Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-09-18 / 1285. szám
1943. szeptember 18. BÉRMUNKÁS 7 oldal AHOGY ÉN LÁTOM...! _____________ Irta: BISCHOF JÓZSEF --------------------tálysorsban levők élnek együtt, micsoda kérdés körül folyhat a beszélgetés? Az élet bajai és nehézségei, az urak jó vagy rossz bánásmódjai, a kenyér, az adó, robot és igy tovább. Tömegben az elnyomott ember érzi a maga igazságát, bátrabban mer annak kifejezést adni és végül cselekedni, sikraszállni, ami megtörténhet. Ami azután történt jobb nem beszélni róla, mert az fáj és mar! “Az uralkodó osztálynak hűséges szolgái vannak és nem szószátyárkodói”. Mig az élőbbem világháborúban már a harmadik évben a harci vonalak kezdtek bomladozni, addig most, dacára annak, hogy már négy éve a technika legújabb vívmányaival pusztítják egymást a különböző nemzetiségű munkások, semmi jel sem mutatkozik arra, amiből a front fölbomlását lehetne következtetni. Dacára annak, hogy a fecsegő politikusok becsapási szándékaik nyilvánvalók. Dacára annak, hogy már legtöbben tudják, hogy nem is a nácizmus elpusztítása a szándék ,hanem a német ipar és a Földközi tenger meghódítása, még mindg sikerül a mumussal való ijesztgetés. Nincs már kapitalizmus ellenes gyűlölet, hanem náci, nincs már munkáselnyomatás, hanem nemzeti. Ilyen ügyes manőverezést még nem sikerült a történelem folyamán a lakájseregnek végrehajtani. A német repülők tönkre bombázták az orosz iparokat az Egyesült Nemzetek pusztítják a német, olasz, francia ipart. Terjed a nemzeti mozgalom, bújnak elő az addig nem is ismert, de mindig lesben álló és alkalmat váró politikus megváltók. Uj nevek, uj formák és uj “világnézet” és megindul majd az “Isten béke” után az uj játszma. A politikus majd fecseg, a pap játsza az ájtatos szerepet tovább és a kapitalista pedig folytatja ott, ahol elhagyta a zsebelést. És mi, munkások újra épitünk, alkotunk, az iparokat fejlesszük. Szervezzük a munkásságot az iparok átvételére, ami csak akkor történhetik meg, amikor az ipar azt a bizonyos fejlettségi fokot elérte és ha ez megtörtént, újból lesznek hitierek és újból I megindul az eszközök pusztítása és újból elpusztítsák a munkások fölszabadulási lehetőségét. Hogy mindezek meg ne ismétlődjenek, vagy, hogy e sorok írójának ne legyen igaza, szervezkedjünk az IWW tanítása szerint. Utóirat: Már régen volt, az évszámra már nem emlékszem. Pécsett egy népgyülési felhívásban olvastam az alábbit: “Dörögjük oda a hatalmasoknak, hogy reszkessenek bele még az ablakok is, amely mögött a kizsákmányolás eszközeit kovácsolják”. Ha ezt tesszük nem lesz többé háború! A kevésbé képzett ipari uni- onisták között sokan akadnak, akik azt hiszik, vagy azt gondolják, hogy a munkásságnak csak akarni kell és mindent elérhet, mindent megvalósíthat. Ez azért van, mert nem tudják mérlegelni az eseményeket és nem tudják a valóságot a látszat mögött meglátni és igy nem tudják elvonatkoztatni a világeseményeket a távolról szépnek látszó forradalmi gesztusoktól és igy azok akkor, amikor kritikus pillanatok következnek, nem tudnak ellenállást kifejteni. Mert gyöngék, mert temparamentumuk és lelki diszpozíciójuk tiltakozik a valóságnak megismerése ellen. Hogy a lelki diszpozíció és sokszor a tudat alatt maradó hajlandóság milyen nagy szerepet játszhat egyeseknél, az akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a legkis- sebb lármát vagy zajt is forradalomnak tekintik és a