Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-02-06 / 1253. szám
BÉRMUNKÁS 1943. február 6. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL . . . CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI ST. PÉTERVÁRTÓL — LENINGRÁDIG Még élénk emlékezetünkben van az az idő, mikor 17 hónappal ezelőtt, a győzedelmesen előretörő náci hordák, körülzárták Leningrádot. Minden katonai számítás szerint a város, az orosz forradalom citadeljének az eleste csak nagyon rövid idő kérdése volt, sokak viszont kik minden elvi ellentét dacára is jól tudták azt, hogy a város eleste, ha nem végzetes, de mégis súlyos csapást jelentett volna a náci és általában a kapitalizmus elleni küzdelemben. Mind ezideig semmiféle haderő, a nácizmus hadigépezete előtt megállni nem tudott. Az első eset volt az uj, most folyó világháborúban, hogy Hitler győzhetetlennek hitt légiói megtántorodtak, még pedig nem is annyira egy jól képzett hadsereg, mint egy város lakosságának ama elhatározása előtt, hogy a városuk védelmére minden épkézláb ember kivonul. A határozatot tett követte. Leningrád munkásai, asszonyok éppen úgy mint a férfiak, gyermekek miként az aggastyánok, fegyvert fogtak és minden katonai számítást felrúgva megállították azt a náci haderőt, amellyel szemben nem bírtak megállni a Magi- not vonal védelme alatt álló képzett francia-angol haderők. És ezt a hősies küzdelmet állták 17 hónapon keresztül, nemcsak harcoltak, hanem gyártották a harchoz szükséges eszközöket, gondoskodtak annak a harcvonalba szállításáról, éhezve, fázva, visszaverve a náci hordák minden rohamát, mig a nehéz 17 hónap után, támadásbe menve áttörték az ostrom gyűrűt, felszabadították Leningrádot az ostrom alól. Hogy a nácizmus elleni hadjáratban, mit köszönhetnek a Szövetségesek Leningrád, majd a példát követő Stalingrád védőinek, azt felmérni nem lehet, de biztos, hogy nagy elfogultság kell ahhoz, hogy a polgári lakosságának a védelembe való bekapcsolódását nacionalizmusnak, vagy Stalin parancsának tudják be. Ennyi hősies, önfeláldozást, odaadást, csak egy olyan város lakossága tud felmutatni, amelynek a felszabadulásért, az emberi jogokért való harca tradíció, már pedig Leningrád munkásságánál, úgy mint a régi orosz birodalom legnagyobb ipari városánál, az elnyomatás elleni harc tradíció volt. Minden a cárizmus elleni megmozdulás fészke és főerőssége Pétervár, a mai Leningrád volt. Nagyon terjedelmes volna a régi megmozdulások felsorolása, amely mind Péter- várról indult ki, de még jól emlékszünk a modern megmozdulásokra, a nagy hatalmas általános sztrájkokra, a 1905-ös forradalomra, amelyek Péter- váron törtek ki és seperték végig a nagy cári birodalmat. Az 1900-as évektől egész a cárizmust esöprő Kerenszky féle polgári forradalomig, Pétervár öntötte az agitátor munkások és diákok légióit az egész cári birodalomra, ők töltötték meg Szibéria ólombányáit, ők voltak a zászlóvivői nemcsak a Kerenszky, de az azt követő bol- seviki forradalomnak is. De éppen igy kivonult a forradalom győzelme után, amikor az antant által felfegyverzett ellen- forradalmi hadsereg közelgett Leningrád felé. Győzött akkor is, győzött most is, mert védte, az ellenforradalom ellen. Ez a győzelem, nemcsak Leningrád és Stalingrád munkásainak a győzelme, de nemcsak az orosz munkásoké, hanem a nemzetközi munkásosztály győzelme, amelynek óriási kihatása lesz nemcsak a nácizmus kipusztitására, de a munkásosztály helyzetének a közeli kialakulására is. Én nem hiszek abban, hogy a munkásosztály felszabadulását a világon, az orosz szuronyok hegyén viszik, azt minden ország