Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-10-16 / 1289. szám

BÉR M t >,

1943. október 16.

Munkások sorozása

Ismét hetek óta tele vannak a lapok annak a hangoztatásával, hogy a hadi iparban nagy munkáshiány van, amely veszélyezteti a most folyó és még ezután meginduló szövetséges offenzivát. Ennek a szerintük “katasztrofális” munkaerő hiánynak csak egyetlen megoldása van, ha a munkásokat is sorozzák, illetve úgy tekintik mint tényleges katonákat, kiket oda lehessen vezényelni ahol rájuk szükség van.

Akik a hadi iparban dolgoznak, azok jól tudják azt, hogy ez az egész nagy lárma mesterségesen teremtődött meg, hogy igy hangulatot csináljanak a reakciós Austin-Wodworts törvényjavaslatnak, amely minden munkaerőt sorozni akar.

Először is a munkaerő hiány közelről sem olyan nagy, mint amilyennek a lapok azt feltüntetni igyekeznek. Ahol a munkás hiány komolyabb, ott más okok játszanak közre, nevezetesen az alacsony munkabérek. Olyan gyáraknál, amelyek szervezetlenek, vagy csak későn szerveződtek meg, igy az alacsony alap bérekre az engedélyezett Little Steel formula szerinti béremelés után is sokkal alacsonyabbak a bérek mint az átlagos hadi ipar telepeken. Másodszor, hiány áll fenn azoknál az uj haditelepeknél, ahol az' ostoba intézkedés nem számolt azzal, hogy gyártelepet ma csak ott szabad építeni, ahol a munkás megfelelő lakás- viszonyokat talál és megfelelő közlekedési alkalmat. De amikor két-három ezer embert akarnak egy uj telepre beállítani, ahol sem lakások, sem jó közlekedési eszközök nincsen- nek, természetes, hogy munkáshiány áll fen.

De, amikor munkáshiányról beszélnek, ugyanakkor a néger munkások ezrei vannak minden városban munka nélkül, mert a gyárosok nem akarják alkalmazni őket, vagy szakmunkásokat csak nehéz labor munkára, mert hogy a bőr színük más. Sok tízezerre tehető azoknak a nagy gyakorlattal rendelkező nem polgároknak a száma, kik minden elnöki rendelkezés ellenére is egyetlen hadi ipari vállalatban sem nyerhetnek alkalmazást, hanem kénytelenek szervezetlen műhelyekben, hallatlanul alacsony bérért dolgozni, magukba az állami munkaközvetítőkben sem állnak szóba a nem polgárokkal, kik hadi iparban kívánnak elhelyezést nyerni.

A megfelelő munkáshiány megoldása minden sorozás nélkül is megoldható, ha a kormányzat nem csak szép szavakat dob ki, a faji és vallási megkülönböztetés ellen, hanem hatalmával kényszeríti a gyárakat, hogy a néger és nem polgár munkásokat alkalmazza. Háború van, ez közveszélyt jelent. És nemcsak a bérmunkásnak, hanem mindenkinek dolgoznia kell a közért. A munkást sorozni felesleges, mert az úgyis dolgozik, akár a hadi iparban, akár pedig a civil szükségletre, de ha az a veszély tényleg fenn áll, hogy nincs elég munkerő, akkor nem a dolgozók, illetve a közszükségletet ellátókat kell munkára kényszeríteni, hanem a munkakerülőket és a felesleges munkát végzőket.

A kormány kezében levő hatalommal rendelje el, hogy tilos minden olyan munka, amely nem a közt szolgálja, ilyenek a háztartása alkalmazottak, cselédek, inasok, soffőrök stb. sehol se szabadjon ilyen alkalmazottakat foglalkoztatni, tessék a lusta, parazita ürmöknek takarítani, főzni és kiszolgálni saját magát. Egy ilyen intézkedés pár ezer munkást juttatna a hadi iparnak. Tessék elrendelni, hogy olyan emberek, kik nem végeznek egész heti munkát, azok kötelesek arra, hogy a felesleges idejüket a mezőgazdaságban töltsék el, amely iparban kevésbé képzett embereket is tudnak alkalmazni. Ilyen rész időt dolgozók a papok, ügyvédek, közjegyzők, ügynökök, kik legalább heti 4- 5 napot dolgozhatnának a mezőgazdaságban anélkül, hogy a tárasadlom károsodna azzal, hogy például a pap a vasárnapi prédikációjának a “fáradalmait” nem pihenné hat napon át.

Ma áruhiány van, mégis azt látjuk, hogy a lapok tele vannak hirdetésekkel. A nagy vállalatok egész oldalakon keresztül hirdetik azt, hogy mit nem tudnak ma szállítani. Tessék betiltani a hirdetéseket, ezzel nem csak rengeteg képzett munkaerő szabadulna fel, hanem a nagy tőke hatalma is megnyirbálódna, a közvélemény befolyását illetőleg, mert azért áldoznak milliókat a nem létező áruik hirdetésére, hogy ezzel a sajtót a szolgálatukba állítsák.

Tessék felülvizsgálni a gyárakat, először az irodákat, melyekben a részvényesek csemetéi, akik Pearl Harbor előtt “play boy”-ok voltak, kik csak szórakozásoknak éltek, ma nélkülözhetetlen ‘szakértők’, hogy igy elkerüljék a hadiszolgálatot. Tessék felülvizsgálni azokat a gyárakat, amelyeknek a 1 kontraktjaik úgy szólnak, hogy megkapják a végzett munkájukért a saját árat, amibe az előállítás került és arra bizonyos százalékot. Természetesen mennél nagyobb az előállítási ár, annál nagyobb a rája járó százalék. Ezeknél a gyáraknál rengeteg felesleges munkaerő van csak azért, hogy a kapott százalék minél nagyobb legyen. Tessék megvizsgálni a “fentartási” munkások légióit, kik valósággal újjáépítik a gyárakat az állam pénzén.

Ha ezeknek a javaslatoknak csak egy kis hányadát hajtanák végre, akkor megszűnne egy csapásra az állítólagos munkáshiány, de a lármázók- nak nem az a céljuk, a munkaerő hiány csak takarója annak a célnak, amit a munkások sorozása jelent, a munkások gúzsba kötését, az uniók szétrombo- lását. Ezért nem szabad tétlenül bevárni azt, amig az Aus- tin-Waldorf javaslatból törvény lesz, hanem a gyárak munkásainak s az uniók tagságának I elementáris erővel megnyilat- 1 kozó tiltakozásnak még csirájában kell megfojtani ezt a hitleri szisztémájú jograblást.

Nem szabad elfelejteni azt, hogy a “háború idejére” hozott jogfosztások, nagyon könnyen

átvihetők a béke időkre, ha előzőleg ilyen törvényekkel gúzsba kötik a munkásokat.

E. Kovach

Mit várhatunk a háború után?

G. D. Hackett cikke,

a “Magyar Herald” New Brunswick, N. J„ szept 23-iki

számában.

“Mit várhatunk a háború után?” . . . Egy 32 oldalas kis tanulmány cime ez, Geréb Józsefnek, a clevelandi Bérmunkás c. hetilap szerkesztőjének tollából, ugyanennek a lapnak kiadásában. A címben felvetett kérdés engem két szempontból izgatott.

1. Mit ért a szerző a “háború után” kifejezés alatt? Ád-e prognózist az időpontra vonatkozóan ?

2. S végül is, mit vár ő a háború után?

Geréb József egyike ama keveseknek, akik éreztetni meri, hogy a háború, a mögéje kapcsolódó forradalmakkal, ellen- forradalmakkal és polgárháborúkkal együtt még igen hosz- szu ideig eltarthat. Arra nézve azonban, hogy “mit várhatunk”, nem feleletet ád, hanem teóriát. Ez is egy formája a válasznak. Az egész most folyó világ-konfliktust a történelmi materializmus szemszögébe állítja be, s nem azt kutatja, hogy mit várhatunk a háború másnapján, hanem (igen logikusan, értelmesen) azt fejti ki, hogy ez a háború a tőkés termelési rend egyik u. n. “válság- háborúja”, egy stáció az utón, mely mérhetetlen szenvedéseken át ahhoz az uj termelési rendhez vezet, melyet ő “Ipari Demokráciának” hiv, mások pedig szocializmusnak neveznek.

Geréb tanulmányának érdeme az, hogy az egyszerű buta, vagy rosszindulatból butitó “in- iformációk” kavargásában meg- Ikísérli, hogy világos, nagy távlatú vezérfonalat adjon olvasóinak a hábord* megítéléséhez. Megmagyarázza, hogy Hitler “uj rend”-je nem uj, mert alapvető gondolata az, hogy az általa legyőzött, vagy bekebelezett államok iparát megsemmi- i siti s ezáltal “termelő” álla- | mokból mezőgazdasági, “fo- gyasztó-piac”-államokká degradálja őket. Magyarán gyarmatokká! . . . (Ennek a tervnek végrehajtásaként szállították el Németországba előbb a lengyel, norvég, francia, stb. gyárak gépeit, majd ugyanezen gyárak munkásait és mérnökeit.)

Geréb tanulmánya azt is bizonyítani igyekszik, hogy a jelenlegi világháború nem imperialista háború, nem “real-es :a- te”-konfliktus, harc uj területekért és piacokért, hanem világnézeti háború, melyen az egész termelési rend megváltoztatásának kérdése múlik. Sőt, a tanulmányból az is kitűnik, hogy a nagy változás nem is “múlik” a háborún, hanem már a háborúval egyidőben formálódik, alakul az egész. Wallace alelnököt idézi, aki szerint a háborúval egyetemben a “század emberének” küzdelme is folyik a nép jogok kiterjesztéséért. “A termelő-eszközök mai fejlettsége — Írja Geréb — elavulttá tette a tőkés termelési rendszert és nemcsak megköveteli a társadalmi rendszerváltozást, de megteremtette alapját az Ipari Demokráciának” vagyis magyarosabban: megvalósíthatóvá is tette azt.

Nem irt azonban Geréb Jó- szef egy ehhez a tárgyhoz szorosan hozzátartozó, de minden esetre igen kényes kérdésről. Arról, hogy a második világháború hogyan alakul át lassan, de folyamatosan polgárháborúk sorozatává: nem a háború után, hanem már alatta . . . Holott eddig ez az egyetlen konkrét megfigyelés, mely némi következtetési alapul szolgálhat a közeli jövőhöz. Franciaországban a tiz éve lappangó polgárháború közvetlenül a nyílt kirobbanás előtt áll. Jugoszláviában két év óta folyik, Olaszországban a szemeink előtt alakul át azzá, de feltétlenül fel fog lobbanni Spanyolországban, Bulgáriában és Magyarországon is. A német polgárháború véresebb lesz mint a spanyol volt és semmilyen idegen, győztes megszállósereg nem fogja tudni megakadályozni. Ha ezt megkísérelné, akaratlanul átsodródnék a náci-fasizták oldalára, vagyis azokat védelmezné, akik ellen a háborút vivta, s maga is a polgárháború egyik küzdőfelévé válnék.

Geréb József tanulmányához tehát még a következőket fűzném hozzá:

Primo: e háború a nácik és fasizták számára igenis imperialista háború, mely “Lebens- raumért”, újkori rabszolgamunkaerőért és uj értelemben vett gyarmatokért folyik, (ők ugyanis Európát akarták gyarmatosítani, Londontól a Volgáig.) A demokratikus országok számára ez gyilkos versenyt, halálos veszélyt jelent, mely ellen harcolniok kell, de az ő számukra ez valóban nem imperialista háború, hanem védekezés az elért emberi színvonal, vívmányok és birtok-állomány megtartásáért.

Szekundo: a nácizmust, a

fasizmust és alfajait nem lehet csak kívülről érkező háborúval, invázióval, idegen hadseregekkel leverni. Minden egyes nép, abban a percben, amint erre módja nyílik önmaga veszi kezébe a saját náciainak kiirtását, s ebbe felülről beleavatkozni súlyos komplikációk veszedelmét hordja magában.

A nácik és fasizták gyökeres és fizikai kiirtása a háború- vesztes országokban automatikusan magával hozza a győztes országok demokratizálódását is. Ez az, amit Wallace alelnök a “népjogok kiterjesztésének” nevez s amitől Geréb József az “Ipari Demoksácia” megvalósulását reméli.