Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-01-16 / 1250. szám
‘ )iúÁ BÉRMUNKÁS 1943. január 16. A természet erőinek megismerése A KÖZÉPKOR JELLEMZÉSE * A középkor a nagy előkészületek kora. Soknak volt kezdeményezője ez a korszak, de semmit sem fejezett be. A históriai tények rendjében éppen úgy, mint az eszmékben, a vallási dolgokban éppen úgy, mint a tudományokban, a kereskedelmi vállalatokban éppen úgy, mint politikai intézményekben a középkor csak átmenet volt, állandó vajúdása az emberiségnek, lázas keresése a helyes iránynak, mely kibontakozáshoz vezethette, a történelmi j fejlődés logikus medrébe terelhette volna a helyes irányból kizökkent, forrongó társadalmat. Az evangélium terjedése nemcsak uj vallásnak, hanem uj civilizációnak is volt diadala. A pogány vallások ugyanis mind “nemzeti” vallások voltak s mint ilyenek mindegyik az illető nemzetet tette meg Isten választott népének, s egyúttal hivatottnak arra, hogy a többit igába hajtsa és rajtuk uralkodjék. A régi vallásoknak ez a különleges, hóditó szelleme okozta aztán, hogy az ókori népek között a legközönségesebb érintkezés a háború volt. A kereszténység alapja ezzel szemben a népek testvériségének a dogmája volt, vagyis ez a hit nem szólt csupán a zsidónak, a görögnek, rómainak vagy germánnak ,hanem egyformán szólt valamennyinek s különbség nélkül egy akolban akarta egyesíteni a világ összes népeit. És mig az ókor civilizációja alávalónak tartotta a kézi munkát és a termelő mesterségeket mind a rabszolgákra bizta, addig a “nazaréti ács”-nak isten fia származásában megnemesi- tette, sőt minden társadalmi osztályra nézve kötelezőnek tartotta a munkát, mikor Kijelentette, hogy: aki nem dolgozik az he is egyék. Azt lehetett volna hinni, hogy egyfelől ez a tanítás, másfelől az általános egyenlőség, testvériség dogmája nemcsak a munkát rehabilitálja, hanem kiirtja a rabszolgaságot is, az ókornak ezt a legistentelenebb intézményét. Ez azonban nem történt meg és pedig azért nem, mert az ember még nem hódította meg akkor a természet erőit és azért volt szüksége a rabszolgákra, hogy ezek végezzék el azt a munkát, amelyet ma a gépek végeznek. “Ha majd a vetélő és pöröly maguktól dolgoznak megszűnik a rabszolgaság is” — mondotta Aristoteles. Ez a tétel fejezi ki legjobban az ókori civilizációnak azt a fejletlen fokát, melynek alapja az emberi munkának és erőnek kíméletlen kizsákmányolása. A rabszolgák voltak az ókor és középkor gépei, éppen úgy mint napjainkban a gépek az újkor rabszolgái. (Úgy kellene lenni.) Mióta a viz, a szél, a gőz, a hő és villamosság végzik azokat a munkákat, melyeket egyetlen egy ember se végezne önként és jószántából, csakis azóta foglalta el az ember a neki járó helyet a természetben: a vezérszerepet a leigá- zott természeti erők irányításában és hasznos célra fordításában. Az észnek ezt a diadalát az erő fölött, csakis, az uj kor hozta meg. A középkor fejletlen ipara még megkívánta a rabszolgáknak, mint vak és anyagi eszközöknek fölhasználását. Ezért voltak a rabszolgák a zárdái, sőt a püspöki javaknak is hivatalos kiegészítő részei, éppen úgy mint Nérók idejében. S ez az állapot évszázadokon keresztül tartott úgy, hogy a legzsarnokibb rabszolgaság utolsó formája csak a 19. században szűnt meg és még pedig véres háború után, melyekben a legcivilázltabb köztársaság az Egyesült Államok déli államai tömérdek vért és pénzt pazaroltak el, hogy fön- tarthassák a rabszolgaságot. Európában pedig a jobbágyság, a rabszolgaságnak enyhébb formája szintén csak a 19. században szűnt meg végleg és a magyar szabadságharcnak egyik legfenségesebb vívmánya