Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-10-23 / 1290. szám
1943. október 23. BÉRMUNKÁS 7 oldai AHOGY EN LATOM... Irta: BISCHOF JÓZSEF Ha azoknak, akik sem a termelésben, sem pedig a szétosztás műveletében nem vesznek részt, hanem olyan szükségtelen vagy jobban mondva haszontalan időtöltéssel “keresik” meg a napi szükségleteiket és jogot formálnak maguknak arra, hogy terveket dolgoznak ki a háború utáni idők munkás elhelyezési lehetőségekről, akkor nekünk munkásoknak mennyivel van több jogunk arra, hogy egy kidolgozott tervet terjesz- szünk a munkaadóink elé. Mert végtére, legyen munkáról szó vagy tétlenségről, úgy az egyik \ mint a másik csak minket érint és csak minket érdekel. Az ő állításuk szerint a háború befejezése 56 millió munkást tesz feleslegessé, amiről a kormány lesz köteles gondoskodni, vagy munkával, vagy ingyen levessel. Egy polgári lap vasárnapi mellékletében egy cikk jelent meg “Az igazság háború utáni tervezésről” címmel, amelyben a tervezke- dők elismerik, hogy dacára annak, hogy midenki részt vett és a legjobbat adta a tehetségéből, mégsem készült el az elfogadható terv, pedig voltak a tervezők között bankárok, munkások (ezalatt a munkásvezé- reket kell érteni), ipari vállalat vezetői, a kormány emberei és végül a sehonnan sem hinánjt zó nemzetgazdászok. Tehát vannak tervezők, de saját bevallásuk szerint nin- csennek tervek. Mindent megoldottak a háborút követő időszakra, csak egyet nem, még pedig azt, amit meg kellett volna oldani, ez pedig a munkanélküliség. Miért a nagy megerőltetés? ők tudják, pedig csak szemlélői voltak az 1930. és követő évek ingyen leves konyháinak és nem részesei és mégis irtóznak annak a megismétlődésétől és tenni akarnak valamit ellene. Itt van az egész egy dióhéjban: 1940-ben 46 millió munkás volt különféle iparokban alkalmazva, a jelenben 60 millió harcol vagy dolgozik úgy, hogy ezt a magas számot csak úgy vagyunk képesek elérni és fentartani, hogy öregebb férfi és női munkásokat alkalmaznak, vagyis tiz millióval van több alkalmazva az iparokban, mint valaha volt Amerika történetében. Eddig ez rendjén is volna, amig van munka, de nézzük kik fognak munkanélkülivé válni és kik fognak munka után járni, ha a háború befejeződik. Egy nagy szám azokból a munkásokból, férfiak és nők, akik ma a háborús iparban dolgoznak és a katonák, akik hazajönnek. Az almaárulás nem volt jó üzlet, nem vált be, ennél fogva nem igen fogják újból alkalmazni. Az üzletemberek (nem a sarki fűszerest értem) egy bizottságot szerveztek “Committee for Economic Development” név alatt és az országot tizenkét kerületre osztották be, olyan formán, hogy mindegyik kerület amennyire csak lehet függetlenül oldja meg a saját portájukon a munkáselhelyező kérdést, úgy a pénzügyi, mint a termelést. James B. Carey a CIO pénzügyi titkára a következőt ajánlja, hogy a National Manufacturers Association és a Chambers of Commerce, a CIO és az AFL üljenek le és dolgozzanak ki közösen egy tervet. Egy másik terv a sok mellé. Továbbá a jó öreg N. R. P. B. ajánlata amely következő: a visszaérkező katonáknak három havi szabadság fizetéssel, nem több mint 100 dollár havonta és családi pótlék. Ha három hónap leforgása alatt nem talál munkát, akkor 26 hétig munkanélküli segély. Vannak tervek és ajánlatok. Nem volna teljes az Írásom ha a Szövetségi Munkaügyi hivatal háború . utáni munkanélküliségi javaslatát nem közölném. A munkaügyi hivatal