politikusok szépen hangzó szavait készpénznek veszik. Európában forradalom fogja a háborút követni. A munkásság megfogja ragadni az alkalmat és fölfogja magát szabadítani a bérrabszolgaság alól, stb. Mi tévesebb ennél? hisz már történt ily tévedés a történelem folyamán. Franciaország népe már hét ily fölszabadulási harcot vívott, amiben a dolgozóknak nem kis szerepük volt és a munkásság még mindig rabszolga. Beszéljünk az európai forradalmi lehetőségekről. Két forrása lehet csak a forradalomnak Európában, a háború szülte elégedetlenség révén, még pedig egy nemzeti és egy szociális. A nemzeti forradalmat az a bánásmód táplálja, amelyben a megszállás alatt az a bizonyos nemzet, amely a megszállást gyakorolja,. részesítette. A szociális oka pedig azon a lehetetlenségen alapszik, hogy a hosszú háború alatt tönkretették a szállítási és a többi életszükségletek előállításához szükséges eszközöket aminek következtében a közvélemény egyrésze mindikább állandó izgalom és elkeseredés rabja lesz és ez kényszeríti a szociális forradalmi cselekvésre. A nemzeti forradalom győzelmi sikeréhez a körülmények biztatóbbak, mint a szociális forradalom biztos győzelméhez, az oka ennek nagyon egyszerű. Mint tudjuk és ha nem tudjuk meg kell tanulnunk azt, hogy a nemzeti mozgalomnak csiszolt eszü prókátorai vannak, akik pénzt, fáradtságot nem kiméivé áldoznak és dolgoznak, hogy céljukat a nemzeti fölszabadulási harcot sikeresen megtudják vívni, persze a dolgozók segítségével és mi sem természetesebb mint az, hogy a győzelem biztos lesz. Tudom, hogy ezen állítást nagyon sokan kétségbe fogják vonni, de a megfejtés nagyon egyszerű; mert a szociális forradalom győzelmes megvívásához nem elégséges az akarat vagy szándék, bár ez is szükséges. A szociális forradalmat a lehetőség fogja győzelemre vinni, a termelő- eszközök oly fokú fejlettsége, amely lehetővé teszi a munkásság fölszabadulását. Egy nemzeti forradalom vagy fölszabaduláshoz elégséges egy lármás akarat, egy tömegmozgalom. Sokak szerint az orosz győzelem hozza meg, vagy valósítsa meg a munkásság fölszabadulását. Amint látszik a következő hetek az orosz fronton az eseményekben dúsak lesznek, a hullámverésük talán elér hozzánk. A vörös hadsereg nagy eredményeket ért el már eddig, Ezen eredmények kifelé nagy tekintélyt szereznek a munkásság körében, befelé pedig erősiti és lángragyujtsa a bolsev- izmus érzését és olyanok is akik egyébként halálos ellenségei voltak a bolsevizmusnak, újból kezdik remélni, hogy annak segítségével visszaszerezhető és védhető lesz “az országintegritása”. Tudott dolog, amig az események fázisa tart, addig a vörös hadsereg és vele együtt a rendszer amit véd az összeomlástól, mentesítve van. A kérdés már csak az, hogy a vörös hadseregnek ezt az előnyomulását mennyi ideig és meddig fogja az Egyesült Nemzetek, már mint Amerika és Anglia tűrni és milyen eszközökkel vagy módszerekkel fogja megállítani. Van valami a papiros alatt mert púpos. A kanadai találkozás még nem dolgozott ki tervet arra vonatkozólag, hogy a vörös hadsereg hatalmas előnyomulásának, hogyan fognak véget vetni, vagy azt megállítani, ők nem felejtették el 1917-et, ha a munkásság el is felejtette. A szociális forradalom siker és sikertelenségéről beszélve, vissza kell nyúlnunk, az elmúlt háború, vagyis az első világháború, vagyis az első világháború előtti időben Európa minden országában hirdették a szocializmus magasztos eszméjét. Voltak