Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-10-24 / 1238. szám

1942 október 24.

BÉRMUNKÁS

7 oldal

Az infláció sárkánya ellen

Irta: Peter Wood

A törvények elfogad á s a, amely felhatalmazza az Elnököt bérek és árak ellenőrzésére, egy lépéssel közelebb hozta az Egyesült Államok népét háborús gazdálkodáshoz. Ezt a lépést, a közvéleményt kutató próbaszavazások tanúságai szerint, régen akarják már az amerikaiak és most már bizonyos megnyugvásuk lehet arról, hogy Amerika megmenekül az infláció veszedelmétől, amely rögzíti az árakat, béreket és fizetéseket, “amennyire lehetséges,” a szept. 15-iki magasságon, még nem szünteti meg azonban az infláció lehetőségét, mint azt az alábbi számokból meglátjuk.

Az évi bérek és fizetések összege havonként több mint ezer millióra növekedett eddig. Idén a nemzeti jövedelem fizetésekből és bérekből hetvenöt ezer milliónál is több lesz — több mint mégegyszer annyi, mint a nemzeti jövedelem három éve volt. A farmerek pénz jövedelme 75 százalékkal gyarapodott 1939 óta, az idén vagy tizenötezer millió lesz. Mindenféle jövedelmek 1942-ben előreláthatólag 115,000,000.000 dollárra fognak rúgni.

Amerikaiaknak sohasem volt ennyi költőpénzük. Igaz, az élelmiszerek árai ugyancsak megdrágultak az idén. De a jövedelmek is emelkedtek. És háborús gyártmányokat kellvén csinálni, meg kell szorítani a polgári fogyasztásra való cikkek fogyasztását, éppen akkor, mikor sok embernek volna pénze uj rádióra, kocsira, jégszekrényre. Történelmünkben legsúlyosabb adózások lerovása után, még mindig a jövedelem háromnegyed része marad költekezésre, vagy megtakarításra. Minthogy azonban termelésünk fele háborús gyártmányokra megy, nemzeti jövedelmünk háromnegyed része áll rendelkezésre, termelésünk felének megvásárlására. Ez a különbség ,amit inflációs ollónak mondanak, vagy húsz-, harminc ezer millió dollárra fog rúgni. Ebből a helyzetből két ut ered: emelkedő árak, vagy

visszafojtott vásárló erő. Mint hogy pedig a kormány elszánta magát minden erőfeszítésre, hogy az árak mai szintjükről tovább ne emelkedhessenek, tehát csak a másikról lehet szó, a vásárló erő visszafojtásáról. Ebben is két ut között lehet választani: adóztatás, vagy takarékoskodás. Minthogy láttuk, a nemzeti jövedelem vagy negyede megy majd adókra, ha tehát az amerikai nép magától nem hajlandó jobban takarékoskodni mint eddig szokta, vagy az adóknak, vagy az áraknak kell feljebb menniök. Vagy pedig, kényszer takarékossági tervet kell majd kidolgozni.

Arra az emberre, akinek dolga béreket és árakat rögzíteni, James F. Byrnes volt bíróra, akkora gazdasági hatalmat ruházott a kongresszus, mint soha még senkire, kivéve az Elnököt magát. Pártatlan igazságos hírneve alkalmassá teszi őt erre a feladatra, de tapasztalata is, hiszen tagja volt a képviselőháznak és a szenátusnak is. A nemzet legmagasabb bíróságának székéből szállt le, nem kell tehát tartani, hogy pártvagy részrehajló politikát fog csinálni. A kongresszusnak az Elnöknek, a népnek egyformán alkalmas személyiség ő és noha intézkedéseit valamennyien meg fogjuk érezni, nem kell tartani tőle, hogy egyes csoportok, vagy kiváltságosak nyomása alatt fog cselekedni.