éppen a jobbágyság fölszabadítása volt. Ugyanabban az időben mikor keleten a már dicsőség csillaga kelőben volt. Nyugaton a rombolás, a pusztítás és sülye- dés ülte diadalát. Az első barbárok, kik áttörték a római légiók acélgyürüjét, a vadság és tudatlanság vastag rétegével borították el az ókor társadalmát. A csaknem állati sorban tengődő hordákban a civilizációnak és kultúrának még a csirái sem voltak meg és nemcsak Ázsiának, szülőföldjüknek tudományában nem voltak járatosak, hanem még azt a kezdetleges, babonás csillagjósla- tot sem ismerték, mely a világ minden nemzeténél a kulturér- zék legelső jele. Ideáljuk a rablás, a fegyveres erő volt és ezzel a két eszközzel csakugyan sikerült is széttépniök azt a hatalmas köteléket, mellyel a római uralom az emberiséget egybefüzte. Európa tehát apró, független községekre oszlott, minden kereskedelmi érintkezés nélkül. A föld fölfedezése tehát szünetelt volna ebben a szomorú korszakban, ha az arabokat föl nem rázza prófétájuk szava a Jemen sivatagban. A haladás fáklyáját a kalifa harcosai élesztették és vitték előbbre, meghódítván a világot Perzsiától Spanyolországig, Egyiptomtól Franciaországig és a hódítók nyomán mindenütt megjelent a mór kultúra, melynek gyakorlati iránya rohamo- an terjesztette az ismereteket és a civilizációt. A félhold ragyogását csakhamar megirigyelte a kereszt. Nem a Szentföld visszafoglalása, hanem a mórok visszaszorítása az ismert világpolitikai uralmának megszerzése volt a keresztes háborúk célja és habár ez a cél elérhető nem volt is, azért a keresztes háborúk fölötte jótékony hatással voltak az emberiség sorsára. E vállalatok vakmerő gondolata a papság| I ban fogamzott meg, végrehajtójuk pedig a nemesség volt, legtartósabb gyümölcseit azonban a polgárság és a köznép élvezte. Midőn a 11. század vége felé háromszázezer, minden nemzetiségű és nyelvű keresztény, húsz fejedelem vezérlete alatt a keletre özönlött, kétségkívül senki se láthatta előre, hogy minő következményei és eredményei lehetnek ennek a mozgalomnak. És midőn a kereszt védői szétverve és tönkretéve, elcsüggedten és kétségbeesve vánszorogtak vissza nyugatra, omladozó kastélyaik felé, ki sejtette volna közülük, hogy a keresztes háború, mely mint vallási vállalkozás teljes kudarcot vallott, a községek fölszabadítását, a hűbériség eltörlését, az ipar, kereskedelem és a hajózás fejlődését fogja előmozdítani? Ma már megállapíthatjuk ezt, mert ma már tudjuk, hogy nem egyedül az önzetlen lelkesedés volt a főrugó, mely annyi embert indított a szent sir fölszabadítására. Kétségtelen, hogy nagy volt a vallási rajongás is, de még nagyobb volt a vágy szabadulni a szegénység és rabszolgaság jármából, továbbá a remény, mely jobb jövőt várt e kalandos vállalat sikerétől. A pápák és fejedelmek házat és földet adományoztak a keleten annak, aki valamely még meg nem hódított partra elsőnek tűzi ki a szent lobogót. Fölmentés az adófizetéstől, törvényes fölol- dozás a magánadósságok fizetésének kötelezettsége alól, a legcsodásabb testi gyönyörök szabad élvezetének ígérete azon a keleten, melyet a papok “a paradicsom előcsarnokának hirdettek, szóval minden csábítás forgalomba jött a hívők buzgalmának fokozására. A zárdái fegyelmet megunt szerzetes Szíriába zarándokolt, hogy szabadságát visszanyerje, a bűneitől föloldozott gonosztevő Jeruzsálembe igyekezett harcolni, hogy a börtönt vagy az akasztófát elkerülje. Mindenek előtt jó időre megszabadult a polgárság a zsarnokaitól mert a rajongó hübérurak ezrei pusztultak el Szíria és Egyiptom sivatagjain. Csökkenve a fegyveres erőszak nyomása, szabadabban fejlődhettek a városokban tömörült polgári elemek. A föld fokozatos meghódítására azonban még az arabok hódításánál és a keresztes háboruk- is nagyobb lendületet adott a 13. és 15. századok egy másik, nagyfontosságu es e m é n y e. Ázsia belsejében, mint pásztorok, nomádik és kitűnő lovasok a rabló természetű kirgizek, kalmükök és tatár-mongolok, akiknek szokásait, életmódját legtüzetesebb és bizhatób alakban Vámbéry Ármin irta le. Ez a magyar tudós, aki évtizedeken át, mint ál-dervis utazta be egész Közép-Ázsiát megragadó és érdekfeszitó kalandok keretében ismerteti a nagy ázsiai pusztaságok nomád törzseinek életét, mely az évszázadok során át is alig változott, mivel a nyugati kultúra hullámverése soha se juthatott hozzájuk és igy sem szokásaikban, sem erkölcseikben nem változtathatott. Ezek a tatár törzsek a 13. század közepén lezúdultak az északnyugati Kina fölött központi fensikról és a szilaj Dzsengiszkhán vezérlete alatt elfoglalták a Mennyei Birodalom északi tartományait, meghódították Indiát és Perzsiát, letiporták a Kaspi tó mellékét, lenyomultak Kaukázusig, hatalmas hordákkal szaporítván a mohamedánok világhódító tömegeit. Minden évben uj és uj országokkal gyarapították határtalan birodalmukat és sok helyen hatalmas gúlákat emeltek emlék jeléül a kardra hányt hadseregek koponyáiból. A Mongol Birodalom, melynél nagyobb kiterjedésű ország fölött soha sem ragyogott a nap, a kínai faltól a Dunáig és a Visztuláig terjedt. Kis hijja, hogy Timur Lenk, a sánta mongol vezér, meg nem valósította azt a büszke célját, amelynek végrehajtására kardot rántott, hogy Egy Isten az égben, egy ur a földön. Egész Európa megdöbbent az uj Atillák és Alarikok előnyomulásán, mely végpusztulással fenyegette az alig fejlődni kezdett kultúrát és civilizációt. A pápák és fejedelmek ijedten küldöztek követeket a távol kelet vérengző zsarnokaihoz és ezek a követek — leg- többnyire szerény és alázatos szerzetesek — eltanulván a keleti kultúra és ipar titkait, meghonosították ezeket Európában is, amivel uj civilizációnak, uj ismereteknek termékeny magvait hintették el. Fokozta a távol kelet átkutatásának vágyát és a kalandra szomjas fölfedező ösztönt az a régi legenda is, mely szerint az ismert világon túl egy csodás, mesésen gazdag ország, a János pap országa virágzik. Bizonytalan volt a hely fekvése, ahol ez az uj Salamon kormányzott, de azért a fantázia szabadon szőtte álmait a keleti pápa mesés kincseiről, aranynyal borított, drágakövekkel kirakott termeiről, palotáiról és várairól, sőt arról a szövetségről is, melyet ez a legendás keleti pápa a Rómában székelő pápával köthetne. S ezen a fantázián elindulva, a kalandvágyó kutatók egész sora vágott neki a merész vállalkozásnak, hogy fölkutatja az arany-ezüstben és drágakövekben bővelkedő meseországot, melynek kincseiről a legképtelenebb hírek keringtek a hiszékeny nép között. Különösen a velenceiek igyekeztek minden áron megismerni a távol kelet csodavilágát és ebben a törekvésben előljárt egy patrícius család tagja a hires Marco Polo, amelynek oly sokat köszönhet a civilizáció. A genovai fogságában irt könyvét mesének és hazugságnak tartották századokon át, mig a modern tudomány és kutatások kiderítették, hogy ezen leírások voltak a rugói melyek ösztönözték Columbust arra a nevezetes útra, melynek eredménye Amerika fölfedezése lett. (Folytatjuk) A BALTI NÉPEKET BESOROZZÁK A NÉMETEK LONDON, dec (ONA) Az idevaló lengyel menekült kormány köreiből értesülünk, hogy a német kormány elrendelte az “Ostland” fegyverbiró lakosságának a német hadseregbe való sorozását. Irta: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás)