antimilitarista, antiszemita és antikapitalista tartalmú szónoklatok, melyek a munkásság bizonyos rétegében megértésre talált és mi sem természetesebb mint az, hogy a szociális érzés, szociális gondolatok beférkőztek az agyakba és szivekbe és igy létrejött szociális érzés hatása alatt vonultak be háborús szolgálatra a munkások katonának. A négy évi háború szenvedései nem ölte ki a szociális érzést, hanem táplálta és növelte, vagyis égő gyü7 lölettel volt eltelve urai iránt, mikor bevonult és várta az alkalmat, hogy fizessen vagy leszámoljon, ami be is következett. Az első napokban, sőt az első időszak alatt természetesen senki sem gondolt még arra, hogy a katona tábor szociális jellegű mozgalommá fog átváltozni, ami megtörtént. De úgy van ahol ezrei a közös őszTARCA (Folytatás) Nem tudom: úgy látszik, beteg ember vagyok. A normális, egészséges ember úgy hiszi, hogy mindent megért, amit lát és hall és én elvesztettem ezt az úgy hivést és napról-napra erősebben mérgezem meg magamat a rettegéssel. Ahogy van tér-iszony, én élet-iszonyban szenvedek. Ha a füvön fekszem és soká nézem a bogarat, amelyik csak tegnap jött a világra és semmit sem ért meg, akkor úgy érzem, hogy az egész élete egy nagy rémület, és magamat látom abban a bogárban amelyet nézek. — Ugyan, mi olyan rémüle- tes magának? — kérdeztem. — Nekem minden rémületes. Én természettől fogva nem vagyok mély ember és kevéssé érdekelnek olyan kérdések, mint a földöntúli világ, az emberiség sorsa; és általában'ritkán emelkedem az égi magaslatokig. Nekem főleg a mindennapi világ rémületes, ami elől egyikünk sem bir kitérni. Nem bírom megkülönböztetni, tetteimben mi igaz, mi hazug és ez mindig izgat engem; beismerem, hogy életviszonyaim és neveltetésem a hazugság szűk körébe szorítottak, hogy egész életem nem más, mint örökös gond, hogy csaljam meg magamat, meg az embereket, de ne vegyem észre; és rémxletes az a gondolat, hogy sohase fogok ebből a hazugságból kibontakozni. Ha ma teszek valamit, holnap már nem bírom fölfogni, miért^ tettem. Hivatalt vállaltam Pétervárott és megijedtem tőle, eljöttem ide, hogy a mezőgazdasággal foglalkozzam, ez is megijesztett. Látom, milyen keveset tudunk és ezért minden nap elkövetünk hibákat igazságtalanok vagyunk, rágalmazunk, elrontjuk embertáraink életét, minden erőnket butaságokra pazaroljuk, amikre nincs is szükségünk, csak az életünket nehezítik meg: és ez nekem iszonyú, mert nem tudom minek és kinek kell mindez. Én, édesem nem értem az embereket és félek tőlük. Félek a parasztra nézni, nem tudom milyen magasabb célért szenved és minek él. Ha az élet élvezet, akkor ők felesleges, hasznavehetetlen emberek; ha pedig az élet értelme az Ínség meg az áttörhetetlen, reménytelen tudatlanság, akkor nem értem, kinek és minek kell ez a kínszenvedés. Senkit és semmit nem értek. Próbálja csak ezt az alakot itt megérteni, — szólt Dmitri Petrovics a Tiz Csapásra mutatva. — Képzelje magát a helyzetébe! A Tiz Csapás, mikor észrevette, hogy mind a ketten ránézünk, tisztelettudóan köhin- tett az öklébe, és megszólalt: — Jó uraknál mindig hü szolga voltam, de a főbaj a szesz volt. Ha most megbecsülnének, mint tisztességes embert és fölfogadnának, mecsókolnám a szentképet értük. Szavamra! A templomőr elment mellettünk, gyanakodva nézet ránk és kezdte a kötelet rángatni. A harang lassan, vontatva, éles hangon bolygatta meg az est csöndjét. Tizet ütött. (Folytatjuk) RÉMEK
