Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)

1943-06-19 / 1272. szám

1943. junius 19.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜl|

____CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI

ELSŐ ATTACK

A nagytőke sajtója vitustán- cot jár örömében, hogy a Szenátus után a Kongresszus is elfogadta a Connely-Smilth bilt, amely “ideiglenesen” a háború tartamára sztrájk tilalmat rendel el minden olyan háborús üzemre, amelyet a government átvett. A ttörvény megszegőit súlyos pénz és börtön büntetésbe részesithetik. Valószinü, hogy ebből a törvényből, amely a munkások alkotmányos jogait kobozza el, soha, legalább is a mai időkben Itörvény nem lesz, mert a nagytőke és hivatásos szolgáin kívül minden hivatalos, illetékes egyén és fórum szükségtelenek, a termelés menetére veszedelmesnek mondotta. Katonai, tengerészeti, munkaügyi államtitkárok, McNut, Nelson, Byrnes legilletékesebb kormányhivatalnokok tiltakoztak a törvény ellen, nem beszélve a munkásszervezetekről. Maga az elnök ismételten feleslegesnek jelentette ki, igy nem valószinü, hogy ezt a törvényt aláírná, ha a vétó ellenére is keresztül tudnák erőszakolni, kétségtelen, hogy a Supreme Court, mint alkotmány ellenest megsemmisítené.

Nagyon figyelemre méltő az, hogy a Kongresszus a fentiek ellenére is meglehetős nagy többséggel fogadta el a törvényjavaslatot, kihasználva a bányászharc által mesterségesen teremtett sztrájk ellenes hisztériát.

A sztrájk helyzetet úgy a bányászoknál, mint az autó és gumi iparban a nagytőke mesterségesen idézte elő, hogy alapot adjon a munkásellenes törvények hozására, amely helyzet előidézésében nagyrésze volt a War Labor Boardnak is mely 10-12 hónapig heverteti az eléje kerülő bérkérdéseket,a közben folytonosan növekvő drágaság és a bérkérdések függőben tartása, olyan izgalmas

helyzeteit teremtett, amely azután spontán sztrájkok kitörésében nyert utat.

Mindenki, aki a mai munkás helyzetet ismeri, jól tudja azt, hogy ilyen törvények ahelyett, hogy megoldanák a helyzetet, elmérgesitik azt, mert eltekintve attól, hogy fizikai lehetetlenség 530 ezer sztrájkoló bányászt börtönbe tenni, de ha ez meg is 'történne, a börtönben ülő bányászok aligha termelnének szenet, még az sem jelentene nekik megoldást, ha csak a sztrájkot elrendelő vezetőket zárnák be, mert ha le is tudnák kényszeríteni a bányászt a bányába, nagyon kétséges, hogy a szuronyok árnyékában a mai szükségletnek megfelelő termelés lehetséges legyen. Ugyan ez áll az egész iparra, ezzel tisztába vannak a törvényt keresztül haj szóló tőkések is, kik egy belső zavarral olyan kényszerhelyzetet kívánnak előidézni, amely megbékélésit, megegyezéses békét tenne szükségessé a dögrováson levő fasizmussal. Mert rettegnek attól, hogy a nácizmus leverése, magát a nagytőke hatalmát is letörné, amelynek a kihaltása éreződne az amerikai termelési rendszeren is. Egy európai balratolódás, amely a nácizmus pusztulása után bekövetkezik, irányvonalat adna Amerika népének is mig egy megegyezéses béke, amely helybenhagyná, sőt megvédené a mai fasizta haramia uralmat, jel volna arra, hogy az amerikai munkás jogait, életszínvonalát is a nácizmus igája alatt nyögő népek színvonalára sü- lyessze le.

Bármennyire is elmaradott az amerikai munkásosztály a szervezeteit illetőleg, abban a pillanatban, amikor erőszakkal akarják ezt a törvényt érvényesíteni, olyan ellentállást fog kifejteni a jogai védelmére, amilyet még az amerikai ipar ! történelme nem ismer. Ezért

vannak ellene a nácizmust gyűlölő és a társadalmi rázkódta- tást ma óvatosan kerülni akaró liberális polgárok és ezért nem valószinü, hogy az a törvény gyakorlatba vehető legyen, mert azt az elnöki vétó elfogja söpörni.

De a munkásosztálynak jó lesz figyelni, jó lesz felkészülni, mert az ördög nem alszik és érhetik, meglepetések és ha ez a támadás sikerül, akkor a fiaink hiába véreznek, mert ez a fasizmus világuralmának a kezdetét jelentené.

HAZUGSÁGOK

A törvény jograblását indokolni kell és bűnbakot kell találni és azt John Lewisben találták meg. Azt állítják, hogy a bányász sztrájk Lewis ba- sáskodása folytán lett szükségessé. Ez a hazugság annyira kézenfekvő, hogy csak a vak nem látja azt, hogy a hajánál fogva ráncigálták elő. Még a bányász sztrájknak hire sem volt, amikor már tucatszámra adtak be a Kongresszus mind a két házába hasonló javaslatokat, amelyek sztrájk tilalmat, zárt műhely tilalmat, az uniók állami felügyelet alá való helyezését célozták, sőt a kongressz- manok már a múlt évben elfogadták ugyanezt a törvényt, csekély, lényegtelen különbséggel, csak a szenátusban nem került tárgyalásra mert elaltatták már a bizottságok. Csak azért van szükség egy ilyen hazug indokolásra, hogy eltudják fogadtatni a közvéleménnyel is ezt az Amerika ellenes intézkedést. Ezért kell megtenni bűnbaknak a bányászokat és John Lewist, kit eszünkbe sincsen védeni. Mi jól tudjuk azt, hogy ki őkelme, de Lewisen keresztül ma a reakció a bányászokon és az egész szervezett munkásokon akar egy nagyot ütni. Lewis és a reakciós nagytőke által kiprovokált sztrájkok csak ürügyek arra, hogy legázolják az amerikai munkásszervezeteket és eltöröljenek minden olyan törvényt,

amely a munkás jogait védi.

AMI “Jó”, AMI “ROSSZ”

Hát kérem vezércikkező ur, itt egy kissé téved, mert ezek a “jó” pontok nincsenek bent a törvényben, ezek csak az iró vágyálmaiban vannak meg, de azért ne bízza el magát, mert nem* ő találta fel a spanyolviaszkot, mert a fenti “jó” pontok, ha nem is Amerikában, de máshol már törvényben vannak. Először Mussolini ur fas- iztái-tették állami intézménnyé az uniókat, illetve minden munkás bele van kényszerítve a fasizta munkás cooperativákba, amelyben a vezérekeit Mussolini ur nevezi ki. Ezt egy kis változással megcsinálta Hitler ur, azultán Franco generális, meg Petain-Laval uraságok is, de ha jól emlékszem ezekkel az urakkal mi háborút folytatunk, leakarjuk törni a gyalázatos rabszolga rendszerüket. Tessék csak utánanézni Roosevelt elnök beszédeiben, nem egy Ízben hivatkozott arra, hogy az amerikai munkásnak azért is harcolnia kell a fenti urak rendszere ellen, hogy megvéd- hesse a szabadságait, szervezkedési, sztrájk, szólás és sajtó- szabadságait, ezért egy kissé merész állítás az, hogy a kongresszus és a .kormány együt/t működik a törvény keresztülvitelén, mint a cikk elején megírtam a kormány minden illetékes tagja tiltakozott a törvény ellen.

Ott is téved a cikkiró, amikor azt állítja, hogy letörték a trösztökéit, hát ő nem hallott még semmit az acéltrösztről, aluminium trösztről hogy a kissebbeket ne is említsük. És ha olyan nagy demokrata a cikkiró, miért nem mér mindenkinek egyformán, miért nem óhajtja azt, hogy az állam ellenőrizhesse és a tisztviselőit kinevezhesse a Gyárosok Szövetségének is, ezen a téren még Hitler-Mussolini is “demokratább”, mert ők a látszat kedvéért a gyáros urak szervezeteit is kontrolálják és ök nevezik ki a tisztviselőket.

Furcsán néz ki az a “demokrácia” amelyet a cikkiró feltálal a Szabadság jobb sorsra érdemes olvasóinak.

AKRON — LOS ANGELES

ELVINY1LATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikbó'l a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegitik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai he- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!’

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.

A lapok, köztük az “öreg” napilapunk a Szabadság is vezércikkben ismertette a törvény rossz és jó oldalát, miután a Szabadság olvasóinak a 90 százaléka munkásember, jó lesz megnézni, hogy milyen nagyon védi a munkás érdekeket.

Rossz a javaslatban az, hogy “csak akkor törvénytelen a sztrájk ha a gyártelep, amelyben sztrájkolnak a kormány kezében van”. Vagyis a Szabadság Írója olyan törvényit óhajt, amely mindenféle bérharcot egyszer és mindenkorra betiltana. Neki csak azért rossz a javaslat, mert nem köti gúzsba az egész ország munkásságát, minden teketória nélkül.

De élttől eltekintve néhány jó pontja is van a törvénynek éspedig “az állam betekinthet az uniók pénzügyeibe” igy szerinte “egészséges rendszer fog kialakulni . . . kormány ellenőrzés alatt. El kell tünniök a munkás uniók Napóleonjainak, hogy átadják a helyüket a nem-' zeit által választott és kinevezett tisztviselőknek.”

Erőszakkal a toliamra kívánkozik ennek a két város Bérmunkás olvasóinak a ténykedése, amely kiemelkedik a mi máskülönben nagyszerű olvasó gárdánk ténykedése közül. Kétségtelen az, hogy szerte magyar Amerikában megteszik az olvasóink a kötelességüket a Bérmunkással szemben egyénileg, de az akroni és a los angelesi példák azt muntatják, hogy lehet igen szép eredményeket elérni szervezetten is, még a mai viszonyok között is.

Akroni munkástársnőink egy évvel ezelőtt vagy 12-en megalakították a Bérmunkás Női Építő Gárdáját .amelyhez vagy kétszer annyian csatlakoztak az ország más részéről is, hogy ez a lépésük nem volt csupán szalmaláng, azt igazolja az is, hogy az első év lejárta után, újra egységesen jelentkeztek és felhívással fordultak társnőikhez az egész országban, hogy újra csatlakozzanak hozzájuk, hogy elérjék a kitűzött 50-es számot. Meg vagyok győződve arról, hogy ennek az akroni gárdá-