Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-01-11 / 1301. szám

BÉRMUNKÁS

1944. január 11.

Az irodalom célja------------------ . i

(Az alábbi rendkívül magas nívójú értekezést j Vaszkó György küldte be a Naptár részére. Durván sértő levélben válaszolt, midőn megkérdeztük, hogy ki irta és hol jelent meg a nagyon értékes cikk, majd elrendelte, hogy “hozzák csak Anonimus név alatt”. A cikket nem hoztuk a Naptárban, hanem itt adjuk le és köszönetét mondunk Vaszkó munkástársnak a KIÍRÁSSAL járó nagy fárdaságért, de megismételjük, hogy az eredeti szerző határozottan megérdemelné nevének felemlitését, mint azt a “Fentartjuk lapunk nívóját” cimü cikkben Írjuk. — Szerk.)

gyár irodalom minden munkája politikai tett. Ha azonban a tényezőket vizsgáljuk, amelyek az irodalmat létre hozzák, föl- osztásuknál szociológiai tényezőket kell figyelembe vennünk. Ezek között »szerepel az a lehetőség, ami az irót elősegíti. Ilyen a független anyagi helyzet, vagy az olyan nyelvkultur terület, amely az írónak függetlenséget biztosit, az ország vagy a nyelvet beszélő népek műveltségi viszonyai és végül, ha az iró lelkisége olyan, hogy | ellentétek nélkül tudja az uralkodó osztályt szolgálni. Az ellenható tényezők sorába tartozik az a tény, hogy mindennemű szabad gondolat és vélemény nyilvánítás elé az uralkodó osztályok minden korban

akadályokat tornyositot t a k.

Ezek sorában legtöbbször a cenzúra, a betiltás és a börtön szerepelnek. Mint gazdasági tényező, a pénztelenség, a kiadók

A mindenkori társadalmi alapépítménynek megfelelően, a gazdasági viszonyoktól szabályozott kulturális életmegnyilvánulások között a legma- gasabbrendü a művészet és abban is az irodalom. A marxi teóriát ezen a ponton Engels idomította, amikor fölállította jelentőségteljes tételét, hogy az irodalom vissza is hat a társadalomra. A művészet társadalmi produktum, amelynek jelentős hatóereje van, az emberi társadalom alakulásában, tehát többé-kevésbé minden alkotás szociális tett. Ebből kiindulva minden irodalmi jelenség egyúttal politikai, társadalmi és gazdasági jelenség is, tehát szocialista szemlélet szerint az irodalom is beletartozik a szociológia fogalmába.

Beöthy Zsolt, aki a magyar irodalom egyik legszabadabb lelkű munkása volt, föl is állította a kemény Ítéletet: a mamaradisága és az általános gazdasági viszonyok azok, amelyek az iró érvényesülését megakadályozzák és kifejlődését lehetetlenné teszik.

Az individalizmus és kollektivizmus problémája az egész szellemiség történetében végigvonul. Eddig minden irodalom területén az individualizmus uralkodott. Csak a legújabb korban vannak kísérletek a kollektiv irodalom felé. Az individuális irodalomban az egyén elmerül saját gondolat körében, a környező világ elsüllyed mellette és nem akar vagy nem tud tudomást szerezni életrajzokról, fejlődéstörténetekről, amelyek milliókat képviselnek, szenvedésekről, amelyek közös eredetre vezethetők vissza. Ez az irodalom erkölcsi és művészeti értelemben a szociális gondolat fejlődésére mindég veszedelmet jelentett. A kollektivizmus a legrégibb történeti időktől kezdve él és jelentkezik az emberiség szellemi történetében. Vannak kimondottan in- dividualisztikus jellegű korok, amikor főbenjáró vétség min- denden kollektiv törekvés. Amikor sohasem lehet beszélni “az emberről”, mindég csak egy bizonyos emberről. (Vagyis csak mikor a diktátorok akarata a mérvadó.) Ez a filozofikus meghatározás nyomja rá a bélyegét az egész individualiszti- kus irodalomra. A legtipikusabb ilyen korszak a reneszánsz és a mai Amerika, amelyről Jack

