Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-03-06 / 1257. szám
1943. március 6. BÉRMUNKÁS 7 oldal Az afrikai harcok Hitler “preklamációja” (Vi.) Amidőn az afrikai harcokról való jelentéseket olvassák az elnyomott népek nem igen nagy reményekkel tekintenek az angol-amerikai offen- ziva felé. Afrikában is, az amerikai főparancsnok jobban elvan foglalva a francia fasizták kiépítésével és védelmével, mint a német-olasz fasizták elleni harccal. A novemberben megkezdett és ez első két hét alatt nagy sikereket elért offenzivát akkor hamarosan betudták volna fejezni, ha nem jön közbe Darlan és más esetek. Mivel az angolok jelentése szerint, az első két hét alatt egyáltalán nem voltak náci csapatok Tunisiá- ban és még január elején is csak 27,000-re becsülték a náci csapatokat, akik elszórva az egész Tunisiában könnyen darabokra szabdalhatok lettek volna a több mint 150.000 szövetséges csapatok által. Ugyan akkor még nem voltak náci csapatok a Mareth erődítményekben sem, ezek üresen álltak, egy néhány száz francia katonát kivéve, akik tájékozatlanul de még ott maradtak, várták a fejleményeket. Ezt figyelembe véve és azt a tényt, hogy több helyen alig 40 milera voltak a tengertől és még akkor a náciknak nem volt ottan nehéz tüzérség és tankjaik, mindenki csodálkozott, hogy miért nem szabdalták fel a náci csapatokat kis porciókra, mielőtt még Rommel csapatai nagyszámú erősitmények' és tankeket kaphattak, vala- j mint miért adtak a náciknak! három egész hónapot, hogy erődítményeket építhessenek ki( az építő gárdába 1942-1943-ra A. Alakszay, Los. Ang. .. 4.00 F. Bleier, Bridgeport .... 2.50 J. Buzay, Cleveland ........ 8.00 G. Barcza, Bridgeport .... 12.00 Id. P. Csorba, New York 4.00 J. Deák, Akron .............. 1.00 M. Danka, Cleveland ...... 8.00 L. Decsi, Akron ...-......... 4.00 St. Detky, Phila .............. 3.00 J. Dushek, Nutle ............ 7.00 J .Engli, Cleveland ......- 14.00 J. Farkas, Akron ............ 9.00 L. Fishbein, New York .. 3.00 J. Fodor, Cuy. Falls ....... 8.00 L. Gáncs, Caroline ........ 12.00 J. Geréb, Cleveland ____ 9.00 E. J. Havel, Garfield .... 6.00 P. Hering, Buffalo .......... 1.00 St. Hornyák, Phila 2.00 S. Kisák, New York ....... 8.00 J. Kollár, Cleveland ........ 4.00 E. Kovách, Cleveland .... 2.00 J. Kozsány, Saratoga .. 12.00 A. Lelkó, Pittsburgh ...... 3.00 L. Lefkovits, Cleveland 7.00 J. Mogor, New York ..... 12.00 A. Molnár, Cleveland .... 7.00 J. Pataki, New York ...... 3.00 P. Pika, Turtle Creek .... 4.00 P. Pika, Chicago ............ 5.00 L. Rost, Phila ................ 3.00 M. Stefankó, New York 8.00 J. Szilágyi, Cleveland .... 3.00 A. Székely, Cleveland .... 5.00 G. Wiener, New York .. 5.00 H. Varjú, Chicago .......... 5.00 J. Vizi, Akron ................ 12.00 J. Weidinger, Manayunk 1.50 J. Zára, Chicago ............ 7.00 maguknak és majd kétszáz ezerre emeljék csapataik számát? Amidőn ezen harcoknak, hadjáratnak a történelmét fogják megírni, csak akkor fog kisülni az a magas politika, mely ezt a hadjáratot ilyen csúfos helyzetbe juttatta. Mert még az iskolás gyermek is tudja, hogy időt vesz egy nagyobb hadsereget és nehéz fegyvereket tengeren keresztül szállítani, valamint erődítményeket építeni. Egy századrésznyi vesztességgel tudták volna Tunisi- át lefoglalni, még decemberben, mint mostan fogják. Már azért is, mivel a Szövetségeseknek nagyszerű vasúti hálózat és tengeri szállítás állt a rendelkezésükre, sokkal nagyobb mértékben mint a náciknak. Elképzelhetjük milyen véleményen lehetnek az orosz hadsereg vezér tisztjei, amidőn áttekintve a decemberi erőviszonyokat és hadállásokat Tunisiában és a mostani szemlélhető következményeit. De nem any- nyira az orosz, vagy a mi véleményünk lesz döntő ezen hadjárattal kapcsolatosan, mint azoknak a millióknak a véleménye, akiknél nagy reményeket gerjesztett ezen hadjárat. Már azt hitték, hogy itt a szabadulás órája, hogy már nem kell nekik sokáig szenvedni, éhen halni tömegestől. Ha a híreket figyeljük Toulon, Marseiles a lázadások szintere volt, az egész Európa kész és hajlandó volt forradalomba menni, mert már azt hitték, hogy döngetik a börtönük ajtaját a hatalmas amerikai és angol csapatok. Még Olaszország is majdnem fejét vesztette és kibúvót keresett. Mert biztosra vették, hogy sok ezer mérföldre terjedő tengerpartjaik bármelyik pontján várhatják a támadásokat, az inváziót. Maguk a Szovjetek is nagy reményekkel néztek ezen invázió elé, hiszen olyan nagy sikereket érhettek volna el, ha azt a harminc divíziót a nácik nem tudták volna kivonni Francia- országból, melyet február elején az orosz frontra dobtak. Még januárban minden hadi szakértő azt mondta, hogy a náci tartalék csapatok felhasználása óriási katasztrófát idézhet elő. Melyet ezen 30, Franciaországból kivont divízióval kerültek ki. Nem kell nagy szakértőnek lenni, azt felismerni, hogy ha még december és január hónapban Európában ellenoffenzi- vát kezdenek, nagy lehetőség van arra, hogy május elejére a nácik összeroppannak és a legtöbb eszköznek használt kisebb ország igyekezett volna a sülyedő hajóról menekülni. De ha Darlan féle vezéreket akarnak minden országban felállítani, jobb ha soha nem kezdik meg az európai országok megszállását. Az ellenséggel majdcsak elbánnak az ottani népek, csak az Eisenhower és Darlan féle barátoktól mentsék meg őket. NEW YORK, feb. (ONA) — A náci “Tranocean” ügynökség, amely angol nyelven adja le közléseit Amerika és Anglia felé, Hitler egy “proklamáció ”- jának külföldi használatra szánt kivonatát közli. A kiáltvány a Nemzeti Szocialista párt megalakításának évfordulójára szól, a párt müncheni ünnepélyére. A kiáltvány kivonatának bevezetőjében közlik, hogy Hitler nem lehet hívei körében, hanem valahol “Keleten” tartózkodik és a kiáltványt helyette Hermann Esser államtitkár olvasta fel. “Ma éppen úgy tele vagyok kemény elszántsággal mint valaha, beteljesíteni a küldetést, amit a sors bízott reám — szól a kiáltvány közölt szövege. — Jogom van hinni, hogy a gondviselés választott ki engem e küldetés teljesítésére, mert a gondviselés kegyelme nélkül, én, az ismeretlen ember, nem indíthattam volna útjára e mozgalmat e csarnokból.” Maga az a tény, hogy ki olvasta fel Hitler eme kiáltványát, rácáfol az állításra, hogy ő “a gondviselés kiválasztottja” valami küldetésre. Amikor ugyanis Hitler, az első világháború után, agitációját megkezdte a müncheni sörcsarnokban, Hermann Esser “államtitkár” sokkal ötletesebb, formá- sabb és sikeresebb népszónoka volt az akkori Münchennek, mint Hitler. Akkoriban vagy egy tucat ilyen népszónok járta a kétségbeesett, elnyomoro- dott müncheni tömegeket és Hitler nem volt köztük a legnépszerűbb, se a legkiválóbb. A német nép vereséges háború utáni hisztériája, valamint beteges erőszak-imádata és vezér után való vágyakozása szerezte a sikereket mind ez akkori demagógok számára és tiszta véletlen, ki maradt végül a szerencsétlen német nép nyakán, Hermann Esser-e, másik az akkor tucatnyi népvezérek közül, vagy Hitler Adolf. ELŐFIZETÉSEKET KÜLDTEK február 28-ig Mrs. K. Feher, Bridgeport 1 J. Vizi, Akron ............. 