megállapítása szerint kisebb városokban, ahol most nagy hadigyárak vannak, a háború előtt majdnem semmi ipar nem volt. Michiganban hat millió elbocsátott munkás és katona van kilátásban, vagyis minden tiz háború előtti munkás helyett lesz 16 munkás. Az arány: tiz dolgozik hat pedig sétál. San Diego és Wichitta, ahol hatszor több munkás van alkalmazva a hadi iparban mint volt a békeiparban. Portland, Ore., Seattle, Wash, két százalék az emelkedés az ipari alkalmazásban. Magában a repülőgép iparban másfél millió munkás válik feleslegessé. A hajó- épités sem különb, csak avval hogy sokkal lassúbb. Az autó ipar, amelyben 800,000 van háborús anyag gyártásán alkalmazva, le fog csökkenni az egy negyedére az alakítási időszakban és később a szám visz- szaemelkedik a 600,000 számig, itt 200,000 lesz a felesleg. Úgy hiszem ebből elég. Most kezdjük ott, hogy az egész világ termelése tőkés alapokon áll és ennél fogva minden egyes háborús nemzet olyan területet keres, ahol elhelyezi majd az árut, ha a konfliktusnak vége lesz. Vagyis egyik nemzet sem akarja a másik nemzet ter- melvényét elfogadni, hanem el akar adni. Mert el lehetünk arra készülve, hogy a háború befejezése, túltermelés hegy halmazával talál bennünket és ezt a tultermelt árukat, talán azzal a megtakarított pénzzel melyet a háború folyamán mi munkások összegyűjtöttünk, megfogjuk vásárolni. És azután ha majd a pénz (a bondok) elfogyott, hogy munka legyen vásárolunk, majd fizetünk Ígérettel. így talán lesz fellendülés, amelynek bizony nem lesz szilárd az alapja. Nem a gyárakból kifelé fog az áru folyni, hanem az ellenkező irányban, ha akarjuk, hogy a kerekek mozgásban legyenek. Lehetséges ez? A világ tele lesz gépezetekj kel, melyek majd öntik az árut I a zsebünk pedig meg lesz rakva értéktelen papírokkal. Ilyen állapotokban a tőke további terjeszkedésére nincs alkalom, a hitel nyújtásra pedig hiány- zani fog az ösztönzés. Tehát mindenhogyan odakerült az eladásra alapított rendszer, ahol a part szakad, vagy amint mondani szokás befellegzett. Hogy ez igy van azt ők maguk is elismerik, még pedig avval, hogy nincsen elfogadható tervük és nem is lesz. Amint fent jeleztem, hogy nekünk munkásoknak is van jogunk tervezni, tehát a tervünk: először nem igaz, hogy sok a munkás, hanem sok a parazita és ezért, mi a parazitákból is munkásokat akarunk csinálni, hogy I elég munkás legyen. Rájuk húz- ( zuk a kék zubbonyt s befogjuk őket munkába és igy a munkakérdés problémája meg lesz oldva. Ez az egész. Utóirat: Akronban tanácskoztak a forradalmárok s avval dicsekednek, hogy a Beacon Journal helyi lap megemlékezett róluk, azért mert egy határozati javaslatot fogadtak el, ellenezve az Austen-Wadsworth javaslatot. Ez igaz, de az is igaz, hogy amikor a General Tire & Rubber Companynál a rendőrség igénybevételével nyitották meg a gyárat, hogy alkalmat adjanak a sztrájktörést szándékozóknak a bemenésre, hát bizony akadt egy pár gyász alak, köztük egy SLP is, akit először kizártak és később visz- szahelyeztek. A Beacon Journal erről is megemlékezett nem csak írással, hanem még fény- j képfelvételt is hozott. Erről j nem tesznek említést a sztrájk- ! törő védelmezők, hanem azt akarják, hogy a kilépett, volt tagok jöjjenek vissza és kérjenek boncsánatot. , HOGYAN KAPjSTa 4. SZÁMÚ ADAGOLÓ KÖNYVET TÁRCA ! Derék emberek ' CSEHOV ANTAL A 4. számú adagoló könyvet szerdától, október 18-tól, szombatig, október 30-ig