Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-04-29 / 1317. szám
1944, április 29. BÉRMUNKÁS 7 oldal Középeurópai hirek is legyen. Sosnowski egyike azoknak, akik miatt az oroszlengyel konfliktus keletkezett. (A német cenzúra következtében “Európa erődből” — minth ahogyan a németek az általuk megszállva tartott országokat elnevezték, — nagyon keveset hallunk. A hírek egy részét a semleges országokba elkerült újságok szolgáltatják, másik részét a rádió leadásokból nyerik. Van azonkívül némi “földalatti” hírszolgálat is. Az ily híreket állítólag részben titkos rádiók, részben az “erődből” kiszökött egyének révén nyerik. De bárhonnan is jönnek a hírek, ily körülmények között mindig csak bizonyos fentartással kell fogadni azokat. Az alábbiakban néhány olyan hirt hozunk, amelyekről úgy véljük, hogy olvasóinkat különösem érdeklik. — Szerk.) A svéd “Allenhande” cimü® lap jelenti, hogy Kertész János generálist, a magyar hadvezetőség tagját, a magyar hadbíróság halálra Ítélte. Az ítéletet azonban csak “abszen- tia”, vagyis a vádlott távollétében mondották ki. A hir szerint a halálos Ítéletre az adott okot, hogy amikor a németek megszállták . Magyarországot, Kertész generális megszökött. Nemcsak megszökött, hanem átszökött Tito marsallhoz és magával vitte a Kárpátokban épített erődítmények tervrajzait is. A “Morgentidingen” svéd lap jelentése szerint április 9-én a szövetségesek repülő bombázói nagyon megrongálták Budapesten a Keleti Pályaudvart és az újpesti pályaudvar is romokban maradt. A vasutakat a németek annyira lefoglalták, hogy magán utasok számára egyáltalán nincs hely. Londonból érkező hírek szerint Wladislaw Raczkievicset, a lengyel köztársaság menekült elnökét arra akarják rábírni, hogy utódjául más valakit és ne Kzimerz Sosnowskit, a hadsereg főparancsnokát nevezze ki. A lengyel alkotmány értelmében az elnök kinevezi a helyettesét és utódját arra az esetre, ha halál, vagy más valami miatt képtelenné lenne elnöki tisztségének betöltésére. Sosnowskit, a lengyel hadsereg főparancsnokát mint a Szovjetek engedhetetlen ellenségét ismerik. Ezért néhány lengyel képviselő ellenzi azt, hogy a hadsereg fővezérének egyben politikai működési tere Londoni híradás szerint Tito partizánjai nemrégiben magyar földre törtek. Ennek a betörésnek az volt a célja, hogy segítsék kimenekülni azokat a magyarokat, akik a partizán hadseregben kívánnak harcolni a németek ellen. Ezen hir arról is tesz említést, hogy Tito seregében máris harcol egy magyar légió. Egy másik londoni hir szerint Londonban a különböző magyar pártok megalakították a “Magyar Tanácsot” Károlyi Mihály vezetése alatt. Ez a tanács most magában foglalja a londoni összes antifasizta magyarokat, akiknek első működése az volt, hogy szózatot intéztek a magyar katonákhoz, kérvén, hogy a keleti fronton szökjenek át az oroszokhoz, a délvidéken pedig csatlakozzanak Tito seregéhez. Az uj angliai “Magyar Tanács” lekötötte magát egy messzemenő földreform programhoz, de máskülönben nem adott a háború utáni időkre vonatkozó programot, amit igy indokoltak meg: “A magyar népre akarjuk bízni a legfontosabb kérdésekben való döntést.” Az uj tanács, amely Károlyi tekintélyét jóval emelte, azt is kijelentette, hogy nem keres érintkezést a semleges országokban elhelyezkedett azon magyar diplomatákkal, akik az utóbbi időben lemondottak a tisztségükről. A tanács tagjainak véleménye