Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-03-06 / 1257. szám
BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ........................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5e Single Copy .............— 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .......... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A lengyel kérdés (gb.) Pár hónappal ezelőtt a lengyel és a csehszlovák menekült kormányok a két ország háború utáni federációjának tervével lepték meg a világot. Nagy hangon adták tudtára a világnak, hogy a háború után olyan közép-európai federációs rendszert fognak alakítani, amelynek központjában a lengyel és a csehszlovák államok fognak állni, ami azt jelenti, hogy abban a szövetségben ez a két állam fogja a vezető szerepet vinni. Röviddel azután azt hallottuk, hogy a federációból aligha lesz valami, mert a Szovjet kormány ellenzi. Ezen híreket kö- vetőleg Wladyslaw Sikorski lengyel miniszterelnök tárgyalásokat folytatott úgy Washingtonban, mint Londonban és állítólag Moszkvában is. Ugylátszik, hogy ezen tárgyalások Sikorskit felbátorították, mert február 9-én Londonban a lengyel tengerészeknek tartott beszédében azt a kijelentést tette, hogy Lengyelországnak sokkal nagyobb tengerpartja lesz, mint volt a háború előtt. Február 17-én pedig Dr. Jan Papanek, az amerikai csehszlovák miniszter megint csak azt a kijelentést tette, hogy a lengyel és csehszlovák federáció alapjait már megvetették Európa békéjének biztosítására. Viszont Londonból február 21-iki kelettel azt a hirt adták le, hogy az oroszok és a lengyelek között az ellentétek nagyon kiélesültek, még pedig azért, mert egyes lengyel menekültek követelik az 1942-es orosz-lengyel szerződés megmásitását. Sőt nyíltan kimondották, hogy a menekült lengyel nagy földbirto- sok orosz területeket követelnek. Lapunk február 13-iki számában felhívtuk olvasóink figyelmét Albert Norden “Európa Rablógyilkosai” cimü füzetére, mint olyanra, amelyik többek között világosságot nyújt az orosz-lengyel kérdésben is. A Norden által összeállított adatok között Lengyeországra vonatkozólag ezeket találjuk: Lengyelországnak éppen úgy megvoltak a maga ötödik kolumnistái, mint a többi országoknak. Ezeket maga a külügyminiszter, Beck ezredes vezette. Lengyelországnak igazi urai a feudális nagy föld- birtokosok voltak. Az országot valójában Radziwill, a két Sapie- ha és Lubomirski hercegek, Potocki gróf és még néhány mágnás bírta, akik még mindig valóban jobbágyi sorsban tartották a lengyel földnélküli parasztságot. Radziwill herceg 1,000,000 hektár ura, valóságos kis király volt, de azért megválasztatta magát képviselőnek, ahol vezetője lett a Szovjet ellenes politikának. Lubomirski herceg ugyanígy tett a főrendiházban, az egyik Sapieha herceg pedig vezére volt az orosz területeket követelő Mackiewicz politikai pártnak, a testvére pedig mint cra- cowi érsek a katholikus egyházat sorakoztatta fel a Szovjetek ellen. Most, hogy remény van a náci hordák kiverésére, egyszerre jelentkezik ez a vérszopó, kizsákmányoló élősdi had, követelvén a háború előtti kiváltságaiknak visszaállítását. Kétségkívül, a jelen háborút megelőzőleg Magyarország mellett Lengyelországnak volt a legreakciósabb uralkodó osztálya egész Európában. Mindkét országban az állami hatalom teljesen a nagybirtokosok kiváltságainak védőjévé sülyedt. így most már érthető, hogy miért volt olyan nagy lengyel-magyar barátság. Rokon lelkek egymásra találtak. Sőt most már az is érthető, hogy még itt Amerikában is, hogyan találtak egymásra a lengyel reakciósok uralmát védő lapkiadó és magyar újságírói. Csakis ez magyarázza meg, hogy lengyel származású, de amerikai polgár, miként adhat ki Horthyékat dicsőítő (most már csak mentegető) magyar lapot. De nem magyarázza meg, hogyan léphet szövetségre ezzel a