óra. Az iparok megnagyitása következtében gyakorlatlan munkásokat tesznek gépek mellé, ezért igen nagy a balesetek száma. Az egyik fogoly azt mondotta, hogy a 200 munkást alkalmazó egyik Mitsubishi gyárban naponként átlag 50 baleset történik.

Dacára a japán győzelmeknek a japán munkások nagyon nyomorognak. így nem csoda, hogy még a háború dacára is sztrájkokat kezdtek, amelyekről természetesen a külföld nagyon keveset hall. Az első nagy sztrájk Kobe városban ütött ki 1941 áprilisában. Ebben több mint százezer munkás vett részt. A Kawasaki hajógyár és a Mitsubishi tröszt gyárainak összes munkásai sztrájkoltak. A sztrájkra a rizs adagok leszállítása és a munkaidőnek 12 óráról 16-ra való felemelése adott okot.

Midőn a munkások követeléseit a gyártulajdonosok megtagadták, a munkások bevonultak a gyárakba és ülősztrájkot kezdtek. Pár napig kitartottak

minden fenyegetés dacára is. Végre annyira felmérgesedtek, hogy a gépeket kezdték megrongálni. A hajógyárban több mint száz eszterga gépet összetörtek. A kormány akkor katonaságot rendelt ki, körülbelül

20,000 munkást elfogtak, kutatván a vezetők után. A munkások azonban nem árulkodtak, így találomra kiválasztottak négy munkást, akiket a többiek láttára agyonlőttek.

Számos sztrájkolót elvittek, akikről többé semmit sem hallottak a társaik. A foglyok,

akik a sztrájkra vonatkozó információt adták, úgy hiszik, hogy az elfogott munkásokat Manchuriába vitték kényszer- munkára a katonai építkezésekhez, amelyeknél elpusztultak. Egy másik nagy sztrájk Nagoya városban volt 1941 augusztus havában. Ebben a sztrájkban 200 ezer főnyi repülőgyári munkás vett részt. Itt a munkások kivívták követeléseik egy részét. Ugyanaz év szeptember havában Kokura városban az állami gyár 3000 munkása sztrájkolt.

Mindig csak várjunk!

(a.l.) A fenti címnek ád kifejezést minden politikai megmozdulás. t •

Három és fél évtizede figyelem a végbemenő eseményeket, amit úgy burkolnak be, mint politikai csatározások. Ha tényleg betekintünk a háttérbe, a valóságban a mai társadalmat irányitó és magántulajdon rendszerére épült kapitalista rendszert találjuk, mint a teljhatalmú irányítót. Az Egyesült Államok történelmi fejlődése legjobban kimutatja, hogy ez az ország, a természeti forrásokban gazdag terület, a magántulajdonra épült kapitalizmusnak, igen jó alapot szolgált a fejlődésre.

így történt meg azután az, hogy már 1776-ban nem volt tovább hajlandó angol gyarmat maradni, hogy tovább önállóan fejleszthesse független kapitalista törekvéseit-.

A történelem úgy jegyzi fel, hogy George Washington, aki nagy vagyonnal rendelkezett, a forradalom élére állt, hogy ezt az országot függetlenítsék Anglia fenhatósága alól.

Éppen azért volt neki gazdasági érdeke, hogy megszabadítsák ezt az országot attól, amit feudális rendszerénél fogva, az itteni nagybirtokosoknak adózni kellett Anglia részére.

Ez az ország függetelnitése óta, a technika fejlődése folytán nagy változásokon ment keresztül. Az akkori földműves államot ma egy iparilag fejlett kapitalista rendszer váltotta fel.

Alig százötven éves fejlődés a leghatalmasabb ipari központtá fejlesztette ezt az országot. Habár gazdasági téren nagy változáson ment keresztül, de társadalmi téren maradt ott, ahol elindult. Ha tényleges adatokkal akarjuk alátámasztani állításainkat, nem kell messze kutatni. Most, amikor a kézműipart már a gépkkel előállított tömegtermelés váltotta fel, amikor a röldmüvelés éppen úgy gépekkel berendezett iparrá változott, ugyanakkor a magántulajdonra alapozott kapitalista rendszer ma is görcsösen ragaszkodik a hosszú munkaidő további fentar- tásához.

Az embereket megtévesztő politikai gépezet, amely az alkotmány szerint a fennálló rendszert van hivatva továbbra is fen- tartani, látszólag tényleg a népek megválasztottjai, de valóságban osztályuralmat képviselnek.

A múlt héten lejátszódó politikai csatározások bizonyítékai annak. Az elnök több adót követelt, de azoktól, akik nagy jövedelmet húznak évente, ezért volt úgyszólván politikai forradalom az elnök ellen. Itten nyilvánul meg, hogy a “nép” által választott honatyák kiket képviselnek. Ezen politikai harcokat megelőzőleg, a nagy iparvállalatok táviratainak ezrei lepték el a honatyákat Washingtonban, hogy buktassák meg Rooseveltnek a vétóját.

Hogy a munkások még ma is hisznek a “jó demokrata vagy republikánus” képviselőknek. Mostan már teljesen meggyőződhetnek arról, hogy addig, amig a gazdasági hatalmat egy osztály tartja kezében, a politikai gépezet mindig csak osztály intézménye marad az élet javait uraló gazdasági csoportnak.

Ferde irányban működő gazdasági szervezet az, amely gazdasági erejét, hatástalan politikai célokra fecsérli el. Ha mostan például a CIO politikai aktivitását vesszük figyelembe, akkor azt látjuk, hogy még a “jó demokraták vagy republikánusok” sem hallgatnak a CIO látogatók kérelmére, hogy mindenben támogassák Roosevelt taktikáját.

A sokat hangoztatott állításunk ismét megerősítést nyert, hogy a munkásokat csak gazdasági téren lehet egységes cselekedetre bimi. Politikai csatározások a munkásszervezetekben, ahelyett, hogy egy egységes csoporttá hoznák össze a munkásokat, széthúzást idéznek elő, gyengítik erejüket.

Példának hozom fel a Studebaker chicagói telepét, ahol most vannak az union tisztviselőinek választásai, ahol három féle különböző, de természetesen politikai háttérrel rendelkező csoport állított fel jelölteket. Mindegyik csoport késhegyig menő harcot folytat jelöltjeinek érdekében.

Mennyivel egészségesebb cselekedet volna a gazdaságilag szervezett munkások részére az, ha minden politikai frakciót kiküszöbölnének a szervezetükből és kizárólag minden erejüket arra használnák fel, hogy a munkásságnak a harca csakis a kizsákmányoló, munkáltató osztály ellen folyjon.

A “jó demokrata vagy republikánus” jelszó nem sokat fog hozni a munkásosztály konyhájára. Mert tudott dolog, hogy minden hájjal megkent politikus, választások előtt mindent megígér. Hiszen a politika csak ígéreteken alapszik. Ebben az országban már a szavazók sokszor adtak alkalmat úgy a demokra-