Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-09-04 / 1283. szám
1943. szeptember 4. BÉRMUNKÁS 7 oldal A természet erőinek megismerése Közli: BISCHOF JÓZSEF A LITOGRÁFIA (Folytatás) íme hová fejlődött a nyomtatás művészete, attól a szerény kezdettől, amikor Guten- bergnek először támadt az a zseniális ottlété, hogy a táblára metszett betűket szétvagdossa és külön pálcikákra vésve rakja össze. Ami nagyot, maradandót és értékeset az emberi szellem kitalál, vagy alkot, a legrövidebb idő alatt képben és írásban közkincse lesz az egész emberiségnek és ez mind a nyomdaipar érdeme. “Az eszmék nem fizetnek vámot!” mondta Nagy Frigyesnek Voltaire, midőn a hatalmas uralkodó elakarta zárni országát az uj eszmeáramlatok előtt. S ha ez igaz volt ,akkor mikor a könyvnyomtatás úgyszólván a gyermekkorát élte, mennyivel igazabb ma, amikor Gutenberg találmánya folytán a sajtó igazán a világ egyik nagyhatalmassága lett. A technika minden uj vívmánya a tudomány minden uj felfedezése az elektromos szikra szárnyai nyomán röpül szerte a szélrózsa minden irányába és 24 óra alatt már a világ legtávolabbi zugában is ezrek és ezrek emlegetik a kultúra egy-egy uj harcosának nevét. Ezért legfontosabb minden emberi találmánynál a könyvnyomtatás, mert a tudomány és kultúra rohamos terjedésének ez a hatalmas eszköze, mely a legszélesebb néprétegek előtt is megnyitja és hozzáférhetővé teszi az ismeretek kincsesházát, milliókat és milliókat serkent arra, hogy eszüknek kivételes lendületével járuljanak hozzá a már meglevő ismeretek gyaparitásához. így lesznek szerény munkásokból ünnepelt föltalálok, szürke emberekből magasztalt tudósok, ami soha meg nem történhetnék, ha a könyvnyomtatás fejlettsége révén mindenki hozzá nem juthatna a modern ismeretekhez. Az emberek hálás elismerése nem azért tette meg félistennek Prométheuszt, mert elfogadott egy szikrát Jupiter örök lángjából, hanem azért, mert megtanította az embereket, hogyan kell tűzzel bánni a hasznukra fordítani az isteni szikrát. Hasonlóképpen a tudósokat sem azért ünnepli a világ, mert halomra gyűjtik az elméleti ismereteket, hanem azért, mert tudományukkal az emberi viszonyok javítására törekszenek. És a törekvésükben nincs hatalmasabb segítő eszközük a könyvnyomtatásnál, mely minden uj elmélet, találmány és fölfedezés hirüladásá- val számos területre világit be és e területek mindegyikében megindítja a továbbfejlődést, így lesz igaz Baconnak az a hires mondása, hogy “tudomány hatalom” mely egyre jobban a természet urává avatja az embert. “Homo sapies” az az okos ember a mi természetrajzi nevünk, de korunk tudományos fejlődése, a modern kultúra végtelen perspektívája följogosít bennünket arra a reményre, hogy a haladás útja tovább vezet az okosabb ember felé, mely a természettudományok pozitív, sziklaszilárd alapjain fogja fölépíteni a társadalmát és nemcsak képletesen, hanem a szó igaz értelmében is a teremtés koronája lesz, mert kultúrája hatalmával valóban uralkodni fog a földön, vizen és a levegőben egyaránt. TORPEDÓK ÉS VIZ ALATT JÁRÓ HAJÓK Már Arisztotelész beszél valami viz alatt járó alkalmatosságról, amely azonban inkább csak buvárharang lehetett, semmint igazi hajó. Följegyzi, hogy Tyrus ostrománál használták, hogy a búvároknak légcsöveik voltak, “hasonlatosak az elefánt ormányához” melyeken át friss levegőt szívtak a viz alá. Nagy Sándorról meséli a történet, hogy háborúban búvárokat is használt. Plinius szintén beszél ügyes búvár készülékről, Bacon pedig leírja a légcsöveket. Még vizalatti támadó fegyverekről is tud a krónika. Cal- luciusról állítják, hogy viz alatti ágyút készített a görög tűz vetésére. Olaus Magnus, a szentéletü püspök részletesen leírja partok tengeri rabló-törzsei 1629-ben búvárokkal viz alatti aknákat erősítettek ellenségeik hajói alá, hogy fölrobbantsák őket. Van Debbel Kornelius, holland hajós, aki kevéssel 1600 előtt telepedett le Angliában, két király érdeklődését is ráterelte a saját viz alatt járó csónakjára. Azt állította, hogy föl tudja frissíteni a hajó belsejében a megrontott levegőt és ezért hosszabb ideig maradhat a viz alatt. Engedélyt kapott arra, hogy különös csónakjával a Themsen kísérletezzen, sőt I. Jakab király egy Ízben maga is leszállóit vele a viz alá. I. Károly pedig 1626- ban “viz alatt járó csónakokat” továbbá viz aknákat és pedár- dákat rendelt meg nála. A XVIII. század második felében az amerikai Buchnell kísérletezett viz alatt járó hajókkal. Inkább csak apró csónakok voltak ezek “teknősbékák” melyekben csak egy ember számára volt hely. Bushnell meg is próbálta viz alatti aknával levegőbe röpíteni az ellenséges angol hajóhadat, de a merénylet csütörtököt mondott és őt magát bőrig ázva húzták ki a vízből. Röviddel ő utána, a lehanyatlott XIX. század egyik legnagyobb és legjobban félreismert mérnök zsenije, Fulton fogott hozzá a tenger alatt járó hajó problémájának megoldásához, Nantilua, melyet francia hajógyárban épített, sok tekintetben ma is utánzott típusa a viz alatt járó hajóknak. Szivarforma vasbordákkal kitámasztott rézteknője 8 méter hosszú, legnagyobb átmérője 2 és fél méter volt, lapátkerék hajtotta, melyet kézifogantyuval lehetett forgatni a hajó közepéről, mig az elején kiemelkedő parancsnoki toronyból a kormányt kezelte a kapitány. Fulton a sikerek dacára sem tudta megkapni a szükséges anyagi támogatást kísérletei folytatására és ezért abbahagyta a tenger alatt járó hajók tanulmányozását és helyette a gőzhajóval kísérletezett, melynek problémáját csakugyan meg is oldotta, ő utána ugyan még szintén történtek kísérletek, de nagyobb haladás csak a Whitehead féle torpedók megjelenése után mutatkoztak. Ekkor ismét Franciaország tört előre és az érdeklődést az 1889- ben épült “Goubet” nevű naszád keltette föl. E tenger alatt járó naszád sikere a legnagyobb mértékben felkeltette a francia haditengerészet figyelmét. Már 1898-ban megkezdték a “Gym- note” építését, melynek súlya 30 tonna, hosszá 10 méter és legnagyobb átmérője 2 méter volt. Hajtóereje a viz alatti útra akkumulátorokba raktározott villamos energia volt, sebessége a viz alatt óránként 10 tengeri mérföldre (18 és fél kilométer) tervezték, ezt azonban nem érték el. öt évvel később a “Gustave Zédé” már jobb eredményeket hozott. Ez a hajó, melynek teste foszforbronzból készült, 44 méter hosz- szu és 266 tonna nehéz volt, a tisztekkel együtt kilenc főnyi legénysége és három torpedót és egy vetőkészüléket vitt magával és a viz fölött 13, a viz alatt pedig 8 tengeri mérföld sebességgel járt. Ettől fogva a francia kormány egyre többet áldozott viz alatt járó hajókra és már 1896-ban is pályázatot irt ki, viz alatti naszád építésére. A dijat Labeuf, haditengerészeti főmérnök “Narval”-ja nyerte meg. Ez a hajó, mig a viz színén járt, vagy csak any- nyira merült el, hogy a viz éppen ellepte, petróleumot használt kazánjaiban, de tökéletesen elmerülve, villamos akkumulátorok hajtották. Természetesen, hogy Franciaország példájára a többi államok is serényen hozzáláttak a tenger alatti naszádok épitéséhez. Amerikában 1887. év óta foglalkoznak erősebben a viz alatt járó hajók problémájával, de a kezdeményező nem az állam volt, hanem inkább egyes föltalálok és gyárosok. A legelső ilyen hajót Holland mérnök építette a mondott évben és ez a típus az ő nevét is viselte. Valamivel eltérő tervek után a svéd Nordenfelt viz alatt járó naszádja, mely 60 tonnás és 9 és fél méter hosszú, csakis vízszintes fekvésben sülyedt a viz alá. A viz színén 100 lóere- jü gőzgép hajtotta, midőn alámerült a kéményt lezárta és a viz alatt szintén gőzzel haladt, mert a magas nyomás alatt a tulhevitett viz még jó darabig egyenletes gőznyomást adott. Gyakorlati szempontból minden esetre a legjobb volt az “Argo- naute” melyre rá illett a “viz alatt járó” elnevezés, mert ez a hajó ha lemerült a viz fenekére (35 méter mélységig) három keréken haladt tovább a tenger fenekén. A viz alatt járó naszádok félelmetes jelentőségét voltaképpen az adja meg, hogy segítségükkel most már nagyobb biztonsággal közel lehet vinni a torpedót az ellenséges hajórajhoz. Mert vagy sikerül a torpedótámadás és akkor egy szempillantás alatt elpusztul az ellenség vagyonának milliói és népének javakorabeli százai, vagy pedig nem sikerül és akkor esetleg elvész a drága fegyver. S most a viz alatt járó naszád vállalkozik arra, hogy láthatatlanul az éj sötétjében, vagy akár nappal is, egész közel viszi a torpedót a páncélba burkolt hajó-kolosz- szushoz és közvetlen szomszédságából akkor lövi ki, mikor már célját el nem hibázhatja. Ismerjük meg tehát a torpedót, a hadihajóknak ezt a rémét, mely egyszersmind igazi csodája az egy azon cél elérésére törekvő legkülönbözőbb elvek alkalmazásának. 1873-ban az osztrák-magyar haditengerészet Luppus nevű freggatt kapitánya kísérletezett egy robbantó hajóval, melyet kötelek és vezető zsinórok segélyével irányított. A cél az volt, hogy a robbanó anyagokkal megrakott kis alkotmányt az ellenséges hajó alá vontassa és ott aztán fölrobbantsa. (Folytatjuk) 50 millió dolláros propaganda (Vi.) A Wall Street Journal a napokban kimutatta, hogy a különböző nagy korporációk együttesen 50 millió dolláron felül költenek el olyan házi lapokra, melyben csak saját magukat és rendszerüket dicsőítik. Ezeket a lapokat, melyeket professzorok szerkesztenek és sokszor tízezer dolláron felül kapnak évi fizetést, ingyen osztogatnak ki, valami negyven millió munkás között. Ezek között legnagyobb a G. M. Folks, Ford News és más ilyen cégek által kiadott propaganda lapok, melyekben még nagyitó üveggel sem bírtunk egyetlen union gombot, elismerést, vagy célzást találni, pedig néha még közismert unionista fényképet is betesznek. De ha gombot visel azt kifestik. Nálunk a G. M.-nál szinte versennyé alakult az union jelvény keresése nagyitó üveggel. És bizony soha nem találunk, még azokon a fényképeken sem melyeken tudjuk, hogy volt mielőtt a szerkesztő ur megkapta. De leginkább arra a célra használják az ilyen lapokat, hogy a társulat szempontjából jótcselekvő egyéneknek a fényképeit közöljék és egy kis vál- veregetéssel másokat is ilyen irányú igyekezetre bírjanak. Amellett, hogy a “Free Enterprise” dicshimunszokat zenge- dezik és a nyakatekert kapitalista gazdaságtant magolják be annak a negyven millió munkásnak, akiket az ilyen lapokon keresztül érintenek. Nem mi, hanem a Wall Street Journal állapítja meg, hogy ez nagyon is jó befektetés. Nem kell neki sokat magyarázni ,hogy miért, azok akiknek a Journal ir könnyen megértik és látják. Csak a munkásságnak kellene gondolkozni, hogy ha 50 millió dollár elköltése ily propagandára jó befektetés, akkor mi fiztjük a hasznot és kamatot erre a befektetésre is.
