Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-01-15 / 1302. szám
1944. január 15. érte, de nem sok haszna van belőle, mert a munkásság nem vette tudomásul a sztrájk jogának az elkobzását és azzal ma is éppen úgy él, mint a törvény meghozása előtt, ha arra a tőke kapzsisága, vagy provokációja rákényszeríti úgy, hogy az uj évben ennek a törvénynek a megszigoritását követeli a tőke és nem kétséges, hogy azt a reakciós kongresszus meg is szavazza, mert a következő választáson nagy szüksége van a tőke millióira a propaganda finanszírozására, ha ugyan addig a Supreme Court, ahova a törvényt mint alkotmány ellenest a munkásszervezetek viszik, ki nem dobják. A másik nagy célt a munkások besorozását nem merték keresztülvinni, jól tudva, hogy azt gyakorlatban a munkásság ellentállása miatt, keresztülvinni nem tudnák. Hogy a jövő évi választásokon sikerül-e a tőkének a kongresszust és a Fehér Házat a maga formájára átalakítani, az még bizonytalan. Sok függ attól, hogy Roosevelt a háborús győzelmen kívül tud-e, vagy akar-e olyan tőke ellenes programot felállítani, amely a politika iránt meglehetős közömbös munkásokat érdekelni fogja. De ettől eltekintve a reakció politikai győzelme esetén is, ott lesz a szervezett munkások mindjobban megnyilvánuló ereje, amely a vezetők minden megalkuvási szándéka dacára is, ha a jogai és az elért erednjényei voltak veszélyben az elmúlt évben, meg-meg mutatta az erejét és harci készségét, kétségtelen az, hogy ezzel az erővel s fokozódó harciassággal számolni kell a korlátlan uralmát helyreállítani akaró tőkének is. A nagytőke KIMUTATOTT profitja az elmúlt évben közel 30 százalékkal emelkedett, amit úgy igyekeznek eltüntetni, illetve kisebbíteni, hogy együtt mutatják ki a kis gyárak profitjával, igy az átlagos profit “csak” 22 százalékot tesz ki. Hangsúlyozzuk, hogy ez csak a kimutatott profit, mert a tőke nagyon jól ért ahoz, hogy a profitot eltüntesse, elvonja a megadóztatás elől. Ez a művelete nem csak a nagyarányú tartalékolásban nyilvánul meg, hanem hihetetlenül nagy összegeket fektet be a gyárépületek, gépek átalakítására, újjáépítésére. Soha a gyárak olyan jó karban nem voltak, mint éppen ma, amelyek beruházása erősen levágja a kimutatott profit nagyságát, de hatalmas összegeket von el az adózás elől is. Egy másik módszer, hogy magas fizetésű uj hivatalnokot és mérnököt és más szakértőt állítottak be, akik “véletlenül” a nagytőkések, részvényesek famíliájából kerülnek ki, akik nem csak nagy fizetést, de mint “nélkülözhetetlenek” katonai felmentést is élveznek. De még ilyen műveletek sem tudják eltüntetni azt a tényt, hogy a profit nagy mértékben emelkedett, ezt jól látja ma már a munkásság és azért nem fogja a jövőben figyelembe venni a “Little Steel” formulát, hanem ragaszkodni fog a bérének olyan emeléséhez, amely legalább arányban álljon az árak emelkedésével. A béremelést és a munkások szervezeteinek a letörését, nem a ma szempontjából nézi a tőke, hanem a “Post-War” a háború utáni terveibe vág bele az, hogy a bérek magasak legyenek és a munkások felett ne korlátlanul rendelkezhessenek. A tőke a hatalmasan fejlett iparával, uralni akarja a világpiacot és ehez olcsó munkaerőre és korlátlan uralomra van szüksége, hogy a versenyt felvegye a más országok tőkéjével, amelynek szerint, a termelése az alacsonyabb bérek folytán sokkal olcsóbb. A munkásoknak ezzel szemben arra az álláspontra kell helyezkedniük, hogy összefogva a világ munkásságával, abból a célból, hogy ne az amerikai munkások életnívóját szállítsák le a más országok munkásságának a nívójára, hanem azokét ameljék fel az amerikai vonalra, amely után már a következő lépés az volna, hogy a profitot szüntessék meg és termeljenek az egész világon azért, hogy minden ember megkaphassa az életfentartásához feltétlen szükséges termékeket, egyenlően az egész világon. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni össz'pontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett/‘Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL' ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretem belül. AZ ESEMÉNYEK NYOMÁN (a.l.) A sok elméleti tanács nagyon sokszor összezavarja az emberek gondolatát. Különösen azokét,akik sohasem próbálják az elméleti dolgokat gyakorlati tényekkel alátámasztani. Az emberi társadalomban sohasem lehet egy elméletet teljesen biztos alapokra építeni olyan formában, hogy a társadalmi események formálódása pontosan az előirt elméletek alapján valósuljanak meg. Lehet minden elméleti elgondolásnak egy bizonyos végcélja, de azt pontosan megállapítani, hogy az hogyan valósítható meg, azt mindig az adott körülmények szabják meg. Maga a forradalmi munkásmozgalom is elméleteken alapszik, végcélja képpen egy olyan társadalmat akar megvalósítani, ahol a termelés szükségletre és nem pedig haszonélvezetre van alapítva. Hogy azután egy ilyen társadalmi rendszert hogyan tudunk megvalósítani ott már csak a tényleges gyakorlati eszszerüség kell, hogy működjék a keresztülvitelénél. Maga az a tény, hogy ma egy olyan társadalmi rendszerben élünk amelynek alapját a magántulajdonra épített gazdasági rendszer képezi, tehát a mai társadalomnak minden osztályintézménye ezt a rendszert van hivatva szolgálni. Vegyük gyakorlati példának a jelenlegi háborút. Azon elszigetelők csoportja, akik kezdettől, sőt még most is ellenezték az Egyesült Államoknak háborúba való lépését, azok sem mostan sem a múltban nem számítottak arra, hogy ez a háború éppen a magánkapitalizmus további megmentését szolgálja. Maga a kapitalista társadalmi rendszer a szabad piac versenyén épült fel. Ha mostan már a földtekének legnagyobb része a fasizta uralom alá kerül, ami teljesen egyenlő egy bürokratikus államkapitalizmussal, ami természetesen a magán kapitalizmus végét jelentené, az amerikai elszigetelők vagy “America First Committee” alattomban a fasizmus felé gravitál azzal a gondolattal, hogy a jövőben ők lehetnek az államkapitalizmus bürokratái. Azt soha senki ne gondolja egy pillanatra sem, hogy az amerikai nagytőke egy percre is leakarna mondani a világpiacról, mert ez egyenesen sírját képezné. Most, hogy az amerikai nagytőke miért viseltetik olyan ellenszenvvel a háborút irányi tó Roosevelt kormány ellen, az igen könnyen érthető, először azért, mert irtózik az uj osztástól (New Deal) ami valamelyes rendszabályozást léptetett életbe, amit a nagytőke bürokráciának nevez. Azért nevezik annak, mert soha a múltban eisern tudták képzelni, hogy saját osztályintézményük őket fogja megnyirbálni. Azt azonban már elfelejtették, hogy a kapitalista termelési rendszer már befejezte létjogosultságát és már zsákuccába került, amiből ideig-óráig csak az életbelépteteti reformok mentették meg. Na meg a mostan folyó háború ami igen busás profitot jelent számukra. Ha azonban a jövőt illetőleg bíráljuk meg a helyzetet akkor azt látjuk, hogy a kapitalista termelési rendszernek megvannak számlálva a napjai. Most, amikor az Egyesült Államok különleges háborús termelési viszonyai mellett még a szükséges árucikkeket is képes kitermelni. Az a hatalmasan kifejlődött géprendszer ami a termelést annyira megsokszorozza, hogy a háború befejezése után nem-e fogja aláásni magát a termelési rendszert. Amikor a napi híreket vagy eseményeket olvassuk vagy ténylegesen látjuk, akkor azt is látjuk, hogy a nagytőke mindent ellenez, ami bárminemű változást, még csak céloz is a háború után. Mi magunk nem vagyunk hive a kapitalizmust védő és szolgáló semilyen háborúnak, de egyet el kell ismerni, ha a jelen háború után a kapitalista érdekeltség ellenezni fog minden társadalmi fejlődést vagy változást, ezáltal teljesen alá fogja ásni saját rendszerét. A forradalmi munkásmozgalomra nagy feladat vár a háború befejezése után. Azért a forradalmi munkásmozgalomnak meg kell tartani úgy a háború alatt is, minden önállóságát anélkül, hogy elvegyülne a polgári fertőbe. Hogy van-e valamelyes különbség legalább itten a jelenlegi va£y a mult háború aktivitása között azt a napi események bizonyítják, hogy a jelenlegi kormány nem hajlandó, sem Hearst- ék, sem McCormickék uszításait az amerikai munkások ellen kihasználni. Amig a múlt háború idején ezrével börtönözték be, a radikális munkásokat, de különösen az IWW tagjait, addig a jelenlegi kormány a fasizta elemeket helyezi vád alá, akiket a nagytőke és annak bérencei és szócsövei támogatnak. Sokan akik úgy gondolják, hogy teljesen mindegy akár ez a rendszer, akár a fasizta, azoknak ajánlom, hogy olvassák el áz “Under Cover” cimü könyvet, hogy meggyőződjenek arról, hogy itt az Egyesült Államokban milyen eszközökkel dolgoznak a fasizmus életbeléptetése mellett. Némelyek, akik fanatikussá váltak uí?y gondolják, hogy azok az IWW-isták, akik nyíltan harcolnak a fasizmus ellen, azok már eltértek az IWW tanításától. A szólás szabadság az emberiségnek a legüdvösebb vívmánya. A fasizmus- musnak pedig az átka. A forradalmi munkásosztálynak minden taktikát és eszközt meg kell ragadni és kihasználni, hogy hozzáférhessünk a dolgozó tömegekhez. Mert csak az a három betű ÍWW nem fog társadalmi változást létrehozni, ha nem lesznek milliók mellette annak kivivására. Annak reményében, hogy építem fogunk mindannyian, nem pedig őszinte forradalmárokat kiparancsolni az IWW kebeléből. Sajnos az emberek az egyformaságtól idővel fanatikusakká válnak, több aktivitás és egy kis jóakarat még az Industrial Worker szerkesztőjét is meggyőzhetné arról, hogy a fasizmus nagyobb ellensége a munkásosztálynak, mint a Roosevelt féle New Deal. BÉRMUNKÁS •iua
