Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)

1943-03-13 / 1258. szám

oícai

B É R M U N K Á S

1943. március 13.

két le kellett verni. Erre kevés és alkalmatlan volt a gyári- j munkásokból, a külföldi hadifoglyokból álló alkalmi hadsereg, a Szovjet kénytelen volt felállítani a maga állandó hadseregét a Vörös hadsereget, amely azután egyenként megsemmisítette az antant hatalmak által pénzelt és felszerelt ellenforradalmi tábornokok kegyetlen banditáit, magát az antant csapatokat is arra kény- szeritette, hogy kivonuljanak a szibériai területekről.

Lenin reménye, hogy a világ munkássága követni fogja az orosz példát nem valósult meg, a finn, bajor, magyar tanács- köztársaságok összeomlása, az európai kapitalizmusnak a szoc. dem. segítséggel való talpraál- litása világossá tette azt, hogy az imperialista országoktól körülhatárolt Szovjetnek számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb megtámadják és igy a nagy és csodálatosan sikeres építő munka mellett — amely 20 év alatt ipari államot teremtett a feudális Oroszországból — kénytelen volt a Vörös hadsereget nemcsak fentartani, hanem állandóan növelni is, ami természetesen súlyos, de amint az események igazolják elkerülhetetlen teher volt, amely nagyon megnehezítette a Szovjet nép jólétének az emelését.

Sok mindent irtunk és írtak össze a Szovjetek felől. Ma még a legreakciósabb ellenfele is kénytelen a véleményét megváltoztatni és elismerni azt, hogy a Szovjetek népe erős, áldozatkész, olyan hatalmas erőfeszítésre képes, amilyet elképzelni sem birtunk. El kell ismerni, hogy a munkás hadsereg és a munkásokból nevelődött parancsnokai, felülmúlnak minden más hadsereget, felesleges megismételni azt, hogy a Szovjetek voltak az elsők, akik megállították és meg is verték a győzhetetlennek hitt náci légiókat. Ezt napról-napra látjuk, a polgári lapok nap-nap után — ma már remegve — dicsőítik a Vörös hadsereget, amely nemcsak a Szovjeteket védte, de megvédte az inváziótól Angliát, talán Amerikát is, amelyeknek időt adott a felkészülésre és elvéreztette a náci hordákat.

De a Szovjeteknek mint egyik az orosz harctéren levő polgári haditudósító megírta elegük van a dicsérgetésből, neki mondotta egy szovjet parancsnok, mikor dicsérte a szovjet katonák hősiességét, hogy: “Elég volt a vállverege- tésből, nézzétek meg, hogy mibe került ez nekünk, 4 millió halott, legalább ugyanannyi sebesült, a náci banditák által megölt civil lakosság számát még megközelítőleg sem tudjuk. A munkások koplalva szakadásig dolgoznak, nők nemcsak a gyárakban, de a frontokon is felveszik a versenyt a férfiakkal. Húsz éven keresztül építettük gyárainkat, modern, uj városainkat, azok romokban hevernek. Mi bírjuk a harcot, de most már ne dicsérjetek, hanem segítsetek elpusztítani a nácizmust.”

Ma a győzelmesen előnyomuló 25 éves Vörös hadsereg, uj reménységet önt a letiport népekben. A Vörös hadsereg szuronyain nem a szolgaság, haRozsdás fegyverzetű lovagok

Az angol és az amerikai sajtóban meglehetősen nagy szenzációt keltett a magyar származású Arthur Koestler német írónak egy cikke, amely előbb egy londoni lapban, majd pedig a New York Times-ban jelent meg. Koestler a szocialisták úgynevezett baloldali csoportjához tartozott, több könyve, de különösen az orosz viszonyokról szóló egyik müvével, amely angol fordításban “Darkness at Noon” cim alatt jelent meg, széleskörű olvasó táborra tett szert.

A szenzációt keltő cikkének “Knights in Rusty Armor” (Rozsdás fegyverzetű lovagok) címet adta. Lovagok alatt a hozzá hasonló, forradalmi frázisokat hangoztató Írókat, politikusokat, művészeket, stb. érti, — szóval a társadalmi változásra vágyó intelligenciát. A rozsdás fegyverzet pedig a marxizmus, amellyel szerinte most már nem lehet győzelmet aratni. Nem a marxizmusban kifejtett igazságokat támadja, hanem csupán megállapítja, méghozzá a legnagyobb szomorúsággal, hogy a marxizmus fegyverével hadakozók az egész vonalon állandóan vereséget szenvednek,

“Legyünk őszinték”, — Írja a cikkben, — “valljuk be, hogy amig örömrivalgásban törünk ki fegyvereink diadala fölött, addig el kell ismernünk, hogy a céljaink mindenütt vereséget szenvednek. Az amerikai választások, a börleszk Darlan kaland, Cripps melankolikus visszaszorítása és egyébb hasonló események mind nyilvánvalóbbá teszik, hogy amily mértékben közelgünk a győzelemhez, éppen oly mértékben haladunk a konzervatív oldal felé. így ha valami váratlan nem jön közbe, akkor a győzelem is konzervatív lesz. Nem fog maradandó megoldást hozni az európai kissebbségek bonyolult ügyében. Nem fog gyógyító irt hozni a kapitalizmusban rejlő rákfenére.”

Miután szemlét tart a két háború közötti események fölött, megállapítja, hogy a nagy tömegek forradalmositása, bal- ratolása sikertelen maradt. Ezt bizonyítja az angol Gal- lupp szavazás, amely szerint az angol nép 91 százaléka helyeselte Churchill azon beszédét, amelyben a “megtartjuk mindazt, amink van” kijelentést tette, ami természetesen a kiváltságosak jogaira is vonatkozott. És ennek a bizonyítékát látja az utóbbi amerikai választásokban is, amely a renem a világszabadság fénye ragyog. Mi nem hisszük azt, hogy a Vörös hadsereg viszi a letiport országokba a teljes felszabadulást, de hisszük és tudjuk, hogy ha a Vörös hadsereg széttöri a náci hordák bilincseit, a szabaddá vált népek egy lendülettel befejezhetik a felszabadulás nagy müvét.

Ebben a reményben köszöntsük szeretettel az orosz Vörös Hadsereget alapításának 25 éves fordulóján.

E. Kovach

akció nagy győzelmét jelentette. Pedig ő és a hozzáhasonlók nagyon sokat vártak a “demokráciák” győzelmétől és most úgy látja, hogy “politikai ürességbe estek.”

“Úgy tartottuk, hogy a haladás csatáit a szocializmus klasz- szikus harcmórjai szerint kell vívni, hogy ebben a harcban az osztályok élesre vont frontvonalakkal vannak egymástól elválasztva. Azonban ez a háború a társadalmi mozgalmakat is olyanokká tette, mint a viz, amely ömlik minden irányban, ahol nagy mozgó egységek szakadtak le társadalmi csoportjaikról. A munkásosztály nagy csoportjai á fasizták soraiban harcolnak, a fiatal Tory (angol reakciós) csoport radikális szárnya a szakszervezetek balszárnyán operál; bürokraták és managerek igen fontos állásokba fészkelik be magukat. És most itt állunk, senki földjén, szédelegve, mi, rozsdás fegyverzetű lovagok, kezünk- j ben Marx-Engels indekszelt : mondásaival, amelyek az utol- ' só században az igazi és egyetlen útmutatói voltak a társadalmi harcoknak, de óh, most csak nagyon is szerény hasznukat vehetjük a mai annyira felforgatott csatamezőkön.

FELADJA A HARCOT

Koestler megjegyzi, hogy ezen cikk miatt “a barátaim követ dobnak majd rám és mindenféle neveket adnak”. És ebben nem is csalódott. Mert ez a cikk a megadásnak, a defetiz- musnak a legtisztább kifejezője. Hiszen a polgári sajtó éppen azért kapott rajta olyan mohón, éppen azért adott neki olyan nagy publicitást, mert a cikk nem az áruló, a magát pénzért eladó, renegát vagy opportunista Írása, hanem az osztályharcban kifáradt, a mindenütt csak vereséget látó harcos feljajdulása, aki kegyelemre megadja magát, mert ugy- találja, hogy ósdi fegyvereivel nem képes a harcot eredményesen folytatni a modern fegyverekkel rendelkező ellenfelekkel. Nem bírjuk tovább, mondja fájdalmasan, minek tehát a további erőlködés.

