Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-02-27 / 1256. szám
1943. február 27. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI AMERIKAI MAGYAR NÉPFRONT Régóta a toliamra kívánkozik az, hogy megvilágítsam annak az okait, miért nem alakulhatott ki az amerikai magyarság között egy balodali front a mai sorsdöntő időkben, mint ahogy kialakult más nemzetiségek között. Egyrészt a nácizmus elleni küzdelem, másrészt a saját különleges nemzetiségi kérdésekben, egy ilyen baloldali magyar alakulás a nácizmus elleni felsorakozáson kívül, kellene, hogy programjává tegye a horthyizmus és annak amerikai magyar képviselői elleni harcot és a rettenetes elnyomatásban élő magyar nép szabadságharcának a megsegítését. Dacára annak, hogy közel egy tucatnyi a fenti programot töb- bé-kevésbé valló újság jelenik meg, hogy vannak megfelelő organizációk és az egységes harc, a reakció nagy örömére mégsem alakult meg, annak az oka az, hogy ezek a lapok és a szervezetek, nem tudták elá- rendelni a saját külön érdekeiket a nagy közös célnak, nem tudtak felemelkedni oda, hogy megszakítsanak minden összeköttetést a tegnap Horthy legényeivel. A másik csoport a frázisok puffogtatásán keresztül vélte elérni a nagy magyar tömegeket, mig egy harmadik csoport elefántcsont toronyban ül és teljesen elzárkózott a tömegektől. Mi a nácizmus veszélyének az akuttsága óta lemondtunk arról, hogy a komoly náci ellenes csoportok vagy lapok ténykedéseit bíráljuk. Mi mindenek felett állónak tartottuk a náci ellenes küzdelmet, nem titkolva azt, hogy ezt tisztán a munkásosztály érdekében tesszük. Semmi másra nem volna szükség, mint minden baloldali egyén és szervezet ennyi önzetlenséget tudjon felmutatni, máris megvolna a lehetősége annak, hogy a fent vázolt célok érdekében egységes harc induljon meg. Egy ilyen egység — amelyből feltétlen kizárandó mindenki, akit csak a kényszer vitt a náci ellenes álláspontra, mig valójában ma is szivvel-lélek- kel Horthyékért remegnek — szélvészként seperné el az amerikai magyar reakciót, amelyben a bomlás úgyis megindult. Nagyon sokan csak az ürügyet keresik arra, hogy otthagyják a sülyedő hajót. Ezt az írásomat az tette aktuálissá, hogy most népgyülést tartanak New Yorkban és Chicagóban amelyekben aktiv résztvesznek a legkülönbözőbb baloldali szervezetek, lapok és egyének. Ezek ellen a legvadabb hajszát indították, mert érzik és tudják azt, ha nemcsak egy alkalmi alakulás lenne ez a közös népgyülés és nemcsak New Yorkra és Chicagora terjedne ki, hanem minden magyar lakta városra, akkor az amerikai magyar reakció felett megkondulna a lélekharang és az amerikai hivatalos és nemhivatalos közvélemény megértené azt, hogy az amerikai magyarság nem Horthyékkal nem a mai magyar uralkodó osztály- lyal egy, hanem a magyar néppel. Egy ilyen alakulás erős hatást tudna gyakorolni Magyar- ország, az elnyomott magyar nép és a német szolgálatban levő magyar katonaság felé is. Az amit itt leírtam az az én egyéni elgondolásom, de megvagyok győződve arról, hogy minden becsületesen fasizta ellenes magyar érzi a szükségességét annak, hogy az amerikai magyarság között is kialakuljon egy baloldali egységfront, amely nem önmagukat képviselő vezéreknek, de az amerikai magyar dolgozóknak lenne a harci frontja, amely összefogás értékes eredményeket érhetne el a megfertőzött magyar közélet megtisztítása körül. Itt kell megemlíteni azt is, hogy ilyen siralmas a helyzet a magyar irók, tudósok és művészek aktivitása, illetve csendes meghuzódása terén is, leszámítva egy kis réteget a nagy többség mélységesen hallgat dacára annak, hogy