Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-07-18 / 1224. szám
8 oidai BÉRMUNKÁS 1942 julius 18. szeretett volna, úgy látszik, a portással beszélgetni. — Pedig csodálom.... mondotta — biztosan tudom, hogy itt lakott valamikor.... Nagyon fontos beszédem volna vele.... igen messziről jövök.... Norvégia... — Azt mi nem tudjuk, kérem, — mondta a portás. — Nem baj, — mondta gyorsan, megnyugtatóan mosolyogva apám, — majd csak megtalálom. Jónapot kivánok. — Ne féljen semmit, barátom. Maga még fiatal ember. Ezután betért az egyik kenés kávéházba, oldalt leült egy kerek asztalka mellé és aludtejet rendelt. Barátságosan és biztatóan nézett a pincérre. — Nem ismerem én magát valahonnan ? — mondta neki. — Nem tudom, kérem, — mondta a pincér. — Pedig úgy hiszem, ismerem. Nagyon ismerős. Biztosan tudom, hogy láttam már. — Igenis, jövök, — szólt át a pincér hangosan az egyik asztalhoz és elsietett. Apám most '"körülnézett és szemügyre vette a közelében ülőket. Két szép nő volt és valami katona. A katona ravaszul hunyorgó szemekkel előadott valamit és a nők időnként hangosan kacagtak. Apám figyelt, nem értette a dolgot, de mikor az egyik nő hátradőlve a kacagástól, véletlenül rápillantott : ő is barátságosan és melegen elmosolyodott, éreztetni akarta, hogy a tréfa jó és érdemes nevetni rajta és a katona nagyon derék, kedves, okos, szellemes ember. De a nő abban a pillanatban elkomolyodott és elkapta a fejét. Most muzsikálni kezdett a zenekar, egy frakkos művész élőre jött a dobogón és valami dalt énekelt. Apám levette a szemüvegét és úgy figyelt, nem értette a dalt, de azért helyeslőén bólogatott és mikor vége volt, hangosan és lelkesen azt mondta: — Bravó! De azonnal elhallgatott és zavartan nézett körül, mert senki nem ismételte a helyeslést. Az emberek diskuráltak és nem figyeltek oda. Megint ösz- szetalálkozott tekintete az előbbi asszonyéval és megint mosolygott, mintegy jelezve, hogy ha valamiképpen beszélhetne ezzel a nővel, elmondhatná neki, hogy ő a feleségéhez hasonlít, — de aztán eszébe jutott, hogy nem tudná megmondani a nevét, ha kérdeznék. Fizetett, felvette a kabátját és a botot kezébe vette. Az ajtónál habozva megállt, — visz- szafordult és odament ahhoz a frakkos művészhez, aki az imént énekelt. — Bocsánatot kérek, — mondta mosolyogva, — nem lehetne megtudnom, ki ,.szerzetté azt a dalt? Az pedig értelmetlenül nézett rá. — Nem tudom —• mondta végre. — Mert azt gondoltam, hogy talán a fiam. És hogy a másik nem felelt: —Tudniillik a fiam is irt dalokat, azt gondoltam, hogy talán.... Nagyon szép dal, mindegy. Igazán nagyon szép. És nagyon szép volt az előadás is. Bocsánatot kérek. Odakint már gyújtogatták a lámpákat. Most arra gondolt, hogy talán az utcán találkozik velem. Ezért egészen lassan járt és figyelmesen megnézett mindenkit. Határozottan emlékezett rá, hogy széles, feke- tecsikos nyakkendő volt rajtam és fekete bársonykalap. Ha másról nem, a forradásról rám ismerj ami a halántékomon van, megállt 'és megtapogatta halántékán azt a forradást. Egy tükrös kirakatban meglátta az arcát és elmosolyodott : persze, mondta, erről a hiányzó fogról is megismerném — akkor már hiányzott ez a foga.... A folyópartra ért le, ahol rakodóhajók és kátrányos hordók gőzölögtek. Átment a hidon, még egy darabig házak között járt, aztán üres telkek következtek. Ez is elmúlt, mezők jöttek és kapás domboldalak. — Sétáljunk — biztatta magát. A levegő jót tesz. Átvágott