Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-01-30 / 1252. szám
e urnái BÉRMUNKÁS 1943. január 30. A természet erőinek megismerése Irta: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás) A KÖZÉPKOR JELLEMZÉSE Portugália, mituán a mórok uralma alól fölszabadult, már fekvésénél fogva is arra volt utalva, hogy a tengeren a világkereskedelemben keresse a boldogulását. Kalandvágyó és vakmerő népe volt úgyszólván az első Európa nemzetei között mely rámerészkedett a titokzatos Atlanti óceán hullámaira. Ez a vállalkozás az akkori babonás világban, szinte az isten kisértéssel volt határos. Portugália szárazföldjének legnyugatibb nyúlványa a tengerbe, a non-fok már nevével is (non- nem) azt jelentette, hogy ez az a végső határ, amelyen tul- menni már nem lehet és ugyanakkor szent igazságképpen élt a köztudatban, hogy a non-fo- kon túl fekvő vidék forró levegőjét belélegezni nem lehet s a vakemrőt ki mégis tulmerész- kednék rajta, porrá égetné az egyenlítői nap forrósága. Ha még hozzávesszük azokat a rémes vérfagyasztó meséket, melyek közszájon forogtak a tenger mélyében lakó szörnyetegekről, akkor elképzelhetjük, mily halál megvető bátorság kellett az első Atlanti óceáni úthoz. Két szerencsevadász, Zareo Gonzolesz és Váz Tristan törte meg a dermesztő babona varázsát. Kis gályájukkal indultak el 1418-ban Lagres kikötőből és egy ismeretlen szigetre vetődtek melyet Potro Santonak neveztek el, a következő évben pedig fölfedezték Madeira szigetét. Ettől kezdve lépésről-lépésre halad Afrika fokozatos fölfedezése, illetőleg körülhajózása. Escobar Peter átmegy a rettegett egyenlítőn és ujongva tapasztalja, hogy a tenger a babonás néphit ellenére nem forr föl a nap függőleges sugarai alatt. Diaz Bertalan 1486-ban elindul Lissabon- ból és megtalálja Afrika legdélibb csúcsát a Jóreménység fokát. A Föld fölfedezésének és fokozatos meghódításának dicsőségéből tagadhatatlanul nagy rész jut a portugáloknak, bár jóval előttük, még a IX, század vége felé, a vakmerő norvég kalózok voltak az elsők, kik az óceán veszedelmeivel szembe- szállottak és kis hajókkal mesz- sze földre eljutottak. A hires vikingek ekkortájban fedezték fel Izlandot és körülbelül száz évvel később elvergődtek Amerika partjaira is és az ismeretlen vidéket Vinlandiának (borvidéknek) nevezték, mert sok édes vadszőlőt találtak ott. Más részről viszont az olaszok érdeme, hogy e nagy fölfedezéseknek gyakorlati hasznában úgyszólván az egész világot részesítették. Az olasz tengerészek diadalmasan szelték ke- resztül-kasul a tengereket, bankárjaik a legtávolabbi országokban is megbízható pénzváltó fiókokat alapítottak, kikötőikben bámulatra méltó véd- gátakat emeltek, világitó tornyokat építettek, csatornákat és dokkokat ásattak, a belföldön pedig virágzott az ipar és kereskedés, még a tudományok és művészetek a klasszikus tökéletességnek oly szédítő magaslatára emelkedtek, ahová még korunk finomult ízlése és fejlett diszciplínája se tud teljesen fölérni. Amalfi helyét néhány száz halászkunyhó jelzi ma a Salernoi öbölben. Pedig ez volt az első olasz város, mely vezetőszerepet játszott a világkereskedelemben. Virágkorában 50.000 lakosa volt Amalfinak: pénze egész Itáliában és keleten forgott, hires törvénytábláit vette mintául a későbbi törvényhozás a hajózási kódexek szerkesztésében, sőt a ! delejtü használatát is amalfi- I beli kereskedő tette általánossá. Hanyatlani akkor kezdett, mikor a normanok akkor már alsó Olaszország egyrészének urai