Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-07-03 / 1274. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1943. julius 3. “Mi lesz a háború után?” A fenti címmel egy köny­vecske hagyja el rövidesen a sajtót, hogy szétfusson a mun­kás otthonokba, szerte Ameri­kában. El fog indulni azon a nehéz, göröngyös utón, amit annyi ilyen könyvecske meg­járt a sok évek alatt — a fel­világosítás utján. Én azok közé tartozom, akik ezt a könyvecskét még a “ku- lisza mögötti” állapotban olvas­ták tehát akkor, amikor az ólomkatonák még nem sorakoz­tak fel, hogy nyomtatásba pa­rancsolják és elhatároztam, hogy írni fogok egy pár sort róla. Furcsa kis irás lesz az biztos, olyan Bodóné féle, aki mindenről beszél csak a bor áráról nem, de a könyvecske igy kívánja. Éppen ebben van a nagyszerű ereje, hogy nini észre sem vettük, hogy tanul­tunk, hogy tudományos dolgok­kal foglalkoztunk csak azt érez­zük, hogy valahogy folytató­dik bennünk ez az irás. Nagy­szerű technikával úgy meséli el Geréb munkástárs, a köny­vecske írója mindezeket, hogy a nehéz tudományos megállapí­tások, amiket annyiszor megrá- gattunk a tömegekkel és hiába még sem tudták megemészteni, most mohón és észrevétlenül teljesiti hivatását, a propagan­dát. Az első világháború elmúlta óta, nagyon szomorú állapotok uralkodtak a munkásmozgalom­ban, szerte a világon. Ha voltak is megmozdulások vagy testvér­harc volt, vagy kirobbanás sze­rű és rövidéletü lázadások, mik­ből hiányzott a^ öntudatos cél- tudatosság csak a kibírhatat­lan elnyomatás volt az indító rugója és igy eredménytelen is maradt. Hiába áldoztak, hiába folyt a munkásvér az eredmény elmaradt. Miért volt ez igy? Tudom, velem együtt sokan, ko­moly öntudatos munkások, azon gondolkodtak, vájjon nem-e já­runk körbe. Építjük a mozgal­mat, dolgozunk, áldozunk, vér- zünk és mindig csak oda jutunk vissza, ahonnan elindultunk — a kezdéshez. Az egész munkás- mozgalomban a bizonytalanság uralkodott, mindenki érezte, hogy valami hiányzik, valami nincsen rendben. Mi lehet az oka ennek a bá­beli zűrzavarnak, amiért nem értjük meg egymást. A jelen sajnos nem hoz világosságot erre a szomorú sötétségre, pró­báljuk tehát a múltat. Menjünk vissza egy kis időre az első há­ború előtti Magyarországra és nézzünk körül. Egy hatalmas tábort találunk, amelyről el­mondhatjuk, hogy munkásmoz­galmat vívtak. A szakszerveze­tek erőtől duzzadtak és ha a vasmunkások harcoltak valami­ért a többi szakmabeliek is vi- gyázba álltak, készen a harcra. A tudományos előadások és könyvek ezrei, a munkás művé­szek százai tanították, nevelték a proletáriátust. Szórták a ma­got bőségesen. Csodálatos pro- panadát csináltak mellyel szin­te évek alatt szervezték meg az ipari munkásságot a harcra. Amikor az első háború kiütött a munkásságnak már szava volt és már hatalmas karjaikat ki­nyújtották a magyar uralkodó osztály erős vára felé, szervez­ni kezdték a földmunkásokat is. Gondolkodjunk egy kicsit, he­lyezzük bele a 25 év előtti vi­lágba Hitlert és társait, váj­jon mit tudtak volna elérni és minden gondolkodás nélkül azt kell válaszolnunk, hogy semmit sem, mert úgy a német, mint a magyar, de még az olasz munkásság még embrió korá­ban össztörte volna őket. A fejlődésben visszaút nincs. Miért van akkor, hogy 25 év után Hitlerék emberi képze­letet felülmúló eredményeket tudtak elérni. Erre ad választ Geréb munkástárs a “Mi lesz a háború után?