Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-12-19 / 1246. szám
1942. december 19. BÉRMUNKÁS 3 oldai MUNKA KÖZBEN----------------------------(gb) ROVATA--------------------------EGYLETESDI JÁTÉK Amióta Cleveland városban lakom néhányszor elmenten a betegsegélyző egyleti gyűlésre, mert ha már itt vagyok, gondoltam, legalább megismerem a tagtestvéreket. Ez az ismerkedés azonban nem igen sikerült, mert a tagtesvérek nem jöttek el a gyűlésre. Előbb arra gondoltam, hogy talán tudomást szereztek a szándékomról és tudatosan maradtak távol. Azonban amikor a tisztviselők siránkozását meghallottam, rájöttem, hogy az egyletesdi játéknak végesza- kadt. Igen, a félszázados múltat elért egyletesdi megvénült, betegeskedni kezdett és a háború olyan nagy vágást adott neki, hogy belepusztult. Az amerikai magyarok egyleti élete az utóbbi évek folyamán egyre hanyatlott. Valószínű, hogy igy van ez a másféle nemzetiségű népeknél is, mert a bevándorlás korlátozása egyformán érintette mindegyiket. A régi bevándorlók egy része elhalt, mások elöregedtek, kifáradtak és az utánpótlást a szigorú bevándorlási törvények lehetlenné tették. így a gyűléseken mind kevesebben és kevesebben jelentek meg. Most aztán jött a háború, megindultak az üzemek, túlóráznak a munkások, kifáradnak és egy kis eszem-iszomra, vagy ily- fajta szórakozásra még csak elmennek, de rendes egyleti gyűlésre már nem jut idő. Pedig hej, de szép idők is voltak azok, amikor a tagtestvér felállt az egyletben és nagy torok-köszörülgetés után kivágta: “Igen tisztelt diszelnök ur, tisztelt elnök ur, tisztelt tagtársak és tisztelt tagtársnők! Bocsánatot kérek, hogy igénybe veszem becses idejükef, de csak annyit akarok mondani, hogy én éppen azt akartam mondani, amit az igen tisztelt előttem szóló tagtesvérünk mondott ,aki a mondanivalóját olyan szépen kifejezte, hogy én nekem már nincs semmi hozzátenni valóm, hanem én is csak azt mondom, amit ő mondott, hogy hát az úgy nagyon jó lesz. Nagyon szépen köszönöm a türelmüket, hogy meghallgattak.” A NEVELÉS HIÁNYA De mostanában még ezt sem halljuk a tagtestvérektől, mert nem jönnek el a gyűlésre. Éppen azért sok betegsegélyzőben a tagdijakat az utóbbi időben már kollektálták. A gazolin korlátozás azonban ezt is meghiúsította és most terveket dolgoznak ki, hogy valamiféle irodákban lehessen befizetni az illetékeket akkor, midőn a tagtestvéreknek éppen idejük van. Hogy az iroda rendszer mennyire hosszabbítja meg a betegsegélyzők életét, azt nem tudhatjuk, de azt már látjuk, hogy mint testvéries és kulturális egyesületek már megszűntek s csak mint biztosítási vállalatok fognak szerepelni. A betegsegélyzés helyét is mindinkább az életbiztosítás foglalja el és a nagy betegsegélyzők rövidesen nem lesznek egyebek életbiztosítási inézményknél. Most tehát csak azon tanakodhatunk, hogy a betegsegély- zőknek ilyen átalakulása fölött sajnálkozunk-e? avagy örülünk neki. Maguk az egyletek nagy garral hirdetik, hogy ilyen meg olyan jó biztosítást nyújtanak és igy nagy szolgálatot tesznek vele a magyarságnak. Igaz, hogy ez olyasformán hangzik, mint amikor a balesetbiztosító ügynök balekot akar fogni és igy magyarázza neki a biztosítás előnyeit: “Nézze csak barátom, ha maga elveszti az egyik lábát, akkor 500 dollárt kap; ha egyik kezét vágja le, akkor 1000 dollárral kárpótolják; ha megvakul, akkor 2000 dollárt kap; és ha nyakát töri, akkor örökre meg van alapítva a szerencséje !” Persze a legtöbbünket nagyon hidegen hagynak az ilyen szerencsék. Viszont, ha nézzük, hogy mit ért el az amerikai magyarság félszázados egyleti tevékenységével, hát bizony arra is csak nagyon szomorú feleletet adhatunk. Mert az, hogy felépítettek egy pár olyan biztosítási intézményt, amely pénzügyileg elég szilárd, nem sokat számit. Nekem például cseppet sem fog nagyobb örömet okozni, ha halálom után azt a pár száz dollárnyi temetkezési dijat magyar egylet fizeti ki és nem magán biztositó társaság, mert tudom, hogy ligy az egylet, mint a magán- társaság, a sok haláleseti dijak kifizetésébe gazdagodott meg. És az örökösök sem nagyon törődnek vele, honnan jön a gázsi, csak jöjjön és minél summásabb legyen. A DUPLA HAZAFIAS MASZLAG Ezzel a nagyon is kérdéses előnnyel szemben viszont azt láttuk és látjuk még ma is, hogy az egyleti játék — igen kevés kivétellel — csak a vezérek hiúságát vagy politikai és gazdasági előnyeit szolgálta. A magát Tedy Roosevelt barátjának nevező Braun Márkustól kezdve, Konta Sándoron át le egészen Cukor Mórig, valamint Kohányin, Berkón, Himleren keresztül Daragóig mind egyformán használták ki az egyleteket a saját zsebük