A feladat, vásárló erőt megnyirbálni, olyankor, amikor bőven van költeni való pénz, nem éppen népszerű. De a közvélemény világosan megértette azt, hogy erre az intézkedésre szükség van. Az amerikai nép akaratának teljes súlya volt a kongresszus elfogadta törvény és az Elnök rendelete mögött. Ennek az akaratnak nagy volt a szerepe abban, hogy az Elnök ily kívánsággal fordult a kongresszushoz és hogy a törvényhozás az Elnök megszabta határidőn belül végzett a dolgával. Világos az is, hogy a közvélemény támogatni fogja

Mr. Byrnes minden lépését, mellyel a közakarat teljesítéséhez hozzájárul.

A háborús gazdasági korlátozások sorában szükségessé válik majd a munkaerő teljesebb ellenőrzése is. A közvéleményt kutató szavazások megmutatták, hogy a nép erre is készen van. A népnek nyilvánvalóan kifejezett kívánsága, hogy hajlandó elfogadni, sőt siettetni is kívánja a gazdasági korlátozásokat, legjobb tanúsága annak a demokráciának, amely közakaratból fakad. Ellenségeink évekig hajtogatták, hogy a demokrácia összeomlik a háború követelményeinek szorítása és terhe alatt, hogy a háború viselésének egyetlen módja, kemény kézzel kényszeríteni a népet a szükséges háborús életre, nem kérdezvén, mi a kívánsága. Az amerikaiak bizonyságot tettek róla, mily hazug volt ez az érvelés. Maguk az amerikaiak követelték kormányuktól, szabjon rájuk még oly szigorú rendszabályokat is, csak megnyerjék a háborút, megmeneküljenek Európa és Ázsia sorsától. Voltak oly sajtó és rádióhangok, hogy sajnálták, a közakarat túltesz a kormányközegeken is a háború viselésének elszánt teljességét követelvén.

Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe!

HADICSEL

Irta: Móricz Zzigmond

(Folytatás)

Végre közeledni kezdett a beszéd az ajtóhoz. Fölneszeitek. Az öreg kerekfej ü dijnok az irodából kijött s álló Íróasztala elé ment, kihúzta a felső jobbfelőli fiókocskát, belemártotta a tollat, nyilván ott van a tinta s ezt nagyon csodálatosnak találták mind a ketten. Az még inkább, hogy nagy, kerek nagyitó öveget vett elő a szürke öreg és azon át nézte a betűket, amelyeket a nagy, nyitott könyvbe berovogatott. Kitágult szemmel nézték a puha, nagyhasu öreget, aki annyira lágy volt, a kövér kezeivel oly puhán tartotta a vékony toll- száracskát ... ej, ez is keser- ' vesen kapálna be egy tábla kukoricát . . .

összemosolyogva néztek egymásra, mintha megérezték volna, hogy egyet gondoltak, aztán újra magukba mélyedtek; s a nyomdára gondoltak, ahol a napjaik telnek, a nagy papírtekercsre, amelyeket a férfi úgy görget, mint a malomkerekeket s a papirivekre, amelyeket az asszony a gép alatt lobogtat. Már ők is nehezen kapálnának kukoricát, sovány kezeiket összekulcsolták, érezték magukat, a kiszitt csontjaikat, az erőtlen testüket; fáradtan estek össze s várták az ajtó nyitását.

Végre az is megtörtént.

Felállottak.

Egy nagy fehér plüs-sálos, fekete plüs-kabátos kövér asz- szonyság jött ki s azután éppen olyan vastagon, kemény fekete bajusszal az ügyvéd. Hevesen kiabáltak mind a ketten német szókat, a két sovány ember félénken állott a lócájuk előtt, mig azok vidáman elbúcsúztak.

Topp, topp, mint a hornyuk mentek előre, be az ügyvéd szobájába, a nyitva maradt ajtón át.

— No fiam, hát mivel szolgálhatok — mondta az ügyvéd s erős, férfias, négyszögletes arcát rászögezte, mint egy valóságos ágyú csövét az emberpárra, a hangja éles és kemény volt, mintha ércpénzt pengettek volna.

— Nagyságos ur, kérem — kezdte az asszony a jól átgondolt, alaposan végig emésztett mondókáját, — baj van.

— No mi baj, — szólt bele az ügyvéd olyan nyugalommal, ahogy csak a fogorvos tudja még sajnálkozó semmibevevéssel nézni a páciensét.

— Becsapott az ember kérem, gyalázatosán becsapott, kérem.

— Úgymint.

— Hát tetszik tudni, hogy mit ígért, kérem nagyságos ur, ugy-e azt ígérte, hiszen a nagyságos ur tudja legjobban, hogy ha megesküszöm a legénnyel, akkor 30 koronával felemeli a tartáspénzt.

— És?

— Hát kérem szépen, megtettem, meg esküdtünk és a három gyerek most ott van a

nyakunkon és nekem ettül — s a könyökével meglökte a mellette mereven ülő “legényt”, — egyre csak hallani kell, hogy az a gazember nem tesz eleget a kötelességének, — s a fejével a távolba intett, az első ura után.

— Nem fizet?________

— Nem az kérem, egy hónapig fizetett, de már ebben a hónapba nem ... Nem adott az nekem többet kérem, az első kilencven koronával, ami törvényesen meg van Ítélve, pedig hát azt úgyis meg kell kapni, ha már meg volt Ítélve, becsapott kérem ... De elbántam vele, visszaküldtem neki a gyerekeket . . .

Az ügyvéd szórakozottan nézte és hallgatta az asszony rikácsoló hangját, hosszú szál sárga ceruzát vett a kezébe és a papírlapra fölirta a neveket.

“Mácsok János . . .” s eszébe jutott a konok fejű, kevés szavú kis ember, aki az asz- szony első ura volt. A szőke paraszt, aki éppen ő hozzá jött a válóperével; eszébe jutott az első panaszkodás, mikor a lógó bajuszu kis magyar vörösre gyulladt szemmel mesélte el, hogy jött fel a tanyai ökrök mellől és lett nyomdai szolga, a felesége pedig mellette napszámos a gépek mellett . . . nagysága, a pesti tésasszonyok módján ... A petyegő kis paraszt, hogy “félrelépett az erényből” s egy másik szolgával játszogat, ott a nyomdában ... Az okoskodó kis mo- igy, a gyerekek miatt. ^ Hogy lássák azok a veszekedést az apjuk között? . . . Nem jó ez igy, el kell válni. Mert ő, ha

közel van, ha köze van, megveri az asszonyt, de ha külön válnak, legalább nem rontja ilyen gyalázattal a három gyerek lelkét . . . Fizet inkább 90 koronát, fizet a gyerekekre, csak ő hadd válhasson el az anyjuktól.

Aztán a másik jelenet, mikor a kis szőke ember újabb panaszra jött. Hogy most megint nincs jól. Az asszony ösz- szeállott a legénnyel. A gyerekek látják, tudják. Nincsen ez jól: esküdjenek össze, inkább újra megfizeti a dolgot. 30 újabb koronát rászánna, csak esküdjenek össze. Közjegyző előtt ad írást róla.

S most itt a harmadik fázis.

— Hát nem fizet az ember?

— Nem kérem, de ha nem fizet, haza küldtem neki a gyerekeket. Nem tartom ingyen a más gyerekit.

Az ügyvéd rábámult.

— Nem tartja ingyen a más gyerekit. No nézze, jó asszony ne mondja ezt a magáé is!

— Igen, kérem, nem tagadom, szeretem is őket. Szén csak ijesztésből küldtem haza kérem. Ha az ember vissza nem adná, jaj istenem, megőrülnék. Hiszen most is állás után vagyok az Irmámnak.

Ebben a percben nyílt az ajtó s belépett az ember. Az ügyvédsegéd beküldte, az gondolva, hogy épp idetartozik az esethez.

— No János, hát most igazán jókor jött.

Az asszony ijedten nézett az első emberére.

— Éppen most hallom a pa-