ők is áldozatai a fasizmusnak. Egy Molnár Ferenc, akit az egész müveit világ ismer, kit Európá- ben elhallgattatott a fasizmus, éveken keresztül él itt és még egyetlen egyszer sem emelte fel a szavát, sem Hitler, sem a magyar népet eladó Horthy banditák ellen. Amit megtehet egy nem kevésbé ismert iró Mann, hogy aktiv harcot visz a nácizmus ellen, azt meg kellene tennie Molnár Ferencnek is, aki megírta a Szent tolvajokat, A Liliomot és sok más “destruktiv” müvet. Éppen igy hallgatnak a hollywoodi irók és művészek is, kik miután itt jól keresnek, elfelejtkeznek azokról a magyar Írókról és művészekről, akik Horthyék koncentrációs táborában, vagy a munkásszázadokban pusztulnak el. Ha már nem éreznek szolidaritást a magyar néppel, legalább a szükebb kartársaik érdekében kellene akcióba lépniök, mert az, hogy időközönként egy összeggel segítenek egy-egy jótékonysági akciót, az még nem menti fel őket az alól az emberi és művészi kötelesség alól, hogy az emberiség szabadságáért szót emeljenek. Egy egységes magyar baloldali megmozdulás talán őket is kirántaná a bus, magányos elvonulásból és résztvennének az amerikai magyarság szabadság- harcában. DRÁGASÁG Mr. Brown az ármegállapitó bizottság uj elnöke kijelentette, hogy a legmagasabb árak megállapítása nem akadályozza meg azt, hogy az árak lassan ne emelkedjenek. Ezt a tényt már régen felfedezték a munkásháztartás vezetői, csak abban téved Mr. Brown, hogy az árak lassan emelkednek, mert az árak és a bérek befagyasztása óta az előbbiek rohamosan emelkedtek, mig a bérek fagyasztásához úgy ragaszkodnak a munkaadók, hogy művész legyen az, aki béremelést | elérhet. Azt minden háziasz- szony tapasztalja, hogy a megfagyasztott árért legfeljebb cipőpasztát kaphat, vagy áremeléssel, vagy a minőség leszállításával játszák ki az árfagyasztást, nem is szólva a húsról, vajról, ahol a legszemérmetlenebb rablás az, amit legálisan kereskedelemnek neveznek. Ma Amerika népe az orsz'ág fennállása óta a legnagyobb harcát vívja, amely harc kimenetelétől függ talán évszázadokra az ország népének a sorsa. Azt, hogy mi forog ma kockán, azt mindenki megérti, a munkás éppen úgy mint a nagy tőke, mig az előbbi érdeke az, hogy a nagy áldozatok árán biztosítékot teremtsen arra, hogy a mai véres színjáték meg ne ismétlődhessék. A rendszer, amely a méhében hordja a jövő háborúit, olyannal cseréltessék fel, amely megszünteti nemcsak a népek, de az egyének között is a gazdasági ellentéteket, amely csak az Ipari Demokráciába válósul- hat meg. Sajnos a munkásosztály többsége még nem látja tisztán ezt a történelmi hivatását, addig a nagytőke tisztában van a helyzetével, kitünően megszervezve retteg attól, hogy a nácizmus összetörésével az európai munkásság forradalmi rendszerváltozást vigyen keresztül tudva azt, hogy az serkentőleg hatna az amerikai munkásosztályra is.. Ezért a legkülönbözőbb jelszavakk a 1 szeretné most meggátolni a nácizmus megsemmisité s é t. Ilyen a japán háború elsőbbségének a propagandája, hogy Hitler igy lélegzethez jusson, másrészt megkezdi a támadást az amerikai munkásosztály jogai és szervezetei ellen. Ebben a harcban a rendelkezésére áll a sajtó, a rádió, a kongresszus és a nemzeti hősnek kikiáltott Rickenbacker féle uszítok is. Óriási lármát csinálnak abból, hogy a munkások a drágulásnak megfelelő bérjavitást követelnek, de ugyan akkor eredményes harcot indítanak, hogy azt a vérszegény és ezer kibúvót adó törvényt, amely a fizetéseket 25.000 dollárban szabta meg eltöröljék, mert az gátlólag hat a tőkések ambíciójára, de az nem érvényes a munkásra, kinek az életnívója, a