az egyik réten, leereszkedett a domb oldalán, nagy láthatár nyílt meg előtte és fehéren kanyarogva az ország hoszu, hosszú útja. Megindult ezen az utón, de most már érezte, hogy nincs előtte semmi: csak a távoli fák és vonalak, amik szeme előtt beszegték a göröngyös világot, csak kanyarulatai a nagy országutnak és a kanyarulatokon túl megint ugyanaz a göröngy és ugyanaz a kocsinyom és azontúl már nincs város éS" falu, amit Ismerne és ahol ismernék. Visszafordult és tűnődött, folytassa-e útját — de a régi város képe eltűnt az elszürkülő dombok mögött, oda már nem térhet többé, ezt belátta — alkonyodott és azok talán már alszanak is. Uj, ismeretlen faluk jönnek most, idegen arcok, más nyelv is talán —' és ha megszólítják és kérdezik megint, mit felel nekik? Nem, nem, dünnyögött bosszúsan, ebből elég volt — és elszánta magát, hogy a legközelebbi keresztösvényen letér az országutról. Akkor már majdnem egészen sötét volt, mikor odaért: keskeny, nedves cuppogó dűlő volt, enyhe emelkedéssel föl a hegybe. Csak a zugó, süket susogás- ból tudta, hogy erdő az — áthatolhatatlan feketeség emelkedett: a hegy most elvágta az égből azt a keskeny darabot, ami még ott borongott fölötte barátságtalanul és hidegen. Óvatosan lépegetett, nehogy megbotoljon, a botját kissé maga elé tartotta. Ekkor a bot megkoppant, kinyújtotta a másik kezét és szabályos, egyforma cölöpök során futtatta végig. Félig szemmel, félig tapogatva rájött, hogy valami kerítés van előtte. A kerítés mögött dudvás, elhanyagolt kert, azontúl alacsony kis kunyhó fala foszforeszkál. — Aha — mondta bólintva. Tapogatva ért el a kerítés ajtajáig, a kilincset is felfedezte. Erősen megrázta az ajtót, de az nem engedett. — Hé — mondta és figyelt. Aztán hangosabban kiáltott. — Halló! Szél futott keresztül a kerten, valami megnyikorgott, talán a kút fája, Vagy valami ág. Egy ablaktábla csapódott be kegyetlen puffanással, aztán nyiszeregve ereszkedett vissza. Aztán megint csend lett. Még várt darabig, hogy talán mégis mozdul valami. Végre kinyújtotta botját és újra megindult. Ez volt az utolsó ház, ami útjába került. Ezentúl már csak fák voltak és bokrok és a fák alatt tapa- dós, süppedős, nyirkos avar. A talaj még mindig emelkedett. Lassan lépegetett előre, mig elérte a hegy gerincét: ekkor enyhe világosság lett, feljött a hold és messze, messze, szomorú vidék terült el a felhőkig. Ekkor megállt és körülnézett. Előbb kalapját vette le, megtörölte homlokát. A kalapot óvatosan letette egy kőre, otthagyta és megint ment nehány lépést. Most lassan türelmesen vetkőzni kezdett. Kabátját szépen összehajtotta és szeretettel borította rá egy törpe bokorra, hogy az ne fázzék. Mellényével egy vén fa odvát bélelte ki, lassan lebontotta nyakkendőjét és habozva nézett körül, hogy kinek adja. Pár lépésnyire tőle magas, karcsú jegenye meredt fel szótlanul. — Tessék — mondta és rácsavarta a derekára. — No, mi van még? Szemüvegét vigyázva letette a földre. Óráját két széles levélbe csavarta és a fü közé fektette. Aztán lefeküdt. Dereka alatt csendesen szörcsögött a dús föld, kétoldalt magasan hajladoztak a füvek. Egy bokor aludt jobbfelől. Sovány, hosszú karjait kinyújtotta. 1— Kell-e? — kérdezte álmosan, — kell-e ágnak, gyökérnek? Dolgozd fel, csinálj belőle valamit, ha tudsz. Egyik kezével kirántotta a karját tövéből és messzire elhajította. A kar recsegve, roppanva repült és mélyen bevágódott a földbe. Meredten és csupaszon állt ki belőle, szétnyitott ujjakkal. Meglóditotta magát és a másikat is elhajította. Az egy fa koronájára esett, megkapaszkodott rafta és eltűnt a levelek között. Hosz- szan, mélyen ásított. A lábaimat itt hagyom, tűnődött még, a talaj jó sürü, tavaszra talán gyökeret tud verni, ha egy kis szerencsém van, szerzek magot ebből a galago- nyabokorból és megpróbálom. Jövőre kinőhetek a földből és gyümölcsöt termelhetek. — Még egyszer kinyitotta a szemeit, felnézett az égre és meglátta a csillag 'hunyorgó tüzét. Mosolygott és bólintott feléje. Még legfeljebb ötször csinálom, szólt oda neki, számolva magában lélegzetvételét. Sajnálom, elég volt. Elég hosszú ideig hitetted el velem, hogy ezt én akartam és nem te. Elég hosszú ideig, hogy erre nekem volt szükségem és nem neked. Most, hogy neked se kell már, hadd, hogy én is abbahagyjam. Még kettőt lélegzett, aztán megállította szivét, mint ahogy a vándor megáll, mikor elfáradt. Aztán a csillag hunyorgott csak és homályos golyók keringtek a messziségben. A SO. RENDI SINGER GYÁR ÍS SZERVEZETT MUNKATELEP LETT Sok öntudatos munkás, köziük számos magyar születésű is, hosszú esztendőkön keresztül fáradoztak azon, hogy So. Bend ezen tekintélyes munkatelepe, amely egyidőben úgyszólván az első állomása volt a bevándorolt m u n k á s o knak, szervezett telep legyen, hogy az ott dolgozók ne legyenek a munkáltatók kénye-kedvének teljesen kiszolgáltatva. Sok a szervezkedést kívánó és hangoztató munkás került ki az utcára az árulkodás és meg- nemértés folytán. Most arról értesülünk, hogy a CIO-nak sikerült a Singer gyárat beszervezni és a munkások részére azonnal 5 cent órabér javítást szerezni. Biztosítva lett a so- rossági rendszer, valamint a heti 40 órás munka idő és a túlórákért másfélszeres, a vasárnapért dupla órabér fizetése. Most a munkásoktól függ, hogy a szervezetet kiépítsék és a maguk részére megerősítsék. A NÁCIK EGY MÁSODIK CSEH VÁROST IS MEGSEMMISÍTETTEK A náci vadállat! bosszú a hóhér Heydrich meggyilkolásáért nem ért véget Lidice elpusztításával. Mint az Európából érkezett jelentések mondják, újabban Levzaky községet semmisítették meg. Az összes férfi lakosokat kivégezték, az összes női lakosokat koncentrációs táborokba helyezték, az összes gyermekeket javító táborba vitték, mig a községet teljesen felégették. A község nevét törölték a helységnév- jegyzékből. És akadnak munkások itt, akik azt állítják, hogy a nácizmus, amely alatt annak rendszere és eszközei értendők — egy folyamata a fejlődésnek. Biztosra vesszük, hogy ők sem akarnak részesei lenni az ilyen fejlődési folyamatnak. AKRON, O. — A magyar nyelvű IWW-isták a hónap első vasárnapján, délelőtt tartják havigyülésüket a Thornton St.-en levő Magyar Házban. A Bérmunkás Női Gárdába befizettek az 1942—43-ik évre: Mrs. A. Alakszay, Akron 4.00 Mrs. J. Bischoff, Akron 4.00 Mrs. J. Deák, Akron....... 4.00 Mrs. L. Decsi, Akron..... 4.00 Mrs.özv. I. Farkas, Akron 4.00 Mrs. Ifj. J. Farkas, Akron 4.00 Mrs. Wm. Fay, Akron. .. 4.00 Mrs. P. Kern, Akron___ 4.00 Mrs. G. Rauch, Akron.... 4.00 Mrs. J. Schwindt, Akron.. 4.00 Mrs. J. Vizi, Akron....... 4.00 Mrs. J. Fodor, C. Falls 6.00 Mrs. L. Lefkovits, Clev. 4.00 Mrs. J. Zára, Chicago..... 3.00 Mrs. J. Kollár, Cleveland 2.00 Mrs. St. Visi, Lincoln Park 3.00 Mrs. A. Molnár, Cleveland 6.00 Rose Luckenberger, Detr. 1.00 Mrs. A. Kucher, Pittsb... 3.00 Mrs. E. Kovách, Clev.... 2.00 Mrs. St. Török, Atl. City 2.00 Mrs. Mary Mayer, Phila 4.00
