Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-05-20 / 1320. szám
1944. május 20. BÉRMUNKÁS 7 oldal Károlyi mozgalom Detroitban (Vi.) A Demokratikus Ta-1 nács hívei, akik Károlyi csillagához kötötték a szekerüket, Detroitban is rendeztek egy gyűlést. A gyűlést végig hallgatva eszembe jutott Frank Cederwall azon megjegyzése a CIO-ra, hogy ha a komik és a szocialisták is benne vannak, nagyon hamar egymás torkának fognak ugrani. Ugyan ilyen sors vár erre a Demokratikus Tanácsra is, melynek az itteni vezérei volt kommunisták, de nem csak, hogy beveszik a legreakciósabb elemeket, hanem direkt könyörögnek nekik, hogy csatlakozzanak. így nagyon zavaros, ellentmondó volt az egész gyűlés amellett, hogy az elvtársak egymást urazták és az ezer éves régi nagy Magyarországot ígérgették a magyaroknak. Előttem legutálatosabb volt az a Roosevelt nyalakodás, mely szerint úgy az amerikai, mint az európai munkásság megváltását most már Roosevelt újból való megválasztásától teszik függővé. A helybeli vezetők mind közismert volt kommunisták, de azért az elvtárs, vagy munkástárs megszólítást mégcsak tévedésből sem tettek. A gyűlés elején még csak Erdélyt Ígérték vissza, de az étvágyuk növekedett és mire Pálos Ernő, az itteni sajttakaró tulajdonosa megérkezett, ő már az egész 1914-es nagy Magyarországot követelte. így rátette a koszorút nem csak a gyűlésre, de a komikra is. Mivel sem a gyülésvezető, sem Ulpresz, a volt kommunista vezér nem igazította helyre Pálos kijelentését és az utolsó szónok lévén, igy Pálos túllicitálta az elvtársakat, igy szinte hivatalos kijelentés maradt, de legalább is a tömeg azon benyomás hatása alatt ment haza, hogy* ezt az 1914-es határokat fogja a Demokratikus Tanács vissza követelni. Ugylátszik a komik már any- nyira önállóak, hogy azt sem veszik figyelembe, hogy Oroszországnak fegyver szövetsége van Csehszlovákiával és még egyszer sem jelentették az oroszok, hogy a magyar határon, hanem azt, hogy a Csehszlovák határon állnak a Kárpátokban. Tehát nem csak a mostani Szlovákiát, hanem Ruthéniát, illetve az észak keleti volt magyar vármegyéket is Csehszlovák területnek tartják. Meglehet, hogy a volt komik annyira hazafiak lettek, hogy még esetleg Oroszország elleni háború veszélye alatt is visszakövetelik ezeket a területeket. De azt nem hisszük, hogy Oroszország Csehszlovákia és Jugoszlávia ellen fordulna csak azért, hogy a Demokratikus Tanács ígéretét beváltsa. * Ezt valószínűleg Pálos ur is tudja és nagyon is ravasz, de neki célravezető volt az a kijelentés, hogy ő. is csatlakozik a Tanácshoz, de az 1914-es határokat követeli vissza. Ez éppen azt jelenti, mint a lengyeleknél, az oroszok által elfoglalt és követelt területek visz- szaadásának a követelése, melyet a kedves Roosevelt és Churchill urak, esetleg kihasználhatnak egy orosz ellenes egységfront megszervezésére, melyben ilyen követelések halmazával állnának elő. Ha más példa nem is volna, de ez a zagyvalékból, ellentétes elemekből összetett “Tanács” és gyerekes követeléseik, bebizonyíthatták úgy a magyar mint minden nemzetbeli munkásság előtt, hogy nemzeti határokat nem lehet vonni úgy, hogy mindenkit kielégítsenek. Valamint azt, hogy az ilyen nemzeti követelések, viszálykodások csak újabb háborúra vezetnek. Amint az ilyen ellentétes Tanácsok, szervezetek is, csak belső csatározásokra, fognak vezetni és én nem hiszem, hogy sokáig békében maradnak a volt kommunista vezérek a Pálos és más reakciós, minta hazafiakkal. Most még azt hiszik, hogy ők Pálost, Pálos meg azt, hogy ő a volt elvtársakat tudja kihasználni saját céljai érdekében. ÉPITŐGÁRDA 1943-44. évre A. Alakszay, Los Ang...... 7.00 G. Barca, Bridgeport ......12.00 J. Bischof, Akron ........... 3.00 J. Bodnár, Bridgeport .... 5.00 J. Buzay, Cleveland .........12.00 P. Csorba, New York ....... 5.00 M. Danka, Cleveland ___12.00 L. Decsi, Akron ..... 8.00 St. Detky, Phila ............... 9.00 J .Duschek, Nutley ......... 2.00 J. Engli, Cleveland __ 12.00 J. Farkas, Akron ............. 7.00 L. Fishbein, New York ....12,00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 12.00 L. Fülöp, New York ....... 7.00 J. Geréb, Cleveland .......... 9.00 P. Hering, Buffalo ......... 6.00 J. Kollár, Cleveland ......... 7.00 E. Kovách, Cleveland ....... 4.00 J. Kozsány, Saratoga Sp. 12.00 A. Kucher, Pittsburgh .... 7.00 A. Lelkó, Pittsburgh ..... 7.00 L. Lefkovits, Cleveland . .. 9.00 J. Lengyel, New York .... 1.00 J. Mogor, Cleveland ..........12.00 A. Molnár, Cleveland ..... 7.00 J. Munczi, Cleveland ....... 4.00 G. Nagy, New York ....... 1.00 J. Nagy, New York ___ 1.00 J. Pataky, New York ....... 5.00 P. Pika, Chicago ............... 9.00 J. Policsányi, Triadelphia 6.00 L. Rost, Phila ....... 5.00 M. Stefankó, New York .... 4.00 A. Székely, Cleveland ..... 8.00 J. Szilágyi, Cleveland ..... 6.00 J, Spisák, New- York ..... 2.00 G. Vaszkó, New York .... 2.00 J. Varga, Cleveland ....... 9.00 | Jos. Vizi, Akron ...............10.00 J. Zára, Chicago ........... . 9.00 TARCA Halott a Dunán Irta: KASSÁK LAJOS (Folytatás) Kis idő múlva a hegyek mögül előbujt a hold és nagy ezüst paizsnak tűnve, villogó, fehér sugárzással verte be a lapos, hosszúra nyúlt hullámokat. A távolból most kürtölés hallatszott. Az emberek a hang irányába fordították a fejüket; aztán nyugodtan tovább énekeltek. De ismét felhangzott a jelzés és egy százszemü szörnyeteg bujt elő a közeli kanyarulatnál. Az emberek elhallgattak. Egy pillanatra a kormány felé tekintettek; azután nagy erővel iparkodtak a parthoz menekülni. Az irány nem olda- lodott és a hajóról mind sűrűbben, hangosabban, küldték a sürgető intést: — Hé! Apkó: — kiáltották fel valamennyien. — Jobbra he .... jobbra! Ijedt kétségbeesés remegett ki a hangjukból. Az öreg nem mozdult. Az egyik legény a kormányhoz ugrott és dühösködve merítette viz alá a szabadon fityegő rudat. A hajó a gerendákat súrolva úszott el melletük; a fedélzetről durva szitkozódás hangzott le hozzájuk. A legény elkeseredve fenyegetett vissza hajósoknak s csak akkor akadt meg nyelvén a káromkodó szó, mikor az öreg kopasz, hideg fejére tette a kezét, hogy az alvónak vélt kormányost felriassza. A hirtelen lökéstől megingott a holttest és lecsusszanva a vékony támasztékról, koppanva dűlt a gerendákra. A legény egy pillanatig ijedten, értelmetlenül meredt az öregre, majd fölé hajolt s a hogy meglátta annak kidagadt, üveges szemét, mintha félt volna egy percig is magányosan maradni a halottal, vacogva kiáltozott a többiek után: — Hét! Meghalt az apkó! . . Gyertek hamar, hé ... hé! Az emberek otthagyták evezőiket és rémülten szaladtak át az első tutajra. Egy pillanatra még a lélegzete is elállt valamennyinek ; később lassan, észbontóan fejükbe szivárgott a rettenetes történet képe. Egy ideig még tétlenül, kérdő ábrá- zattal bámultak egymásra, azután e'gyikük, akinek mindnyájuk közt leggörbébb volt a