Mert ez a lényege ennek a cikknek és éppen azért közük le mindenfelé. Lássátok — mondják, — Koestler, egyike a legkiválóbb harcosaitoknak már látja, hogy az osztályharcnak semmi értelme sincs. Hagyjátok abba az egészet. A fejlődés úgyis halad, semmi szükség sincs az osztályok közötti ellentétek firtatására. Marx és Engels tanai már idejüket múlták, klasszikusokká lettek, a könyvtárakba valók, ahol elöregedett társadalmi tudósok mint történelmi ereklyéket tanulmányozhatják.

E sorok írója úgy látja, hogy Koestler és a hozzá hasonlóknál a baj az, hogy túlságosan sokat vártak a mai háborútól. Bebeszéltek maguknak olyasmiket, amikre a tények nem adtak alapot. Mindannyian áldozatai annak a századok óta fenálló nagy, általános hazugságnak, hogy a jelöltek a választások előtt ezt meg azt ígértek és a megválasztásuk után nem teljesitik Ígéreteiket. A való tény az, hogy politikusok csak a legritkább esetben tesznek valami pozitív Ígéretet. A politikusok a választások előtt csak olyan kijelentéseket tesznek, amiből a hallgatók azt magyaráznak ki, amit éppen akarnak. Ezt a todmányt évszázadokon keresztül fejlesztették ki.

CSUPA ÁLTALÁNOSSÁGOK

Jelen esetben a választások helyébe a fasizmus támadását kell tennünk. Az úgynevezett demokrata államok politikusai népeik támogatását kérték. Mint a választások előtt, most is bizonyos kijelentéseket tettek. Ilyen kijelentések az “Atlantic Charter”, a “Four Freedoms”, stb. Aki gondosan elemzi ezen kijelentéseket látja, hogy merő általánosságok, amikből mindenki azt magyarázhat ki, amit éppen akar.

Koestler valószínűleg azt magyarázta ki, hogy a háború végcélja a szocialista társadalom megalakítása. Amikor Anglia nagy veszélyben volt, a toryk elbújtak ijedtükben és szóhoz engedtek pár balszárnyi politikust; Amerikában Roosevelt elnök és Wallace alelnök tettek a nép jogok kiterjesztésére vonatkozó bizonyos kijelentéseket, amelyek a nagyon könnyen lelkesedő, de éppen olyan könnyen elcsüggedő Ko- estlert és hozzá hasonlókat megtévesztettek.

Hiszen Koestler nagyon jói tudja, — még ebben a cikkben is megjegyzi, hogy a társadalmi bajok rákfenéje magában a kapitalizmusban rejlik. Ez a rákfene a termelő eszközöknek a magántulajdonban tartása. A termelő eszközöket, amelyek ma már nagyon komplikáltak és igen költségesek, a tulajdonosaik zár alatt tartják. A munkások csak akkor használhatják, ha a tulajdonosoknak profitra van kilátásuk. A termelő eszközöknek a felszabadítása, a termelő eszközöknek a munkások kezeibe juttatása, hogy azokat a szükségletek termelésére bármikor használhassák, az egyetlen gyógyító írja annak a rákfenének.

De hát mikor és hol mondották Churchill, Roosevelt, Wallace, vagy akármelyik másik államférfi, hogy ők a magántermelési rendszert meg akarják szüntetni? Micsoda naivitás kellett ahoz, hogy az eddigi nyilatkozataikból ilyesmit kimagyarázzanak ?! Hisz Roosevelt számos ízben kijelentette hogy a “privát enterprise” társadalmi rendszerünk alapja, amit meg kell védelmezni. Szintén ez volt az értelme annak a Churchill beszédnek is, amit Koestler említ és ezt jelentette Crippsnek a háttérbe szorítása is.

Vannak akik Wallace alelnök beszédeiből vonták le az alapvető változásokra vonatkozó következtetést. Ugylá t s z i k azoknak a felvilágosítására az egyik félhivatalos iroda most közli Wallace alelnök eme kijelentését: “The spirit of competition will and must continue to be one of our main driving forces. We can have full em