Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-08-08 / 1227. szám

8 oídai BÉRMUNKÁS 1942 augusztus 8. A polgárosodás és bevándorlás uj biztosa Earl G. Harrison A Department of Justice Im­migration and Naturalization Service osztályának uj commis- sioner-jét: Earl G. Harrisont — az Idegenek Regisztrálása volt igazgatóját — 1942 julius hó 20-án eskették fel hivatala elfoglalása alkalmából. Roosevelt elnök nevezte ki Mr. Harrisont Bevándorlási Biztosnak és ezt a kinevezést úgyszólván minden szervezet, amely az idegenek érdekében működik, a legnagyobb lelkese­déssel fogadta. A felesketésnél — amelyet Ugo Carusi, az Attorney Gene­ral helyettese végezte — kap­csolatos szertartáson jelen volt Francis Biddle Attorney Gene­ral, aki átnyújtotta Mr. Harri- sonnak üdvözlő szavai kísére­tében a kinevezési okmányt, amelyet az elnök és a főjogta­nácsos írtak alá. Székfoglaló beszédében Mr. Harrison többek között ezeket mondotta: “Háború idején az Immigration and Naturaliza­tion Service funkciói szorosan összefüggnek a nemzeti bizton­ság kérdéseivel. Mint Commis­sioner mindenkivel szemben igazságos óhajtok lenni, de ugyanakkor a kellő szigorral fogok fellépni.” Annak is kifejezést adott Mr. Harrison, hogy a nem-polgá­rok nagy többsége, akik hűsé­gesek Amerikával szemben és szeretnének a háborús munká­ból részt kapni, — ezt elér­hessék. Három irányban kell őrköd­nünk, hogy nemzetünk hibába ne essék, mondotta az uj be­vándorlási biztos. “Első sorban és ezt mindenek fölé helyez­zük: nem engedhetjük meg az oktalan próbálkozást. Másod­sorban, nem szabad abba a tör­ténelmi hibába esni, hogy egy hűtlen kis csoport folytán mil­liók hitét és lojalitását megbé­lyegezzük. Végül pedig — és ez a feladat pozitív oldala — nem szabad elfelednünk sem ma sem holnap az idegenben született polgáraink hallatlan méretű kontribucióit nemcsak gazdasági, de szellemi létünk gazdagítására.” Mr. Harrison, az uj beván­dorlási biztos azonnal elfoglal­ja állását. Hivatalát Philadelp­hiából fogja irányítani, amely az Immigration and Naturali­zation Service nemzeti székhe­lye. Mr. Harrison hatáskörébe fog tartozni minden olyan ügy, amely bevándorlással, vagy polgárosodással kapcsolatos az Egyesült Államokban, ö fogja irányítani ezentúl az Immigra­tion Service sok száz fiókhiva­talát, az Immigration Border Patrolt és az Alien Registra­tion Osztályt is, amennyiben mindezek a bevándorlási és pol­gárosodási szolgálat keretébe tartoznak. Az; uj commissioner 1940- ben bizonyította be először, hogy mily rendkívüli szerveze­ti és irányítási képességgel bir. amidőn országos méretekben dolgozta ki a terveket több mint 5,000,000 nem-polgár re­gisztrálására és ujjlenyomata felvételére. Ez év január ha­vában hívták be újbóli szolgá­latra, hogy fölülvizsgálja a ter­veket, amelyek alapján személy azonosságot igazoló jegyeket adtak ki körülbelül 1,000,000 német, olasz és japán idegen alattvalónak. Ezt a munkát feb­ruár végén befejezték. • Országszerte a legnagyobb elismeréssel adóztak Mr. Har- risonnak, amiért mindkét fela­datot tapintattal és a legna­gyobb rendben intézte. A be­vándorlási biztos hjszi, hogy az Egyesült Államokban élő leg több idegen jellemes és hü em­ber és az idegenekkel kapcsola­tos munkájában mindig érez­hető volt, hogy rokonszenvvel viseltetik irántuk és hogy az idegenek problémáit szivén a i- seli. Common Council ELŐFIZETÉSEKET KÜLDTEK augusztus 1-ig: J. Weidinger, Manayunk.... 1 J. Szabados, Brooklyn..... 1 A. Miklós, Chichagó............. 1 A. Gergely, Toledo............... 1 J. Kollár, Cleveland............ 2 Mrs. S. Varga, Buffalo....... 1 A. Gross, Trenton................. 1 A. Kucher, Pittsburgh....... 3 Jos. Pika, Turtle Creek....... 1 Wm. Munkácsy, Bethlehem.. 2 J. Farkas, Attwater.............. 1 J. Mogor, New York........... 1 L. Fishbein, New York...... 2 P. Hering, Buffalo............... 3 J. Vizi, Akron...................... 1 E. Seméga, Bridgeport....... 1 J. Zára, Chicago............... 4 B. Tályai, Milmont Park----- 2 Mrs. J. Bercsa, Cleveland.... 5 F. Kekezovits, Phila............... 1 P. Bécsi, Phila...................... 1 F. Pekárovich, Los Angeles 1 J. Hudik, Cleveland.............. 1 J. Buzay, Cleveland.............. 1 Kollár-Molnár, Cleveland .... 3 A. Ács, New York...............,... 1 St. Török, Eastport............... 1 J. Bischof, Akron................... 1 H. Birkenhauer, Phila.......... 1 V. Nagy, Phila.................... 3 Kipling: Szavakból állítják össze a legerősebb szédítő or­vosságot. Erasmus: A háború a leg­borzasztóbb cselekvés, amelyre az emberiség képes. Bemard Shaw: Minden igaz­ság, mint istentelenség kezdett kialakulni. mot ide, nem ilyen hitványka törkölyt.... Dóvidli tovább hetykélkedett — Ez már teszi! A rum jobb Az már inkább szakmámba vág! Mező Gábor meg sietve el­tüntette az ezüstforintot s bó- kolva kérdezte a magas ember­től: — Mibe öntsem a rumot? fütyülő vagy félliter? — Két félliterrel kérek. Voltak vagy negyvenen a bu­tikban. Negyven törzsvendég, aki ilyet még nem látott ezen a helyen. Itt a törköly volt az italok királya és most, hogy a rummal egy császár tartotta bevonulását, nagy álmélkodás- sal állták körül a két verseny­zőt és arra vártak szörnyű kí­váncsisággal, melyiket vágja földhöz leghamarabb a vésze­sen pirosló tengerentúli lögy- vör. A füstben, a bűzben: az egész kloáka-szerü keveredés­ben élénk és izgatott társalgás kerekedett és a feszülésig fo­kozódott ama hangulatnak az izgalma, amelynek, ha borból táplálkozik, mámor a neve, de igy, snapszból születvén, csak a disznó röfögő bolondériájá- nak nevezhető. A mámorban van valami szív és csillogás, de ebben itt csak mocsok volt, bűz és böfögés.... Dóvidli úgy állt a pudli mellett, mint Napóleon Borodinonál. Akarta is, meg nem is, merte és egyben nem merte kockáztatni az ütköze­tet. De előtte volt a fél liter rum, az Ínyét is csiklandozta az ital és igy belekényszeredett a viaskodásba. Rátette kezét félliteresre, aztán Trombitás felé fordult. — A verseny, — mondotta, — csak úgy gilt, ha egy sluk- kerre megy az ivás. Aki elve­szi szájától az üveget, vesz­tett.... Megértette urasága? Az megragadta az üveget és fölemelte: — Igyunk! Gábor vezényelt a pudli mö­gül: — Egy, kettő, három. .. ....Öt perc múltán mind a ketten hosszút krákogtak és a két üveget üresen vágták le a pudli bádoglapjára. Dóvidli egy asz­talhoz tántorgott, Trombitás meg bugdácsolva, könnyes és véres szemmel ment az ajtó felé. Az emberek csöndben, sietve utat nyitottak neki, általában valami ilyesztő, rémes csönd­ben folyt le az egész viaskodás A két ember megitta a rumot és a berúgott, fájdalmas em­bercsorda egyszeriben kijóza­nodott tőle.... Dóvidli jajgatva fogta a gyomrát, egy hirtelen görcs­ben kétrét görbült, aztán vas­tag sugárban jött vissza belőle a rum.... Trombitás meg veszett ordítással, az öklével vágta ki az ajtót és az\itcán nagy zuha­nással hasra vágódott. Ketten, hogy segítsenek neki, nyomban kiugrottak utána, nyomkodták fogdosták, ordítottak a fülébe, de mozdítani sem bírták. Úgy feküdt a sárban, mint a hulla. — E’ meghalt, — mondta az egyik. — Dehogy halt, csak megár­tott neki egy kicsit. Éppen visza akartak menni a butikba segítségért, amikor Trombitás rémületes hörgéssel fölvetette magát, a karjaival belekapott a levegőbe, aztán visszahullott a kövekre. Most a hátára esett s úgy maradt mozdulatlanul kis ideig. Távolabb az aszfalt éjjeli madarai fölfüleltek a pokoli hörgésre, összerebbentek és kackiás topánkáikban kopogva szaladtak az utca közepén új­ra hánytorogni kezdő ember köré. — Mi lelte ezt az embert? — Ki ez az ember? — Óh teremtőm, Máriám, hiszen meggyűlt benne a pá­linka... — Nem látjátok? kék lángok gyónnék ki a száján.... Rémületük gyerekkori me­séket aj zott föl emlékezetükben és kék lángocskák lobogását látták oda az alkoholmérgezte ember csukott szájára. A ki­halt utca szempillantás alatt megelevenedett és hamar szé­les embergyürü fogta körül a földön fekvő embert. Nyugodt méltósággal jött aztán egy rendőr is. Noteszt tartott a kezében és hivatalos komolysággal plajbászt nyalo­gatott. — Mi van itt, — kérdezte, — ki ez az ember? Kérdésére azt a választ kap­ta, hogy meggyűlt benne a pá­linka... A rendőr lehajolt, meg akarta tapogatni a Trombitás mellét, de az abban a pillanat­ban újra fölvetette magát, mindkét lábát fölrúgta és olyan ordítást kezdett, mintha a gyehenna égett volna a gyom­rában. Két ember ugrott elő és erősen megragadta Trombitás hadonászó karjait, Vasmarkok szorítása volt, a hánytorgó ember nem tudta kiszabadítani magát. Kis csönd után fölemel­te a fejét, elborult, véres sze­mével tétován nézett körül, azután pokoli fájdalom kínjai­ban hörögte: — Vizet! A lábait újra a levegőbe rúg­ta, a teste vonaglott, mint a partra vetett harcsáé és újra kirobbant belőle a baromi hör- gés: — Vizet! A rendőr hozta a vizet és Trombitás előrenyujtott fejé­vel utána kapott. Kitátotta a száját, rávetette magát a po­hárra és egy vad mozdulattal kiverte a rendőr kezéből. Dóvidli is kimászott a bu­tikból és dülőngve fúrta át ma­gát a tömegen. Félmeszelyes fütyülőt tartott a kezében, de amikor meglátta a hörgőTrom- bitás sáros arcát, összeborzolt haját és kihallotta összecsu­kott szájából fogainak veszett csikorgását^ megtorpant, a fü­tyülő félrebillent a kezében és úgy maradt, kissé lehajolva, némán és meredt szemekkel. A feje zúgott, összeomlott előtte az egész világ és szemeinek véres felhőjén át csak azt a sárban hentergőt látta, aki ennyire pocsékká tette magá­ban a dicsőséges embert.... Dóvidli részegen motyogott: — Pfü, micsoda egy disznó.... A rendőr a könyökével belé­döfött és Dóvidli megingott, de azért a helyén maradt. Véres hab szivárgott elő a Trombitás fogainak résén és Dóvidli ezt is csak nézte meredten. Ami­kor megszólalt, megint csak azt mondta: — Micsoda egy disznó.... Mi? Aztán földhöz vágta a fü­tyülőt és hörgő utálat szakadt föl belőle: — Pfuj! Pfuj! A lábával rátáncolt az üveg­cserepekre és hosszú, elnyúj­tott hörgéssel tovább undoro­dott. — Pfuj! Bö/ögve és állati morgással megint: — He! He! Okádék!.... Pocsék, undok szavak. .. De az ébredő öntudat hangja zen­gett ki belőlük.

Next

/
Thumbnails
Contents