Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-12-19 / 1246. szám
2 oldai BÉRMUNKÁS 1942. december 19. A természet erőinek megismerése Irta: BISCHOF JÓZSEF I. BEVEZETÉS A természet élete örök és változhatatlan törvények szerint folyik le, de ezek a törvények a természet nagy igazsága nem "fekszik a földszinen. Valami titokzatos fátyol takarja el a dolgokat a közönséges szem elől — még a hétköznapiakat is és a természet maga hatalmas gránitsziklákat rakott még a legegyszerűbb bejáratok elé is, hogy a vásári közönség ne férkőzhessék hozzájuk csak úgy, sétaközben. Tudjuk például, hogy amint napjainkban lehull fájáról az alma, éppen úgy lehullott már az őskorban is minden támaszától megfosztott tárgy, mert a nehézkedés törvénye öröktől fogva működik. Már a croman- goni ember is észrevette, hogy az elsárgult falevél lepereg őszkor a fákról, hogy husángja, mellyel az üldözött vadra lesújtott rugalmas erővel pattant vissza annak homlokáról, vagy tört darabokra, de az okot nem tudta, sőt talán nem is kutatta erre, mint ahogy száz és száz egyéb tüneményre se ügyelt, melyet maga körül tapasztalhatott. Lassanként azonban amint a természet bizonyos tüneményei szinte meghatározott időközökben ismétlődtek s ugyanazon eredményeket idézték elő az őskori emberben is fölébredt a természet törvényszerűségének homályos sejtelme s ékkor kezdhette meg ennek révén gyűjtött tapasztalatok gyakorlati fölhasználását. Ameddig élt, minden áldott nap látta fölkelni és lenyugodni a Napot. Érezte a meleget, melyet a Nap sugarai ráborítottak, valamint az éjszaka hűvösségét is, mely a Nap le- nyugta után támad. Megfigyelte az évszakok rendszeres változását, s ha nyáron izzadva menekült hűvös barlangja mélyébe a forróság elől, télen viszont ugyancsak barlangja mélyén keresett oltalmat, ha kitört a fagyasztó hóvihar. Amikor eleség után járva, napokon, sőt heteken és hónapokon át folyton egy irányban haladt, tapasztalnia kellett, hogy soha se ér véget és határt mert amerre megy, mindenütt hegyeket és völgyeket, folyókat és tavakat, szigeteket és tengecsoporthoz tartozik, noha nem lehetetlen, hogy csak nem akart cenzúrát gyakorolni és azért nem akadályozta meg a könyv kiadását. Egyébiránt abban az időben a State De- partmentben is jó szemmel nézték az oroszokat gyalázó írásokat. így most kisült, hogy ennek a durva svindlernek Hearst segédje, Don Levine és DeWitt Wallace, a Reader’s Digest tulajdonosa voltak pártfogói és munkatársai. És mint Írják, ezzel a szemérmetlen csalással ez az elvetemült ember negyed- millió dollárt szerzett. Természetesen a társai és kiadói még nagyobb profitott arattak. reket ér, amelyeken túl ismét csak hegyek és völgyek, folyók és tavak, szigetek és tengerek következnek. így fejlődhetett ki az ősemberben mindenek előtt az idő és a tér fogalma, a legelső fizikai ismeretek, melyek még ma is alapjai a fizikai kutatásnak és haladásnak. Mikor pedig az időjárás viszontagságai és az évszakok mosto- haságai, vagy az elemi csapások, szárazság, árvíz, földrengés, viharok nagy területeken elpusztították az eleséget, akkor a koplalás sanyarusága megtanította az ősembert az előrelátásra, a vagyongyűjtésre s kifejlesztette benne a tulajdon fogalmát. Amit az ember megragadott azt meg is akarta tartani: ime a történelem kezdete! Hogy mi volt az amit meg akart tartani? A kenyér. Mert az embernek első és legfontosabb elemi szenvedélye a megélés és ennek eszközei. Élni akar, tehát ennie kell, ez az önfentartás ösztöne. Ily módon és nem ok nélkül lett a mindennapi kenyér az ember imádsága és bűne is egyszersmind. Bűne azért, mert a földi dolgok csak korlátolt meny- nyiségben vannak és megszerzésük a nagy életversenyben nem történhetik erőszak és csalárdság nélkül. Az állat is jár eleség után, de ahhoz már emberi előrelátás és óvatosság kellett, hogy a megélhetése gondját holnapra és holnap- utánra is kiterjessze. Aki erős volt, sok eleséget markolt s ezt meg is akarta tartani. A megtartáshoz azonban erő kellett, még pedig több mint a megszerzéshez s mivel a szerzett tulajdont mások éhsége, sokak éhsége ellen kellett megvédelmezni, az erősek szövetségre léptek, hogy közös erővel védjék meg egymás tulajdonát. II. Ettől fogva állandóan két elem háborúskodik az élet boldogságáért, az erős és a gyönge. Az erős a maga természetes súlyával és erőszakoskodásával birtokába veszi és fölgyüjti a megélhetés eszközeit mert tudja, hogy evvel nem csak saját életét, hanem a gyengék rabságát is biztosítja, hiszen ezek koplalnak ha csak az erőstől nem kapnak eleséget! Küzdelem, vagyis munka, tehát csakis a gyengék részéről folyik. Enni vagy elveszni ez a jelszó! Fölveszik tehát a gyengék a halálos küzdelmet, hogy el ne vesszenek és ők is egyesülnek, hogy szövetkezésük erejével kizsarolják az erősektől a megélhetés eszközeit. S itt kezdődik a civilizáció történetének legérdekesebb fejezete, az emberiség fejlődésének az a része, melynek föl nem jegyzett hősi támadásai, fájdalmas kudarcai és diadalmas sikerei mind csak egy célra törtek, hogy a meglévő eleség, a megélés eszközei arányosan osztassanak föl a társadalom összes egyénei között. Amikor a gyenge egymagában álló egyén megjelent az élet arénáján, szemközt látta magát egy csodálatos hadsereggel, az éhes szájaknak és csukott öklöknek egymásba fogódzó zárt soraival. Mint mikor a fiatal ponty belekerült egy csuka tóba. De a gyenge élni akar. Elsősorban az életét kell tehát megvédenie, az életét és szabadságát. Bujkálni kezd tehát elrejtőzik az erős elől. De ennie is kell. Ám az eleség már nem szabad zsákmány, mert az erősek lefoglalták, mielőtt ő csak éhes is lehetett. Kezd tehát a kerítésen átpislantani, majd lopni és ha az erősebb éber, akkor a gyönge csalni fog. így kelt életre a gyöngéknek egész arzenálja, a hazugság, képmutatás, a lopás, csalás az, amit Darwin enyhén “alkalmazkodás”-nak nevezett el. Az erőssel vívott élet-halál harcában a gyenge hozta ezt fegyverül a kultúra elemei közé, noha nem az ember találmánya, hanem örök, természeti törvény. III. Az állatvilágban általánosan ismeretes törvény a mimikria, azaz a környezethez, a viszonyokhoz való alkalmazkodás képessége, mely szerint az állatok, hogy kevésbé legyenek észrevehetők a zöld fü, a sárga avar, a fehér hó stb. színét öltik fel s még a kutató szem is csak nehezen látja meg őket a velük egyszínű környezetben. A macska mikor fölgörbiti hátát, a pulyka mikor három akkorára fölfujja tollát, a kigyó mikor sziszeg, nem-e a valóságnál nagyobb erőt fitogtat, s nem-e saját gyöngeségét rejtegeti a támadó előtt? És mégis a gyengék munkája az élet, s ők teremtették meg a kultúrát. Minden lépésüket, minden falat kenyerüket vér áztatja, de ebből a vérből nőtt naggyá és