munkásságának magának kell elvégeznie, de igen is feltétlen hiszek abban, hogy a vörös hadsereg győzelmes előnyomulása, megadja a kedvező körülményeket arra, hogy az európai munkásosztály megvívja az esedékes felszabadulási harcát. Ezt a lehetőséget nem csak mi látjuk, hanem a nagytőke és cselédjei is és azért fordulnak most izzó gyűlölettel nemcsak a Szovjet ellen, hanem azok ellen is, kik ugyan nem értenek egyet a szovjetizmussal, de részben a fenti okokból, másrészt a nácizmus elleni küzdelem szempontjából, nemcsak, hogy nem fordulnak szembe a Szovjettel, hanem minden lehető támogatást is megadnak neki a gigászi harcához. Éppen ezért megdöbbentő az a tendencia, amely elitéli az orosz nép támogatását és Stalin elleni átkozódással segítik elő Peglerék reakciós terveit. Csak rosszakarat magyarázhatja bele az álláspontunkba azt, hogy mi Stalin rajongók vagyunk, amikor a nemzetközi1 proletár szolidaritás alapján teljesítjük a kötelességünket az orosz testvéreinkkel szemben. Mi, mikor a tények és a munkásosztály érdekei úgy kívánták a legélesebben foglaltunk állást — nem az orosz néppel — hanem a hivatalos Szovjet politikával szemben. Mi ma sem változtunk meg, nekünk ma is a munkásosztály egészének a szempontja az irányadó, ha most az orosz álláspont ezzel párhuzamos, mint ahogy az, akkor őrület az ellene való támadás. Mi harcos, dolgozó munkások és nem kócsagos szektáriánusok vagyunk, mi nemcsak együtt élünk a munkásosztállyal, hanem együtt vívjuk a harcainkat is. Ma a munkásosztály jövőjének az előfeltétele a nácizmus pusztulása és ha ezt nagy mértékben a vörös hadsereg fogja elvégezni, ez serkentőleg fog hatni arra, hogy a munkásság a helyes utat válassza a felszabadulásához és hogy kihasználva a Szovjetek győzelme által adott kedvező körülményeket, azt meg is valósítsa. A Bérmunkás harminc éves hagyományaihoz, az IWW hősi küzdelmeihez ragaszkodunk, amikor a lapunkat ebben az igazi osztályharcos irányban tartjuk, ezt a mi olvasótáborunk méltányolja, megérti és követi, amelyet minden szónál többet jelentő tettekben fejez ki. A JEGYRENDSZER Mind súlyosabban érezteti a hatását a háború, az amerikai nép megszokott élelmezése terén is. A háborús szövetségesek és a tengeren túl levő csapatok élelmezése nagyon igénybe veszi az amerikai készleteket, amelyhez még hozzájárul az élelmezési ipari tőke kapzsisága, a gazdagok élelmiszer felhalmozása, ami azt eredményezi, hogy az átlagos amerikai háztartás nélkülözi a legfontosabb élelmiszereket, hús, zsir, vaj, stb. Ez fokozott mértékben áll fen a dolgozó osztályra, különösen ott, ahol a feleség is dolgozik és igy a bevásárlását csak a munkaidő letelte után végezheti el, amikor már csak üres hentesüzleteket talál, vajhoz, kannás holmik jórészéhez a fenti okból egyáltalán hozzá sem jut. A gazdag családok, amelyeknek a fűszeres, tejes, hentes a házhoz szállítja rendszeresen az élelmet, ma is megkapja az igénylését teljes mértékben, igy a munkásság szempontjából, ha már hiány áll fen, sokkal kedvezőbb az, ha jegyre adják az élelmiszereket mint a mostani szabad kereskedelem, amikor nemcsak eleszik a munkásháztartás elől a szükségleteket, hanem mód adódik arra, hogy az élelmiszer uzsorások kijátszva mindent uzsora árakat fizettetnek a vevőkkel a fenti okokból, mi munkások helyeseljük azt, hogy a meglevő készletek elosztásának, a fontos közszükségleti cikkek csak jegyre vásárolhatók legyenek. De, hogy a sokat hangoztatott háborús termelés zavartalan lehessen, hogy a munkás- osztály bírja a felfokozott termelést, ahhoz a mostani jegyrendszer alapos megváltoztatására van szükség. Nem kell bizonyítani azt, amit minden orvos tud, hogy a nehéz fizikai munkát végző egyénnek több kalóriára van szüksége, mint annak, aki nem végez fizikai munkát, vagy pláne azoknak, akik semmiféle munkát nem végeznek, csak élik a maguk henye, haszontalan életüket, tehát ha igazságos és észszerű élelmezési politikát akar folytatni a kormányzat, akkor a tényeket figyelembe kell vennie és a munkásosztály részére a fontosabb élelmiszerekből magasabb rátát kell megszabnia. A másik intézkedésnek az úgynevezett black markéinak a szigorú megrenszabályozása kell, hogy legyen, meg kell akadályozni azt, hogy a gazdagok mindent összevásárolhassanak és hogy az élelmiszer uzsora árak úgy virágozzanak mint ma, mert csak a bolond állíthatja azt, hogy amióta megfagyasztották a munkabért és az árakat, hogy az árak azon a színvonalon maradtak, ezért fontos az, hogy az árak emel5 oldal kedését a legsúlyosabb büntetésekkel akadályozák meg és kényszerítsék a kereskedőket, hogy a ceiling árakat, magán az árun feltűnően feltüntessék és megakadályozzák azt, hogy uj elnevezéssel magasabb árakat kérhessenek. De ez ma már eső után köpönyeg, mert az árak mai színvonala erősen lecsökkentette a munkabérek értékét és feltétlen szükéges az, hogy az egész ország munkássága a drágulásnak megfelelő béremelésbe részesüljön. Ezt annál is inkább sürgősen meg kell valósítani, mert ellenkező esetben a munkásság a szervezettségének az erejével fogja azt kikényszeríteni, mely esetben azután siránkozhat a reakciós sajtó, hogy a sztrájkok zavarják a termelés menetét. A háború tehertétele igy is túlnyomó részben a munkásosztály válára nehezedik, amely nemcsak a termelést végzi, de az ő soraiból kerül ki a milliós hadsereg nagy többsége is, igy méltányos az, hogy legalább az élelmiszer uzsora ellen találjon védelmet. HIMLER FELTALÁLTA A SPANYOL VIASZKOT A nagy Himler üzenetet küld Bridgeportra a Magyar Szövetségnek. Hát ő sem sokra taksálja a Szabadságban az ösz- szejövetelt, hogy valami nagyot alkossanak. Arra ád egy nagyszerű tanácsot a mi “bányász testvérünk”, amely olyan szenzációval fog hatni, mintha avval jött volna ki, hogy ő most feltalálta a spanyol viaszkot, vagy a somogyi csutorát. Himler ajánlata igy szól: “Határozza el a bridge- porti ünnepély, hogy az oroszokon keresztül felhívással fordul az orosz fronton levő magyar katonasághoz, hogy adják meg magukat, hogy szabotáljanak. Ha ezt a nácik meghallják, akkor nem kérnek a magyar kormánytól több katonát az orosz frontra.” Ugye milyen egyszerű és nagyszerű, olyan mint a Columbus tojása, csak az a baj, hogy miként a spanyol viaszkot, úgy ezt is már régen feltalálták és igy Marcink egy kissé lekésett, mert először is az oroszok amint számtalanszor megírták a lapok, hatalmas propagandát folytatnak ilyen módon a háború kezdete óta, nemcsak a német, hanem a magyar, román és más nyelvű katonák felé is. Hatalmas hangszórók adják ki a felhívásokat minden nyelven, állandóan szórják a röpiratokat., A partizánok sem tétlenek, az orosz, angol rádiók is naponta adják a híreiket magyar nyelven. Vagy azt hiszi komolyan Himler, hogy az Amerikai Magyar Szövetséget veszi igénybe a Szovjet? Ugyan kérem, higyje el, hogy a Szovjet vezetők, jobban vannak informálva az önök mivolta felől, mint Berle helyettes államtitkár. Ha a Szovjetnek magyar nevekre van szüksége, hát higyje el sokkal jobb neveket találnak mint az önöké, akiket nemcsak ismernek odahaza, hanem várnak is. No meg figyelembe kell venni a technikai nehézségeket is, nevezetesen a 200.000 magyar katona közül kik az orosz fronton