megtöltésére, vagy egyéniségük szolgálatára. A legtöbb egyletben bevezették a “mi nem politizálunk” elvet. Ezalatt azt értették, hogy helyettük és nevükben a kalandor vezérek politizálhattak. Általában “politizálás” alatt csak a demokratikus eszmék, a munkáskérdések melletti állásfoglalást értették, mert a munkásellenes reakció támogatására mindig készen álltak. Ennek tudható be, hogy a polgári magyar egyletekben még az utóbbi években is úgy féltek a szervezkedés kérdésétől, mint valami bűnténytől. A magyar egyletekben nem vettek tudomást a Wagner és a többi munkás jóléti törvényekről, ellenben a vezérek mindig képesek voltak a legdurvább parasztfogó taktikákkal kalandor mozgalmakba vinni az egyleteket. Az amerikai magyarság kifosztására, félrevezetésére a legegyszerűbb és legsikeresebb módszert a dupla hazafiság szolgáltatta. A vezérek kimondották, hogy az amerikai magyaroknak jó magyaroknak és jó amerikaiaknak kell lenni, és valóban igyekeztek is hűségesen szolgálni úgy az óhaza, mint az itten reakciót. A reakciót, amelynek lényege a munkásság elnyomása, kizsákmányolása. Ezt csinálták az egyletek, — ismétlem, kevés kivétellel — első napjaiktól kezdve egészen mostanáig. így tehát egy cseppet sem meglepő, hogy amikor végnapjaikhoz érkeztek, még magával a fasizmussal is szövetkeztek. Megalakították a német nácik világpropagandájának amerikai magyar csoportját, az Amerikai Magyar Szövetséget. Most, hogy igy végignézek a félszázados amerikai magyar egyleti életen, hát nem csordul a könnyem a búcsúztató hallatára, mert az egyleti élettel a vezérek kora is lejár. Lehet, hogy az amerikai magyarság nem volt elég gerinces ahhoz, hogy az egyletekbeni tömörülés adta erőt a saját osztályának politikai és gazdasági előrehaladására használta volna, lehet, hogy az idegenbe szakadt magyar parasztság és munkásság könnyű prédájává lett a ravasz feltolakodott álvezéreknek, de bármi volt is az ok, az eredmény mindenképpen szomorú maradt. És ha nem is uszunk örömmámorban az egyleti életesdi halálhírére, a könnyeinket sem nagyon hullatjuk, hanem olyan bánom is meg nem is érzéssel nyúlunk a zsebbe és szúrjuk le a 10 centet a koszorúra. Rablógyilkosok, mint idealisták WASHINGTON, dec. (ONA) Az Office of War Information beszámol a budapesti “Népszava”, a szociáldemokrata párt lapjának egy igen bátor cikkéről, mely mintegy fényszóróval világit rá a nácizmus uralmi lényegére. “Jerics Ferencz ismert betörő, írja a ‘Népszava’, megtámadta és kirabolta Fekecs János csizmadiamestert. Áldozatát otthagyta vérbefagyva a lakásában, melléje azonban a következő sorokat tartalmazó cédulát tette: ‘Végeztem vele, mert áruló volt. Megbecstelenitette az elveket, amit minden tisztességes embernek követnie kell.’ Azelőtt — folytatja a Népszava — gyilkosok gyilkoltak, mert rabolni akartak. De hol vannak mainapság azok a régi jó idők! Idők jele ma, hogy rablógyilkosok “idealistákká’ válnak. Zseb- redugják a lopott pénzt, agyonverik áldozatukat, aztán nem felejtkeznek meg róla úgy tüntetni fel magukat, mintha nemes eszmények szolgálatában raboltak és gyilkoltak volna. Kirabolják áldozatukat és még meg is bélyegzik, kijelentvén, hogy azért gyilkolták meg, mert áruló volt. Jerics esete a bűnügyi rendőrséghez tartozik, de olyan szellemet árul el, hogy azt közelebbről kell vizsgálnunk. Ezek a rablógyilkos “idealisták’ a mai társadalomban példákat találnak, amiből megtanulják, hogy mindenki elérheti célját bármily eszközzel, még gyilkossággal is, csak magas eszményeket kell hangoztatnia és az áldozatot áruló gyanánt kell megbélyegeznie. Legnevezetesebb a dologban az, hogy mielőtt kiderült, hogy a gyilkos elrabolta az áldozata táskáját, több jobboldali újság a gyilkost rögtön védelmébe vette, mint politikai idealistát, az áldozatot pedig árulónak mondották, csakis azért, mert szakszervezetének tagja volt, a gyilkos nácinak tüntette föl magát. Nem meglepő, hogy e szellemnek követői akadnak. Ez a szellem gonosztevőket arra tanít ki, hogy büntetlen rabolhatnak, gyilkolhatnak, elég ha áldozatukat szocialistának és árulónak tüntetik fel.” KÉPVISELŐK NEM ISMERNEK RÁ BESZÉDEIKRE ZÜRICH, dec. (ONA) — A “Magyarság” náci szellemű napilapban egy képviselő panasza olvasható, hogy “a cenzúra annyira megnyirbálta és megváltoztatja a képviselőházban tartott beszédek szövegét, hogy azok sem ismernek rá az újságban, akik a beszédet elmondották. Nemcsak kihúznak részeket, hanem a cenzor uj szavakat is ir be a szövegbe. Ez a rendszer segíti elő hamis hiresztelések és téves értesülések terjedését.” i IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése
