Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-10-23 / 1290. szám

: jiüá BÉRMUNKÁS 1943. október 23. fizetője és rossz volt a hire. De Vladimir Szemjonics hitte, hogy előbb-utóbb sikerülni fog valami nagy újsághoz bejutnia, ahol kifejlődik, megmutatja magát — és kis bánata elhalvá­nyodott a fényes remények előtt. Amikor ennél a kedves em­bernél voltam, megismerked­tem testvérével, egy orvosnő­vel, Vjera Szemjonovnával. Az első pillantásra megkapott en­gem ez a nő, kifáradt, végtele­nül fájdalmas arcával. Fiatal, jól megtermett nő volt, szabá­lyos, kissé durva arcvonásokkal de mozgékony, elegáns, beszé­des bátyja mellett szögletesnek, bágyadtnak, gondozatlannak és mogorvának tűnt. Mozdulatai­ban, mosolygásában, szavaiban volt valami elkinzott, hideg, szenvtelen kifejezés, ezért nem! tetszett, gőgösnek, korlátolt­nak tartották. Én úgy láttam, hogy tulaj­donképen csak pihent. — Kedves barátom — mon­dogatta bátyja sóhajtva és szép írói mozdulattal simította hát­ra hajzatát —, sohase ítéljen külsőségek után! Nézze, ezt a könyvet, már rég elolvasták, össze van gyűrve, tépve, a por­ban hányódik, mint haszonta­lan jószág, de nyissa csak ki, elámitja és megrikatja. Az én nővérem hasonlít ehhez a kis könyvhöz. Vegye le a beköté­sét, nézzen a leikébe és el fog rémülni. Két-három hónap alatt Vjera annyit szenvedett, ami egy egész emberi életre elég volna! Vladimir Szemjonics szétné­zett, megfogta kabátom ujját és suttogni kezdett: — Tudja, mikor elvégezte az egyetemet, férjhez ment, sze­relemből, egy építészhez. Egész dráma! Alig élt a fiatal pár egy hónapot együtt, mikor a férj — puff — meghal tífusz­ban. De ez nem minden, ő ma­ga is megkapja a férjétől a tí­fuszt és mikor fölgyógyulása után megtudja, hogy az ő Iván­ja meghalt, bevesz egy jó adag morfiumot. Ha az ő erélye nem jön segítségre, úgy az én Ve­rám most már a mennyország­ban volna. Mondja, ez nem drá­ma ? És az én nővérem nem olyan, mint az a naiva, aki már eljátszotta életének mind az öt felvonását? A közönség csak nézze a játékot, de a nai- vának haza kell mennie pihen­ni. Vjera Szemjonovna három boldogtalan hónap után bátyjá­hoz költözött. Az orvosi gya­korlat nem volt nekivaló, nem elégítette ki és elfárasztotta; nem is tett olyan benyomást, mint aki érti a szakmáját és egyszer se hallottam, hogy olyasvalamiről beszélt volna, aminek valami köze lett volna a tudományához. Otthagyta az orvosi gyakor­latot és tétlenségben, hallga­tásban, mint a fogoly, lehor- gasztott fejjel, ölhetett kézzel, henyén, meddőn élte le fiatal­ságát. Az egyetlen dolog, ami iránt nem volt közömbös és ami egy kis fényt derített élete szürkületére, az volt, hogy ott lehetett bátyja körül, akit sze­retett. Szerette őt magát, sze­rette programmj át, leborult a tárcái előtt és ha azt kérdez­ték tőle, mivel foglalkozik fi­vére, halkan, mintha attól fél­ne, hogy fölébreszti vagy há­borgatja, azt felelte: “ír! . . ” Rendesen ha bátyja irt, ő ült mellette és le nem vette sze­mét iró kezéről. Egész idő alatt olyan volt, mint a napon sütké­rező állat. Egy téli estén Vladimir Szemjonics otthon ült az asz­talnál és kritikai tárcát irt az újságba; mellette ült Vjera Szemjonova és szokása szerint nézte a kezét, amint ir. A kri­tikus gyorsan irt, kihúzások és megállás nélkül. A toll serce- gett és nyikorgót^. Az asztalon az iró kéz mellett egy nagy új­ság mellékletéül megjelent kis könyvecske feküdt nyitva, fris­sen fölvágva. Elbeszélés volt a népéletből, két betűvel aláírva. Vladimir Szemjonics el volt ragadtatva. ! Azt találta, hogy a szerző kitü­nően megtalálta a kifejezés for­máját, a természet leírásában Turgenyevre emlékeztet, őszin­te és nagyszerűen ismeri a né­pet. Maga a kritikus ezt az éle­tet csak könyvből és hallomás­ból ismeri ugyan, de érzése és belső meggyőződése elhitetik vele az elbeszélést. A szerzőnek fényes jövőt jósolt, biztosítot­ta, hogy türelmetlenül várja az elbeszélés befejezését, stb. — Gyönyörű elbeszélés! — hátratámaszkodva székében és élvezettel hunyva le szemét. — A gondolat benne a legnagyobb mértékben rokonszenves! Vjera Szemjonovna ránézett hangosan ásított és egyszerre ezt a váratlan kérdést tette (általában szokása volt estén­ként idegesen ásítani és rövid, hirtelen kérdéseket föltenni, amik nem tartoznak a tárgyra). — Volodja — kérdezte —, mit jelent az; ellen nem szegül­ni a rossznak? — Ellen nem szegülni a rossznak? — ismételte a kér­dést a férfi, nagy szemeket me­resztve. — Igen. Hogy kell érteni? — Hát látod, fiam, képzeld, hogy tolvajok vagy rablók meg' támadnak, ki akarnak rabolni és te ahelyett, hogy . . . — Nem, mondj egy logikai meghatározást. — Logikai meghatározást? Hm ? . . . Lássuk csak! — ötölt- hatolt Vladimir Szemjonics. — A rossznak ellen nem szegülni, az passzív magatartás mindaz­zal szemben, amit erkölcsi té­ren rossznak nevezünk. Vladimir Szemjonics ezt el­mondván, az asztal fölé hajolt és elővett egy novellát. Ebben a novellában — valami asszony irta — egy nagyvilági hölgy szomorú helyzetének keservei voltak leírva, egy födél alatt él szeretőjével és törvénytelen gyerekével. Vladimir Szemjo­nics meg volt elégedve a ro­konszenves gondolattal is, a mesével is, meg a kidolgozással is. Röviden leírta a novella tar­talmát, azután kiszemelte a legjobb részeket és saját fejé­ből ezt irta hozzá: Ugy-e, mennyire hü a valósághoz, mi­lyen eleven és festői! A szerző nemcsak novellista-művész, ha­nem finom pszichológus is, aki bele tud pillantani személyei­nek leikébe. Hadd idézzem pél­dának legalább azt a plasztikus leírását a hősnő lelkiállapotá­nak, mikor először találkozik a férjével . . . (Folytatjuk) Üdvözlő leveleket küldtek Az országos konvencióhoz, valamint a Lefkovits munkás­társ tiszteletére rendezett vacsora bizottságához nagyszámú üd­vözlő levelet küldtek munkástársaink és munkástársnőink. Te­kintettel a levelek rendkívül nagy számára csak szemelvénye­ket, részleteket közlünk a levelekből, elhagyva a megszólítást, más ügyekre vonatkozó dolgokat, stb. üdvözlöm az IWW magyar aj­kú tagjainak országos értekez­letét. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy mi volt az oka ennek a világromboló őrü­letnek. Remélem, hogy az érte­kezleten közöttünk az ÉRTE­LEM győzni fog az ÖSZTÖNÖK felett. Csorba Pál New York City Amennyire én Lefkovits munkástársat ismerem, úgy tu­dom, hogy mozgalmunk egyil legkiválóbb, odaadóbb, önzetlen és fáradhatatlan harcosa, ami­lyent nagyon keveset lehet ta­lálni. így méltán kiérdemelte minden a mozgalmunkban résztvevő munkástárs legmele­gebb elismerő tiszteletét. Ilyen értelemben a legőszintébb elis­meréssel küldöm üdvözletemet úgy Lefkovits munkástársnak, mint a banketten jelenlevők­nek. Turucz Pál Newark, Ohio Fogadják őszinte üdvözlete­met mindnyájan, akik az orszá­gos értekezleten jelen vannak. Ha személyesen nem is lehetek önök között, lélekben és érzés­ben ott vagyok. Remlem, hogy az értekezleten megértéssel fognak dolgozni a Bérmunkás érdekében. Lefkovits munkástársnak, mint öreg harcosnak kézszori­ÉPITŐGÁRDA 1943-44. évre tásomat küldöm és kérem, hogy végezze tovább is a mun­kát lapunkért és mozgalmunk­ért. Takács Ferencz Pittsburgh, Pa. Igazán sajnálom, hogy a Lef­kovits munkástárs tiszteletére rendezett ünnepélyen szemé­lyesen nem vehetek részt. Lef­kovits munkástárs fogadja el­ismerésemet és jó kívánságai­mat azért az önfeláldozó mun­káért, amit idáig megtett és remélem továbbra is meg fog tenni a munkásosztály felsza­badítása érdekében. John Gyurcsek Thornville, Ohio Nagyon sajnálom, hogy nem mehetünk le a konvencióra, de a közbejött akadályok miatt utunk elmaradt. Azonban kí­vánom, hogy úgy a konvenció, mint a társas vacsora a legjob­ban sikerüljön, üdvözletünket küldjük az összes résztvevők­nek. Visi és családja Lincoln Park, Mich. A legszivélyesebb üdvözle­tünket sürgönyileg akartuk el­küldeni, — elfelejtve, hogy a háború alatt nem fogadnak el ilyen természetű sürgönyt. így tehát késve kell kifejez­nem azt az őszinte szeretete- met és tiszteletemet, amit oly önzetlen, bátor és szívós harco­sok iránt érzek, mint például a másik Lajos volt és amilyen Lefkovits munkástársam. Nem mulaszthatom el az üd­vözletünkbe kedves feleségét is belefoglalni, aki még kevesebb feltűnéssel, mint ön, de ép oly híven kitartott az évtizedes harcban. A. Alakszay, Los Ang....... 2.00 J. Bischof, Akron ..... 3.00 J. Bodnár, Bridgeport .... 5.00 J. Buzay, Cleveland ____ 1.00 P. Csorba, New York ....>.. 5.00 M. Danka, Cleveland ....... 3.00 St. Detky, Phila................. 6.00 J .Duschek, Nutley .......... 2.00 J. Engli, Cleveland .......... 2.00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 2.00 L. Fishbein, New York .... 3.00 J. Farkas, Akron ____ 3.00 L. Fülöp, New York ........ 2.00 J. Geréb, Cleveland ...... 1.00 P. Hering, Buffalo .......... 3.00 J. Kollár, Cleveland ........ 1.00 E. Kovách, Cleveland ........ 2.00 A. Kucher, Pittsburgh .... 2.00 A. Lelkó, Pittsburgh ........ 3.00 J. Lengyel, New York .... 1.00 L. Lefkovits, Ceveland .... 3.00 J. Mogor, Cleveland ____ 1.00 A. Molnár, Cleveland ____ 1.00 J. Munczi, Cleveland ____ 2.00 G. Nagy, New York ____ 1.00 J. Nagy, New York ........ 1.00 P. Pika, Chicago ............. 1.00 M. Simko, Pittsburgh ..... 1.00 A. Székely, Cleveland __ 1.00 J. Spisák, New York ...... 2.00 J. Szilágyi, Cleveland .... 2.00 J .Varga, Cleveland ........ 1.00 G. Vaszkó, New York ...... 1.00 Jos. Vizi, Akron ...... 3.00 A. Wiener, Chicago ........ 1.00 Basky Feri és Giza Woodside, L.I. N.Y. Igen sajnálom, hogy sem a vacsorán, sem a konvención nem vehetek részt, mert min­den éjjel dolgoznom kell. így csak anyagiakkal járulhatok hozzá a kiadáshoz és egyben üdvözletemet küldöm a konven­ciónak. Rauch György Akron, Ohio Igazán nagyon sajnálom, hogy a jegyet, amivel a Lefko­vits munkástárs tiszteletére rendezett vacsorára meghívtak, nem tarthatom meg és igy nem járulhatok hozzá az ünnepély és a Bérmunkás költségeihez, de már közel négy éve teljesen bevétel nélkül élek s most egészségileg is úgy vagyok, hogy nem igen tudok dolgozni, így remélem, hogy nem veszik tőlem rossz néven, hogy csak üdvözletét küldök. Mrs. G. Stana Winfield, 111. Újabb hozzájárulást küldtek: F. Klekner, Pittsburgh 1.50; L. Máté, Chicago 1.50; Joe Has- pray, Los Angeles 1.50 és Wm. Munkácsy, Bethlehem 1.50.

Next

/
Thumbnails
Contents