Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-12-04 / 1296. szám
1943. december 4. BÉRMUNKÁS 5 oldat AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÍÍL A törvényhozás mindkét ága, amelyek olyan szigorúan ragaszkodnak ahhoz, hogy a munkabérek emelése ne történhessen a Little Steel formula által megszabott határon túl, el van határozva arra, hogy az árukat, főként az élelmiszereket, felszabadítsa minden korlátozás alól. Ebben a kérdésben történt szavazás azt mutatja, hogy az elnöki vétóval szemben is meg lesz a szabad árakat akaróknak az alkotmány által előirt kétharmad többsége. Azt nagyon jól tudjuk, hogy az ár rögzítés úgyis csődöt mondott, mert a megélhetési' költségek állandóan emelkednek, hivatalos megállapítás szerint is 27 százalék az emelkedés az ár rögzítés óta, viszont ha tisztán az élelmiszerek árát tekintjük, amelyre megy el a ftiunkás kerestének a nagyobb része, úgy az áremelkedés megközelíti az 50 százalékot és csak azért nem többet, mert a kormány a legfontosabb élelmiszerek termelőinek bonuszt ad, az az a termelt élelmiszerek árának egy részét a kormány fizeti, hogy megakadályozza azok további emelését. Egy a kongresszus által elfogadott törvény ezt megtiltotta és kétségtelen, hogy az a szenátusban is el lesz fogadva. Amint ez a törvény érvénybe lép, abban a pillanatban az élelmiszer árak automatikusan 10- 15 százalékkal emelkedni fognak. A munkásosztály, amely látja azt, hogy a gyárosok profit csinálása korlátlan, hogy még az adózás alól is kibújnak azzal, hogy az óriási profitjukból a legtöbb gyárat valósággal átépítik és hatalmas tartalékokat tesznek félre a háború utáni időkre, látja azt, hogy az élelmiszereket szintén korlátlanul drágíthatják ,nem hajlandó az egyedüli áldozati bárány lenni, mind hangosabban követeli a béreknek, a megélhetési viszonyokhoz való emelését, hogy az életnívója legalább egyenlő legyen a Pearl Harbor előttivel. A tőkések közgazdászai, igyekeznek kimutatni, hogy a bérek is legalább annyira emelkedtek mint az élelmiszerek árai, ez a kimutatás azonban nagyon hamis, mert a munkás teljes keresetét mutatja ki, csak a 40 órás munkahétnek a 48-72 órára való emelése hozza ki ezt a nagyobb átlagot, amely azonban csak látszólagos, mert természetesen a hosszabb megerőltető munka, hogy a munka- képesség fenmaradjon, jobb, bőségesebb táplálkozást kíván. Amig a háború előtt az átlagos munkás nem fizetett jövedelmi adót, ma a fizetéséből vonnak le 20 százalékot és legalább 10 százalékot War Bondra, azonkívül se szeri se száma a különböző jótékonysági levonásoknak úgy, hogy ma az átlag munkás sokkal kevesebbet fordíthat a megélhetési költségeire, mint a háború kitörése, illetve Amerikának a háborúba való belépése előtt, amit legszomorubban mutat a halálozási arányszámnak a nagy ipari központokba való megdöbbentő emelkedése, amely 7-10 százalékkal emelkedett, amelynek az oka, a tulerőltetés és az elégtelen táplálkozás. Kétségtelen, hogy ezt ma már a munkásság olyan erősen érzi, hogy minden tilalom ellenére is az önfentartás ösztönétől hajtva, éppen úgy mint a bányászok az egyetlen lehetőséggel, az összetartással fogja kikényszeríteni azt, hogy a minden értéket előállító osztály a munkásság is megkapja a lehetőségét az emberi életnek. AHOGY ŐK LÁTJÁK Nem valami nagy élvezet ami, mint a Bérmunkás egyik írójára, reám van osztva, figyelni a magyar amerikai eseményeket. az amerikai magyar lapokon keresztül. Vagy két tucat magyar lapot kell átnéznem hetenként, igaz, hogy ebből vagy felét felesleges megnézni, azokban egyleti kalauzokon, születés, névnapi és halálozási eseményeken kívül semmi