elfoglalták végkép pedig akkor omlott össze mikor kikötőjét a pisai hajóraj rombadöntötte. Ahogy Pisa tönkretette Anal- fit, úgy zúzta össze Pisát Ge^ nova, mig Velence és Genova egy századig tartó párbaj halálos küzdelmeiben merültek ki. Fénykorában 200.000 lakosa volt Pisának és az Arno, mely a városig hajózható volt, tengeri kikötővé tette: ma pedig fü lepi be elhagyatott uccáit. Hatalmát mindenkorra megtörte Genova, a Meloria melletti tengeri ütközetben. Nem sokkal előbb (1261) VIII. Paleolog Mihály genovai segítséggel állította vissza latin császárságot Konstatinápolyban és ekkor lett a liguriai főváros Európa legelső kereskedelmi hatalmassága és ha vállalkozó merészség, a rettenthetetlen bátorság elég lehetett volna ezen elsőbbség megtartására, úgy sohase is veszített volna el. De a genovai hajósok hősi vitézsége, éles elméje és számitó józansága nem párosult se bölcs politikával, se jövőbe látó higgadtsággal. A latin császárság restaurálásának pillanatnyi sikere elterelte figyelmüket a kelőben lévő félhold veszedelmétől és igy történt, hogy törökökkel szövetkezett velencések csakhamar kiragadták a tengeri hegemóniát Genova kezéből. Velence keletkezésének története eléggé ismeretes. Midőn Attila az Isten ostora, Aquileját fölégette és kirabolta, az elpusztított város és a szomszéd terület lokóssá- ga a lagúnák homokos szigetecskéire menekült, ahol már 4450-ben szövetséges köztársa- got alakított úgy, hogy minden szigetecskének meg volt az ön- kormányzata. Ahogy napjainkban Hindusztán, Perzsia és Arábai hajói az angoloktól birtokolt Singapore kikötőjében találkoznak, éppen úgy akkoriban Malakka volt az a kereskedelmi központ ,ahol Japán és Kina, meg a Filippini, Molukki és a Szunda szigetek tengeri forgalma összefutott, ezt a várost tehát vérpatakokat ontva foglalta el Albuqueque és nem sokkal aztán a Molukki szigetek is kitűzték a luzitán lobogót. A kis Portugália nem győzte kivándorlókkal ellátni az Ormudztól Ceylonig és a Komorinfoktól a Molukki szigetekig terjedő roppant birtokokat. Rendszeres gyarmatosítás és megfelelő kereskedelmi politika helyett a kapzsi királyi háznak az volt célja, hogy minél több kincset, jövedelmet zsaroljon ki az el se foglalt, csak egyes pontokon megszállott területekből. S ez részben sikerült is, mert az egész XVI. század alatt a kis Lissabon egymaga látta el ázsiai árucikkekkel egész Európát. Goa, az Indiák gyöngye, volt a gyarmatbirodalom fővárosa, de rajta kívül Malabár és Koroman- del partjain, továbbá Ceylon szigetén és Malakka félszigetén is fontos és gazdag telepek gyűjtötték raktárakba Kelet kincseit. A Perzsa öbölben Or- muzd kikötője volt gyűjtő piac, mely ma sivatag puszta, düledező romhalmaz. Ablas perzsa sah foglalta el 1622-ben az angolok segítségével és elterelte onnan a kereskedelmi útvonalat Bender Abasziba és Ba- sorába .melynek hajdani fénye a kalifák virágzása, ismét föléledt egy időre, mialatt a portugál világkereskedés lassan, de fokozatosan egyre hanyatlott. A fáradtság nélküli meggazdagodás vágya meggyülöl- te a portugál néppel az ipar és földművelés lassú, de termékeny munkáját. Az aranyláz és a kereskedelmi nyereség kiölte a polgári munka önérzetét és megvetette az ipart és földművelést, a kincstári monopólium pedig kimerítette a gazdaság forrásait és megbénította a kereskedést, melynek éltető eleme a forgalmi szabadság. Hasztalan alapítottak a portugálok gyarmatokat Brazíliában is, se fölvirágoztatni, se megtartani nem birta őket és ezek is, éppen úgy, mint az indiai telepek, lassanként idegen nemzetek, leginkább spanyolok prédái lettek. Ez a korszak a XV. század, mely a kultúra és civilizáció két különböző foka közé helyezve, mint közvetítő korszak, a középkort befejezi és az uj kort megnyitja. Ekkor találja föl Guttenberg a nyomtatás mesterségét, mely az eszmék fönnmaradását és a gyors elterjedését biztosítván, örökre lehetetlenné tette a barbárság visszatérését. Ekkor találja föl az alchimista Bacon Rogert szerzetes aranycsinálás közben a puskaport és egy másik szerzetes Schwarz Berthold, ekkor készítette az első ágyút, mely nemcsak a hűbériséget döntötte meg, hanem az egyenlőség eszméjét is kézzel foghatóan bebizonyította, mert ha a puskagolyó éppen úgy keresztül- furta a lovag páncélját és sisakját, mint a zsoldos paraszt vértezetlen mellét, akkor ember és ember között, legalábbb a harcmezőn semmi külömbség nem volt többé. Ebben a korszakban került Konstantinápoly a török kézre, megnyitván ama százados háborúk sorát, melyekben a kereszt és félhold váltakozó szerencsével mérkőztek, hogy eldöntsék Európa sorsát és jövőjét vájjon tovább haladjon-e a kultúrának főfelé vezető országutján, vagy pedig lefelé bukjék a Korán fatalizmusának örvényébe? És végül ebben' a korszakban törtek ki a vallási fanatizmus béklyóiból a szabad észmék, ekkor kezdődött a reformáció, a szellemi szabadság harca a dogmák zsarnoksága ellen és e korszak egyszermind ama nagy fölfedezések korszaka is, mely egy egészen uj világot, az addiginál sokkal nagyobbat és gazdagabbat ajándékozott Európa népeinek. (Folytatjuk) Los Angelesi levél A napokban egy kis eszmecserém akadt egy helybeli kommunista elvtárssal. Az ilyen viharos, fergeteges, embertömegeket pusztító időben természetesen sok mindenről esett szó közöttünk. Hallottam nya- katekert emléleteket, de leginkább az a nagy bizalom lepett meg, amellyel ez az elvtárs azt hangoztatta, hogy ezután a világháború után minden bolshevik alapon épül fel, mert most már mindenki kommunista, még maga Mr. Roosevelt is. Ugylátszik, hogy ez az elvtárs már nem emlékszik az első világháborúra, amikor szintén hasonló elbizakodottsággal beszéltek. A mi lapunk, a Bérmunkás megírta akkor is, hogy a háborúból a kapitalizmus megerősödve fog kikerülni. A történtek ezt beigazolták. Éppen azért ma is csak azt tartjuk, hogy a munkásság felszabadítása csak a munkásság müve lehet. Nem kell másokban, politikusokban bizakodni. Azért most is legfontosabb a szervezkedés, mert csak a szervezett erő az, amivel az állandó értékű munkás jogokat, jobb munkaviszonyokat kivívhatjuk. Az elvtárs okoskodása nekem nagyon gyerekesnek tetszett, mert bíznak a mesékben, mint a gyerekek. Mintha nem látnák azt, hogy ebben a háborúban is egyesek még gazdagabbak lesznek és csak azért uszítanak Hitler ellen, hogy a saját bőreiket megvédjék, de jobban tartanak saját munkásaiktól, mint Hitlertől. Anglia és Amerika tőkései még ma is úgy bömbölnek Oroszországra, mint a bikák, tehát csak nem gondolják azt, hogy eltűrnék a kommunizmus bevezetését. Kár ezekben bizakodni. A két osztály, — a munkás és munkáltató osztály között harcnak kell folynia mindaddig, amig a bérrendszer el nem tűnik a föld színéről. Persze az ilyen harchoz gerinces ipari szervezetre, mint az IWW van szükség. Csak az ilyen ipari szervezet valósíthatja meg az ipari demokráciát, amelyben a dolgozók boldogak lesznek és ez az igazi mennyország, amiről a munkásoknak beszélni kell. G. Bakos.
