Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-09-26 / 1234. szám

2 oldal 1942. szeptember 26. A vak vezetők Anglia vezetői, akiknek leg­nagyobb része a tory, konzer­vatív pártból, Chamberlain és Halifax pártjából kerül ki, any- nyira elvakultak, hogy a leg­jobb eshetőségeket is elmu­lasztják a háború megnyerésé­re, ne hogy segítséget adjanak az oroszoknak, vagy szabadsá­got a hindu és más ázsiai né­peknek. A moszkvai konferencia után már azt hittük, hogy a Szovje­teket is teljes jogú társnak is­merték el, de most kisült, hogy a legfontosabb Londonban tar­tott konferencián az oroszoknak coki volt, nem lehettek jelen, ahol a “Second front”-ról tár­gyaltak és határoztak. Vala­mint Churchill bevallása sze­rint nagy nézeteltérés volt köz­te és Stalin között, melyet ön­védelemből, saját magát igazol­ni, a tengeri hadjáratot illető kritikákra fogott, melyhez csak ők értenek. De valószínű, hogy a second front halasztása mi­att volt, melyet Churchillék a hajóhiányra fognak. Bevin angol munkáspárti ve­zetővel én és sok millió munkás keserű csalódással osztjuk azt a véleményt, hogy az évben nem lesz “second front”. Ha lesznek kisebb nagyobb táma­dások, raidek, de nem is igye­keznek az angolok, hogy meg­szervezzék a nyugati frontot, mely esetlegesen veszéllyel fe­nyegethetné a németeket. Erre most minden nap kevesebb le­hetőség van. Megint valóra vált az angolokra szóló közmondás, “Too Little Too Late”. Londonból majdnem minden második nap azt jelentik, hogy a rossz idők miatt még légitá­madás sem volt a németek el­len. A tény az, hogy szeptember közepétől kezdve május elejé­ig gyakori viharok vannak az angol csatorna és azt érintő tengeren. így meggyőzőleg ál­líthatják a toryk, hogy jobb időkre halasztják el a second front megvalósítását. Ez késztette Bevint, aki még nem is régen nagyon védte a kormányt azon keserű kiáltás­ra, hogy Churchill őrültséghez közeledik. És, hogy Churchill kormányon maradása nagy ka­tasztrófát jelent. Bevin szerint, melyet sok millió oszt vele, még ebben az évben megnyerhettük volna a háborút, ha az angol kormánynak volna bátorsága. Bár Bevin sem mondta, hogy nem lesz second front, de kese­rű kifakadása bizonyítja, hogy ő is, mint sok más milliók csa­lódtak. Mi éppen úgy mint az orosz vezérek sem azért vártuk a second frontot, mert elhittük volna, hogy a toryk megszeret­ték a szovjeteket, hanem mint Stalinék mondták, egy mesteri sakkhuzás lehetett volna és mint Bevin is mondta a parla­mentben, a győzelmet biztosí­totta volna még ez évben. Ezt egyszerű elemi iskolában tanított számtan is bizonyítja. Az angol kormány jelentése szerint, melyet megbízható tit­kos jelentések bizonyítanak, a náciknak 200.000 és 300.000 között volt katonájuk a meg­szállott nyugati partokon, va­lamint vagy 600 repülőgép, melyből 200—at megsemmisí­tettek a Dieppe-i támadásnál. Ha 3 támadó szükséges min­den védelmi állásban levő náci ellen és a háromszázezer szá­mot vesszük alapul, akkor ki- lencszázezer embernek jó alkal­ma lett volna megvetni a lábát az európai partokon, ha most tettek volna erre kísérletet. Csak Stalingrad ellen 1500, re­pülőt használnak a németek ésí még Rommeltől is elszedték a támadáshoz olyan szükséges repülőket, hogy az orosz fron­ton használják, tehát valószínű hogy az inaktiv fronton, nyu­gaton sem tartottak több repü­lőgépet, mint az angolok jelen­tettek. Ha a náciknak sikerül olajat szerezni és erős védelmi vona­lat megszervezni az orosz fron­ton és úgy hadi mint repülőgé­peiknek felét nyugatra hozni, akkor három millió emberrel sem érhetnének el olyan sikert, mint most egy millióval érhet­tek volna el. Ezt látta Bevin meg sok hozzá hasonló. Vala­mint most másik hat hónapot kapnak a nácik, hogy már elfo­gyott hadifelszereléseiket a több millió rabmunkással után- pótolhassák és még több láza­dót kiirthassanak minden csa­ládostól. Igaznak bizonyul az az állí­tásunk, hogy Hitler most el­végzi azt a hivatást, melyre az angol-amerikai és francia nagy­tőke megszervezte, mely hiva­tásban angol toryk még akkor sem igyekeztek megakadályoz­ni, ha a háborút gyorsan meg­nyerhették volna is, de mely eshetőség még egy erős vörös hadsereget hagyott volna csa­tatéren. hirdetéseiben adott ígéreteket és igy maga a kormány sütötte rájuk a hazugság bélyegét. Erről az Ernest Kanzlerről az is kiderült, hogy finanszíroz­ta Gerald L. K. Smith fasizta vezért. Hogy vájjon a saját pénzéből, avagy Fordéból adott támogatást az amerikai náci vezérnek, az az ő titkuk. Egyéb iránt ez a Kanzler az ifjú Ford- nak a sógora. így az ilyen in­tim ügyek a családi körében maradnak. Kanzler ellen már több Íz­ben kikeltek a detroiti unionok. Mint a War Production Board detroiti osztályának a vezetője álladóan munkásellenes maga­tartást tanúsított és a United Automobi Workers (CIO) kon­vención hozott egyik határozat szerint “Kanzler a kereskedel­mi kamara embere és inkább akadályozza a termelést, mint­sem elősegítené azt.” A uniók tisztviselők szerint Kanzler mindig “kitérő választ adott a munkások szuggesztió- jára és állandóan reakciós ma­gatartást mutatott.” Az amerikai sajtó azonban a Ford nimbusz égisze alatt ezt a Kanzlert igyekszik most fel­építeni és már arról is Írnak, hogyha Nelsont is menesztik, mint Knudsent, akkor ezt a re­akciós, Ford kreatúrát teszik a helyére. Ugyan ilyen sötét a helyzet Ázsiában is, ahol a 350 millió hindut teszik ellenségükké kik­nek nagy része kész lesz legyil­kolni az angolokat amint a Bur­ma és Malay szigetek lakói is megtették, csak fegyverhez jus­sanak, amiről Indiában is mint Burmában a japánok gondos­kodnak. Ez mind csak ezért történik, mert az angol lordo­kat elvakitotta az a félelem, hogy úgy Európában mint Ázsiában vége szakadhat az uralmuknak, kizsákmányolási lehetősgüknek, ha az elnyomott népeknek önkormányzatot, a Szovjeteknek hathatós segítsé­get adnának és még elég vörös katona maradna életben, hogy Európát elárassza, sőt a hin­duk, kínaiaknak is segítségére mehessen. Ez a vakság gyógyíthatat­lan. A szovjet hadsereg kitar­tása, a népeket minden elnyo­mott országban bámulattal és bizalommal töltött el, mely csak tartósabbá tette ezt a vak­ságot. erősebbé a félelmet, mely ezt okozta, mely miatt segítet­tek kiépíteni a náci szörnyet. Ezen szörnynek a saját céljuk­ra való kihasználását nem mu­lasztják el, még akkor sem, ha újabb három négy millió em­ber élettel szükségtelenül meg­hosszabbított háborúval és ez­zel járó nyomorúsággal, szen­vedéssel kell fizetni az egész világnak. Yi. Wagner néni eltávozott Úgy szokták mondani, hogy aki soká él, “aranykort” ért el, azonban a jelen társadalmi rendszerben nekünk, bérrab­szolgáknak az “aranykor” hosz- szantartó és sok szenvedést je­lent. Ilyen “aranykort” ért el Wágner Victoria, vagy mint ahogy sokan, akik ismertük, szóllitottuk “Wágner néni”, aki 89 őszt látott távozni és a 90- ik beköszöntésekor ő maga is távozott. Dacára a jelentékeny számú éveknek, melyeket átküzdött és a sok viszontagságnak, melyekkel ily hosszú időn át meg kellett küzdenie, Wágner néni mindig vidám es kellemes társalgó volt és általános sze­retetnek örvendett ismerősei és munkástársai körében. Az utóbbi két évtized kivé­telével, az előrehaladt kor meg­nehezítette járását, rendszeres látogatója volt az IWW össze­jöveteleinek és szinte büszke­séggel néztük, amikor férje, húga, fia és unokája társasá­gában megjelent az összejöve­teleinken. Az utóbbi évtized azonban megritkitotta a csalá­dot. Kilenc évvel ezelőtt férjét, majd pár évvel később húgát szóllitotta el a halál, őt pedig az aggkorral járó gyengeség a házhoz kötötte, amig szeptem­ber 15-én ő is eltávozott. Teteme a Stich temetkezési intézetben volt kiterítve, ahol a tisztelők nagy számmal je­lentek meg, hogy utolsó búcsút vegyenek a távozótól. Temeté­se 17-én volt, ahol Pika Pál ma­gyarul és Carl Keller munkás- társ angolul búcsúztatták el családjától, rokonaitól és mun­kástársaitól. A Montrose teme­tőben Dr. Vince Sándor szava­inak elhangzása után helyezték qrök nyugalomra. Az elhunytban Wágner Jó­zsef munkástársunk édesanyját gyászolja, mig mi valamennyi­en a legnagyobb tisztelettel őrizzük meg emlékét. Tudósitó. Az uj rend Horvátországban ZÜRICH, szept. (ONA) Ide­érkező jelentések szerint a hor- vát szolga-államban növekedő­ben a zavar a lakosság köré­ben. Nagy az elkeseredés az olaszok és németek kizsákmá­nyoló módszerei miatt és a fia­talság súlyos vérezésén az orosz fronton. Az egyre nagyobb elégedet­lenség nyomai megállapíthatók Mladen Lorkovic külügyminisz­ter Zágrábban tartott beszédé­ből is, aki figyelmeztette az or­szágot, hogy “példás és gyöke­res intézkedéseket tes z n e k majd az állam minden ellensé­gével szemben.” “Nem egy vi­dékünkön, mondotta, még egy­re észrevehető ellentállást je­le”, sőt még az Ustasha horvát náci szervezeten belül is lehet ellenzék, mert Lorkovic kijelen­tette Udtasha—tagok számára tartott beszédében, “kegyetle­nül kiküszöbölünk mindenkit, aki az Ustasha szervezetet sze­mélyes céljaira próbálja kihasz­nálni.” Az olasz és német meg­szálló csapatok ellen minde­nütt érezhető elkeseredését az zal igyekezett ellensúlyozni, hogy kijelentette: “a tengely haderői ellátják önmagukat, mi egyetlen kunát (horvát uj pénzegység) sem fordítunk az ő eltartásukra.” Amidőn a nagy horvát vérveszteség miatt tá­madt elkeseredést igyekezett csillapítani, elárulta, hogy 400.000 katona és munkás szol­gálja a németeket, 150.000 fő­nyi munkásany'ag német hadi­gyárakban és 250.000 főnyi katonaság a különböző fronto­kon, de különösen a véres kele­ti fronton. Erre az áldozatra, mondta a külügyminisz tér, szükség van, mert “ez biztosít­ja számunkra a méltó helyet az elkövetkező uj rendben.” A Berlinben megjelenő “An- ti-Commintern” folyóiratban egyébként a horvát katonai attasé cikket tett közé, amely­nek ideérkezett szövege szerint a katonai attasé megcáfolni igyekszik a híreket, hogy a horvátot a német főparancs­nokság elsőrendű katonaanyag gyanánt kezeli és rosszul bánik velük. Ez az állítás, mondja a katonai attasé, “nevetséges el­lenséges propaganda csupán.” Olvasás után, adja la­punkat más magyar kezébe! BÉRMUNKÁS

Next

/
Thumbnails
Contents