szerint, ha ezen diplomaták némelyike ott is hagyta Horthyt a német megszállás után, viszont sokáig Horthy csatlósai voltak, támogatták őt és hitlerbarát politikáját. Bernből jön az a hir, hogy Mihály román király nemrégiben találkozott Maniu Gyulával, a román parasztpárt vezérével. A hir szerint a király és politikai tanácsadói Hunyadvárában találkoztak a parasztpárti politikussal s arról tanácskoztak, hogy ha majd az oroszok közelsége folytán Antonescunak menekülni kell, Maniu vegye át a miniszterelnökséget. Az ajánlatot Maniu elfogadta és már az uj miniszterek lajstromát is összeállították. Felemlíti ez a hir azt is, hogy a németek felajánlották Romániának Erdély visszacsatolását, ha nagyobb segítséget adnak a háborúhoz. Hitlerék ugyanis most már Magyarországgal nem törődnek, mert az úgyis német iga alatt van, ahonnan ki tudnak kényszeríteni mindent, amit csak lehet. TARCA Tű*, Tűz, Tűz Irta: KASSÁK LAJOS (Folytatás) Tamás egyidős volt többi árva társával, egyforma kék ruhát, fehér csillagos kék sapkát viseltek valamennyien, de ő valahogy kimaradt a gyerekek pajtáskodásából. Amig azok virágot szedtek, vagy karikát vertek hangos kacagással, ő beült a porba, ahol azt a legnagyobbnak gondolta és két meredt szemével nézte a napot... Mind között ő tudott legtovább merőben, hunyorgás nélkül a napba nézni. Később egy kis púpos fiúcskával pajtáskodott össze. Gyurka volt a neve a gyereknek. Egész nap együtt játszottak és éjszakára egymás mellé kaptak ágyat. A púpos megtanult Tamás hangtalan nyelvén beszélni s amig a többiek horkolva aludtak, ők még órák hosszat társalogtak: kanyargó, cifra jeleket Írva a levegőbe. Az iskolában is egymás mellé kerültek. Jó, béketürő gyerekek voltak. Tamás szorgalmasan fülelt, megtanult mindent; örült a képeknek, a furcsa betülégi- óknak, csak éppen az énekórán szomorodott el, mikor a többi- , ek száján csengő, dallamos hangok repültek ki az alacsony iskolaszobába Egyszer ő is kitátotta a száját, énekelni szeretett volna, de csak recsegő értelmetlen hörgés jött fel a torkán. Az egész osztály nevetett felette. Ettől kezdve még szorosabb lett a két nyomorék barátsága. Tamás, hogy el ne veszítse pajtása kegyét, valósággal szolgája lett a kis púposnak: segített neki az öltözésnél, a hátán lovagoltatta, később lopni is kezdett a számára. Minden hozzáférhető dolgot elemeit, amiért aztán gyakorta hűvösre került. Ha valami eltűnt, a főnöknő már csak Tamást vette gyanúba s igy sokszor napok hosszat ült büntetésképpen a szűk fáskamrában, mig pajtásai a meleg napon hancurozva, a védtelen maradt púpossal gúnyolódtak. Már egészen beleszokott szűkös börtönébe, mikor egy április napon bomlott ösz- sze-vissza kiáltozás riasztotta fel a gyötrő kukoricán térdelésből, kíváncsian az ajtóhoz tántorgott és rémült szemekkel bámult ki az irtó világosságba. Valamiképpen kigyulladt a börtönével szemben levő menhely padlása: a tűz őrült gyorsasággal futott keresztül a tetőn s őt már vad visitozás, a benre- kedt gyerekek siránkozása rántotta fel a sarokból. Csodálatos kép! Tűz!.... Tűz!.... Tűz!.... A városka harangjai félelmetes kongással nyelvelték ösz- sze az uccák járókelőit, az emberek felgyürkőzve kannákkal, puttonyokkal sereglettek az udvarra, de már senki se segíthetett: lobogó tüzlángok haragja szikrázott fel a beláthatatlan magasba. Tamás szemeit a deszkanyi- lásra szorítva állt mozdulatlanul, szájtátott