Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-04-08 / 1314. szám
4 oldal 1944. április 8. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG ARAIN ORGAN OF THE I. W. W. zités is csak a törvénykönyvekben és nem a valóságban nyert teret, úgy nem hisszük, hogy az amerikai munkásságot ilyen durva csalással, ha mindjárt naivul a hazafiassággal álcázzák is, meg lehetne rabolni attól a szabadságtól, amit a mai kizsákmányoló rendszer dacára is évtizedes küzdelmekkel már kivivőit. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 One Year ...........................$2.00 Félévre ............................ 1-00 Six Months ...................... 1.00 Egyes szám ára ........... 5e Single Copy ............... 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. __________________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A munkások sorozása (gb.) Szakértők állítása szerint a hadiszerek gyártásának terén már tulmentünk a csúcsponton, ami azt jelenti, hogy a hadimunkák mennyisége már nem emelkedik, hanem esik. Ezen állítást bizonyítják egyes acélkohók és aluminium gyárak lezárásának hírei is. Más haditelepeken viszont a termelést csökkentették nagy mértékben. Gyártelepek lezárása, vagy a termelés csökkentése természetesen a munkások egy részének elküldését — letevését, jelenti. És mindezek dacára újból felevenitették a munkások kényszer sorozásának eszméjét, amellyel pár hónappal ezelőtt már kísérleteztek. Mint ismeretes január havában Roosevelt elnök ajánlotta a kongresszusnak, hogy bizonyos más programpontok teljesítése esetén hozzanak törvényeket a munkások kötelező sorozására is. Az elnök bevallotta, hogy ezt a kérelmet KATONAI TANÁCSADÓI AJÁNLATÁRA TETTE. A képviselők azonban ellenezték a program többi pontjait s igy elhallgatták a kötelező sorozást is. Most azonban halljuk, hogy mégis csak kísérletezni fognak a kötelező sorozás valamilyen formájával, noha Paul McNutt, a War Manpower Commission elnöke is azt a kijelentést tette, hogy erre egyenlőre semmi szükség sincs. A lapokból arról értesülünk, hogy a munkások sorolásának eszméjét megint csak a katonai körök hozták előtérbe. A hírlapok jelentései szerint a kongresszus elsóházának katonai albizottsága előtt Henry L. Stimson hadügyminiszter sürgette ezt a dolgot. A bizottság, — amelyik a Roosevelt többi programpontjaival együtt hallani sem akart a dologról, most nagyon is lelkesedik érte. Sőt annyira ment, hogy az úgynevezett “4F” osztályba sorolt katona köteleseket már be is Ígérte a hadügyminiszternek. Egyszerűen azt ajánlották, hogy ezen katona köteleseket, akik valami oknál fogva nem alkalmasak a tényleges katonai szolgálatra, a hadsereg vagy a tengerészet már kirendelheti kényszer munkára, a katonáknak járó fizetésért. És midőn Stimson szabadkozott, hogy ilyesmit tegyen megfelelő törvények nélkül, megígérték neki, hogy a megfelelő törvényeket hamarosan meg fogják hozni. Eltekintve attól, hogy micsoda szégyenletes erkölcstelenség ilyesmit ajánlani egy törvényhozó testületnek, amelynek igazán ragaszkodnia kellene a törvényes formákhoz, mi csak arra akarunk rámutatni, hogy a munkások kényszer sorozása mennyire ellenkezik a demokrácia eszméjével, amelynek állítólagos védelmére annyi emberéletet áldoznak fel. A munkások sorozásának védelmére felhozott érv az, hogy ha valakit be lehet soroni hadiszolgálatra, ahol az életét is elveszítheti, miért ne volna éppen olyan jogos másoknak az oly munkára való besorozása, amelynél a frontokon szolgálók felszerelését készítik. Az érv hamissága abban rejlik, hogy nem mondanak meg két dolgot. Az egyik az, hogy az ilyen sorozásra semmi szükség sincs. íme megtermelték a szükséges felszerelést minden kényszer sorozás nélkül is. Most, amikor már a nagyobb felén túl vagyunk, még kevésbé van az ilyesmire szükség. A másik dolog még ennél is fontosabb. Ez az, hogy a BESOROZOTT MUNKÁST KISZOLGÁLTATJÁK PRIVÁT MUNKÁLTATÓKNAK. Vagyis a demokrácia nevében besorozzák a munkásokat és kirendelik őket, hogy egyes munkáltatók számára porfitot termeljenek. Milyen nagyszerű dolog is volna a munkáltatóknak, ha katonai fizetésre és katonai fegyelemre foghatnák a munkásaikat! Akkor lenne még csak profitharácsolás, amihez a mai százezrek meg milliók csak kolduspénzeknek látszanak. És milyen könnyen le lehetne igy verni a munkabéreket! Hiszen a besorozott munkásokat a katonai fegyelem következtében beküldhetnék sztrájktörőknek is. Semmi kétség, hogy a munkások kényszer sorozásának gondolata mögött a legkapzsibb munkáltatók állnak, akik valamelyik nagy katonai reakcióst nyerték meg ennek az eszmének és azon keresztül forszírozzák. De mint ahogyan a munkához való rögA rendőrök is szervezkednek (Vi.) Nagy a riadalom a detroiti politikusok között, melyet az itteni Hearst lap, a Times, öles betűkkel jelképezett. Az ok az, hogy a 3.500 rendőr közül már vagy ezer beállt az unióba. Erre a polgármester, a rendőr komisszár, az összes rendőr kapitányok kezdtek nyilatkozni, hogy mindenkit elcsapnak, akik az unionba beálltak. A Wagner törvényt és más alapjogokat védő törvényeket nem akarják a rendőrökre is kiterjeszteni. Mr. Ballanger a rendőr komisszár, legvilágosabban megadta az okot, hogy miért nem akarják, hogy a rendőrök is unionokba szervezkedjenek, a következő szavakkal: “Egy rendőr nem lehet tagja a CIO-nak és következetesen teljesíteni esküdt kötelességét. Nekik nem lehet kettős kötelezettségük, nem szolgálhatnak két mestert.” Ez már alapos magyarázat, egyszersmint beismerése annak a ténynek, hogy a rendőrök nem a nagy többség, nem a munkások érdekeit szolgálják, hanem éppen azok ellen védik a kisebbség érdekeit, amely homlokegyenest ellenkezik a többség, ezen esetben a szervezett munkásság és azok hoz- ! zátartozóinak érdekeivel. 1 így természetes, hogy ha a szervezethez tartozik, a többi munkástársaival, akkor vagy azok és ezáltal szervezete ellen fog véteni, vagy a munkáltató osztály ellen, akiknek az érdekei védelmére esketik fel. így igaza van Ballengernek, két urat nem szolgálhatnak, nem maradhatnak hűek önönmaguk- hoz, osztályukhoz és vakon teljesíteni a munkáltató osztály bérencei által kiadott parancsot ,vagyis nem igen bunkóz- hatnák a sztrájkoló munkásokat, akik ugyanahhoz az unióhoz tartoznak mint ők ,s ugyan akkor hűek maradnának az unionhoz. Ettől rettegnek Ballengerék, Hearstélc és mindazok, akik rendőr zubbonyba bujtatták a munkások egy részét, hogy a másik, lázadó részét leverhessék, osztályuralmukat fentart- hassák. Cinikusan megjegyzik, hogy a közönség érdekei miatt nem volna szabad nekik szervezkedni. De a közönség 90 százaléka munkás és azok hozzátartozói, valamint az union tagsági kártya nem akadályozza meg őket a rablók, csalók, gonosztevők elleni akcióban, sőt nagyobb bátorságuk lesz, a magasabb körökbe tartozó, sokszor a polgár- mester, rendőrfőnök korrupciója, csalása, zsarolása ellen is harcolni, amit éppen a detroiti politikusok, vezetők tettek legszükségesebbé. Eddig ha szóltak, vagy ellenkezni mertek az ilyen gangek ellen, akkor könyörtelenül kidobták őket az állásaikból. Most az union védelmet ad nekik, nem kell a korrupció posványába sülyedni, hogy állásukat megtarthassák. Csak az a maroknyi kizsákmányoló osztály siránkozhat, félhet, akiknek az érdekeit kellett ezideig védeni a nagy többség, sokszor testvéreik, rokonaik ellen. A korrupt politikusok, annyit lophattak, zsarolhattak, amennyit akartak, mert senki sem mert ellenük harcba- szállni, nem volt védelem, segítség a magas pozíciókba bejutott bérencek ellen, akiknek a zsarolásait szívesen látta az uralkodó osztály, mert azáltal szorosan kontrol alatt tartotta őket és parancsaikat, érdekeiket szívesen szolgálták mert “kéz kezet mos”. Ezt mi munkások már réELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikbó'l a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegitik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tiszf ességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL'’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsa« a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi *ársa<l»Iorn keretem belül BÉRMUNKÁS