háta és bordái közül leghangosabban fütyült a halál, megszólalt: — Reggelre parthoz állunk! A községházára köll vinni a halottat ! Egy darabig hallgattak; aztán az egyik unoka beszélt: — Akkó majd minket it ott tartanak ,oszt mi lesz a munkából! ... Ha mán meghótt, az Isten nyugtassa békén, akkó ráérünk partra vinni, majd ha Pestet érjük . •. . Az ember, akinek leggörbébb volt a háta — s most annyira hasonlított a halott merev, elfintorított képéhez — gondolkodott kicsit, azután meggyőzően bólogatott a legénynek: — No, de most vigyük odébb. — Egy kis szalmát is vessetek szegényke alá! — mondta a leggörbébb hátú és rémülettel vegyes szánalom sirt ki a hangjából. Ketten a fiatalok közül karjukra emelték a testet és megindultak vele a középső tutajra. Mikor a halottat a szalmára fektetették, emberfeletti erővel próbálgatták fásult, égnek meredt térdeit egyenesre huzni, de mivel ez nem sikerült, megelégedtek azzal, hogy legalább a kezeit tudták, szent halotthoz méltóan, keresztbe fonni. Egy bő, de már nem sokat érő szűrrel betakarták, úgy hogy csak fénylő, csontraszá- j radt arca világosodott ki a takaró alól. Aztán megilletődve körülülték és csendes áhítattal mondták az egymás követő szelíd imákat. Csak a három siheder unoka maradt ki a körből, ők a kormány alá heveredtek és a furcsa esetről társalogva, pihentették egészséges, fiatal erejüket. Már jó későre járt az idő, mikor az emberek abbahagyták az imádkozást és valamelyikük tétován megjegyezte: — Jó volna talán egy kis harapni való is! Tüzet gyújtottak a vörösréz bogrács alá, krumplit dobáltak az edénybe, azután iddogálva beszédbe kezdtek. Köröskörül nagy csendesség volt /z éjszakában. A magas, begyöpösödött hegyek már messze elmaradtak mögöttük és a teljes hold világánál több kilométernyire el lehetett látni a folyó két pártján szunnyadó vetés felett. A beszélgetők közül néha- néha felemelkedett egy-egy alak, alápiszkált a parázsos tűznek, bekukkantott a gőzölgő edénybe és elégedetten visszaült a helyére. A Duna nyugodtan, szinte alig látható hullámzással nyújtózott lefelé, mígnem hirtelen eltűnt a szem elől. A messzeségben egy város elmosódott alakja sötélett és olybá tűnt a misztikus éjszakában, mint egy virrasztó, éhes óriás, aki bodrom, mérhetetlen szalagként gombolyította feneketlen gyomrába a sötétbe vesző folyót. Most ketten elemelték az edényt a tüztől, a krumplit a gerendákra öntötték; valamennyien falatozáshoz láttak és pálinkával kenegették száraz torkukat. Egyikük néhány krumplival és kevéske pálinkával a kormányhoz szorult sihederekhez kullogott. A hegyek felől gyenge, hűvös szél karikázott alá és újra lángra lobbantotta a mármár szunyókáló tüzet. A felcsapó lángok bíborra festették a kuksoló alakokat és a közbeeső hézagokon át piros világosságot öntöttek el a halott arcán. — Asse tuggyuk, mennyi pénzt takarított meg az öreg! — szólalt meg az egyik ember és nagyot húzott az üvegből. — Pedig hát az a miénk is volna! A többiek bólongattak, kérdőn egymásra bámultak. Azután a legidősebbet kezdték biztatni, hogy vegye ki a halott inge alá rejtett zacskót. Az hamar elő is került és a súlyos ezüst pénzzel rakott rongydarab csengetve vándorolt kézről- kézre a testvérek között. Mikor valamennyien megszámlálták a pénzt, a leggörbébb hátú visszatette azt a régi helyére. Közben a megvilágított halottra tévedt a szemük és rémülten húzódtak el annak hideg, szörnyű tekintetétől. Egész éjjel nem jött jó álom