drágulással, a Victory adóval az utolsó hónapokban legalább 15 százalékkal esett és a további drágulás és adóemelés ezt még rosszabbá fogja tenni. De a nagytőke amelynek az érdeke az, hogy a nácizmus ha lehet Hitlerrel, ha nem Hitler nélkül, fenmaradjon, nem törődik azzal, hogy az életnívó folytonos esése a termelést — amely elemi feltétele a háború sikeres befejezésének — meg fogja rontani. De az erő, ha azt felismeri, akkor a munkásosztály kezében van és ezzel az erejével képes arra, hogy a jogait megvédje és az életnívóját fen- tartsa. A munkásosztálynak a legélesebben kell visszautasítani minden jogfosztást, ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a bére a drágaság arányában emelkedjen. El kell utasítani minden olyan tervet, mint a vásárlási adó, amely a munkásosztályt sulytaná. Harcolni kell azért, hogy az életnívója legalább is a mai nivón maradjon, ez nemcsak a munkásosztály érdeke hanem a nácizmus elleni harc sikerének is az előfeltétele, mert csakis egy jól táplált szabad munkásosztály képes arra, hogy a nácizmus ellen harcoló hatalmakat ellássa a hadjárat folytatásához szükséges eszközökkel. A nagytőke harcát egyszerre indítsa meg az uniók és a kormányzat, a new deal ellen. Mi ismerjük az uniók értékét éppen úgy a New Dealét is, de amikor a munkásosztályt a nagytőke támadásának a visz- szaverésére hívjuk fel, azt nem a fentiek, hanem a munkásosztály jogainak és szabadságának a védelmében tesszük. Ez nem jelenti azt, hogy mi elfogadjuk akár az egyiket, akár a másikat, csak hűséget az osztályunkhoz, a múltúnkhoz, amely szerint bárhol is éri támadás a munkásosztály jogait, mi mindig készen állunk arra, hogy annak visszaverésében kivegyük a részünket. EGY KIS LECKE Hol vannak azok a régi jó idők, amikor a bószok a szervezkedésre buzdító munkást úgy vágták ki a gyárból, ahogy nekik tetszett. Az illető ha akart, mehetett panaszra a sóhivatalhoz, még örülhetett ha nem került fekete lisztára, amelyben annyiszor volt részük az öntudatos munkásoknak. Ezt a régi módszert kívánta alkalmazni egy Kokomo, Ind. államba való ruhagyár is azzal a 6 munkásnővel, akik a gyár éhbérért dolgozó munkásnőit szervezni próbálták. Az unió port indított a fenál- ló törvények alapján, amely per a gyáros makacsságán éveken keresztül húzódott, mig végre a hat munkásnő kollektálni tudta a nekik megítélt elvesztett munkabért 1290—1972 dollárig a hat munkásnőnek összesen 9896 dollárt. így érthető az, hogy a gyáros szövetség, a Chamber of Commerse a legnagyobb erőfeszítést teszi, hogy a szervezkedés szabadságát biztositó Wagner törvényt és a többi úgynevezett New Deal törvényeket megszüntessék, az unionokat megrendszabályoz- zák. Elvannak tökélve arra, hogy még ha az elnök meg is vétózná az elfogadott uj törvényeket, amelyek a fenti jogok ellen törnek, azt újra a kongresszus elé viszik és kierőszakolják a kétharmad többséget, amelyet azután az elnök sem semmisíthet meg. A fenti bírósági Ítélet amelyhez hasonó napirenden van, nemcsak a munkaadóknak lecke, hanem a munkásoknak is, a bószok megtanulták a leckét és a legélesebb harcot indították meg a törvények ellen, de még semmi jele sincs annak, hogy a munkásosztály is megértette a leckét és felkészülne a jogainak a megvédésére, pedig ha felkészül és erőt mutat, akkor a harca a jogaiért sokkal kevesebb áldozatot igényel, mintha akkor áll csatasorba, amikor az első ütközetet a kongresszusban már elveszítette. A kongresszus az ország gazdasági erőinek a visszhangja csupán és ha a kongresszus tagjai egy j olyan jól szervezett münkás- í osztályt látnának a csatasor-
