Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-07-25 / 1225. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879 AMERIKA VEZETŐ KAPITALISTÁI HITLERREL AKARTAK SZÖVETKEZNI A MUNKÁSSÁG LETIPRÁSÁRA. — BIZO­NYÍTÓ DOKUMENTUM AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM KEZÉBEN. — A GENERAL NOTORS MEG A DU PONTS CÉ­GEK KÉPVISELŐI VETTEK RÉSZT A TÁRGYALÁSON. A Bérmunkásban már hónapokkal ezelőtt irtuk, hogy az amerikai kapzsi nagytőkések semmiben sem különböznek az , európai munkásokat elnyomó kizsákmányolóktól, akik hajlandók voltak a külföldi' ellenséggel szövetkezni, hogy kiváltságos jo­gaikat megtarthassák. A magyarországi feudális uralkodó osz­tály is behívta a románokat a munkásköztársaság leverésére és a románok által elfoglalt területeken honosították magukat, hogy továbbra is nyúzhassák a népet. mozgalmat Eckhardt lemondása szétrobban­totta a Független Magyarország Hitlertől vártak segítséget Nem igen volt az amerikai magyar sajtónak szenzációsabb hiradása a múlt héten, mint az a jelentésük, hogy Eckhardt Tibor a Független Magyaror­szág mozgaloip elnökségéről le­mondott. Az amerikai magyar­ságnak egyáltalán nem volt fontos, hogy ez a kikopott po^ " litikus a saját maga alkotta mozgalom élére oda tolakodott és a múlt napokig ott volt. An­nál fontosabb volt ez azoknak az amerikai magyar újságok­nak, melyeknek mellékfoglalko­zásuk az óhazába való kacsint- gatás, de csak a pénzmag után, melynek szállítására valóban megfelelőbb embert mint Eck­hardt sohasem találhattak vol­na. Ebből a szempontból volt csak érthető a Horthy sajtók­nak végtelen erőlködése, hogy Eckhardtot a washingtoni kor­mány előtt legalább csak any- nyira tudják tisztára kefélni, hogy elismerjék őt ottan. Még ez sem sikerült nekik, pedig még a new yorki fajzsidókat is erősen munkába állították a mosdatáshoz. Eckhardt megma­radt ami volt, ébredő fasiszta a vallási és fajgyűlölet gyilkos merényleteinek értelmi szerző­je. Az ilyen bélyegzett múlttal nem sikerült neki számottevő mozgalmat felépíteni és a Való­ságban a Független Magyar- ország. mozgalom mellett nem voltak mások,’ mint a vezetősé­gük és ezek is marják egymást már most. Elképzelhetjük, hogy mi történne akkor,ha ezek az urak véletlenül Magyarország kormányának az élére kerül­nének. Az a tény, hogy két nagy egylet Darago *és Dezső,—min­den lében kanál, — nagy ma­gyar vezetőkkel mellettük volt és ott vannak még ma is, nem jelenti azt, hogy a két nagy egylet tagsága is bekapcsoló­dott a volt Horthy lakájok moz­galmába. Azon egyletek veze­tősége már régóta testvéri szö­vetségben volt a Horthy fa­sisztákkal. Ők már csak egy­szerű telefon hívásra haptákba állottak a Horthy lakájok szol­gálatára. A régi amerikás ma­gyarok jól tudják, hogy a két régi bábu kiket képvisel és szel­lemi képesség terén csak a gramm sulymértékkel egyenlők a mérlegen. És ha tudjuk azt is, hogy amerikai részről ők voltak a disztagjai a Függet­len Magyarország mozgalom­nak, akkor elképzelhetjük, hogy kik voltak a többiek. Amikor Eckhardt látta azt, hogy mozgalma lecsúszott és semmi remény sincs arra, hogy számottevő erővé képes kiépí­teni saját céljainak az elérésé­re, lemondott az elnökségről. Ugylátszott, hogy már most széthullik ez a politikai korcs­szülött, dd hamar ott termett a láthatáron a volt Horthy saj­tó és nagy propagandát kezdett a felélesztésére. Ugygondolják, hogyha a mozgalom nem volt jó Eckhardtnak, hátha mégis jó lesz nekik. Most aztán ke­resnek olyan embert az elnök­ségi polcra, aki politikailag még nem volt kompromitálva Ame­rikában és mégis nagynevű em­ber a magyarok között. És mi­vel ilyen embert a politikai ve­zetők között nem tudtak talál­ni, most valami ismert zene­szerzőt környékeznek, hogy legalább a nevét adja oda a Független Magyarország elnö­ki tisztségére. Az amerikai magyar úri ve­zetők azt képzelik be maguk­nak, hogy ők örökké élni