London elkeseredve állapította meg, hogy itt csak az egyén és mindég csak az egyén számit és őt magát egész életében excentrikus valakinek találták. Ez a külön psziché magyarázza meg az amerikai rekordlázat, az egyéni teljesítmények dicsőítését az élet minden viszonylatában. Időnként voltak kollektivista törekvések az irodalmak történetében, amelyeket legtöbbször nemzeti forradalmak váltottak ki és azok ideológiájába csomagolták őket. Amikor Petőfi a 48-as magyar forradalomban “szent világszabadságról” álmodik, ilyen részleges törekvéseket árul el. Ebbe a kategóriába tartozik az orosz forradalom is.

Ha a különbségeket akarjuk megállapítani a két fajtájú irodalom között, kutatnunk kell, hogy mit lej ént az egyén és annak mi a szerepe az individuális és a kollektivista irodalomban. Az egyén az irodalomban a legrégibb gócpont, amely köré az irók elképzeléseiket, érzéseiket és gondolataikat oda- süritették. Ha a regényt, mint a legnépszerűbb modern irodalmi műfajt szemléljük, akkor megfigyelhetjük, hogy az egyén a regényben mint főhős, vagy mint több főhős szerepel és az egész munka nem több, mint egy ember élete vagy annak egy fázisa az iró szemüvegén át bemutatva. Ha elfogadjuk Schopenhauer meghatározását:

(Folytatjuk)

HŐSÖK...

Irta: KARITHY FRIGYES

Fuksz harmadéves egyetemi hallgató, magyar-görög bölcsész, hajnali fél öt órakor fölfelé pislogott és észrevette, hogy pirkad, — az ég peremén rozsdavörösen derengett a világosság. Fuksz, harmadéves egyetemi hallgató, magyar-gö- rög-szakos bölcsész, négy centiméterrel kijebb dugta fejét a megfigyelő dekungból, ahol éppen mint inspekciós töltötte az éjszakát; visszafelé nézett, az árokban nem messze tőle hor- tyogtak még a katonák. Szemben, néhány száz méternyire, változatlanul húzódott az ismert, ellenséges sánc.

— Még jó félóra eltelik addig, mig ^.zok rákezdik, — gondolta magában Fuksz — és én bizisten elalszom. Legokosabb, ha előszedem a könyvet, már elég világos van, azt a félórát átolvassuk.

Fuksz, a harmadéves egyetemi hallgató, magyar-görög-sza- kos bölcsész, kiráncigálta bród- zakkjából a könyvet, megnyá- lazta az ujját és felütötte ott, ahol tegnap este abbahagyta: a thermopylaei ütközet leírása következett, eredeti görög nyelven, úgy, ahogy a klasszikus történetiró, már én nem tudom, hogy melyik pergamentre vetette.

Eleinte dörzsölgette a szemét de pár perc múlva azonban belemelegedett és a könyvhöz szokott emberek láttató képzelete

odavarázsolta elé az egész jelenetet, a szorost, amin keresz- tülözönlik Xerxes hada és Leo- nidast. Félóra múlva úgy érezte, mintha az egyetemi könyvtár csendes boltivei alatt ülne, a kényelmes borszéken, előtte az asztal, tele könyvekkel és ő megint elábrándozva mondaná magában: igen, ezek nagy idők voltak, az emberi test, az emberi bátorság, az egyén nagyszerű kultuszának fénykora, — igen, a hősök.

Merengve eresztette ki kezéből a könyvet és tétován nézett maga elé. Ekkor egy kicsit összerezzent: a pirkadó

hajnal most már sárga hátteréből éles körvonalakban vált el egy magas, különös férfi alakja, ott ült pár lépésnyire a lövészárok szélén és kifelé nézett. Nehéz páncél lógott nyakáról és a fején kacskaringós, kürtös sisak.

Fuksz nem lett volna görög- magyar-szakos bölcsész, ha rögtön meg nem ismerte volna Le- onidast. Rögtön megismerte és rögtön tudta azt a szép görög mondatot, amivel ilyen magas- rangú katonát és félisteni hőst az ókorban megszólitani illett; már kezdte volna mondani, de különös, a mondat egész máskép fordult, mint ahogy befejezni akarta.

— Zeüsz fia, perzsaölő Leonidas, — kezdte el Fuksz görögül, olyan hangon, mintha a kollokviumon felelne — üdv neked ! Mely istenség vezérelte lépteidet e tájra és nem tudod-e — (itt vette csak észre Fuksz a sisakot) és nem tudod-e, hogy a sisakot nem szabad kismirglizni, ha Feldbe van az •ember, mert az jó Zielt mutat?

A hős lassan fordította fejét Fuksz felé.

— Üdv, ifjú harcos! — szólt ércesen, görögül. — Látom, megismertél engem, éles a szemed, mint Odysszeüszé. S Hel- lászom nyelvén szólítasz, ami jól esik nekem, de mégis azt hiszem, nem vagy görög: mert mit jelentsen a smirglizni szó, ha ugyan jól értettem, hogy sisakomról szólasz?

— Az azt jelenti, — magyarázta Fuksz görögül — hogy nem szabad a sisaknak fényesnek lenni, mert az ellenség rögtön észreveszi. Vegye le gyorsan a fejéről, vagy bújjon be a dekungba, ide mellém.

— Hát itt csata van, ifjú? — kérdezte a görög félisten fellángoló szemmel, görögül.

— Hát persze, — magyarázta Fuksz görögül — nem látja, hogy svarmléniába fekszünk ?

— _...s igy.... igy harcoltak? Hol az ellenség?

— Az meg ott fekszik. A másik árokban.

— Hát igy elbújtok egymás elől? — kiáltott a görög hős és nemes tűzben égő szemekkel emelkedett fel.

— Tyü az istenit. .. akarom mondani, a félistenit kegyednek, — ijedezett Fuksz —; hát ne dugja ki magát, hisz rögtön észrevesznek bennünket. Bújjon be gyorsan: decken!

— Halgass, gyáva Efiatesz — dörögte a görög hős. — Le- onidasnak mered mondani azt, hogy bújjon el az ellenség elől? Ti csak remegjetek, nyulszivü- ek, az árok fenekén, Leonidas majd megmutatja nektek, hogy kell elbánni a perzsa gazokkal.

Fuksz egy kicsit elszégyelte magát, hogy igy rendreutasi- tották és egy szép görög mondaton törte a fejét, amivel kiengesztelje a haragvót, amikor sivitva fúrta fejét az égbe valami, a fejük felett szétpukkant az első srapnell és fehér felhő villogott.

— Na tessék — mondta Fuksz. — Észrevették. Most kezdődik a munka, nem lesz idő reggelizni se.

És Fuksz nagyot ásítva a puskája után nyúlt. A szomszédos fedezékekben is mozgolódni kezdtek a fiuk. Fuksz oldalt fordult, hogy a töltény táskájához férjen és csodálkozva vette észre, hogy Leonidas ott guggol mellette a földön. A félisten eszelősen nézett Fukszra * és alig tudott elhebegni néhány szót.

— Mi.... mi volt ez? — kérdezte.

— Ez egy shrapnell volt — magyarázta Fuksz és megint nagyot ásított. — öt órakor szokták kezdeni, rendesen hat shrapnellel. Még öt jön mindjárt.

— De. .. engem. .. megütött valaki.... és nem látom, hogy ki. .. vacogott a görög hős, egész testében remegve.

— Ja, — mondta Fuksz — hiszen maga kapott egy golyót a könyökébe. Várjon, majd bekötöm, semmi az egész.

— De nem láttam senkit — nyöszörögte Leonidas.

— Persze, hogy nem látott — mondta Fuksz — mert azok is fedezékben vannak. Na, emelje fel egy kicsit a vállát, hogy a könyökét beköthessem.

— Nem, csak hagyja — nyöszörgőit a görög hős.

— Miért hagyjam? Csak emelje.

— Dehogy emelem, — kiáltott dühösen Leonidas — nem látja, hogy akkor kikerül a fejem a fedezékből?

És gyorsan visszakapta a könyökét.

* ikI»'