Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-07-31 / 1278. szám
1943. julius 31. BÉRMUNKÁS 7 oldai A természet erőinek megismerése Közli: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás) A TENGERSZOROSOK ÉS A SZUEZI CSATORNA Ha figyelmesen vizsgáljuk földünk térképét, önkénytelenül átvillan agyunkon az a furcsa gondolat, hogy a természet milyen szeszélyesen, következetlenül gyúrta és formálta ki a világrészeket. Minden cél és terv nélkül dolgozott és legkivált bizonytalan volt annak az eldöntésében, hogy mi jobb és célszerűbb, a földszoros-e vagy a tengerszoros? Szueznél csaknem teljesen kettévágta Ázsiát és Afrikát, de mintha az utolsó pillanatban megggondolta volna magát hirtelen és kettőjük között egy keskeny csatornát vágott, hogy a két konti- nenes lakói legalább ezen a részen ne érintkezhessenek egymással szárazon. Aztán, hirtelen, pajkos szeszéllyel széttolta Európa és Afrika hegységeit Gibraltárnál. Angliát a calaisi csatornával szakította el a kontinenstől, mig az Atlanti óceán partjain, nagy kegyesen meghagyta keskeny Panama szorost, mely vékony földszalagként köti össze Amerikának északi és déli kolosszusait. Egészben tekintve az emberi nem történetét, nehéz lenne eldönteni, hogy mi volt hasznosabb és előnyösebb a civilizáció fejlődésére, a kontinensek összefüggése, vagy a tengerek egymáshoz tartozása. Hogy a Gibraltár szoros többet hasz- nált-e a Föld’lözi tengeri tartományok fejlődésének, mint amennyit ártott Spanyolország és északnyugati Afrika kultúrájának, hogy a Boszporus és a Dardanella jobban előbbre vitte-e Oroszország civilázióját, mint amennyivel hátramozdi- totta Törökországét és Kis- Ázsáiét, hogy az egyiptomi kultúra nyert e vagy veszített a szuezi homokszalaggal, hogy középamerikai földnyelv előnyös vagy káros-e a két Amerikára, melyeket összeköt? Mindez kétséges és fölötte vitatható, csak egy a bizonyos, hogy mihelyt valamely nemzet rákap a tengerre, azonnal érzi a földszorosok béklyóit és igyekszik széttörni őket. A fáraók mindenkor törekedtek a Nílust ösz- szekötni a Vörös tengerrel, viszont Nero megkísérelte a ko- rinthiusi földszoros áttörését. Ez a törekvés az utolsó félszázad alatt egyre több nagy alkalommal érvényesült. A szuezi korinthusi földszoros, a Dán félszigeten s Hollandiában egymás után áldozták föl a szárazföld egységét és osztatlanságát a viziut kedvéért, mely az utat száz, sőt ezer mérföldéi is rövidítette meg, mert az utmeg- takaritás jóval többet ért, mint az a csekély kényelmetlenség, hogy a szárazföldi közlekedés a csatornák következtében itt- ott hidakra szorult. Legkivált a szuezi csatorna megnyitása jelez fontos korszakot a világkereskedelem történetében és egyúttal politikai szempontból is a legfontosabb események egyike. Ezen a csatornán át nyugat és kelet szabadon érintkezhetnek most már, anélkül, hogy meg kellene kerülniük a Jóreménység fokot. Angolországot és Kelet-Indiát nem hónapok, hanem csak hetek választják el már egymástól. A szuezi csatorna története any- nyira ismeretes, hogy elég lesz, ha csak röviden összefoglaljuk főbb mozzanatait. Központi és fő alakja Lesseps Ferdinánd, minden idők egyik legkiválóbb mérnöke és legnagyobb vállalkozója, akit azonban éppen a zsenijének erőszakos energiája ragadott a végletek felé. Bár a meghökkent világ, mikor tudomást szerzett óriási koncepciójáról, részint kigunyolta és bolondnak tartotta, részint pedig technikai, pénzügyi és politikai szempontokból kivihetetlennek ítélte a gigászi tervet. Lesseps nem csüggedt. A nagy apostolok fanatizmusával hirdette, hogy a terve igenis megvalósítható és a sivitag homokja nerr\ fogja betemetni a szue- 'zi csatornát, ha egyszer kiásták és vízzel megtöltötték a medrét. És midőn végre elhárított minden akadályt és végrehajtotta tervét, az eredmény neki adott igazat. Port-Laid nagyszerű _ kikötőjéből melyet külön e célra építettek, keresztül vágta a földszorost egy nyílegyenes csatornával, mely lent a fenekén 75 láb széles és 15 mérföld hosszúságban a leg- kopárabb pusztai sivatag szeli át, miután keresztülment a Manzelah tó vizén, a Balah tavon, majd jó darab sivatagon a Keserű tavakig és ismét újra sivatagon egészen Szuezig. Azon a hat hónapon, mely a szuezi csatorna megnyitása és az 1870-ik évi porosz-francia háború közé esik, Leeseps Ferdinánd volt Európa hőse és legnagyobb embere. Az újságok mind egyhangúlag az ő dicséretét hirdették, országok és uralkodók kitüntetésekkel halmozták el. Amerre ment, mindenhol bankettekkel ünnepelték és legkivált Anglia hódolt neki hajlongó hálásai és tisztelettel, mert a szuezi csatorna sikeréből a szigetország húzta a legnagyobb hasznot. De a j végzet nem tudta tűrni ennek a zseniális embernek dicsőségét jés mindenütt a nyomában járt, lesvéli az alkalmat, hogy lecsaphasson rá és összetörhesse. Mint egykor Marius, Róma megmentő je, Leeseps is túlélte tulajdon dicsőségét és romba- dőlt becsületével menekült a csendes magányba a világ elől, mely egykor ünnepelte, bukása után pedig gyalázta és sárral dobálta őt. Szerencse csillaga akkor kezdett hanyatlani, mikor először vetette rá szemét a panamai földszorosra. Amióta Nunez de Balbon fölfedezte a Csendes óceánt 1513-ban, ez a keskeny földgát a két világtenger között állandó szálka volt a hajósok és kalmárok szemében, mert elvágta a közvetlen utat a Csendes óceánban. Ezért már korán tervezték az átvágást és Goméra a történetíró, már a XVI. században fölvetette a csatorna eszméjét, melyet utána később mások is (Paterson, Harien, stb.) hangoztattak. A XVIII. században hosszú és értékes viták folytak erről a csatornáról és pedig nem csak Spanyolországban, hanem másutt is, de komoly érdeklődés csak akkor támadt a nagy eszme iránt, mikor a szuezi csatorna megnyitása a szó teljes értelmében forradalmat csinált a kereskedelemben. Egy amerikai társulat már 1850-1855-ben vasutat épített az atlanti parton fekvő Colon városból a Csöndes tengeri Panama városig 5 millió dollár költséggel. Gallengra igy Írja le 1880-ban azt a csodás vidéket, melyet a vasút átszel: “Alig telik bele öt perc, hogy elhagyjuk Colont, máris őserdő közepén járunk, melynek gyorsan váltakozó panorámája, hol mocsaras vidéket, hol bozótos dzsungelt, hol ismét ember- magasságú füvei benőtt szavannái mezőt mutat, de a kép mindig színes, gyönyörű és elragadó, mindenképpen igazi paradicsom, melyre a természet két kézzel szórta pazar kincseit, tele virággal, illattal és madárdallal. Colon mocsaras szigeten épült, a kontinenstől patak választja el, melyen a vonat csakhamar átrobog, miután az állomást ejhagyta. Egy darabig mély, lapályos alföldön robog a vasút és ezt a vidékec sárgás vagy zöldes állott viz borítja, melyből gyilkos mocsárláz árad szerteszét és a viz színét elfödik azok a nyönyörü uszónövények, melyeket a kertész szorgalma és ügyessége végtelen gond és fáradság árán nevel föl észak vidék melegházaiban. De csakhamar emelkedik a talaj