sincs, ezek a szerkesztők ártatlan megélhetési kísérletei, nem sok vizet zavarnak, van egy féltucat liberális heti lap, amelyek a legjobb igyekezettel próbálja ellensúlyozni, azt a lélek mérgezést, amelyet a reakciós és vallásos lapok végeztek és végeznek az amerikai magyarság között. Ezeknek a szélső reakciósoknak nagyón erős hangfogót tett a szájukra Pearl Harbor, meglehetős gyávák a nyílt fellépésre, csak úgy suttyomban ravaszkodva, próbálják az olvasóikat a régi irányba befolyásolni. Ezeknek a lapoknak a szerkesztői hihetetlenül lenézik az olvasóik gondolkodó képességét, feltételezik, talán joggal, hogy az olvasók csak az ő lapjuk utján értesülnek az eseményekről, azért van bátorságuk annyi hazugságot összeírni. Nem kérem, nem élvezet Csernitzky, Him- ler, Wolgang Rettman, Rudiik, Tárcái, stb. szellemi szörnyszülötteit figyelni, de magyar lap vagyunk a magyar reakció ellen is harcolunk, ez most kötelesség. Érdekes, hogy a Verhovay konvenció óta két legelterjedtebb és igy legveszedelmesebb lap, megszűnt oly aktiv reakciós lenni mint volt. Az egyik a Verhovayak Lapja, a másik a Himler lapok, de különösen a Bányász Lap. A két fő korifeus bukása és kényszerű nyugalomba vonulása, az uj Verhovay vezetőséget óvatossá tette, mig a Himler helyét elfoglalt unokaöccse Fáy Fischer, pár hét alatt a Bányász Lapot egy unalmas, értelmetlen, lassan vallási tébolyt megközelítő lappá tette, amely ezekután, azt hiszem nagyon kevés vizet zavar ,mert Fay Fischer nem csak nem mer, de nem is tud írni. Ma a vezetőszerep a brid- geporti papok lapjának jut, I amelyen meglátszik a papok ke- I zeirása, nemcsak szélső reakciós, de hihetetlenül buta hazugságokkal traktál ja az olvasót, e téren Csernitzky atya, mint főszerkesztő vezet, hogy két hetenként megeszi Marxot, az már régi szokása, de ugyátszik, hogy ő is a vágyait írja meg, mint megtörtént eseményeket még akkor is, ha az pont az ellenkezője a tényeknek. Legutóbb Francot, a spanyol mészárost védte meg, miután azt hazudta, hogy a loyalisták lázadtak fel a törvényes kormány ellen, amelybe beleavatkozott Stalin, Hitler és Mussolini és akkor jött a nagy Franco a spanyol hazafiak élén és megtisztította az országot nem csak a vörösktő], de Hitlertől és Mussolinitól is, ezért haragszik Francora az “istentelen sajtó.” De kérem az istenét annak az istenes sajtónak, hát nem fél szentatyám a jó istenkétől, hogy fülönfogja ezért a tudatos hazugságért. Hisz még az óvódás gyerek is tudja, hogy törvényes választásokon kaptak többséget a liberálisok és ez ellen lázadt fel Franco, a marokkói “pogány” arabok élén vonult a katholikus spanyolok ellen, hogy a nagyhatalmak asszisztálása mellett, náci repülők és fasizta divíziókkal tudták csak letörni a spanyol népet, ahol még ma is a polgárok tízezrei vannak börtönben és koncentrációs táborokban, nem beszélve a kivégzett ezrekről. Meg kell hagyni, hogy az istenes Franco rendelete folytán még a tömeg kivégzéseknél is gondoskodtak, hogy az papi segédlettel történjen, hogy a “bűnösök lelkét megmenthessék”. De ez a “szelíd lelkű, bölcs” stb. pap, nem csak hazug, de ostoba is, mert akkor jön ki Franco mellett, amikor az egész amerikai közvélemény és a kormányzat is fel van háborodva azon, hogy Franco hivatalosan elismerte a japánok által felállított báb kormányt a Phillipini szigeteken. Az ilyen újságírói és templomi nevelésnek tudható be, hogy a birdgeporti papszerkesztők egy pár tanítványát a közel múltban elfogták a magyar negyedben kifejtett gyerekes náci propagandáért. Az akroni Tarnóczit nagyon megfőzte legutóbb Ottó .‘őfelsége”, valósággal propagandistájává csapott fel, hogy milyen nagytudásu demokrata egy ifjú ez az Ottó, akárcsak a kedves papája volt, ki egyedül hivatott arra, hogy az osztrák-magyar népet és kapcsolt részeit, cseh, tót, román, szerb stb. boldogítsa. Hát kérem nagy költői naivitás kell ahhoz, hogy valaki elhiggye azt, hogy a háború után Ottó és nagyszámú pereputtya, amely olyan szapora mint a házi nyúl, újra a volt monarchia nyakára ülhet. Ha Hitler győzött volna, akkor is befellegzett volna a Habsburgoknak, de igy sincs még any- nyi reménye sem, mint a többi állásnélküli királynak, reá nézve,^ hogy a semmitevést folytathassa, csak egy mód van, ha valamelyik amerikai milliomos lány megveszi őtet. Különben mikor a spanyol polgárháború idején Franconál tett látogatást, mert a fasizmus akkor fölényben volt, nem a demokráciába, hanem a fasizmusba látta a világ megváltását. Elhiszem, hogy tökéletesen a kedves papájára üt szellemileg is, de ennek nem hiszem, hogy nagyon örül, mert “a megboldogult királyunk” egy részeges, gyenge elméjű alak volt, amit ő is a papájától, a másik Ottótól örökölt, mert akkor még Ehrlich tanár nem találta ki a vérbaj gyógyítását és ez nagyon meglátszott a felséges papán, kit volt szerencsém személyesen is látni az Isonzónál az olasz fronton tökrészegen. Közel két éve, hogy nem látom a helyi kis piszkost, Tárcái ”Az Ujság”-ját, miután mint annak idején megírtuk egyoldalú, személyes afférom volt vele, ugyanis őkelme — ez nála családi tardició — egy hozzá méltó gangéi megpróbált Hor- thyék kezébe juttatni, egyenlőre sikeretelenül, nagyon valószínűnek látszik, hogy Horthy- ékat rövidesen ,dacára Tárcái mentőakciójának mégis fel fogják akasztani, vagy ami még méltóbb veszett kutya módra agyonverni. Habzó szájjal köpköd mindenki ellen, aki az ártatlan kényszerhelyzetben levő magyar kormányt bűnösnek meri mondani a szövetségesek elleni háborúban és bejelenti, hogy az utolsó csepp tintájáig védeni fogja az ártatlan magyar kormányt. Hát ezt nem értem, nem azt, hogy Tárcái most, nem tudom miójta, újra Horthyt védi, ez érthető volt addig, amig a magyar Királyi Követség itt volt, hát ha nem csurran, csöppen, Tárcái soha se volt sem nagy igényű, sem válogatós, de miért most, illetve mennyiért? Ki olyan ostoba, hogy neki akár egy vacsorára valót is megérjen Horthy védelme Tárcái lapjában. Ki léhet az a tök- filkó, akivel Tárcái el tudta hitetni, hogy a moszkvai konferencia után, hogy a győzelmes vörös hadsereg és Tito partizánjaival szemben lesz védelme annak a magyar kormánynak, amely ezrével ölette le a radikális munkásokat, amely megrendezte a bácskai vérfürdőt, amely a magyar fiuk százezreit küldte a Szovjet elleni harcra. Ez a mecenáns ,aki ezt a kampányt egy pár dollárral finanszírozza, nagyon rossz befektetést csinál. Nem rontanám ennek a szerencsétlen fló- tásnak ezt a kis üzletét, ha minden tisztességes ellenvéleménynyel szemben, nem vetemedne arra a bitangságra, hogy a le- igázott vérző, nyomorgó magyar népet nem azonosítaná a magyar kormánnyal. Pedig Tárcái nagyon jól tudja azt, hogy a magyar nép és a magyar uralkodó osztály között semmi közösség sincs, csak szenvedő ,vérző részese Horthy 25 éves bitang uralmának. Az ilyen “újságírás” is kenyérkereset, de meggyőződésem, hogy ennél még a ló lopás is tisztességesebb foglalkozás. A POFOZKODÓ TÁBORNOK Meglehetős nagy vihart váltott ki Patton tábornoknak az az embertelen eljárása, hogy egy beteg katonát megpofozott és durván leszidott. Ezt a brutalitást nem sokban enyhíti az a tény, hogy később bocsánatot kért a sértés elszenvedő katonától. Ezzel az esettel kapcsolatban ‘___CS. ő MEGJEGYZÉSEI ÁR ÉS MUNKABÉR
