Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-06-05 / 1270. szám
2 oiaai BÉRMUNKÁS 1943. junius 5. FERDESÉGEK ügy gyűlt össze majdnem minden üzemnél, hogy a munkásokat végelkeseredésben az egyedüli eszközük, a sztrájk használatára bírta, melyet az union tisztviselők sem bírtak megakadályozni és csak elárulják a munkásságot, amikor még azt is leakarják tagadni, hogy elég nagy és sok okuk van ilyen “Rank and File” megmozdulásokra. Majdnem minden esetben a legnagyobb ok az, hogy a War Labor Board nem intézkedik hónapokon keresztül, várakoztatják a munkásságot, sokszor két év előtti munkabérért dolgoztatják és az egészségüket romboló bizonytalanságban tartják őket. Már a tisztviselők között is sokan akadnak az uniókban, akik belátják, hogy képtelenség a tagságot visszatartani a cselekvéstől, mivel nem tudnak semmi haladást, javulást jelenteni a tárgyalásoknál, sem a War Labor Boardnál. A társulatok pedig kihasználják az ilyen függő helyzetet, hogy az üzembizottsággal sem akarnak tágyalni, hivatkozva arra, hogy nincs semmiféle megegyezés, amely őket ezen a téren kötné, vagy mint tárgyalási pont vezetné. Sok béremelési, újabb szerződési ,vagy szerződések megújítási tárgyalások 6-8 hónapokig kinyúlnak és minden esetben a War Labor Board-nál vannak eltemetve. Úgy a társulat, mint az union tisztviselők csak azt jelenthetik, hogy még mindég nem került rá a sor, még mindég nincsen döntés. Amig az ilyen állapot nagyon is kedvező a társulatoknak és esetleg milliókat áldozhatnak, hogy az igy függőben maradjon, az union tisztviselőket rém kényes helyzetbe juttatta. Egyik oldalról a tagság unszolja őket, követelőzik ,a másik oldalon a hazafiassági fogadkozás ígéreteik kötik őket, hogy az egyetlen eszközt a sztrájkot nem használják mely- lyel az ilyen halasztást megsürgethetnék, a döntést meggyorsíthatnák, helyesebben azt kierőszakolhatnák. Mert ha még nincsennek is a munkások megelégedve a War Labor Board döntésével, de ha már egyszer meg van, akkor a tisztviselőségnek van elég jó érvük, hogy az ellen nem sokat tehetnek. De mikor semmiféle döntés nincs, csak váratják a munkásokat a “War on Nerves” bizonytalanságában tartják őket, akkor bizony még az aranyszáju vezérek se bírják őket a munkán tartani. Ezt tudják a gyárosok és sikeresen felhasználják szervezett ellenes propagandára, törvényt akarnak hozatni a sztrájkok ellen, melyet ők idéznek elő, még a kormány intézményeit is sikeresen felhasználják a megoldást, megegyezést elodázni, a munkásokat ingerelni. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe? Csak hogy ezen is túl estünk, vagy jobban mondva túlestem, hisz a többi munkatársaim csak mellékszereplői voltak ez egész történésnek. A dolog úgy történt, hogy az előmunkásom a napi munkaidő lejárta előtt felkért, hogy nem-e kezdenék másnap reggel hat órakor dolgozni? (A rendes munka kezdés 8 óra.) Én meglepve az uj beosztáson, amit ő is észrevett és megnyugtatott azzal, hogy csak egy nap lesz úgy és azután újból visszamegyek a szokott beosztásra: ez csak azért szükséges, mert jönnek a tulajdonosok. Erre a kijelentésre a meglepődésem még nagyobb lett. Tulajdonosok? — kérdeztem. Még ilyet, hát vannak itt névvel megnevezhető tulajdonosok? Én mindig azt gondoltam és úgy tudtam, hogy csak részvényesek, vagy rész-tulajdonosok vannak. Az előmunkásom megnyugtatott, hogy úgy van, nem a gyár közvetlen tulajdonosai, hanem a részvények legnagyobb birtokosai, vagy a közvetett tulajdonosai jönnek. Ezzel aztán meg is állapodtunk. Én 20 évi “hűséges” szolgálat után az erőm, egészségem, ifjúságom, mindent de mindent vér és verejték alakjában adtam oda a soha jól nem lakó gépeknek, amelyek azt csengő arannyá változtatták és igy mielőtt teljesen kidőltem volna a munkasorból, egy seprüt nyomtak a kezembe és igy piszok meg szemét hajszolással keresem meg a mindennapi falatot. És éppen ennél az egyedüli oknál fogva voltam kénytelen korai órában a robotot megkezdj deni, hogy mire a “tulajdonosok” jönnek tiszta legyen, ami meg is történt, miért meg is lettem dicsérve a bószomtól. A jól kiérdemelt dicséret és a derékfájás amit a homlokom izzadtságával együtt elkönyveltem, lélegzetvisszafojtva vártam a bószommal együtt a “tulajdonosokat” akik röviddel kilenc óra után meg is érkeztek. Én az egésznek főatrakciósa — mert mint fentebb jeleztem a többi munkástársaim csak mellékszereplői voltak, miben nagyon tévedtem, mert nem azt nézték, hogy a malmok falai mennyire fényesek és a terem padlózata mennyire tiszta, bár nem szerették volna piszkosan látni, de ez csak olyan mellékes valami volt előttük. Ami őket érdekelte az az volt, hogy a malom hengerek menynyire fényesek és mily gyorsan forognak, yagyis a profit eredőjét bámulták. Én aki azt hittem, hogy most az egyszer lesz alkalmam munkám helyességével kedveskedni azoknak, akiknek jóakaratától és belátásától függ az életem — nem sikerült. A mellőzés oly sértőleg hatott reám, hogy szégyenkezve húztam meg magam egy sarokban, rátámaszkodva a seprőm nyelére és néztem azokat az üreslelkü embereket, akik nem ismernek korlátot és köteléket, akik zabolátlan ösztönnel rohannak a vágyaik után, akik eladnak mindent, ha a pénz érdeke úgy kívánja, akik csak egyetlen akadályról tudnak és ez a tehetetlenség. Pénzt facsarni szivekből, agyakból, izmokból mig az erek ki nem fogynak. Igen “tulajdonosok” a rettenetes mindent bepiszkító, fölfaló pénzt halmozni, ott vagytok ti otthon, de itt a zakatoló gépek között és az üzemek szorgos zaja, sürgő-forgó izzadó munkásemoerek között idegenek vagytok, félve húzódoztok tőle. Ha az anyagszál- litó kocsik rohannak el mellettetek ijedten húzódtok összébb. A gumi megmunkáló malmok recsegése és ropogásától megrezzentek. Én még mindig a sarokban, de már magamhoz térve, már nem azokat a bátor félelmet nem ismerő, semmitől nem rettegő embereket látom magam előtt, hanem félő, remegő, minden legkisebb zajtól ijedő, gerinctelen puhányok ezek a “tulajdonosok”. Idegenek ezek itten, mondom magamban és nem tulajdonosok, ők csak a pénzpiacon vannak otthon, de a tehetetlenség és félelem oda is elkíséri, ahol rémült imádattal borulnak le a pénz előtt. Átkozza és imádja azt félelmében ! A polgári lapok minden számában, a rádió minden műsorában, arról fecsegnek, hogy munkáshiány van (man power shortage) és ugyan akkor vannak egészséges, erőteljes emberek, akik vehetnek időt maguknak arra, hogy vizitelni járnak oda, ahol nyolc órát dolgoznak naponta, hat napot egy héten, mert munkaerő hiány van. A dolgozóktól nagyobb munkateljesítményt követelnek a fecsegő honatyák, a papokkal és többi' semmirevaló dologkerülőkkel egyetemben akkor, amikor az ő állításuk szerint a “haza” van veszélyben. Több munkát az iparban, nagyobb áldozatot az asztalnál. Termelj többet, fogyassz kevesebbet! Ezt halljuk uton-utfélen. A “tulajdonosok” falka módjára járnak, vizitelnek, sem az itthoni fronton, sem a harci fronton nem vesznek részt a honmentésben. Félelem az egyik oldalon, amit a befektetett hatalmas összegek elvesztése idéz elő, rettegés a munkanélküliségtől a másik oldalon. Félés, rettegés. Minden jó a rossznak okozatából származik. A reggeltől estig zakatoló gépek zaja kell, hogy egyszer ezt a szunnyadó, öreg földet végre fölébressze és uj világot szüljön. És megszűnik az ál-tulajdon jog. Az uralmi rendszer bevégezve történelmi hivatását, át kell, hogy adja helyét a dolgozók társadalmának, ahol nem lesz ember és ember között kü- lömbség és egyéni érdek, hanem közérdek. És megteremtődik a “Bérmunkásban” oly sokszor körülirt és megmagyarázott Ipari Demokrácia. Bischof EGY NÉMET BALOLDALI IRó MÁRTÍRHALÁLA LONDON, (ONA) — A csehszlovák kormány most értesült róla, hogy a nácik Dr. Emil Strauss német szociáldemokrata irót és újságírót Lengyelországba cipelték és ott lemészárolták. Dr. Emil Strauss a csehszlovákiai német szociáldemokrata pártnak volt egyik vezetője, a “Szociáldemokrat”- oak, a párt prágai napilapjának szerkesztője. Politikai tárgyú könyveket is irt. Három évig volt a nácik buchenwaldi kínzótáborának lakója, mig most valamelyik lengyelországi vágó- hidukra vitték és ott lemészárolták. OROSZ HADIFOGLYOT, HA NEM BÍRJA MÁR A MUNKÁT, MEGMÉRGEZIK MOSZKVA, máj. (ONA) — Orosz kézbe került német hadifoglyokat, ha megkérdezik, hogy bánnak Németországban orosz hadifoglyokkal, csak lesütik a szemüket és nem szólnak. De ha megkérdik őket, mit szólnának hozzá, ha velük is úgy bánnának, rémülten felelik : Isten őrizz! — Kurt Kos- fweiler, a 32. német gyaloghadosztály 94. ezrede 8. századának káplára, egyébként a berlini közgazdaságtani egyetem 26 esztendős diákja, ezt vallotta: “Az orosz hadifoglyokat gyári és üzemi munkára fogják. Nem nézik a képzettségüket; a legnehezebb munkát végeztetik velük. Kosztjuk rossz, sokan elgyengülnek, megbetegednek. Ha olyan betegek, hogy munkára nem jók már, egyszerűen méreggel teszik el őket láb alól. Egy altiszt beszélte nekem, hogy Keletporosz földön egyszer egy orosz hadifogoly elszökött a táborból. SS csapat jött és belégépfegyverezett a többi orosz hadifoglyokba és aki életben maradt, annak megmondták, mind úgy jár, ha szökni próbál. Ha sebesült ke- rü a kezükbe, egyszerűen le kell lőni. Az épeket meg azért kínozzák, hogy miért mertek ellentállni. Mennél több oroszt kell elpusztítanunk, akármilyen módon. Ez tisztjeink kiadott parancsa”, mondotta a német hadifogoly káplár. A KÖVETENDŐ PÉLDA nem a pusztába kiáltó szó lett Los Angeles részéről, mert az megértő lelkekre talál a mozgalomban. Május 23-án Detroitban Vi- si és Saytos családok látták közös vendégül a Bérmunkás barátait, akik kellemes szórakozásuk közepette sem feledkeztek meg a Bérmunkás anyagi alapjának az erősítéséről. Az adakozást gazdagította Szilvágyi munkástársnő kézimunka ajándékának kijátszása. Úgy a két családnak, mint a megjelenteknek ezúton is nyugtázzuk az összejövetelből küldött 32.00 dollárt. A Lapbizottság.