csodálattal, mint valami szobor. Ebben a pillanatban semmit sem érzett magából, csak az ijesztő pirosság táncát látta, mind közelebbről- közelebbről. A lángok, mint valami cudar éhes nyelvek, már az ajtókat, ablakfákat nyalogatták. Kétségbeesett sikongás tört ki a szobából. Az egyik ablakban valamelyik ügyesen kapaszkodó gyerek mezítelen teste bukkant elő, az emberek hívták, biztat-; ták, hogy törje át a rácsot, de csak fuldokló, reménytelen sírással felelt. Egy hirtelen jött szélroham most szétverte a gomolygó, sűrű füstöt és Tamás is meglátta a vergődő gyereket: látta, tisztán látta az ő púpos pajtását tehetetlen csöpp testével az erős rács közé szorulva . . Már nem sirt, nem kapálózott, mint valami csapdába kerül nagy, megmerevült macska, púpos mezítelen hátát magasra feszítette és tűrte a lángok sercegő harapását. Nehéz zsirszaggal telt meg a levegő, az emberek fejvesztve futkároztak a fényes szikraesőben. Tamás döngette a bezárt kamara ajtót: kis pajtását kívánta vissza, sirt érte, biztatni akarta, a nevét akarta kimondani, de csak értelmetlen nyafogó ,vonitó kiáltozást hallatott. Ijedten meremegett: most érezte meg életében először némasága szörnyű súlyát. Szemei üvegesen kiadagtak a borzalomtól, a hangok egyszerre beleszakadtak s álla leesett a fáradtságtól. .. Még állt, figyelt tiszta értelmességgel, aztán valami terhes, zsibbasztó forróság takarta be az eszét: kábultan, erőtlenül elvágódott. Reggelre szennyes, fekete domb mutatta a menhely sírját és Tamás veritékesen, emlékében csúnya, kegyetlen álmokkal egy paraszt kunyhójában ébredt fel. Hosszú hónapokig feküdt nehéz, lázas betegségben, mikor végre odahagyta ócska szalmaágyát, a paraszt munkába fogta maga mellé s mig más gyerekek gombot nyerészkedtek az árnyas fal tövében, ő a nagy birkanyájjal vesződött durva parancsszóra. Tamásnak nem volt türelme ehhez a szolgálathoz, kócos kis fejében makacs, értelmetlen gondolatok raktak fészket és aztán, ahogy az öreg paraszt a fa árnyékába húzódott megszokott délutáni álmát aludni, nyakába vette rongyos vászontarisznyáját, az érett vetések közt bujkálva, elszökött a nyájtól. Lomposan, fáradtan járt faluról-falura, koldulásból élt s ha már nagyon megtépte, lerágta az országút, munkába állt valami paraszthoz. Fát vágott, kocsis- kodott, de sehol se voltak megelégedve vele és ő sem tudott megnyugvást találni. Ha kissé összeszedte magát, újra csavarogni kezdett. A szabadság! A szabad élet: gondolta Tamás, ha szolgálatban volt. Járni a határt, ahol senki sem parancsol neki. Sötét, haragvó szemekkel tekintett a gazdájára, utálattal hallgatott meg minden embert. De ha. ismét a határt rótta, látta a felkelő napot, a mezőt, a korlátlan szabadságot: egyszerre más valamit kívánt, ez mind terhes, nyomasztó lett rá. Úgy jött-ment mogorván, lógós fejjel, mint az olyan ember, akit valami rákényszeritett ajándékkal csalogatnak, holott ő mindenek felett aludni szeretne. Az idő azonban múlt fölötte és ő maga észre se vette, hogy milyen hosszú görbehátu legény lett belőle. Ritka, kendersárga szőr ütközött ki az álián, lábai erősen X-be görbültek a csavargástól és éppen olyan lompos, formátlan lett, minő az anyja volt egykor. Már hónapok óta vándorolt egyhuzamban. Nagyon lerongyolódott, csizmája már nem is volt, csak holmi zsákdarabokba göngyölte be a lábát. .. Megint elszegődni. .. A gyomra erősen lázongott a kenyérért,