bontakozott ki sugározva a faj dicsősége. A szépet és jót a gyengék hímezték a társadalom palástjára, ők a költők, ők a művészek, ők tanították dalra az emberiséget. Dal és költészet csak az elnyomottak leikéből fakad. A ragadozó madár sem nem színes, sem nem énekel. A sudaras évszázados faóriásokon nem nő gyümölcs, s a gyümölcstermő fa a maga görbe gerincével, törpe alakjával mintha a sa- nyaruságában elnyomorodott munkás vértanú sorsát jelképezné. S a tudományt nem-e azok művelik, akik befele szorulva agyuk után kénytelenek élni? Akik a nagy halálos versenyben, leghátulra szorulván, eszüknek különös lendületével kénytelenek pótolni öklük és fogaik hiányát. A civilizáció története ezért a gyengék, tehát a nagy szomorúságok története. Mert ugyan mi is lehetne más, mint szomorú, elenyészően csekély számú erősnek s a túlnyomó sokaságu gyöngének története ? Kegyetlen elnyomatás, sok millió le- igázott boldogtalannak siralmas vergődése, melyet a gyengék nemcsak átszenvedtek, hanem meg is csináltak. IV. Náluk nélkül mi más lenne a népek története, mint vad verekedés, pusztuló sáskajárás és gőzölgő vértenger? Hová fejlődtek azok a vad törzsek Afrika szerecsenjei és Ausztrália pápuái, melyek évezredek óta az erőt és hősiességet, a háborút és vakmerőséget ápolják, minden erőtlenségnek kizárásával ? Hogy egyes népek nyomtalanul tűntek el a világ színpadáról, nyilván azért történt, mert nem tűrték maguk között a gyöngét, a meghódított népeket pedig kiirtották. Mi maradt Spártából, melynek ez volt állami pedagógiája? Az egy leonidászi hőslegen- dán kívül emléke, hírmondója se maradt. Ami fölforgatta a világot, forrongásba hozta a népeket és uj útra terelte a fajt, a hadak utjának egyik legragyogóbb szakaszára, az volt, hogy Krisztus a gyengének hirdette az élethez való jogait. A vagyonos és a nem vagyonos ember közötti világtávolságot a történelemben elsőnek a bethlehemi bölcs mérte ki. A szegénynek és elhagyott gyöngének emberi jogait ő hirdette először mivel hadat üzenvén az erőseknek megalapította a gyengék hozzászólását a társadalomban. Nem az irgalom és emberszeretet az ő világraszóló evangéliuma, hiszen ezt a zsidóság, sőt már Buddha is rég hirdette és vallotta ő előtte. A vagyontalanok fölemelése a porba tiportak talpra állítása, egyen jogosítása és besoro- zása a történelembe, mint soha nem hallott örömhír szállt ki Bethlehemből, ragadt át a római birodalomra és szárnyalt végig a földkerekségén, szárnycsapásaival életre riasztván ami aléltan hevert és uj menetelésre sarkalván, ami elgyen- gülten haldokolni kezdett a nagy hadi ut porában. Ezért volt nagy világtörténelmi eset Krisztus megjelenése a világ színpadán. Nem azért mert a szeretet igéit hirdette, hanem azért, mert emberi jogokat hozott a népek azon rétegeinek, melyek addig csak páriák voltak, jogok nélkül meg vagyon nélkül. (Folytatjuk) SZILVESZTERI MULATSÁG NEW YORKBAN Mint minden évben úgy jelenleg is az IWW és Modern Színkör nagy SZILVESZTERI MULATSÁG keretében búcsúzik az ó-évtől, a Bérmunkást Otthonban, 1351 Third Ave. cor. 77 St. December 31-én csütörtök este. A Iegizletesebb disznótoros vacsora készen lesz már a kora esti órákban és egész éjjel tartani fog a felszolgálás kinek mikor tetszik. New York legjobb cigányzenekara játszik reggelig. Jegy ára a vacsorával együtt $1.50. Tisztelettel a rendező bizottság.