fogják kiosztani. A kiosztás pontos idejét és helyét a helybeli újságok és a rádió is közölni fogja. Kisérje figyelemmel az újságot és a rádiót. A 4. számú adagoló könyvet nem fogják postán küldeni. Minden egy helyen lakó családnak egy felnőtt tagja személyesen kell majd, hogy elmenjen feliratkozni. A feliratkozás a legtöbb helyen az iskolaépületekben fog történni. A haderőben szolgáló, otthon étkező családtagok ugyanúgy kérjék a 4. sz. adagoló könyvet, mint a civilek. Amikor elmegyünk a 4. sz. adagoló könyvet kérni, vigyük magunkkal minden családtagnak a 3. számú adagoló könyvét. Ugyanis minden egyes 4. számú adagoló könyv után, melyet kiadnak, a hatóságoknak egy 3. számút le kell bélyegezniük. Az összeíró helyen minden jelentkezőnek egy igen egyszerű kérdőivet kell kitöltenie. Mindössze a 4. s ámu könyvet igénylő személyek nevét, korát és nemét kell kitölteniök. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Moszkvában egy ember, akit úgy hittak Vladimir Szemjonics Ljadovszki. Az egyetemen jogot végzett, valami vasúttársaságnál hivatalnok koskodott, de ha megkérdeztétek volna mivel foglalkozik, akkor a csiptetőn át nyíltan és világosan tekintett volna rátok két nagy, fénylő szem és egy halk, bizonyos suttogó bariton azt felelte volna: — Irodalommal foglalkozom! Az egyetem elvégzése után Vladimir Szemjonics egy újságnál valami színházi megjegyzést helyezett el. A színházi megjegyzés után a könyvészét terére lépett és egy év múlva már a heti kritikai tárcát vitte a lapnál. Csakhogy az ilyen kezdetből nem következik, hogy dilettáns volt, hogy irodalmi működésének alkalmi, átmeneti jellege volt. Mikor tiszta, sovány, hosszú sörényét láttam, amikor beszédét hallgattam, mindig éreztem, hogy az ő írói volta, attól függetlenül, mit ir és hogyan ir, szervesen tartozik hozzá, mint a szive dobogása és hogy már anyja méhé- ben, mint agyvelejének egy kinövése, ott volt egész prog- rammja. Még járásából, taglejtéséből, abból a mozdulatból is, amellyel cigarettájáról a hamut leverte, leolvashattam ezt a programmot elejétől végig, minden álcsillogásával, unal- masságával és rendszerességével. Látni lehetett rajta az irót, amint átszellemült arccal teszi le a koszorút valami hires ember sírjára, vagy fontos, ünnepélyes arccal gyűjt aláírásokat valami közérdekű kérvényre. Szenvedélye hires irodalmi férfiakkal megismerkedni, képességét, tehetségét fölfedezni még ott is, ahol nincsenek, állandó lelkesültsége, 120-as pulzusa, tapasztalatlansága, az a tisztán nőies izgatottság, mely- lyel hangversenyeken és irodalmi estéken a tanuló ifjúság érdekében buzgólkodott, vonzalma az ifjúsághoz, mindez megszerezte volna számára az ‘iró’ nevet, még ha nem is irta volna a tárcát. író volt, akinek jól illett, ha ilyeneket mondott: “Kevesen vagyun!”, vagy: “Micsoda élet az, küzdelem nélkül? Előre!” — jóllehet, sohasem küzdött senkivel és nem ment sohasem előre. Az se festett hosszul, ha elkezdett az ideálokról előadni. Minden egyetemi évfordulón, Tatján napján, leitta magát, hamisan rázendített a Gaudea- mus-ra és eközben ragyogó, izzadt arca mintha azt mondta volna: “Nézzetek ide, be vagyok rúgva, én most züllök!” De ez is jól állt neki. Vladimir Szemjonics őszintén hitt a jogában, hogy irhát és programmjában nem ismert semmi kételyt és láthatóan nagyon meg volt elégedve magával. Csak egy dolog busitotta és pedig, hogy annak az újságnak, amelybe irt, kevés volt az elő-
