Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-03-20 / 1259. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1943. március 20 BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ....................$2.00 Félévre ........................... 1-00 Egyes szám ára ........... 5e Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: üne Year .......................$2.00 Six Months ................... 1.00 Single Copy ............. 5c Bundle Orders ............... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Amihez nincs közünk OTTO "ÖNKÉNTESEI" (gb.) Megírtuk annak idején, hogy az American Federation of Labor vezetősége semmiféle közösséget sem akar a szocialista eszméket valló európai, de különösen az orosz munkássággal. Évek óta mereven ellenszegültek mindenféle olyan kísérletnek, amely a világ többi munkásaival közelebbi kapcsolatba hozná az amerikai munkásságot. Pár hónappal ezelőtt az Amerikában időző Sir Walter Citrine, a British Trade Union Congress titkára újból felvetetette azt az eszmét, hogy az amerikai és európai munkásoknak, — beleértve az orosz munkásokat is, közös bizottságot kellene választani a háború utáni viszonyok megbeszélésére. Az AFL vezetői természetesen hallani sem akartak erről. Legfeljebb arra voltak hajlandók, hogy tanácskoznak az angolokkal és azokon keresztül tudatják véleményüket a többi országok munkásaival, de az oroszoktól félnek, mint a pestistől. Pár héttel ezelőtt díszvacsorát rendeztek az angol munkás küldöttek tiszteletére, ahol Citrine valami célzást tett az oroszokkal való tanácskozás üdvös voltára. Másnap a lapokban erőteljes visszautasítást kapott az AFL két vezetőségi tagjától. Erre Citrine kijelentette, hogy félremagyarázták szavait. Válaszul Matthew Woll, az AFL első alelnöke ezt a nyilatkozatot adta le a lapokban: “Sir Walter Citrinenek a díszvacsorán elmondott beszéde azt a benyomást keltette nálam és George Meany, az AFL titkárában is, hogy meg akarja ismételni azon régi ajánlatát, hogy az amerikai munkásság szövetkezzen a szovjet munkásokkal. Ezért adtuk le a lapokban a nyilatkozatot. Azonban mint Citrine j kijelentette, nem volt ez a célja és igy Meany és én nagyon boldogok vagyunk, hogy ezt tudomásul vehetjük”. Vagyis az AFL vezetőit boldoggá teszi az a tudat, hogy semmi közösségük sincs az orosz munkássággal. AMIHEZ VAN KÖZÜNK A múlt héten a világsajtóban megjelent hir szerint Oroszországban kivégeztek két lengyel szocialistát. A hir szerint Henrik Erlich és Victor Alter, a lengyel General Jewish Workers’ Union tisztviselői Oroszországba menekültek Hitler hadai elől. Ott azonban elfogták őket, de egy havi fogság után visszakapták szabadságukat. Később újra elfogták és az ellenség támogatása vád alapján kivégezték őket. Az ügy részleteit nem ismerjük. És habár fantasztikusnak tartjuk azt a vádat, hogy két zsidó szocialista Hitlert akarta támogatni, viszont azt sem hisszük el, hogy az orosz hatóságok kivégezték őket csak azért, mert zsidó vért akartak látni, — mint ahogyan az amerikai lapok a dolgot feltüntetik. Mi tehát fentartjuk véleményünket erről a dologról addig, amig bővebb és pontosabb információkat kapunk. Amit itt le akarunk szögezni az, hogy ezen két “szocialista” érdekében William Green, az AFL elnöke is közbenjárt. A vádlottak érdekében táviratot küldött Molotov külügyminiszterhez. Az AFL vezetői semmi közösséget sem akarnak a szovjetekkel, az orosz munkásokkal, az európai szocialistákkal. De mihelyt valami olyasmire tehetik a kezüket, amely a szovjet kormányt becsmérli, azonnal beavatkoznak. Az ilyesmikhez azonnal közük van. Ismételjük ez üggyel kapcsolatban nem kívánjuk a szovjet hatóságokat védeni. Csupán arra mutatunk rá, hogy az AFL vezetőségében felraktározott reakciós érzés hogyan robban