-ban — a sorok között. Elszaladt az idő felettünk. A háború alatt a szerszámok, te­hát a termelés évtizedeket ha­ladt, mig a munkásmozgalom szünetelt. Az a nagyszerű moz­galom, amely a háború előtt kifejlődött nem volt forradal­mi habár a végcélja az volt. A nyomor és kizsákmányolás meg­volt, mert hiszen azért fejlő­dött erőssé a munkásmozgalom, de ez a kizsákmányolás a “bé­kebeli” fokozatos fejlődés foly­tán olyan lassan fejlesztette a szerszámokat, hogy a munkás­ság szervezettsége valósággal túlhaladta. A szakszervezetek rendezett viszonyokat tudtak teremteni és ha a rabláncot szűkíteni akarták, meg volt az erejük harcolni ellene, igy nem volt ugrásszerű, azaz forradal­mi változás tehát nem volt for­radalmi munkásmozgalom nem­csak magyarországon de sehol a világon Oroszországot kivéve. A háború előtti munkásmozgal­mak végcélja ugyanaz volt mint a mai, egy uj kollektiv társadalom megteremtése. De ez a végcél olyan messze lát­szott, hogy nem látták szüksé­gesnek arra azonnal felkészül­ni, hanem csak tovább gyűjtöt­ték az erőt és az eredmények olyan biztatóak voltak, hogy biztosra vették ahogyan a tő­ke odafejlődik, a munkásság is készen lesz. Amikor a háborúnak vége lett, a kapitalizmus évtizedek­kel előre haladt és maga mö­gött hagyta a még mindig há­ború előtti szinten levő mun­kásmozgalmat. Amig a kapita­lizmus ismerte helyzetét és ki is használta, addig a munkás­ság tanácstalanul állt szembe vele. Hiába foglalták el újra posztjukat a munkások a moz­galomban. Hiába indult meg az agitáció, a fegyverek kiöregedő tek, a propaganda elhalványult és az öntudatos tömegek, ha a sorban is voltak érezték, hogy valami baj van — a végcél itt van és nem tudják hogyan nyúljanak érte és ha néhol meg is markolták nem tudták mit csináljanak vele. A tudományos forradalmi munkásmozgalom nem terjed el magától és ha megmozdulnak is a tömegek mozgalmaik vad mozgalmak lesznek. Olyan az ilyesmi mint a gaz, a földben meg van az akarat, hogy uj éle­tet teremtsen, de hiányzik az emberi l^éz és ész, hogy az élet ami kifakad élvezhető legyen. ] A mozgalom tele volt történé­sekkel de ezek mind vadhajtá­sok voltak jövőbe alkotó irány nélkül. Hiányzott a hónalá nyú­ló propaganda, mely csodálatos átalakító erejével megmunkálja ezeket a feltörekvéseket úgy, hogy azok használhatóvá vál­janak. Ha volt is propaganda a háború elmúlta óta, vagy olyan volt amelyik ha érzete is az el­szaladt időt, az űrt ami a moz­galmat megbénította nem értet­te meg. Hirdette a megérkezett időt, hívta a tömegeket a cse­lekvésre és mikor ez megtör­tént a munkásság belefogott, kétségbeesetten vette észre, hogy nem tudja mit csinál. A másik propaganda, amely foly­tatása volt a háború előttinek nem látta a változást és azt hitte, hogy a háború idegileg megviselte a munkásságot és egy kis idő kell mig visszazök­ken a régi és eredményes útra. Látták a másik oldal demagó­giáját viszont a másik oldal lát­ta az ő idomulta szuszogását1 és egymást okolták, egymást | marták. A tömeg közben tele j lett “tudományos” jelszavakkal ] mert mindkettő ezzel dolgozott I de a sok tudomány között, ami' nem hordta magában az idők szükségét, nem tudta mit kel­lene tennie, hogy megszüntesse a nyomort, hogy összetörje a rendszert, amely annyi szenve! dést okozott. Segítségünkre jött azonban' a kapitalizmus és minthogy a szerszámok óriási fejlődését a fejlődés törvényei szerint a há­ború után is megtartotta az iramhoz hozzá kellett hogy fej­lődjön a munkásság mint a termelés végrehajtója és az ür amit a háború csinált a mun­kásmozgalomban lassan ezzel a háborúval beforr. Persze ez nem jelenti azt, hogy most már öntudatosan, kollektíván fel tud állani és ezzel a kezdődő erővel megtudja teremeteni az uj vi­lágot. Nem, erről szó sincs. Ma I a munkásság görnyedtségéből felállt és körülnéz, hogy merre ( menjen, befurja szemét a sö- t tét éjszakába, fényt keres, jelt j kutat amely az uj világhoz ve- j zet és újra ott áll a “jó békevi­lágban” szinte szimbóluma lett vörös kalapácsos ember ütésre- emelt kézzel, de ez az ember már más, ez már nem azt kér­di mikor, hanem hogyan. Elérkeztünk a harchoz, meg­érett a munkásság arra, hogy teljesítse történelmi hivatását. Már készül az uj gárda és a ré­giekből ujja fejlettek hogy mu­tassák az utat. Még ma minden csendes, de jönnek az uj har­cosok az uj propagandával már hallani a lépésük zaját. Sokan a megfáradtak közül azt mondják rozsdás a fegyve­reink amivel harcolunk, elavul­tak a tudományok amire épí­tünk és az épületünk recseg-ro- pog. Geréb munkástárs ezzel a nagyszerű kis könyvével bebi­zonyította, hogy ez nem igaz. Írásában előveszi mindazt az is­merős tudományos tételeket, amivel régen építették azt a nagyszerű munkásmozgalmat és nagy szavak nélkül, dörge­delmes megállapítások nélkül nagyszerű tehetségével oda tartja elénk de úgy, hogy rá­süt az uj’napsugár és azt mond­ja: nézd testvér hisz ezen nincs rozsda, olyan fényes ez mint a nap ved fel és harcolj vele mert ez a te fegyvered, csak eddig nem tanítottak meg hasz­nálni és mi, akik a termelés al­kotó munkáján nőttünk fel nem tudjuk pazarolni erőnket haszontalanságokra, igy nem használtuk tehát megrozsdált. Kis könyvecske — de í$ sötét éjszakában, ami olyan kínzó és ami olyan hosszú már, megjelent az első kis fénysugár. Ezért üdvözlöm ezt az uj jövevényt, ezért kellett Írnom ezt a pár sort, mert szeretném, hogy mennél több kérges te­nyérben fordulna meg. Sanyi. PANTALERIA (Vi.) Évekig vitatkoztak a hadiszakértők, hogy repülőgé­pekkel lehet, vagy nem erődít­ményeket megadásra kénysze­ríteni. Most, akik azt állították, hogy lehet, örömrivalgással mutatnak erre a kőszikla szi­getre, hogy nekik igazuk volt. Ebben segítik őket azok, akik a second frontot elakarják ha­lasztani és azt állítják, hogy a nácikat megadásra tudják a repülőkkel kényszeríteni. Ezt a hivatalos körök és nagy lapok is ilyen formában igyekeztek feltüntetni, hogy a bombázás miatt adták meg ma­gukat az olaszok ezen a nagyon is megerősített szigeten. Csak a sorok között jelentéktelen kis mondatban ismerték be, hogy vízhiány miatt adták meg magukat. És azt, hogy nagyon kevés vesztesség érte a védő csapatokat, akik a kőszikla hegy oldalakban vágott barlan­gokban teljesen védve voltak. Ezt a vízhiányt nagyon is jól ismerték az angolok. Már a megadás előtt tiz nappal írták, hogy egyszerű blokád is meg­adásra bírja kényszeríteni ezt a szigetet, mivel az ivóvizet, csak más szigetekről tudják be­szerezni, melyet a blokád meg­akadályoz és akkor előbb-utóbb de akkori számítás szerint, kö- rül-belül arra az időre, amikor véglegesen megadták magukat, a vízhiány miatt, minden na­gyobb bombázás nélkül is meg­adták volna magukat. 28 napig szünet nélkül való bombázás ugylátszik csak az­ért történt, hogy a fenti vitát azok részére döntsék el, akik elegendőnek tartják az ellen­séget a levegőből bombázni -és ellene vannak annak, hogy csa­patokat szállítsanak a partra harcolni. Csak akkor akarják megengedni, hogy csapatokat szállítsanak partra, mikor már a fehér zászlót kitűzi az ellen­ség és csak győzelmi felvonu­lásra kellenek a csapatok. Ugylátszik ez a látszólagos és félremagyarázott győzelem repülőgépekkel, most késlelteti az európai partok elleni táma­dást, csak a bombázással pró­bálkoznak. Még azt sem igen számítják, hogy ha a 70 négy­(Folytatás az 5-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents