Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-09-26 / 1234. szám
2 oldal 1942. szeptember 26. A vak vezetők Anglia vezetői, akiknek legnagyobb része a tory, konzervatív pártból, Chamberlain és Halifax pártjából kerül ki, any- nyira elvakultak, hogy a legjobb eshetőségeket is elmulasztják a háború megnyerésére, ne hogy segítséget adjanak az oroszoknak, vagy szabadságot a hindu és más ázsiai népeknek. A moszkvai konferencia után már azt hittük, hogy a Szovjeteket is teljes jogú társnak ismerték el, de most kisült, hogy a legfontosabb Londonban tartott konferencián az oroszoknak coki volt, nem lehettek jelen, ahol a “Second front”-ról tárgyaltak és határoztak. Valamint Churchill bevallása szerint nagy nézeteltérés volt közte és Stalin között, melyet önvédelemből, saját magát igazolni, a tengeri hadjáratot illető kritikákra fogott, melyhez csak ők értenek. De valószínű, hogy a second front halasztása miatt volt, melyet Churchillék a hajóhiányra fognak. Bevin angol munkáspárti vezetővel én és sok millió munkás keserű csalódással osztjuk azt a véleményt, hogy az évben nem lesz “second front”. Ha lesznek kisebb nagyobb támadások, raidek, de nem is igyekeznek az angolok, hogy megszervezzék a nyugati frontot, mely esetlegesen veszéllyel fenyegethetné a németeket. Erre most minden nap kevesebb lehetőség van. Megint valóra vált az angolokra szóló közmondás, “Too Little Too Late”. Londonból majdnem minden második nap azt jelentik, hogy a rossz idők miatt még légitámadás sem volt a németek ellen. A tény az, hogy szeptember közepétől kezdve május elejéig gyakori viharok vannak az angol csatorna és azt érintő tengeren. így meggyőzőleg állíthatják a toryk, hogy jobb időkre halasztják el a second front megvalósítását. Ez késztette Bevint, aki még nem is régen nagyon védte a kormányt azon keserű kiáltásra, hogy Churchill őrültséghez közeledik. És, hogy Churchill kormányon maradása nagy katasztrófát jelent. Bevin szerint, melyet sok millió oszt vele, még ebben az évben megnyerhettük volna a háborút, ha az angol kormánynak volna bátorsága. Bár Bevin sem mondta, hogy nem lesz second front, de keserű kifakadása bizonyítja, hogy ő is, mint sok más milliók csalódtak. Mi éppen úgy mint az orosz vezérek sem azért vártuk a second frontot, mert elhittük volna, hogy a toryk megszerették a szovjeteket, hanem mint Stalinék mondták, egy mesteri sakkhuzás lehetett volna és mint Bevin is mondta a parlamentben, a győzelmet biztosította volna még ez évben. Ezt egyszerű elemi iskolában tanított számtan is bizonyítja. Az angol kormány jelentése szerint, melyet megbízható titkos jelentések bizonyítanak, a náciknak 200.000 és 300.000 között volt katonájuk a megszállott nyugati partokon, valamint vagy 600 repülőgép, melyből 200—at megsemmisítettek a Dieppe-i támadásnál. Ha 3 támadó szükséges minden védelmi állásban levő náci ellen és a háromszázezer számot vesszük alapul, akkor ki- lencszázezer embernek jó alkalma lett volna megvetni a lábát az európai partokon, ha most tettek volna erre kísérletet. Csak Stalingrad ellen 1500, repülőt használnak a németek ésí még Rommeltől is elszedték a támadáshoz olyan szükséges repülőket, hogy az orosz fronton használják, tehát valószínű hogy az inaktiv fronton, nyugaton sem tartottak több repülőgépet, mint az angolok jelentettek. Ha a náciknak sikerül olajat szerezni és erős védelmi vonalat megszervezni az orosz fronton és úgy hadi mint repülőgépeiknek felét nyugatra hozni, akkor három millió emberrel sem érhetnének el olyan sikert, mint most egy millióval érhettek volna el. Ezt látta Bevin meg sok hozzá hasonló. Valamint most másik hat hónapot kapnak a nácik, hogy már elfogyott hadifelszereléseiket a több millió rabmunkással után- pótolhassák és még több lázadót kiirthassanak minden családostól. Igaznak bizonyul az az állításunk, hogy Hitler most elvégzi azt a hivatást, melyre az angol-amerikai és francia nagytőke megszervezte, mely hivatásban angol toryk még akkor sem igyekeztek megakadályozni, ha a háborút gyorsan megnyerhették volna is, de mely eshetőség még egy erős vörös hadsereget hagyott volna csatatéren. hirdetéseiben adott ígéreteket és igy maga a kormány sütötte rájuk a hazugság bélyegét. Erről az Ernest Kanzlerről az is kiderült, hogy finanszírozta Gerald L. K. Smith fasizta vezért. Hogy vájjon a saját pénzéből, avagy Fordéból adott támogatást az amerikai náci vezérnek, az az ő titkuk. Egyéb iránt ez a Kanzler az ifjú Ford- nak a sógora. így az ilyen intim ügyek a családi körében maradnak. Kanzler ellen már több Ízben kikeltek a detroiti unionok. Mint a War Production Board detroiti osztályának a vezetője álladóan munkásellenes magatartást tanúsított és a United Automobi Workers (CIO) konvención hozott egyik határozat szerint “Kanzler a kereskedelmi kamara embere és inkább akadályozza a termelést, mintsem elősegítené azt.” A uniók tisztviselők szerint Kanzler mindig “kitérő választ adott a munkások szuggesztió- jára és állandóan reakciós magatartást mutatott.” Az amerikai sajtó azonban a Ford nimbusz égisze alatt ezt a Kanzlert igyekszik most felépíteni és már arról is Írnak, hogyha Nelsont is menesztik, mint Knudsent, akkor ezt a reakciós, Ford kreatúrát teszik a helyére. Ugyan ilyen sötét a helyzet Ázsiában is, ahol a 350 millió hindut teszik ellenségükké kiknek nagy része kész lesz legyilkolni az angolokat amint a Burma és Malay szigetek lakói is megtették, csak fegyverhez jussanak, amiről Indiában is mint Burmában a japánok gondoskodnak. Ez mind csak ezért történik, mert az angol lordokat elvakitotta az a félelem, hogy úgy Európában mint Ázsiában vége szakadhat az uralmuknak, kizsákmányolási lehetősgüknek, ha az elnyomott népeknek önkormányzatot, a Szovjeteknek hathatós segítséget adnának és még elég vörös katona maradna életben, hogy Európát elárassza, sőt a hinduk, kínaiaknak is segítségére mehessen. Ez a vakság gyógyíthatatlan. A szovjet hadsereg kitartása, a népeket minden elnyomott országban bámulattal és bizalommal töltött el, mely csak tartósabbá tette ezt a vakságot. erősebbé a félelmet, mely ezt okozta, mely miatt segítettek kiépíteni a náci szörnyet. Ezen szörnynek a saját céljukra való kihasználását nem mulasztják el, még akkor sem, ha újabb három négy millió ember élettel szükségtelenül meghosszabbított háborúval és ezzel járó nyomorúsággal, szenvedéssel kell fizetni az egész világnak. Yi. Wagner néni eltávozott Úgy szokták mondani, hogy aki soká él, “aranykort” ért el, azonban a jelen társadalmi rendszerben nekünk, bérrabszolgáknak az “aranykor” hosz- szantartó és sok szenvedést jelent. Ilyen “aranykort” ért el Wágner Victoria, vagy mint ahogy sokan, akik ismertük, szóllitottuk “Wágner néni”, aki 89 őszt látott távozni és a 90- ik beköszöntésekor ő maga is távozott. Dacára a jelentékeny számú éveknek, melyeket átküzdött és a sok viszontagságnak, melyekkel ily hosszú időn át meg kellett küzdenie, Wágner néni mindig vidám es kellemes társalgó volt és általános szeretetnek örvendett ismerősei és munkástársai körében. Az utóbbi két évtized kivételével, az előrehaladt kor megnehezítette járását, rendszeres látogatója volt az IWW összejöveteleinek és szinte büszkeséggel néztük, amikor férje, húga, fia és unokája társaságában megjelent az összejöveteleinken. Az utóbbi évtized azonban megritkitotta a családot. Kilenc évvel ezelőtt férjét, majd pár évvel később húgát szóllitotta el a halál, őt pedig az aggkorral járó gyengeség a házhoz kötötte, amig szeptember 15-én ő is eltávozott. Teteme a Stich temetkezési intézetben volt kiterítve, ahol a tisztelők nagy számmal jelentek meg, hogy utolsó búcsút vegyenek a távozótól. Temetése 17-én volt, ahol Pika Pál magyarul és Carl Keller munkás- társ angolul búcsúztatták el családjától, rokonaitól és munkástársaitól. A Montrose temetőben Dr. Vince Sándor szavainak elhangzása után helyezték qrök nyugalomra. Az elhunytban Wágner József munkástársunk édesanyját gyászolja, mig mi valamennyien a legnagyobb tisztelettel őrizzük meg emlékét. Tudósitó. Az uj rend Horvátországban ZÜRICH, szept. (ONA) Ideérkező jelentések szerint a hor- vát szolga-államban növekedőben a zavar a lakosság körében. Nagy az elkeseredés az olaszok és németek kizsákmányoló módszerei miatt és a fiatalság súlyos vérezésén az orosz fronton. Az egyre nagyobb elégedetlenség nyomai megállapíthatók Mladen Lorkovic külügyminiszter Zágrábban tartott beszédéből is, aki figyelmeztette az országot, hogy “példás és gyökeres intézkedéseket tes z n e k majd az állam minden ellenségével szemben.” “Nem egy vidékünkön, mondotta, még egyre észrevehető ellentállást jele”, sőt még az Ustasha horvát náci szervezeten belül is lehet ellenzék, mert Lorkovic kijelentette Udtasha—tagok számára tartott beszédében, “kegyetlenül kiküszöbölünk mindenkit, aki az Ustasha szervezetet személyes céljaira próbálja kihasználni.” Az olasz és német megszálló csapatok ellen mindenütt érezhető elkeseredését az zal igyekezett ellensúlyozni, hogy kijelentette: “a tengely haderői ellátják önmagukat, mi egyetlen kunát (horvát uj pénzegység) sem fordítunk az ő eltartásukra.” Amidőn a nagy horvát vérveszteség miatt támadt elkeseredést igyekezett csillapítani, elárulta, hogy 400.000 katona és munkás szolgálja a németeket, 150.000 főnyi munkásany'ag német hadigyárakban és 250.000 főnyi katonaság a különböző frontokon, de különösen a véres keleti fronton. Erre az áldozatra, mondta a külügyminisz tér, szükség van, mert “ez biztosítja számunkra a méltó helyet az elkövetkező uj rendben.” A Berlinben megjelenő “An- ti-Commintern” folyóiratban egyébként a horvát katonai attasé cikket tett közé, amelynek ideérkezett szövege szerint a katonai attasé megcáfolni igyekszik a híreket, hogy a horvátot a német főparancsnokság elsőrendű katonaanyag gyanánt kezeli és rosszul bánik velük. Ez az állítás, mondja a katonai attasé, “nevetséges ellenséges propaganda csupán.” Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe! BÉRMUNKÁS
