Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-05-15 / 1267. szám
BÉRMUNKÁS 1943. május 15. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG A RAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 izne Year .......................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5e Single Copy .............— 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ___ Kaplan urnák azon állításait, hogy neki ez a képviselő vagy az a szenátor igen jó barátja. Hadirendelések kijárásánál az ilyen barátokkal való eldicsekedés igen kifizető úgy a kijárónak, mint a politikai befolyással biró barátnak. Az estélyeken még miniszterek is megjelentek, akik most azzal védekeznek, hogy ezt vagy azt a szenátort vélték ott találni. Knox tengerészeti miniszternek ily nyilatkozata eléggé bizonyítja, hogy a szenátorok meg képviselők barátsága milyen értékes a kijáró számára. És a szenátorok meg a képviselők nem nyújtanak ilyen baráti támogatást egy ebédért vagy egy pohár pálinkáért. Az R uccai estélyek mutatják, hogy milyen jellemű emberekből verődött össze az a kongresszus, amelyik erkölcsi felháborodást mer mutatni a munkásokkal szemben. Az ilyen szenátorok és képviselők segítették és segítik lerombolni a parlamenti rendszerbe vetett hitet. Az ilyen szenátorok és képviselők vitték át a köztudatba azt, hogy a politikus — mindenre kapható, semmiféle erkölccsel nem rendelkező, csak a sápot leső, a közjavát áruba bocsájtó ravasz egyén. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD 42 Sápot teső honatyák (gb.) Az Egyesült Államok törvényhozó testületének mindkét háza hónapok óta egyebet sem tesz, mint munkásellenes törvények fölött tanácskozik. Az ily irányú törvényjavaslatok mellett minden másfajta törvényhozás úgy fontosságban, mint a velük eltöltött időt hasonlítva elenyészőnek látszik. A múlt héten már a szenátorok is elfogadtak egy ily javaslatot. E javaslat, amelynek szerzője Connally szenátor, börtönbüntetéssel sújtható bűncselekménynek minősiti a kormány kezelésében álló iparokban a sztrájkot, az arra való felbujtást, rábeszélést, vagy indítványozást. Ha ezen javaslat törvénnyé lesz, akkor börtönbe lehet vetni minden egyes munkást, aki a kormány által lefoglalt iparokban a bérekkel vagy munkaviszonyokkal elégedetlenségének ád kifejezést. Az alsóházban a képviselők már számos ilyen törvényjavaslatot nyújtottak be, tárgyaltak és fogadtak el, amelyek azonban a szenátusban még eddig mind elrekedtek. Most azonban a szenátorok is nekibátorodtak, a bányászok rövid sztrájkját adván okul, siettek kimutatni igazi mivoltukat, a tőkések iránt érzett szolgalelküségüket. Egész nyíltan hangoztatják ,hogy a munkásságot megakarják fenyiteni. Azt állítják, hogy ilyen fenyítést kiprovokáltak a szervezett munkások, mert szervezett erejükkel túl magas béreket és túl jó munkaviszonyokat vívtak ki, amit a háborúra való tekintettel erkölcstelen dolognak tartanak. Ezek a törvényhozók nagyon jól tudják, hogy gaz merényletet követnek el a munkásság ellen és azért kell nekik az erkölcsi alap, hogy ezt a merényletet jogosnak tüntessék fel. Most azonban valami olyasmi történt, ami rámutat, hogy milyen jellemű emberek azok, akiknél erkölcsi felháborodást okoznak a munkás akciók. Vagy két hét óta a lapok hasábokat írnak bizonyos John P. Monroe nevű egyénről, aki mint valami tündöklő csillag tűnt fel Washington legelőkelőbb köreiben nem sokkal Amerikának a háborúba való bevonása után. Az R ucca egyik mesés palotáját bérelte ki, ahol fényes estélyeket adott, amelyen a washingtoni politikai világ legelőkelőbbjei jelentek meg. MÁJUS 1 CLEVELANDON Dacára a kimerítő robotnak, j amely alig ád pihenőt a munkásnak, dacára, hogy a tagjaink és olvasóink tekintélyes tömege éjjel dolgozik, mégis meglepően nagy számban jöttek össze a munkástársak, hogy megemlékezzenek Május elsejének a jelentőségéről. A szombati bevásárlási nehézségek okozták azt, hogy az ünnepélyt későn nyithattuk meg, de akik már korábban jöttek, nagyon kellemesen töltötték el az időt, beszélgetéssel és vitatkozással, melyre anyagot a mai helyzet eleget nyújt. Kovách munkástárs megnyitó beszédében párhuzamot vont a múlt és a mai május elseje között — majd bemutatta az est előadóját Geréb munkástársat, ki egy tartalmas előadásban ismertette a termelési rendszernek fejlődését egész a náci-fasizta imperializmusig, megjelölve azt az utat, amelyet a munkásosztálynak követnie, kell, hogy betöltse a történelmi hivatását, a saját felszaba- i ditását. Kovách munkástárs záróbeszédében a Bérmunkás fontosságát és helyes, kipróbált irányvonalát ismertette. Felhívására a jelenlevők 62.65 dollárt adtak össze. A gyűjtést Lefkovits munkástárs születésnapjára való tekintettel 20 dollárral nyitotta meg. Az országos sorsolás megejtése után még sokáig kellemesen, öntudatos munkásokhoz méltóan szórakoztak el munkástársaink. Tudósitó. “SZÁZADOKIG NEM TÉRNEK MAGUKHOZ” ISZTAMBUL, máj. (ONA) — Húszéin Jalcin képviselő cikket irt a “Vatan” napilapban, amelyben kifejtett, hogy a Szövetségesek győzelme most már bizonyos és elkerülhetetlen, akármit próbál is a tengely. “Most már, úgy hisszük, világos, szól a cikk, hogy a háború végefelé jár. A sors döntött; a tengelyt legyőzik. Az ezután még következő csaták, tán városok és milliók életének pusztulása, már nem változtat a dolgon. A Szövetségesek biztos győznek, feltétel nélkül való megadásra kényszerítik a tengelyt. Ha azonban a tengely országok népei e rettenetes vég következtéig folytatnák a háborút, akkor elvéreznek úgy, hogy egy csöpp vér sem marad bennük. Ez pedig a tengelyi népek akkora kimerülése volna, hogy századokig nem térhetnének magukhoz.” A cikkíró ezért azzal fordul a tengely vezéreinek alattvalóihoz, tagadják meg, vessék el vezéreiket nehogy e hiábavaló, reménytelen áldozatokra kényszerüljenek. Egyszer aztán kipattant, hogy ez a bizonyos John P. Monroe nem is Monroe, hanem csak Kaplan. És nem is vérbeli tagja a felső négyszázaknak, hanem csak egy kijáró ügynök, noha jóval furfangosabb és nagyobb stilü, mint a többiek. Monroe-Kaplan ur a megbízói részére hadirendeléseket járt ki, amelyekben tudvalevőleg nagy pénz van. Hogy a rendeléseket megkapja, “politikai nyomást” igyekezett gyakorolni az illetékes kormányhivatalokra. A fényes estélyein tehát leginkább képviselők és szenátorok jelentek meg. A kongresszusi vizsgálóbizottság előtt tett vallomásából kisült, hogy a képviselők és szenátorok igen nagy számmal élvezték a vendégszeretetét. Nagyon jól mulattak az estélyeken, — “noha senki sem részegedett le”, — vallotta szerényen Monroe-Kaplan. Nagy naivság kellene annak elhivésére, hogy a nagyfizeté- sü szenátorok és congressmanek egy ebédért és italért siettek volna az R uccai palotába. Monroe olyan nyíltan folytatta üzletét, hogy Nelsont, a WPB elnökét már bosszantotta és felhívta rá az igazságügyi department figyelmét. így került a dolog nyilvánosságra. Az ilyen “kijáró” üzlet mindig vesztegetéssel, “grafttel” jár. Egész bizonyos tehát, hogy erkölcsös honatyáink a pénz szagára, az esetleg várható kijárási jutalékban való részesedésért mentek azokra az estélyekre. Mint a legyek az ételhulladékot, úgy lepték el az R uccai palota fényes termeit, mihelyt megszagolták, hogy onnan jóféle “jutalékra” van kilátás. És ezért semmi mást nem kellett nekik tenni, mint helybenhagyni MonroeELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha szirájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL" A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra «eil szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. "Szervezés'* — "Nevelés" — "Felszabadulás" Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága 4 oldal