középkori jogokat gyakorló elemekkel a csehszlovák menekült kormány, amely állítólag Európában a polgári értelemben vett legdemokratikusabb államformát alakította meg. Amikor Felsőmagyarország visszakerült a Horthy uralom alá, a magyar parlamentben nagy vita volt akörül, hogy vájjon egész Magyaror- országra kiterjesszék-e azon szabadságjogokat és munkásjóléti intézményeket, amiket a csehszlovák állam már megvalósított, avagy a visszafoglalt területeken is meg kell semmisíteni az ily jogokat. Mint ismeretes, az ügyet az utóbbi módon intézték el. A visszafoglalt területek lakosságát megfosztották azon politikai és gazdasági jogoktól, amelyeket mint csehszlovák állampolgárok élveztek. Bizonyára ezt hálából kapták azért, mert rózsát dobáltak Horthy fehér lova elé. ___ Most, ha a csehszlovák és lengyel szövetségből lesz valami, akkor a csehek kerülnek ugyanolyan probléma elé. Vájjon az általuk hirdetett polgári demokratikus jogokat kifogják-e terjeszteni a lengyel területekre is, avagy Horthy módra majd Bene- sék is a lengyel feudális rendszert és Szovjet ellenes politikát, — ami egyben most munkásnyuzást is jelent, teszik általánossá az egész federációban, vagyis a csehszlovák területen is? A jelen világháborúnak az az egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy az események folytán egymással mitsem törődő, sok esetben egymást nagyon is gyűlölő csoportokat hozott egy táborba, amit az angolok a “strange bedfellows” kifejezéssel jelölnek. Úgy gondoltuk, hogy a háború megszűntével ezek az ágyastársak elválnak, megyen mindegyik a saját célja után. Azonban a lengyel-csehszlovák próbálgatás mutatja, hogy ezt a társulást a békére is fenn akarják tartani. Sőt azt is láthatjuk, hogy nem is olyan finyásak az ágyastársak megválogatásában. A Benes kormány is jobban tenné, ha erkölcsi és orvosi bizonyítványt követelne a Sikorski kormánytól, mielőtt ágyastársul fogadná. Osztályparlament Az amerikai iskolákból kikerült átlagos amerikai munkás konokul visszautasít az osztálytagozottságra, az osztályharcra vonatkozó minden állítást. Az iskolában, a moziban csak arról hali, hogy itt mindenki egyenlő, a “funny” újságok is azt mutatják és igy nemcsoda, ha szinte lehetetlen nekik megmagyarázni, hogy mit is értenek a radikális mozgalmakban gyakran használt “osztály parlament” kifejezés alatt. Most azonban maga az Egyesült Államok Kongresszusa jött a segítségünkre. Ez az uj kongresszus amióta üléseit megkezdte két dolgon nyargal. Az egyik az, hogyan lehetne a munkásoktól megvonni a heti negyven órán felüli munkáért járó másfélszeres fizetést. Honatyáink a munkabérek befagyasztásával nem elégedtek meg és most minden törekvésük odairányul, hogy dacára az emelkedő drágaságnak, a munkások béreit valahogy leüssék. A másik igen fontos dolog, amin hasonló tűzzel dolgoznak, megsemmisíteni azon elnöki rendeletet, amely a nagy fizetéseket 25 ezer, illetőleg 67 ezer dollárra korlátozza. Minden más eddigi tevékenységük eltörpül ezen két dolog mellett. Az Egyesült Államok jelenlegi kongresszusa tehát amig egyrészről minden erejével arra törekszik, hogy a kisfizetésű munkásság fizetését még lejebb szállítsa, addig tüzzel-vassal védi a nagy fizetéseket és a nagy jövedelmeket. Lehetne-e még tisztábban kimutatni, hogy ennek a kongresszusnak a törekvése a szegényeket még szegényebbeké, a gazdagokat pedig még gazdagabbaká ténni? Nos, ez az OSZTÁLY PARLAMENT! ELVINY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szaktervezőteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelihének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL?’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretem belül. "Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" W ^ W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága ^ yy 1943. március 6. BÉRMUNKÁS 4 oldal