fog­nak. Csakis erre lehet követ­keztetni, hogy annyira erőlköd­nek olyan mozgalmat építeni, mely céljaiknak megfelelő lesz a háború után. Kissé lasabban az erőlködés­sel tisztelt urak! Először is a háborúnak még nincs vége és azután ha vége lesz, még az is kérdés, hogy hogyan? Hátha olyan Vége lesz ennek a hábo­rúnak, hogy többé nem élhet­nek jó módban az úri henyélők és többé nem lesz mód még a szellemi kutmérgezésre sem, Sőt még az is bekövetkezhet, hogy a szellemi patkányokhoz vezető csatornát teljesen elzár­ják. Mi fog történni akkor az amerikai magyar sajtó legtöbb írnokával ? Azt kell tegyék, amit az előrelátó Eckhardt ba­Már többször irtuk, hogy az amerikai nagytőkések hazafi- sága sem külömb. Minden jel arra mutatott, noha kézzelfog­ható bizonyítékokat nem lát­tunk. Most azonban egy való­ban szenzációs dokument került az igazságügyi minisztérium kezébe, amely kétséget kizáró­lag igazolja régi állításunkat. A dokument beterjesztői sze­rint 1937 november 23-án Hit­ler két megbízottja hosszasan tárgyalt hét amerikai vezető egyénnel. A tárgyalás lénye­gét rövid memorandumban fog­lalták össze, amelyből egy-egy másolatot küldtek számos ban­kárnak, iparfejedelemnek és politikusnak. Term észetesen nagy titokban csinálták az egész dolgod és amikor Amerika is belesodródott a háborúba, mindent elkövettek, hogy ezen titkos memorandum minden példányát megsemmisítették. Egy példányt nem sokkal a szétküldésük után mutattak a Dies Coipmitteenek, ahol azon­ban azt mondták, hogy az ilyen dolgok nem érdeklik a bi­zottságot és különben is az ab­ban szereplő egyének “O. K.” (jók). A dokumentum ezen példányának tulajdonosa azon­ban ennek dacára is megőrizte ezt az Írást, magával vitte kül­földre, ahonnan csak mostaná­ban tért haza és néhány liberá­lis újságíró segítségével nyil­vánosságra hozták, az eredeti példányt pedig beadták az igaz­ságügyi departmentnek. A do­kumentum fontosabb részei igy szólnak: rátjuk már most meg tett, le kell mondjanak. Hogy mi fog történni ezután Eckhardtal? Elfog tűnni a lát­határról. És bármilyen magyar mozgalom fog alakulni itten, ez a sors vár a magyar sajtó írnokaira. Sajnos, hogy csak ilyen későn. (f) “Ezen jegyzeteknek a célja nem az, hogy a formális konfe­renciánkon résztvevő egyéne­ket bármire is kötelezné, ha­nem csak az, hogy összegezze és megörökítse, hogy valójá­ban miről is tárgyaltunk. Ha azután kívánatos lessz, akkor jelenthetjük a megfelelő szer­vezeteknek vagy egyéneknek, akik kompetensek arra, hogy megfelelő, praktikus konklú­ziót vonjanak le belőle és meg­felelő lépéseket tegyenek. 1. Egyike a német vendége­inknek azt mondotta, hogy az amerikai külügyi politikában, különösen ami Németországra vonatkozik, az utóbbi években igen nagy változás állt be. Ezt mint authoritás mondhatja, mert hosszú időt töltött el a konzulátusi hivatalban.” “Ami országunk hozzá volt ahhoz szokva,” — mondotta, — “hogy Amerikától sok támoga­tást kapjon, mint kapott Pre­sident Hoover alatt. A Roose­velt adminisztráció azonban fontos változásokat vezetett be. Helyett engedtek olyan agitá- ciónak, amelynek következté­ben a két ország ahelyett, hogy együttesen használná ki a valóban nagy potenciális pia­cokat, most ellentétes táborba került úgy kereskedelmileg, mint politikailag.” “Ennek korrigálására Né­metország hajlandó megtenni mindent, amit emberileg lehet­séges, hogy az Egyesült Álla­mok financiális ‘és ipari veze­tőivel összeköttetést teremt­sen. A japán monopólium meg­teremtése nem kívánatos, de ugyanígy nem kívánhatjuk a kínai győzelmet sem. A követ­kező elnöki választásnál olyan elnököt kell az Egyesült Álla­moknak választani, aki a világ­piacok újjászervezésén fárra- dozó államok oldalára áll.” 2. A másik német vendégünk VOL. XXX. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1942 JULY 25. NUMBER 1225. SZÁM A BIZALMAS MEMORANDUM

Next

/
Thumbnails
Contents