és alacsony dombsorrá magasodik, melyet sürü erdő takar, hogy tömör zöld bástyafalnak látszik a vonatból. A sürü bozót, melyet ke- resztül-kasul fonnak a liánok és a kúszó növények vastag indái, oly gyorsan,nő és úgy elborít minden talpalattnyi helyet, hogy a társulatnak állandóan irtania kell az erdőt a vasútvonal mentén, különben rövid idő alatt elnyelné a síneket a vadon.” (Folytatjuk) Hirek magyar béke-ajánlatról NEW YORK, jul. (ONA) — A New York Timesban Cyrus Sulzberger Kairóból küldött táviratban jelentette, hogy hir szerint a magyar kormány az angol kormány értésére adta, hogy amennyiben a szövetséges csapatok a Dunavölgyébe betörnének, a magyar hadsereg nem fog ellentállni. A távirat szerint a magyar ajánlatot fen- tartással kell fogadni, mert fennáll annak a lehetősége, hogy az nem egyéb, mint a tengely idegháborujának egyik: mozzanata, vagy épenséggel csapda. Tapasztalt megfigyelők, teszi hozzá Sulzberger, azt hiszik, hogy a békeajánlat őszinte, de a szövetségesek Magyarországot éppen olyan ellenségnek tekintik, mint a tengely minden más tagját, amelynek ha eljön az ideje, alá kell vetnie magát a feltétlen megadás követelményének. A távirat szerint azonban, bár Magyarországnak nincs módjában ellenséges állambeli státusán változtatni, amennyiben megkönnyítené a délkelet és középerupai hadműveleteket, az Magyarország jövőjének semmiesetre sem ártana. A távirat ugyancsak hirt adott gróf Bethlen István volt magyar miniszterelnök béketapogatózásáról, aki személyes garanciáját ajánlotta fel arra, hogy a magyar csapatok nem fognak ellentállni, amennyiben a szövetségesek eltekintenek Budapest és egyéb magyar városok bombázásától, valamint egész Erdélyt és Szlovákiát visszadaják Magyarországnak. Az angol kormány a távirat szerint igen hűvös választ adott Bethlen személyes ajánlatára. Ami a magyar kormány békeajánlatának megítélését illeti, Sulzberger megemlíti, hogy Magyarországnak tisztában kell lennie azzal, hogy a németek hadműveleteit a Balkánon előbb segítette, majd azokban a Balkánon és Oroszországban aktive résztvett, hogy cselekvőleg résztvett Csehszlovákia és Jugoszlávia feldarabolásában és a vajdasági szerbek között rendezett mészárlásokban. Áttérve a Magyarországon belül uralkodó hangulatra, Sulzberger azt hiszi, hogy amennyiben Olaszországban az összeomlás jelei mutatkoznának, a németek Magyarországot katonailag meg fogják szállni. Bethlen István, folytatta beszámolóját a New York Times tudósítója, félévvel ezelőtt bizalmas levélben felszóllitotta Kállay miniszterelnököt, hogy próbálja az ország hajóját a tengely mellől elkormányozni. Amikor Bethlen a parlament külügyi bizottságának titkos ülésén Kállay külpolitikáját bírálta, a miniszterelnök, Sulzberger szerint ezt válaszolta Bethlennek: “Te az ország kocsiját meredek utón lefelé hajtottad, a fékeket eltörted, a kormányrudat eldobtad és most azt akarod, hogy én hajtsak át más útra.” Ezek és a háborús szenvedések és veszteségek fokozta né- metgyülölet mutatják, hogy az ország békét akar, folytatta a kairói távirat. A népfront koalíció táborát, melyben katholi- kus, progresszív és szocialista elemek egyesültek, jelenleg Sulzberger szerint 9 újság támogatja. Az újságok az első oldalon hirdetik, hogy Roosevelt elnök vagy Churchill miniszter- elnök a középerópai időszámítás szerint melyik órában fognak beszélni, hogy olvasóik a rádiót bekapcsolhassák. Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe!