ki minden adott pillanatban és igy ezen emberek igen nagy akadályát képezik a világ munkássága egyesülésének. WASHINGTON, márc. hó (ONA) — A képviselőház minapi ülésén megtámadták az osztrák zászlóaljat azzal, hogy nem önkéntesek szolgálnak benne, hanem a hadsereg átutal Ottó regimentjébe újoncokat. Robert P. Patterson, hadügyi államtitkár azzal védekezett, hogy csak kiképző elemeket utalnak át Ottó zászlóaljába, ami minden egyéb újonnan megalakult csoportnál szükséges és szokásos. Emanuel Cel- ler new yorki demokrata képviselő erre azonban felolvasta valakinek a levelét, hogy az ő fiát már két héttel bevonulása után beutalták Ottó zászlóaljába. Nem valószínű, hogy valaki akkora katonai zseni és már két hét után másokat képezhet ki. Celler képviselő megtámadta Ottót. “Vakmerő hazugságnak” mondotta, hogy “ez a legény” azt hirdeti, ő a hivatalos sorozó megbízottja az osztrák zászlóaljnak. Ottó, mondotta Celler képviselő, “udvart tart New Yorkban és Washingtonban, hüségesküt vesz ki követőitől, kitüntetéseket osztogat és megtámadja a szövetséges kormányokat.” Mindössze 29 ember jelentkezett önként a zászlóaljba Celler szerint, a többi beutalt újonc, olyan nemzetek köréből, akik valaha az osztrákmagyar monarkiához tartoztak, csehek, szolvákok, lengyelek, olaszok, akiknek itt, az amerikai hadseregben kell ta- nulniok — nem angolul — hanem németül és osztrák hagyományokat tisztelni. Celler felolvasta Stimson hadügyi államtitkár levelét, melyben az megígérte, hogy a dologról jelentést fog kérni. Celler bejelentette azt is, hogy kérdést intéztek az FBI vezetőjéhez, vájjon bizonyos emberek nem bejelentés nélkül ügynökösködnek-e idegenek érdekében. Ezek között megemlítette Eckhardt Tibort, aki “össszekötő tiszt a magyarországi monarchisták és az idevalók között,” Hodzsa Milán volt csehszlovák miniszterelnököt és Guido Zernatto-t, Ottó lelkes hívét, akikről Celler azt mondta, “ugyanakkor Mussolininak is nagy hive és volt bizalmasa.” WASHINGTON, (ONA) — A kongresszus jegyzőkönyvében megjelent az a levél, amit Stimson hadügyi államtitkár irt, Celler képviselőnek válaszul a panaszára, hogy önként katonának jelentkezőket, kik az egykori monarchia valamely országterületének a polgárai, egyszerűen beutalják az osztrák zászlóaljba. Stimson levele március 6-ról kelt és igy szól: “Azok az újoncok, akik ezután sem hajlandók ebben az egységben szolgálni, most jogosultak, hogy más egységbe való áthelyezésüket kérjék, a parancsnokukhoz intézett írásos kérvényben. Amennyiben kiképző káder-állományhoz tartozók is kérnék áthelyezésüket a 101 gyalog zászlóaljba, aki e beosztásra önként jelenkezik.” Az államtitkár közölte azt is, hogy a zászlóalj csakis az amerikai ' színek alatt szolgál és állománya minden előnyt élvez, amit egyéb egységek, közte az amerikai állampolgárság megszerzésére vonatkozót is. Az egységben angol nyelvoktató tanfolyamokat szerveztek, a németet csak oly mértékben tanítják, hogy a kiképző legénységet a németnek megfelelő katonai kifejezésekre oktathassák. Stimson államtitkár ezzel nyugtatja meg Celler képviselőt: “A panaszok alaptalan híreszteléseknek tulajdoníthatók, amikkel egyeseket befolyásolták, még mielőtt a 101. zászlóaljba bekerültek. Gyanujok és agodalmaik a valósággal szemben el fognak tűnni, mihelyt szolgálati helyükkel, beosztásukkal megbarátkoztak.” ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E_ két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szaktervezőteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat^ megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E ^maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer _ már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. "Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága
