Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-01-15 / 1302. szám
1944. január 15. bérmunkás 7 oldal Az irodalom célja (Az alábbi rendkívül magas nívójú értekezést Vaszkó György küldte be a Naptár részére. Durván sértő levélben válaszolt, midőn megkérdeztük, hogy ki irta és hol jelent meg a nagyon értékes cikk, majd elrendelte, hogy “hozzák csak Anonimus név alatt”. A cikket nem hoztuk a Naptárban, hanem itt adjuk le és köszönetét mondunk Vaszkó munkástársnak a KIÍRÁSSAL járó nagy fárdaságért, de megismételjük, hogy az eredeti szerző határozottan megérdemelné nevének felemlitését, mint azt a “Fentartjuk lapunk nívóját” cimü cikkben Írjuk. — Szerk.) — II — * az irodalom tárgya: “a keresztre feszitett ember szív vonag- lása”, de mindég egy emberen megfigyelve. Az individualisz- tikus irodalmi termékeket jellemzi a regényben, hogy az események a hőssel szemben cen- tuálisan van megszerkesztve. Ami a főhősön kívül történik, az csak epizód lehet. A regény mindég epikus hőst kíván és a műfajt nem is tekintik másnak, mint a régi irodalmak legnépszerűbb alakjának, az éposz folytatásának. Sajátosan jellemzi az ilyen irodalmi termékeket a költői igazságszolgáltatás, amely mindég az egyénnel szemben jelent állásfoglalást. Az ilyen irodalmi termékekben a társadalmi vagy történeti események csak staffázsnak, vagy miljőnek szerepelnek. A tipikusan individualiszti- kus irodalmi müvekkel szemben már a polgári irodalomban is jelentkeznek kollektiv törekvések. Ezek között a legkarakterisztikusabb a francia Zola, az első nagy szocialista művész. A hősök szerepeltetésének gondolatától azonban Zola sem szabadult meg és ha egyének élete helyett családok életét rajzolja és kutatja is és ezen a téren teret enged a gazdasági körülmények vizsgálatának, mégis centrálisán fejleszti a cselekményt hősei köré és nem tud megszabadulni a költői igazság- szolgálatástól. Zola korszakalkotó jelentősége a kollektivizmus felé fejlődő irodalom szempontjából abban van, hogy a társadalom fejlődésének bizonyos korszakában tömegeket szerepeltet és hősei nem epikai hősök, hanem olyan, a közönséges tömegből kiemelt emberek, akik érzésben, gondolatban, életviszonyukban milliókat képviselnek. Ezt a szemléletet fejlesztette és alkalmazta modern eszközökkel az amerikai Upton Sinclair, aki az oroszokon kívül — a legmesszebb jutott a tiszta kollektivizmus felé. Teljesen uj kollektivisztikus típust jelent a legmodernebb orosz irodalom, ennek legjellegzetesebb vonásai már külsőségekben is megnyilvánulnak. Terjedelemben és a fejezetek hosszúságában egyaránt szakítanak a nagy regénnyel. Nincs bennük kimondott főhős, ellenben egész csomó olyan ember szerepel, akiket ugyanaz a gondolat vagy érzés hajt, vagy füt át. Az események nem centrálisán vannak a szereplők köré fejlesztve, hanem filmszerűen az életet fotografálják az események sorozatának bemutatásával. A pszichológia a nullára redukálódik. Azt tartják, hogy az emberek rendszerint előbb cselekszenek és csak azután gondolják át tettük értelmét. Hőseiket úgy beszéltetik, mint ahogyan azok a hétköznapokban valóban beszélnek. Legdöntőbb - jellegzetességük az uj orosz irodalmi munkáknak kimondottan proletár jellegük. Az uj orosz irodalom törekvéseinek megfelelően komoly szándékú, az uj (Hitler előtti) német irodalmi törekvések szolgálatában álló, fiatal kollektivista német irók munkássága is. Upton Sinclair szerint — kimondva, vagy nem kimondva — az eddigi egész irodalom osztályérdekek szolgálatában áll. Jellegzetesen ilyen a napi társadalmi, politikai és gazdasági élettől gondolatokat eitere^ lő mákonyirodalom. Ha minden irodalom tudatosan egy osztály érdekének szolgálatában áll, akkor természetes az, hogy a proletárosztály irodalma kimondottan szocialista irodalom. Nincs és nem is lehet 'Tart pour Fart” (művészet a művészetért), amely csak bódulat, szellemi morfium, amely figyelmünket az égető gazdasági problémáktól eltereli és a politikai és a gazdasági harcokhoz szükséges aktivitást lecsökkenti. Amikor az individualisták tagadják a tendencia jogosultságát és hirdetik, hogy a művészet célja önmagában van és azt erkölcsi vagy szocialista követelményekkel befolyásolni vagy társadalmi célok szolgálatába állítani nem szabad, akkor önkéntelenül is szolgálják a kapitalizmust, amelynek érdeke, hogy az olvasó nagy közönség a valóságos élet rideg tényezőinek vizsgálata helyett szépen csomagolt szellemi sziruphoz jusson. Egyre többen lesznek, akik kétségtelennek tartják, hogy a művészetet és benne az irodalmat belülről nem lehet újjá éleszteni és csak az uj szociális gondolat nyithatja meg előtte a további fejlődés útját. A szocializmus, amely kulturális vonatkozásban is felöleli életünket, rávezet bennünket annak fölismerésére, hogy a tendenciózus irodalom védi és ellentámadásra indítja a kulturális osztályharcot, a mindenkori uralkodó osztályok ugyancsak tendenciózus évezredes kultúrájával szemben. A művészet nem elégedhetik meg azzal, hogy torzítva, vagy szépítve bemutatja, milyen a jelenlevő élet, a világ. A művészet célja abban a szociális etikai és erkölcsi hatásban rejlik, amelyet az emberekből kiváltani tud. Tehát azon kell lenni, hogy a maga jelentős eszközeivel, megkapó és rábeszélő erejével oly irányban hasson, hogy az élet megváltozzék és a világ berendezkedése az emberiség számára tökéletesebb legyen. Az irodalom útja igy vezethet el ahhoz, hogy a feltörekvő, politikai és gazdasági elnyomatás alól szabadulni akaró proletári- átus egyik legerősebb küzdőfegyvere, a haladás leghatalmasabb eszköze legyen. SZILVESZTERI ÖSSZEJÖVETEL PHILADELPHIÁBAN A Bérmunkás olvasói ezúttal is alkalmat találtak, hogy ha nem is a rendszer, de az 1943- as esztendő temetésére együtt legyenek. Rost munkástársék háza adott erre most alkalmat és az mindvégig öntudatos munkásokhoz méltó hangulatban folyt le. Rost munkástársnő finom kocsonyával szolgált fel, mig Csillag, Detky és Kistoth munkástársnők tésztákot hoztak, így bőven volt étel, amihez öb- lögetők is kerültek. A kellemeset most is párosítottuk a hasznossal, mert az estélyből 61 dollárt juttatunk a Bérmunkásnak fentartási pótlékra. Előfizetések és egyéb összegekkel a money order 80.15-ről szól. Utólag Hornyák István munkástárs egészítette ki ezt az összeget 2.50-el. Úgy a nevezetteknek, mint mindazoknak, akik elősegítették ezt a sikert a Bérmunkás philadelphiai lapkezelői nevében mondok köszönetét. J. Asztalos Őnagysága1916-ban Irta: KARITHY FRIGYES — És ez például micsoda? — Ez, nagyságos asszonyom. Melyik ez? — Ez a katona, a másik asztalnál. TÁRCA mondja azokat az izéket, a vezényszavakat ? — Milyen vezényszavakat tetszik gondolni? — Hát hogy hapták, meg bal-jobb, meg előrearc, hátra- arc — amik kellenek a csatában. — Hát — ezek éppen nem kellenek az ütközetben.... De mindenesetre vezényel, igen Rendesen. egész zászlóaljat vezet, ami háborúban több száz emberből állhat. — Ez egy főhadnagy. — Főhadnagy? Azt miről látni, hogy főhadnagy? — Tetszik látni, nagyságos asszonyom, két aranycsillag van a gallérján. — Úgy. De bizony négy van. — Mindkét oldalon kettő. — Ahá, már értem. És ez nagy állás? — Ahogy vesszük. Sok rang van alatta, de fölötte is elég. — És ennek milyen állása van a csatában? — Pardon, nem egészen értem a kérdést — hogy milyen állása van a csatában? — Na igen, hogy milyen foglalkozása van, mire van beosztva — ez vezeti a csatát? Ez — Tudom én, láttam már ilyet, az “Ezredkisasszony” cimü operettban. Egy nagyon jó primadonna-színésznő játszotta a főhadnagyot. Az is mondta, hogy hapták, hapták. — Na igen — hát nem éppen úgy.... — Nem vagyok én olyan műveletlen. — Dehogyis, nagyságos asz- szonyom... Sőt meglepő és tiszteletreméltó ez az érdeklődés korunk legnagyobbszerü mozgalma, a militarizmus iránt. — Hát persze, az ember érdeklődik. És aztán, mondja, mennyit kap egy ilyen főhadnagy egy csatáért? — Hogy mennyit. .. Nem értem a kérdést. — Na hát csak van fizetése egy ilyen nagyrangu főhadnagynak. — Persze, hogy van. — Hát azért kérdem, menynyi jár neki egy csata után? Vagy átalányban fizetik, nem csatánkint ? — Hm. .. mondjuk, általányban. — És körülbelül hány csatát kell neki csinálni havonkint? — Istenem. .. azt nem lehet pontosan... — És amelyiket menyeri, azért többet kap? Mindenesetre nagyon méltányos gondolat, nagyságos asz- szonyom. Csodálom, hogy a hadvezetőség még nem gondolt erre. — Pedig világos. És mondja, ez a főhadnagy hol dolgozik? — Hogy hol dolgozik.... A parolija után Ítélve, valamelyik vadász ezredbe.... — Hisz akkor nem lehet rósz dolga. — Hogy nem lehet rossz dolga? — Hát persze. Vadászni nem rossz. És ezek mikor vadásznak, délelőtt vagy délután? — Pardon — azt nem egészen úgy kell érteni.... ez csak olyan szimbolium . . — Na és a szimbólumok nem vadásznak? Az más. És milyen idős lehet ez a főhadnagy? — Azt igazán nem tudom, nagyságos asszonyom. — És most miért komolyodott úgy el? — Nem tudom.... Az újságot olvassa, talán rosszul esik neki, hogy Erzerumot elfoglalták. — Na és? Hiszen az jó, ha elfoglalták. Mindig örülni szoktunk, mikor valamit elfoglalunk. — Igen.... de Erzerumot kivételesen az oroszok foglalták el. — Na és.... Hát az nem jó? — Hogy az oroszok elfoglalták ? — Hát persze! Hiszen azok nekünk adják.... — Pardon, nagyságos asszonyom — egy kis tévedés.... az oroszok nem szövetségesünk.... azokkal hadilábon állunk.... — Ja! Az más. Annyian vannak ezek az országok. Na és mondja — mit gondol, van ennek a főhadnagynak felesége? És ha nem — ki lehet a szeretője?
