Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-03-06 / 1257. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1943. március 6. A természet erőinek megismerése Irta: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás) A SZERVES KÉMIA FEJLŐDÉSE A flogiszton elmélet megdőlése és az alchimia hanyatlása előkészítette a talajt, melyből kisarjadhatott a kémia újabb és legértékesebb hajtása, korunk tudományos kémiája. Aránylag nagyon fiatal ez a modern kémia száz év nagyon rövid idő bármely tudomány fejlődésének történetében és éppen ezért kell hálával, tisztelettel és bámulattal adóznunk azoknak a szellemi óriásoknak, akik ily rövid idő alatt, úgyszólván semmiből teremtették ezt a tudományt. Szinte átmenet nélkül, a tapogatózás bizonytalanságából vezette át egyetlen ember a bizonyosság szilárd gránitsziklájára a kémiát. Ez a férfi Lavosier volt a “kémia atyja” akit érdemei már huszonötéves korában a francia tudományos akadémia tagjainak sorába emelték. Különben is gazdag családból származott, de az állami adók főbérlete, melyet 1771-ben szerzett meg, mentesítette minden anyagi gondtól és módot nyújtott neki arra is, hogy minden áldozatot meghozhasson a tudományért. Korán kellett meghalnia, Robespierre azzal a hazug ürüggyel, hogy számadásában hibákat talált, halálra Ítéltette és a guillotinon ki is végeztette. Tudományos érdemei abban foglalhatók össze, hogy megdöntötte a flogiszton elméletet és tudományos ösvényre terelte a kísérletezést. Főelve az volt, hogy nem elég kísérletezni és a kísérletből következtéseket vonni, hanem minden kísérletet tudományos szempontból kell ellenőrizni is, még pedig a legszigorúbb módon. Az ellenőrzést pedig mérleggel végezte és Lavoisier legjelentősebb tudományos ténye az, hogy az összes kémiai műszerek között a legfontosabbat a mérleget bevitte és meghonosította a laboratóriumokban. Bebizonyította pontos mérésével, hogy elégéskor minden test nehezebb lesz és a flogiszton elmélet ebből az okból tarthatatlan. Legkivált az égés tüneményével foglalkozott tüzetesen, ő volt az első, aki megmutatta, hogy az égést az oxigén táplálja és hogy ugyancsak az oxigén az a része a levegőnek is, melyet a légzés felemészt. Ebből az utóbbi tételből vezette le azt az orvostudományban igen fontos alap igazságot, hogy a lélegzési és az égési folyamat kémiailag teljesen azonos. Pontos mérés segítségével megállapította, hogy az elégett test súlygyarapodása égés közben teljesen és pontosan akkora, mint az égésnél elhasznált levegő súlya. És ezen megállapítására építve mondotta ki a természet örök törvényét, hogy az. anyag soha sem vész el, hanem megmaradt, csak az alakja változik. Ugyancsak Lavoisier volt az első, aki szigorúan tudományos különbséget tett a szerves és szervetlen anyagok között. Ebből kiindulva két nagy osztályba sorozta az ösz- szes testeket, az egyikbe azo- 'kat sorozta, amelyek semmiféle kémiai folyamattal más anyagokra föl nem bonthatók és a másikba azokat, melyek mint vegyi összetételek fölbont- hatók alkotó részeikre, mivel pedig a fémek mind elemek, az alchimia meddő és céltalan tudomány, mert az elemek átváltoztatására tehát lehetetlenségre törekszik. Legnevezetesebb megállapítása a “kémiai rokonság” törvénye, amely szerint bizonyos anyagok nagy elősze- I retettel keresik a más anyagokkal való vegyi egyesülést úgy, hogy még eredeti összetételük kötelékeit is széttépik, hogy egyesülhessenek azokkal az anyagokkal, amelyekkel vegyi rokonságban vannak. Tüzetesen tanulmányozta a klórt és vegyületeit — ezt az elemet Scheele fedezte fel — és kísérletei közben rájött arra, hogy a klór hígított oldatai meghal- ványitják a növényi rostok színét. ő találta föl a klórsavas káliumot, amely nemcsak fontos gyógyszer, hanem egyszersmind a kékfestésben és kartonnyomásban is nélkülözhetetlen anyag. Ugyancsak abban az időben Berthollet találta föl a durranó ezüstöt is melyet mint robbanó anyagot a puskák gyutacsainak kupakjába tesznek, hogy a kakas ütésére fölrobbanva, meggyujtsa a puskacsőbe tömött puskaport — ime a gyújtó kupakos puska fölta- lásának története. Már maga Lavoisier is hajtott végre oly kémiai elemzéseket, melyeknek pontos eredménye, tekintve az akkori műszerek fogyatékosságát, valóban a csodával volt határos, de pontossága és megbízhatósága tekintetében még mesterüket is túlszárnyalták Klapproth és Vauquelin, akik különösen a fémek kémiai ösz- szetételét annyira tisztába hozták, hogy szinte alig hagytak már megoldásra érdemes föladatot a modern tudománynak. Klapproth már 1789-ben fölfedezte az urániumot, Vauquelin pedig 1798-ban fedezte fel a krómot, melynek ipari alkalmazása egészen uj szemhatárokat nyitott meg a modern technikának. Ezek a fényes eredmények egyre fokozottabb mértékben ösztönözték a tudósokat a kémiai elemzések folytatására és a szerves vegytan továbbfejlesztésére, aminek az lett az eredménye, hogy az újabbnál újabb találmányok szinte egymást szülték. Föltalálták a gázok természetét és hogyan lehet a testeket galvánárammal vegyületekre bontani. Ez volt legfényesebb igazolása annak az elméletnek és egyúttal bebizonyította azt a törvényt is a kémiai rokonságról, melyet Davy nevezetű fizikus úgy egészített ki, hogy kémiai rokonság és a villamos tünetek j hasonló alapokon nyugszanak. ’ A galván áram segítségével Davy 1807-ben fedezte föl a káliumot, melyet hamuzsirból és a nátriumot, melyet sziksóból állított elő és ugyancsak Davy bizonyította be, hogy a sósav nem egyéb mint klór és a hidrogén vegyülete és mások pedig azt mutatták ki, hogy az el nem párologható szerves testek oxigént fejlesztő szerves anyagokkal keverve elégnek, ami ismét számos uj találmánynak lett kútfeje. A legnagyobb fölfedező és a kémia történetének egyik legérdekesebb mérf ölmutató ja azonban Berzelius svéd természettudós. Az ő kísérletei a vegytant valósággal reformálta, számos uj műszert és segédeszközt talált föl, melyek a kísérletezést nagyon megkönnyítették és egyúttal biztosabbá is tették. Számos uj vegyületet és addig ismeretlen elemet állított elő és talált föl. Felfedezte 1818-ban a seleniumot, 1828-ban a thori- umot, 1823-ban a siliciumot, 1824-ben a zirkoniumot és a tantált, stb. Továbbá ő osztályozta kémiai szempontból az ásványokat és bár rendszerén a későbbi tudomány gyakran változtatott, alapjában véve mégis az ő felfogása van érvényben ma is. Bizonyos tekintetben azt mondhatjuk, hogy a modern kémia épületének zárókövét Berzelius tette le, mert az ő kora óta ez a tudomány semmi lényeges változáson nem ment át. Oly élesen körvonalazta és meghatározta a kémia főirányait és határait, hogy az uj törvények, akármily jelentékenyek is, egyszerűen beilleszthetők a már meglevő keretekbe és a tudomány lényegén mit sem változtatnak. Főérdeme különben is az volt, hogy rendesen másokat figyelmeztetett a tudomány olyan ágaira, melyek addig el voltak hanyagolva, amelyeken tehát a szorgalom és a kutatás nagy eredményeket érhet el. S azon kémikusok között, akiknek a munkásságára ily módon jelentékeny hatással volt, kettő világhírre is^ emelkedett. Liebig lés Wöhler, mind a kettő uj 'csapást tört a kémiai tudomány terén. Justus Liebig festékkereskedő fia volt Darmstadtbán már korán megszerette a kémiát, mellyel kísérletezett is a festék iparban levő laboratóriumban. Talán ez volt az oka, hogy az iskolát teljesen elhanyagolta és oly rosszul tanult a gimnáziumban, hogy apja kivette onnan és patikus isnasnak adta. Később mégis beiratkozott a bonni és erlangeni egyetemekre, ahol kémiát hallgatott, majd Párisba ment, hogy tovább tanuljon és ott Guy-Lus- sachoz vezette szerencséje. Itt végezte első tudományos munkáját, mely rögtön ráterelte az egész világ figyelmét— durranó savat vegyelemezte, amelynél veszedelmesebb anyagot a kémiai neip ismer és amellyel foglalkozni valóban halálmegvető bátorságot föltételezett. Az eredmény, illetőleg a jutalom nem is maradt el, a 21 éves Liebiget meghívta a gies- seni egyetem a kémiai rendkívüli tanárának és a fiatal tudós ettől fova szivvel-lélekkel csak a tudománynak élt. Olyan minta laboratóriumot rendezett be Giessenben, amelynek talán ,a világon sem volt párja és az eredmény az lett, hogy csakhamar a világ minden országából özönlöttek hozzá a hallgatók. Mint Berzelius, éppen úgy Liebig is kiterjeszkedett az egész kémiára és úgyszólván alig van ága ennek a tudománynak, melyet valami nevezetes fölfedezéssel nem gazdagította. Úttörő munkásságot mégis leginkább a szerves vegytanban fejtett ki. Tökéletesítette a vegyelemzés módszereit, több igen fontos anyag köztük a kéksav, a kámfor és az ecetsav vegyi összetételét pontosan meghatározta. Legfontosabbak azonban azok a kísérletei, melyekkel az alde- hyd egy alkohol vegyület természetét és vegyi összetételét kiderítette, mert evvel igen sok hathatós gyógyszer készítésének a titkát találta meg és egyúttal a modern tükörgyártást is uj alapokra fektette. Liebig korában ugyanis még úgy készítették a tükröt, hogy az ónfüstöt higany segítségével forrasztották az üvegre és a mérges higanygőzök megtámadták a munkások egészségét. A rettenetes képek, miket Liebig egy ilyen tükör gyárban látott, lelke mélyéig megrendítették és nem is nyugodott addig, mig csak oly anyagot nem talált föl, amellyel pótolni lehetett a higanyfoncsorozást és az ezüst foncsor ma már az egyetlen anyag, mely a legtöbb kulturáltamban tükörkészités- hez használható, mert a régi fajta higanyfoncsort éppen a munkások egészségének megóvása céljából, a törvény tiltja. A növények életében végbemenő kémiai folyamatokat is Liebig fejtette ki először tudományos alapon. E téren végzett kutatásai közben jutott el a kémiának egy nagy is elhanyagolt ágához, a mezőgazda- sági kémiához. Igaz, hogy már előtte is keresték az összefüggést a talaj termőképessége és' vegyi összetétele között, de a mezőgazdasági kémiát azért se tudománynak nem tekintették, se pedig tovább nem fejlesztették. Liebig ellenben azzal fogott hozzá föladatához, hogy magállapitotta milyen anyagokat vesz a növény a levegőből és milyeneket a talajból. Mivel pedig a talaj a belőle kivont anyagokat összerejéből pótolni újra előállítani nem képes, egész helyesen azt következtette Liebig, hogy a talajból kivont anyagokat trágyázással kell pótolni. Vizsgálódásai közben rájött arra, hogy mindezek az anyagok megvannak a trágyában, ■ de némely növényfajra nézve nem kellő összetételben. Ezért jött arra a gondolatra, hogy bizonyos növényfajok számára mesterséges trágyát, vagyis műtrágyát kell a talajba juttatni. Hogy pedig mindjárt gyakorlatilag is bebizonyítsa elmélete hasznosságát, Giessen közelében egy kopár, terméketlen homok pusztát igazi paradicsommá változtatott műtrágyával és ilymódon nemcsak a mezőgazdasági termelésnek adott egészen uj irányt, hanem megteremtette a műtrágya ipart is, mely napjainkban már óriási arányokat öltött. • ( Folytatjuk)