2 G. Deme, Akron ____ 1 Mrs. J. Herold, Bridgeport 1 J. Kollar, Cleveland ............ 1 J. Bognár, Hammond ........ 1 A. Kucher, Pittsburgh ...... 1 J. Havel, Garfield ................ 2 J. Berky, Cleveland ........ 1 Jos. Nagy, Bronx, N. Y. .... 2 Anna Kovach, Detroit ___ 1 St. Ehasz, Brunswick ...... 1 D. Majlak, Bridgeport ...... 1 A. Kondray, Joffre ............ 2 Z. Revesz, Los Angeles __ 1 G. Zatyko, Lindenhurst .... 4 Mrs. J. Leiz, Cleveland ..... 2 Rose Koncz, Cleveland ........ 2 J. Farkas, Attwater ............ 1 J. Buzay, Cleveland ............ 1 J. Miklós, Cleveland ........ 1 Paul Pika, Chicago ______ 1 John Zara, Chicago ............ 1 K. Gazsi, Star City ...... 2 S. Sziebler, Phila ....... 1 E. Soos, Newark .................. 1 M. Mihályi, Coraopolis ........ 1 St. Visi, Detroit .................. 1 V. Pompor, Sharpsville ..... 1 A kiáltványban egyébként még a következő épületes dolgok foglaltatnak: “Pillanatig sem fogunk habozni, hogy e sorsdöntő küzdelemhez amaz országok hozzájárulását is megköveteljük, akik felelősek e háború kitöréséért. Magától értetődő dolognak fogjuk tartani, hogy ne takarékoskodjunk idegen életekkel, amikor ez a küzdelem oly nagy élet-áldozatokat kíván magunktól. A hit megbonthatatlan egységében — szövetségesei n k k e 1 egyetemben — keresztül fogják vinni Európa szellemi és anyagi értékeinek olyan fokú mozgósítását, amire nem volt példa e földrész több évezredes történetében. E fenyegetések után a kiáltvány még emlegeti a “plutokrata-bolseviki veszedelmet”, valamint, természetes a zsidókat, “világ zsida- inak összeesküvését”, akik ellen ő keresztes hadjáratot visel. KÖSZÖNET Tisztelt Munkástársak: Fogadják mindannyian hálás köszönetem, férjem elhunyta alkalmával a részvétnyilváni- tás, a gyönyörű virág és az automobilok rendelkezésemre való bocsátásáért. Hálám örökké fog tartani. Cleveland, 1943, febr. özv. Koncz Ferencné AZ OROSZ-JUGOSZLÁV EGYEZSÉG •LONDON, feb. hó: — Beavatott helyről eredő források szerint a ménekült jugoszláv kormány azon erőlködése, hogy Mihaj lovics és a partizánok között egyezséget hozzon létre, eredménnyel járt. A menekült kormány a Szovjet kormánnyal egyezett meg bizonyos dolgokban, amelyek alapján Draja Mihaj lovics generális csapatai és a kommunisták által vezetett partizánok együtt fognak harcolni a német megszálló hadak ellen. Jugoszláviában azonban ugy- látszik mitsem tudnak erről az egyezségről. A londoni Daily Worker (kommunista újság) szerint a partizán rádió, “Free Jugoszlávia” azzal vádolja Mihaj lovics környezetét, hogy még a napokban is olasz tisztekkel tárgyaltak Dalmáciában, Split városkában. Ugyancsak azt mondották ezen a rádión, hogy a közelmúltban nagy ütközetük volt a partizánoknak Lika közelében és ott nemcsak a németek, hanem Mihaj lovics követői ellen is harcolniok kellett. Azt állítják, hogy 1600 németet és 4000 Mihajlovics követőt öltek meg. A nemekült jugoszláv kormány ismételten tagadja, hogy Mihajlovicsék a németekkel kooperáltak volna. Más helyről eredő hírek szerint jugoszláv hazafiak 100 náci katonát öltek meg.